Budapestre érkezik Orbán legnagyobb ellensége!
Frans Timmermans a kormány egyik leghangosabb brüsszeli bírálója.

A Magyar Nemzet azt írja, Frans Timmermans először a magyar szakszervezetekkel egyeztet a rabszolgatörvény néven elhíresült túlóra-szabályozásról. A pénteki találkozót az MSZP és a Magyar Szakszervezeti Szövetség szervezte meg az Európai Bizottság első alelnökével.

Az érdekképviselet vezetője, Kordás László megerősítette, hogy találkoznak az európai baloldal csúcsjelöltjével, de az egyeztetés céljáról nem árult el részleteket, csak annyit közölt, hogy egyelőre nem kaptak választ az Európai Bizottságtól a túlóratörvényben megemelt munkaidőkeretet kifogásoló panaszukra.

Az Európai Bizottság hazai képviselete azt közölte, Brüsszel még elemzi a törvénymódosítást, Frans Timmermans pedig január 30-i felszólalásában jelezte, a magyar kormánynak már elküldték a kérdéseiket, a válaszok alapján döntenek a további lépésekről.

Szalai Piroska, munkaerőpiaci szakértő szerint az európai baloldal a migráció helyett nem véletlenül építi kampányát a munkavállalók félelmeire (túlóra, nyugdíj, bér). Előzőleg alaposan szondázták, és szinte mindenütt ezektől tartanak leginkább a munkavállalók, ezért erősödött fel a szakszervezetek szerepe is a kampányban, a Magyar Szakszervezeti Szövetség is politikai célból túlozza el a rabszolgatörvényezéssel a túlóra-szabályozás valódi súlyát.

A kormány szerint Frans Timmermans a bevándorláspárti erők egyik legfőbb alakja, Soros György jó barátja, ezért bírálja a magyar kormányt, nem véletlen tehát, hogy az EP-választás előtt jön Magyarországra kampányolni. A holland politikus ott lesz a szocialisták hétvégi kongresszusán is, ahol az MSZP-Párbeszéd EP-listáját véglegesítik.



Sgítsd a munkánkat egy megosztással, köszönjük >>
Segíts egy megosztással: beült egy autóba azóta nem látta senki a kis Ricsit!
Orbánék hacker támadástól tartanak: 1,4 milliárd forintot költenek védelemre!
Unokája előtt verték meg ezt a nagymamát! - ököllel ütötték és rátérdeltek!
Megúszta a börtönt a gyerekgyilkos anya! - szeretetből ölt!
Egy világ imádja a piros lámpánál táncoló motoros rendőrt!
Autólopási hullám: újabb nagy értékű autót próbáltak meg ellopni!
Több mint 10 millió forintos adományt adott az Audi a győri kórháznak!
Dzsudzsák büszke: óriási bravúrt elérve EB selejtezőn verték meg Horvátországot!
Mindenki támadja az ötgyermekes édesanyát a posztolt képek miatt!
Botrány Pakson: csökkentették az atomerőmű blokkjának teljesítményét műszaki hiba miatt!
Tragédia: gyerekek közé hajtott ez az autós Budapesten!
Posta Biztosító botrány: 60 milliós bírságot kaptak mulasztás miatt!
Halálos tragédia: 150 km/órával száguldott majd 50 métert repült!
Gyorsulási verseny Tatabányán: a rendőrség fotóval hirdetett ki a győztest!
Eltemették a Szekszárdon meggyilkolt kislányt! - Álmodj, királylányom
HÍRHEZ TARTOZÓ KÉP:
Döbbenetes: versenypályán verekedett össze a két motoros! A közönség jól szórakozott!
Brutális: sínen alvó emberen gázolt át a vonat!
Összeroppant az édesanya: Borzalmas volt látni a fiam szénné égett testét!
 
thepost.hu
Nyilvános csoport - 35.487 tag
Csatlakozás a csoporthoz
Amit látsz, az a hír, amit tudsz, az a háttér, amit érzel, az a vélemény. Csatlakozz hozzánk és hívd meg az ismerőseidet is!
 
