Élő adásban hozták kellemetlen helyzetbe Szijjártót: „maguk egy vereséget próbálnak győzelemként eladni?”

Szijjártó Péter, a magyar külügyminiszter interjút adott a Flamand Közösség közszolgálati csatornájának, a belga VRT televíziónak, ahol a csütörtöki uniós csúcstalálkozó volt a fő téma. A riporter az első kérdésében arra utalt, hogy a kormánypártok szerint sikerként értékelik a csúcsot, míg a nemzetközi közvélemény más véleményen van. A riporter azt kérdezte, nem próbálják-e győzelemként eladni a vereséget.

Szijjártó ezt visszautasította, hangsúlyozva, hogy ez nem egy piaci alkudozás, és két fontos feltételről beszélt, amelyeket fontosnak tartottak. Az egyik a magyar kormányt megillető pénzek Ukrajnába történő küldésének megakadályozása volt, bár a riporter megjegyezte, hogy erről nem volt korábban szó. Szijjártó ezt vélelmezte, és hangsúlyozta, hogy ha egy tagállamnak befagyasztják a forrásait, akkor van okuk feltételezni ilyesmit.

A második feltétel az ukrán támogatás kondícióinak éves újratárgyalásáról szólt, ami Orbán Viktor kívánsága volt. Szijjártó szerint ez sem okoz problémát, és elmondta, hogy a megszavazott támogatásnak az ukrán állam működésére kell mennie, nem pedig katonai célokra.


A külügyminiszter elmondta, hogy nem lepődtek meg, hogy kisebbségben maradtak az álláspontjukkal, és kijelentette, hogy sosem mások szemüvegén keresztül ítélik meg a politikai kérdéseket.

Az interjú második felében Szijjártót megkérdezték, miért jár olyan gyakran Moszkvába, és miért tart ennyire sokáig egy kijevi látogatás összetákolása.