Újabb piacra lépett Mészáros Lőrinc: Te is az ügyfele lehetsz, egymillió háztartással akarnak szerződni

A Hungarikum Biztosítási Alkusznak, melynek kisebbségi tulajdonosa Mészáros Lőrinc felcsúti milliárdos, nagy tervei vannak a lakásbiztosítások piacán. Az alkuszvállalat egymillió lakásbiztosítás megkötésére készül, és ennek érdekében indították el új portáljukat.

Keszthelyi Erik, a Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy azért indították el most a portált, mert szeretnének jelen lenni a márciusi lakásbiztosítási kampányban. A Nemzetgazdasági Minisztérium kezdeményezése alapján március 1. és 31. között mindenki számára lehetőség nyílik a lakásbiztosítás megversenyeztetésére vagy megújítására kedvező feltételekkel.

A vállalat több milliárd forintot és négy évet fektetett a portál fejlesztésébe, és jelentős médiakampánnyal is készülnek. Céljuk, hogy az új online üzletággal három év alatt egymillió lakossági szerződést kezeljenek.

A lakásbiztosítási kampányt egy 2023-as kormányrendelet indította el, amely egy hónapig tartó felmondási lehetőséget biztosít a lakásbiztosítások tulajdonosainak. Ennek célja a verseny fokozása a lakásbiztosítók között.