Összeroppant az édesanya: Borzalmas volt látni a fiam szénné égett testét!
Vége: megválik a TV2 Berki Krisztiántól!
Íme a két szemetelő magyar autós akit egy ország utál!
Elképesztő adatokat hoztak nyilvánosságra az internetes vásárlásainkkal kapcsolatban!
Facebookon kér segítséget az ismert magyar híresség!
FRISS HÍREK
Döbbenetes: versenypályán verekedett össze a két motoros! A közönség jól szórakozott!
Brutális: sínen alvó emberen gázolt át a vonat!
Összeroppant az édesanya: Borzalmas volt látni a fiam szénné égett testét!
Vége: megválik a TV2 Berki Krisztiántól!
Íme a két szemetelő magyar autós akit egy ország utál!
Elképesztő adatokat hoztak nyilvánosságra az internetes vásárlásainkkal kapcsolatban!
Facebookon kér segítséget az ismert magyar híresség!
Világszerte káoszt okoz a szokatlan időjárás!
Nincs magyarázat az eltévedt utasszállítóval kapcsolatban!
Mindenki a haza érkezett fekete gólyát, Zoltánt ünnepli!
Zoltánról, a GPS-jeladóval ellátott gemenci fekete gólya már harmadik alkalommal teszi meg 13 ezer kilométeres útját Baja környéki fészke és a Közép-A...
Óriásit emelkedett a tojás ára és még nincs vége!
A jelenleg átlagosan 407 forintról húsvétra akár 500 forintig nőhet egy doboz tojás ára – derül ki az RTL Klub Híradójának a riportjából.
Jóslat: elszabadul a pokol a lakáshitelekkel kapcsolatban!
Óriási fordulat készülődik a magyar monetáris politikában: több mint hét év "szünet" után az óvatos szigorítás útjára léphet holnapi kamatdöntő ülésén...
Dzsudzsák elsírta magát: óriási sikernek számít amit véghez vittek!
Tabuk nélkül: ha az ágyban baj van, máshol is baj van!
Egy világ imádja a piros lámpánál táncoló motoros rendőrt!
Autólopási hullám: újabb nagy értékű autót próbáltak meg ellopni!
Több mint 10 millió forintos adományt adott az Audi a győri kórháznak!
Dzsudzsák büszke: óriási bravúrt elérve EB selejtezőn verték meg Horvátországot!
FRISS HÍREK
Segíts egy megosztással: beült egy autóba azóta nem látta senki a kis Ricsit!
Orbánék hacker támadástól tartanak: 1,4 milliárd forintot költenek védelemre!
Unokája előtt verték meg ezt a nagymamát! - ököllel ütötték és rátérdeltek!
Megúszta a börtönt a gyerekgyilkos anya! - szeretetből ölt!
Mindenki támadja az ötgyermekes édesanyát a posztolt képek miatt!
Botrány Pakson: csökkentették az atomerőmű blokkjának teljesítményét műszaki hiba miatt!
Tragédia: gyerekek közé hajtott ez az autós Budapesten!
Posta Biztosító botrány: 60 milliós bírságot kaptak mulasztás miatt!
Halálos tragédia: 150 km/órával száguldott majd 50 métert repült!
Gyorsulási verseny Tatabányán: a rendőrség fotóval hirdetett ki a győztest!
Szombaton rendezett két autós spontánt gyorsulási versenyt Tatabánya egyik piros lámpájánál, a rendőrök szeme láttára, írja a Police.hu. Az Összekötő ...
Drágul a benzin, de a gázolaj ára csökken!
A Mol bruttó 5 forinttal emeli szerdán a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát, a gázolajét ugyanakkor bruttó 2 forinttal csökkenti majd. <...
KÖZLEKEDÉS
POLITIKA
Teljes útzár: súlyos baleset miatt zárták le a főutat!
Kigyulladt a BMW: a tapasztalt sofőr menetszéllel próbálta oltani! + videó
Tömegbaleset az Árpád hídon: 4 autó ütközött össze!
A képen valójában egy BMW-van! - bebizonyítjuk!
A 130 km/órás tempó alapjárat ennek a BMW-nek! - rontják a márka megítélését az ilyen esetek?
Azonnal meg kellett műteni Marsi Anikót a balesete miatt!
Tűzoltók és katasztrófavédelem: tömegbaleset Nyíregyházán!
Káosz Budapesten: balesetek miatt nem járnak a villamosok!
BMW alázó Suzuki Swiftet hirdetnek a neten! - streetkiller Suzuki az életérzés!
Több sört is megivott a baleset előtt a kiskunmajsai tragédiában meghalt tinilány!
Orbánék hacker támadástól tartanak: 1,4 milliárd forintot költenek védelemre!
Orbán rákapcsolt: eddig nem látott tempóban megy az EU-ellenes kampány!
Mészáros mindent visz: 4 milliárdos dohányipari pályázatot kebelez be!
Orbán: aki nem szavaz az nem szereti Magyarországot!
Orbán nekiment a facebooknak: tiltaná a politizálást a közösségi oldalon!
Véget ért a V4-ek tanácskozása az EU-csúcs előtt, és Orbán Viktor megragadta az alkalmat, hogy belerúgjon a Facebookba. A tanácskozáson szó volt a Fac...
Orbán durván nekiment az ellenfeleinek: nem csináljuk azt amit Brüsszel diktál!
"Mi nem vagyunk hajlandóak azt csinálni, amit Brüsszel diktál, ha az a magyaroknak nem jó" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap a Koss...
Kizárta a nagyit ez a kétéves kisgyerek Pécsen! - tűzoltók segítettek!
A pécsi tűzoltókat szombaton riasztotta a kétéves kislány apukája, hogy a gyereke egyedül maradt a lakásban, miután a pécsi Esztergár Lajos utcában ki...
Golyó találta fejen a 2 éves kislányt a játszótéren: nem tudják ki lőtt!
Az amerikai lány kritikus állapotban fekszik a kórházban.

Életveszélyes állapotban fekszik napok óta a kórházban egy 2 éves amerikai kisl...
Mentőhelikoptert hívtak az emésztőgödörbe zuhant kisfiúhoz!
Megint emésztőgödörbe esett egy kisgyerek, ezúttal Szlovákiában. Egy héttel ezelőtt Szerbián történt hasonló, szintén egy kétévessel.

Vas...
A fél világ rajong ezért a kis srácért: nem mindennapi gólt lőtt!
Csak sejtjük, hogy valahol Nagy-Britanniában történhetett az alábbi eset, egyben Év gólja- és Hónap gólöröme-jelölt:

"The best finish you...
Édesanyja ebből a képből jött rá, hogy rákos 11 hónapos kisfia!
Egy furcsa foltot vett észre a gyerek szemén az egyik fényképen.

Emily Smith csak egy fotót készített a kisfiáról, de a fényképet visszan...
Botrány: tévedésből rossz városban szállt le ez az utasszállító repülő!
Edinburghban landolt tévedésből hétfőn a British Airways düsseldorfi járata, az utasszállító repülési tervét hibásan állították ki.

Az ut...
THE POST
Megdobálta a medve barlangját a turista, csúnya vége lett!
A rendőrségi vizsgálat szerint a pénteki székelyföldi halálos medvetámadás azt követően történt, hogy az áldozat maga ment a nagyvad barlangjához és m...
Ellopta majd rommá törte az autót ez a pancser magyar tolvaj!
Majdnem a munkásokba rohantak az M1-esen!
Pánik: bombát találtak a Vörösmarty téren!
Orbán rákapcsolt: eddig nem látott tempóban megy az EU-ellenes kampány!
Idióta: 3 házból összesen 1300 Ft-ot zsákmányolt ez a pancser magyar férfi!
Szuper az ágyban a 74 éves bácsi a fiatal szerelme szerint!
FRISS HÍREK
Oszd meg Te is: állatkínzó garázdálkodik Felgyőn! - Macskákat és kutyákat is megmérgezett!
Tragédia: szakított VV Krisztián és VV Vivien!
Drogot kevert a kollégái vizébe ez a srác, mert azt akarja, hogy viccesebbek legyenek!
Dúró Dóra azt szeretné ha senki nem terjeszthetne homoszexualitást az iskolákban!
Tiniket rabolt ki és pofozott fel ez a férfi Karcagon!
A fél ország keresi: egyik napról a másikra tűnt el Károly!
Összefogtak a barátai a beteg magyar zenész érdekében!
Káosz az időjárásban: +1 és -6 fokkal ér majd minket a hajnal!
Magához tért a hullaházban ez a férfi, majd visszament dolgozni! - az orvosok nem értik!
Hátborzongató: külföldi vendégmunkás feldarabolt maradványait rejtette a csatorna!
Jászalsószentgyörgy ― Házról házra járnak a zsaruk a településen, miután információink szerint kiderült, hogy egy külföldi vendégmunkás feldarab...
Dobó Kata vallomása Andy Vajnáról: egyelőre még nem tudom értelmezni azt a dolgot, hogy ő nincs!
Dobó Kata beszélt első rendezői munkájának tapasztalatait, de megszólalt az Andy Vajna halála után keletkezett űrről is.

Kétségtelen, hog...
KÖZLEKEDÉS
POLITIKA
Három halott és darabokra szakadt autók: részletek a kiskunmajsai horror balesetről!
Hét halott: Jogsija sem volt a balesetet okozó autósnak!
Autólopási hullám: Imádják az autótolvajok a BMW-ket!
Nézd meg ki kapott 20 milliárdos megbízást a BMW gyárral kapcsolatban!
Mindenki a Supra motoros BMW-ről beszél! + videó
Sokkoló baleset: elütött disznónak ütközött neki a motoros, majd egy autó halálra gázolta!
Alig 20 másodperc alatt lopták el ezt a BMW-t! + videó
Megtarthatták balesetben elhunyt fiuk spermáit a szülők! 18+
Nem érti a halálos baleset gyanúsítottja, hogy miért támadják az emberek!
Kamionos balesetet okozott a figyelmetlen BMW-s! + videó
Halálos vadászbaleset: a baleset okozója a rendőrség állományába tartozik!
Külföld alázza Orbánt: Orbán korrupt kormánya egy percig sem tudna életben maradni az EU lóvéja nélkül!
Orbán nyilvánosan elszólta magát a Fidesszel kapcsolatban!
Komoly aggodalom van amiatt, hogy mire képes Orbán: már rég kidobták volna az Európai Néppártból!
Orbánnak nem volt joga a Fidesz nevében cselekedni! - erre nem hatalmazták fel!
Orbánon gúnyolódik Európa: náci vezérként ábrázolják!
A szlovén Mladina hetilap címlapsztorija Orbán Viktorral, illetve a Fidesz és az Európai Néppárt viszonyával foglalkozik, szúrta ki a Magyar Narancs. ...
Hivatalosan is elhangzott: Orbán mattot adott a Néppártnak!
Már a felvezetés is egészen erősre sikeredett az április 1-jén megszűnő Echo TV Napi aktuális című műsorában csütörtökön.

Velkovics Vilmo...
Ez ma Magyarország: megkapja az 5 millió forint kártérítést az Olaszliszkai lincselő mert kényelmetlen volt neki a börtön!
A nem megfelelő „tartási körülmények” miatt pert nyert az állammal szemben ifjabb H. Dezső.

Az olaszliszkai lincselés első re...
Kormányközeliek kaszálnak azon, hogy tovább drágul a 4-es metró!
Körülbelül 23 milliárd forinttal lett drágább átadása óta a 4-es metró, amelyből csaknem 12,5 milliárdot kártérítésekre kellett kifizetni. Közben a Fi...
Óriási győzelemről cikkez a sajtó: legyőztük a horvátokat!
Nagy győzelmet aratott a magyar labdarúgó-válogatott a vb-ezüstérmes horvátok ellen, olyat, amire a világon mindenhol felkapják a fejüket. A szlovákok...
Japánban betiltották a Jégvarázst! - óriási a botrány!
A Disney világsikere, a Jégvarázs lekerül a japán boltok polcairól, mert az egyik ottani szinkronszínész egy hatalmas botrányba keveredett, és ennek k...
Mészáros mindent visz: 4 milliárdos dohányipari pályázatot kebelez be!
A 4iG Nyrt. és a Sauviter Zrt. közösen fejleszti, illetve működteti a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit (ND) Zrt. hazai Dohánytermék Azonosító Kibo...
Lajcsi második menet: új per vette kezdetét áramlopás ügyben!
Budaörs – Két év, négy halasztás és két érdemi tárgyalás után ma reggel újra kezdetét vette Galambos Lajos (58) büntető pere! A zenészt 30 milli...
THE POST
Botrány: plázában verekedett Berki Krisztián!
Segíts egy megosztással: Pest közelébe kell költözniük a beteg kisgyerekkel!

Segítséget szeretnék tőletek kérni!

Gyermekünk beteg. Kénytelenek vagyunk Pest közelébe felköltözni. Jelenleg Gyöngyösön lakunk. O...
Hivatalos: elkészült az MSZP és a Párbeszéd közös listája!
Az MSZP választmánya jóváhagyta a szocialisták és a Párbeszéd közös európai parlamenti választási listáját.
A szocialisták egyhangú szavazással ...
Az útra folyik a 100 köbméternyi szemét! - 2019. Magyarország!
Már 100 köbméternyi szemetet halmoztak fel egy volt lőtér mellett kialakított illegális szemétlerakóban, a Bács-Kiskun megyei Felsőszentiván határában...
Illegális körülmetélés miatt halt meg a pár hónapos csecsemő!
Meghalt egy öt hónapos kisfiú, miután körülmetélték szülei jelenlétében Olaszországban.

A csecsemőt hiába szállították kórházba, végül az...
Menekült a rendőrök elől, ez lett a vége! - megsemmisült az autó!
Beszterec — Két nappal 25. születésnapja után rohant a halálba J. Csaba (†25), aki a Szabolcs megyei Beszterec és Vasmegyer között szenved...
Bobby Ewing 70 éves és köszöni jól van!
Áramütés miatt került kórházba Király Linda!
Ez a nő 70 éves! - most elmondja mi a titka!
Csak erős idegzetűeknek: videó rögzítette ahogy veszekedés közben leharapta a férfi arcát!
Oszd meg Te is: szociális otthonból lopott ez a két férfi!
Őrület: budapesti bevásárlóközpont felső emeletéről ugrott le egy ember!
FRISS HÍREK
Bozóttűz miatt nem járnak a vonatok!
Orbán: aki nem szavaz az nem szereti Magyarországot!
Holttesteket találtak a kigyulladt dömsödi házban!
Bebizonyították, hogy a tojás volt előbb és nem a tyúk!
Itt a szezon: meghalt egy motoros Heves megyében!
Vakvezetőt kapott a vak kutyus!
Lepofozták a beképzelt bokszolót: most mindenki rajta nevet!
Üzent a nőt megpofozó magyar rapper: Valószínű, letöltendőt kapok!
Viharos szél és hidegfront: egyenlőre ennyi volt a tavasz!
Harrach botrány: saját törvényjavaslattal ad állami földeket az egyesületnek, ahol ő az alelnök!
Tizennégy állami tulajdonú ingatlan vagyonkezelési jogát adná át az a törvényjavaslat a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) fóti lovasterápiás k...
Orbán nekiment a facebooknak: tiltaná a politizálást a közösségi oldalon!
Véget ért a V4-ek tanácskozása az EU-csúcs előtt, és Orbán Viktor megragadta az alkalmat, hogy belerúgjon a Facebookba. A tanácskozáson szó volt a Fac...
KÖZLEKEDÉS
POLITIKA
Szinte semmi nem maradt az autóból a 4-esen történt baleset helyszínén
Curtis szerint a nyári gumi okozhatta az autóbalesetet, nem pedig az ittassága
Rengeteg a baleset a csúszós utakon
Pestszentlőrinci gyilkosság: Kiderült, hogy a BMW az áldozaté volt
BMW-s gyilkosság: Elképesztő történetet meséltek a letartóztatott fiú szülei
Halálos baleset Szentgotthárdnál: Órákig feküdhetett halott szerelme mellett Bianka (videó)
Megrázó felvétel került elő a benzinkutas balesetről!
Még ma is szalonállapotú a 40 éves BMW!
Horrorbaleset Budapesten: egy ember meghalt, egy kismama megsérült!
Brutális kamionos baleset: Meghalt a Waberer's-sofőrje!
Európa felmérés: Orbán költ a legtöbbet a sportra és a legkevesebbet szociális dolgokra!
Durván megalázták Orbánt: előkerült a korábban már letiltott videó!
Orbán győztesnek látja magát: Soros nem bírt el a Fidesszel!
Orbán az első miniszter akit hangosan kiröhögtek! - egy mondatán azonnal kitört a röhögés!
Orbán nekiment a facebooknak: tiltaná a politizálást a közösségi oldalon!
Véget ért a V4-ek tanácskozása az EU-csúcs előtt, és Orbán Viktor megragadta az alkalmat, hogy belerúgjon a Facebookba. A tanácskozáson szó volt a Fac...
Orbán durván nekiment az ellenfeleinek: nem csináljuk azt amit Brüsszel diktál!
"Mi nem vagyunk hajlandóak azt csinálni, amit Brüsszel diktál, ha az a magyaroknak nem jó" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap a Koss...
Ritka látvány: így üdvözlik egymást a hazatérő magyar gólyák!
Tavasszal ismét visszatelepülnek sokak örömére a gólyák.


Olvasónk lenyűgöző felvételein egy gólyapár nagy találkozása látható. Kös...
Orbán durván nekiment az ellenfeleinek: nem csináljuk azt amit Brüsszel diktál!
"Mi nem vagyunk hajlandóak azt csinálni, amit Brüsszel diktál, ha az a magyaroknak nem jó" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap a Koss...
Irányíthatatlanul sodródik a luxus hajó: helikopterekkel mentik a több száz utast!
A meghibásodott és bajba került Viking Sky tengerjáró luxushajó szombat délután két órakor adta le a vészjelzést 1373 utassal a fedélzetén. Az MTI a V...
Fidesz botrány: Kazánba zárta alkalmazottját az országgyűlési képviselő!
A Herbal Reality YouTube csatornáján jelentetett meg egy 2008-ban készült videót, amelyen Pócs János fideszes országgyűlési képviselő egy kazánba zárj...
Ezt a Skodást utálja a fél autós világ az előzése miatt!
Újabb tanulságos videóval bővült az "Így ne előzz!" sorozat.

A domborzat a vakmerő autós egyik alattomos ellensége. Ezt saját bőrén tapas...
Vasrúd szúrta át ezt a férfit, de Ő csak lazán mobilozott tovább! + videó
Mintha semmi különös nem történt volna vele. Az esetről készült videón már százmillók ámuldoznak.

Hihetetlenül nyugodt maradt egy sofőr ...
THE POST
Kábítószer kereskedőkre csapott le a TEK: filmbe illő jeleneteket rögzített a kamera!
A rendőrök négy gyanúsítottat vettek őrizetbe és közel egy kilogramm kábítószert foglaltak le Budapesten.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti ...
Ez az elmebeteg rugdosott meg egy idős nőt a metrón: mindenki csak bambán nézte!
Foci nagyhatalom vagyunk: a világ legértékesebb sportvállalkozása a Ferencvárosi Labdarúgó Zrt.!
Kitálalt Vajna Timi barátnője: Timi komoly bajban van!
Nokia botrány: adatokat küldtek a telefonok Kínába! - vizsgálat indult!
Magyarország fizetné több száz pakisztáni diák tanulmányait!
Külföld alázza Orbánt: Orbán korrupt kormánya egy percig sem tudna életben maradni az EU lóvéja nélkül!
FRISS HÍREK
Orbán nyilvánosan elszólta magát a Fidesszel kapcsolatban!
London lázban ég: több százezren tünetnek a Brexit ellen!
Ferihegy botrány: Kényszerleszállást hajtottak végre a halott utas miatt!
Irányíthatatlanul sodródik egy hajó 1300 utassal a fedélzetén!
Gyógyíthatatlan beteg a magyar humorista! - humora mögött éveken át tartó szenvedés van!
Megbénultak az utak: mentőhelikopter és súlyos sérültek bénítják a forgalmat!
A magyar családok többsége eladósodna egy váratlan kiadás miatt!
Komoly aggodalom van amiatt, hogy mire képes Orbán: már rég kidobták volna az Európai Néppártból!
Orbánnak nem volt joga a Fidesz nevében cselekedni! - erre nem hatalmazták fel!
Hivatalos: vége az Iszlám Államnak, az utolsó egységet is felszámolták!
Győzelmet hirdetett szombaton az Iszlám Állam dzsihadista szervezet felett Szíriában az amerikai támogatású kurd-arab fegyveres koalíció, a Szíriai De...
Teljes útzár: súlyos baleset miatt zárták le a főutat!
Összeütközött két személygépkocsi Solt határában, az 52-es főút Dunaföldvár felé vezető szakaszán szombat reggel, az érintett útszakaszt teljes széles...
KÖZLEKEDÉS
POLITIKA
Arany színű BMW-t ajánlott fel Lajcsinak Győzike!
Brutális baleset: szörnyethalt egy motoros Pesten!
Brutális: Így tombol a BMW legerősebb autója!
Súlyos tragédia: egy gyermek is meghalt a püspökladányi balesetben!
Lángba borult az M5-ös, ilyen durva baleset még nem volt!
Hétvégi baleset özön: horror az utakon!
Uszoda baleset: Hetvennégy embert menekítettek ki az Újfehértón!
Horrorbaleset itthon: ledarálta a BMW-t a kamion!
Hatalmas baleset: gumifalnak csapódott a versenyző!
Magyar horrorbaleset: Türelmetlen volt az audis, egy nő meghalt!
Korrekt: a magyar sztár elismerte, hogy ő okozta a balesetet!
Orbánékon kívül mindenki elfogadná az uniós klíma tervet! - megint kilógnak a sorból!
Európai Bíróság: Orbán adósmentő törvényei uniós jogokat sért!
Mészáros győzelem: verseny nélkül nyertek, új iskolát építenek állami pénzből!
Orbán nélkül sokkal jobb volt a hangulat: mindenki örült és elégedett volt a csúcstalálkozón!
Európa felmérés: Orbán költ a legtöbbet a sportra és a legkevesebbet szociális dolgokra!
Magyarország uniós összehasonlításban keveset költ szociális juttatásokra, beleértve a nyugdíjakat és az egészségügyet is. Sportra és vallásra viszont...
Durván megalázták Orbánt: előkerült a korábban már letiltott videó!
Macron gyakorlatilag levegőnek nézte a magyar miniszterelnököt.

Jelentősen csökkent a magyar miniszterelnök befolyása az Európai Unióban ...
Így tudta eltitkolni a terhességét a gyerekgyilkos anya! - senki nem vette észre!
Sárkeresztúr ― Elkényeztetett, nagyképű lánynak ismerték Sárkeresztúron K. Kingát (23), aki két újszülött kisbabáját is megölte. A fiatal nő már...
Takács: 100 milliót összespórolni nem olyan nehéz!
Sokan nincsenek tisztában azzal, milyen sokba kerül nekik, hogy dolgoznak – mondja Takács Szabolcs, aki 34 évesen otthagyott csapot-papot, és ny...
Tej botrány: tüntetnek a gazdák a multik olcsó teje ellen!
Kedden a Penny Market alsónémedi központja előtt tüntetnek a tejtermelők az áruházban árult olcsó tej miatt. A terméktanács bejelentést tett a hatóság...
Schwarzenegger ahogy egy lovat kerget egy biciklin ülve: a videó amire nem voltunk felkészülve!
Arnold Schwarzenegger is regisztrált a TikTokra, ami egy telefonos alkalmazás videószerkesztése. Feltöltött már egy-két különösebben izgalommentes szö...
Orbánon gúnyolódik Európa: náci vezérként ábrázolják!
A szlovén Mladina hetilap címlapsztorija Orbán Viktorral, illetve a Fidesz és az Európai Néppárt viszonyával foglalkozik, szúrta ki a Magyar Narancs. ...
Videón az idióta aki parkoló autókat rongált! - viccesnek találta hogy kárt okoz másoknak!
A kukaborogató éjszakai lények még károsabb fajtája az autórongáló. Most Lengyelországban tűnt fel egy igen bosszantó videón.

A felvétele...
THE POST
Cisztának hitték de tévedtek: a saját ikertestvére növekedett a kislányban!
Nem várt olvadás: sorra kerülnek elő az eltűnt holttestek a Mount Everesten!
Nem várt jelenséggel szembesülnek a serpák és a hegymászók a globális felmelegedés miatt a Mount Everestnél.

Csaknem háromszáz hegymászó ...
Lézerrel gyógyítanák az alkoholizmust: eddig sikeresek a kísérletek!
Az amerikai Scripps Research kutatóintézet érdekes kísérletet végzett, ami előre vetítheti a különböző szenvedélybetegségek gyógyítását: patkányok agy...
Kalapáccsal ütötte a szomszéd kislányt ez a nő!
Az orosz nő egy kalapáccsal verte, megkéselte, majd ledobta a 3. emeleti erkélyéről. Kész csoda, hogy a gyerek életben maradt.

Kilenc évi...
Hivatalosan is elhangzott: Orbán mattot adott a Néppártnak!
Már a felvezetés is egészen erősre sikeredett az április 1-jén megszűnő Echo TV Napi aktuális című műsorában csütörtökön.

Velkovics Vilmo...
HÍRTURKÁLÓ
Már tízezreket hódított meg a megszűnt Iwiw-re hasonlító weboldal


Újra csatában a Jófogás: A Globálpiac lesz az új OLX?


Feleségét és fiát is megkéselte egy jászapáti férfi

Haldokló barátnője mellett erőszakolta meg a nő 12 éves húgát

Tartósan ködös idő várható a héten

Üzemanyagár növekedés várható, még most tankoljon fel

Káosz: Baseballütővel verik a menekülteket Németországban

Videó: Így néz ki a lezuhant orosz utasszállító tragédiájának a helyszíne

Mind Magyarországon ragadnak a kitoloncolt migránsok

Lopással vádolják Adele-t Hello című dala miatt

Szinte semmi nem maradt az autóból a 4-esen történt baleset helyszínén

Részletek a jászapáti családi késeléssel kapcsolatban

A migránsok már a keresztény ünnepeket is töröltetni akarják Németországban

Talicskával lopták az ételt a menzáról

Sokkoló részleteket mesélt a tragédiáról a bukaresti rockkoncert magyar túlélője

Háromgyermekes családapát késelt meg a bedrogozott tinédzser

Érdi gyilkosság: a felismerhetetlenségig összeverték az idős asszonyt és férjét

Újabb orosz repülő zuhant le

Karikatúra jelent meg a lezuhant orosz utasszállító tragédiájáról

Új törvény Finnországban: Mostantól egyetlen menekültet sem fogadnak be

Az apja is ott volt, amikor belefulladt a kukoricába a 9 éves gyermek

Öt újabb megyébe helyezik ki a szuper-traffipaxokat

Gusztustalan ételt kaptak a gyerekek a menzán?

Orbán Viktor: Európa elözönlés alatt áll

Pokolgép robbanhatott az orosz utasszállítón

Videó: Élő adásban fenyegeti meg a riportert a migráns

Saját bátyját késelte halálra a 25 éves fiatal

Újra visszatért Cini fiatalkori betegsége

Közel 300 km-re az otthonától találtak rá az eltűnt győri tinire

Vizsgálat indult a kukoricába fulladt kisfiú ügyében