thepost / Magyarország / Budapest / 2019.12.10
THE POST
           
10




Európai Bíróság: Orbán adósmentő törvényei uniós jogokat sért!
Ez is érdekelhet:
Baj van: elkezdtek bedőlni a hitelek!
Ezt válaszolta Király Gábor a Fidesz felkérésére!
Százmilliárdos beruházás Orbán várkapitánysága!
Uniós jog szerint egyetlen hazai devizahiteles törvény sem mondhatta volna ki azt, hogy nem lehet megsemmisíteni a kölcsönszerződéseket, ha az árfolyamkockázatról szóló rész azokban tisztességtelen – többek között ezt szögezi le az Európai Bíróság csütörtöki döntésében. A testület friss határozatát a devizások hazai érdekképviseletei áttörésnek tartják, az ügyet annak idején bíróként európai bíróságra küldő ügyvéd szerint pedig ezután „csak hatalmi illetve presztízsérdekek állhatnak az adósok útjába” a döntésnek köszönhetően.

Az adósmentő törvények ügyét azért terelték korábban nemzetközi jogi fórumra, mert miután 2013-ban a Kúria felismerte, hogy három területen vannak súlyos problémák a devizahiteles szerződésekkel: árfolyamrés, kamatemelés és árfolyamkockázat. Az adósok képviselői szerint az Orbán-kormány 2014-es devizahiteles törvényei nem szolgáltak megfelelő megoldással a mindhárom problémából fakadó tisztességtelenségekre. Ehelyett olyan törvények születtek, melyek csak az első két problémára válaszoltak – elszámolással, piaci árfolyamon forintosítással –,

de számos tisztességtelennek vélt szerződést életben tartottak, „meggyógyítottak”.
A most elbírált ügyben egy magyar adós az Erste Bank Hungaryvel állt perben, és az ügyben eljáró Budai Központi Kerületi Bíróság azt kérte 2017 márciusában, hogy az Európai Bíróság a 2014-ben hozott adósmentő törvényeknek a tisztességtelen szerződési feltételekről szóló irányelvvel való összeegyeztethetőségéről határozzon, amely irányelv szerint egyfelől az ilyen szerződési feltételek nem kötelező érvényűek a fogyasztóra nézve, másfelől az ilyen rendelkezéseket tartalmazó szerződés csak akkor tartható érvényben, ha az a tisztességtelen feltételek kihagyásával is teljesíthető.

A szerződésnek márpedig megsemmisíthetőnek kell lennie, ha az a tisztességtelen szerződési feltétel nélkül nem teljesíthető – mondta ki most az EUB.
Lényeges azonban, hogy ezt a feltételt a magyar bíróságnak kell megállapítania.

Az uniós jogharmonizáció szellemében a vonatkozó jogegységi határozatok és a deviza

hitel-törvények érintett előírásait azonnal hatállyal el kell törölnie a Kúriának és a Parlamentnek, mert az uniós joggal ellentétesek – véli a Magyar Hang által megkérdezett Szepesházi Péter ügyvéd, aki annak idején bíróként bíróságra küldte az ügyet. Szerinte egyetlen korábbi európai bírósági döntés sem leplezte le ennyire egyértelműen, hogy a magyar adósmentő törvényekkel az állam valójában a bankok mellé állt.

Szepesházi úgy gondolja, a döntés után „csak hatalmi illetve presztízsérdekek állhatnak az adósok útjába”, különben az adósok megszabadulnak mind az egyösszegű visszafizetés, mind pedig az árfolyamveszteség terhétől.

A témában szombaton tartott sajtótájékoztatót Szabó József, a Hiteles Mozgalom vezetője, és Szakács László, az MSZP elnökhelyettese.

Szakács László úgy fogalmazott, most kiderült, hogy valójában nem adósmentő, hanem „szerződésmentő” csomagok voltak a 2014-es törvények, és csak nyomokban tartalmaztak fogyasztóvédelmi elemeket. Orbán Viktor szerinte eladta a devizahiteleseket, amikor aláírt egy olyan megállapodást az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (EBRD), amely kimondja, hogy a pénzintézeteket nem károsíthatja a forintosítás.

Ezzel kapcsolatban az MSZP februárban jelentette be, hogy javaslatot terjeszt az országgyűlés elé az EBRD-paktum felmondásáról.

Az ellenzéki párt szerint a kormánynak fel kellene mondania ezt a megállapodást, valamint új, a magyar emberek érdekeit képviselő banki elszámoltatást kellene indítania, továbbá törvénybe kellene foglalnia, hogy a bankok becsapták az ügyfeleket – ismertette pártja parlament elé benyújtott követeléseit a szocialista politikus, aki ismételten felszólította a kabinetet, hogy függessze fel az áprilisban újrainduló kilakoltatásokat.

Szabó József, a Hiteles Mozgalom vezetője elmondta, a kormány nem foglalkozott a megtévesztő árfolyamkockázattal, amely a bankok „legnagyobb csalása” volt. Hangsúlyozta, az árfolyamkockázat miatt semmisnek kell tekinteni a devizahiteles szerződéseket.

(Magyar Hang, Inforádió, MTI)

Oszd meg, hogy minél több emberhez eljusson! - köszönjük >>
Ez is érdekelhet:
Orbán: ha igazad van akkor sem kritizálhatod a kormányt!
Segíts egy megosztással: hiába várták haza a kis Lilit!
Választ adott a TESCO, hogy kivonul e Magyarországról!
Hírhez tartozó kép:
Így nézne ki a kis Jézus és családja, ha ma lennének menekültek
Varga Judit: A végén mindig a jó győz
Varga Judit: A végén mindig a jó győz
Brutális dolgot művelt az idős, kiszolgáltatott emberekkel egy gondozónő
A nap 24 órájában kamerával figyelik a tanárát megkéselő győri diákot
Azt kapta, amit megérdemelt - durva dolgokat állít volt élettársa a székhez kötözve halálra fagyó Zsoltról
Savat itattak egy magyar lánnyal külföldön
Elbocsájtja a Főtáv vezetőjét Karácsony Gergely
Alapvető vérvizsgálatokat se tudtak elvégezni egy fővárosi kórházban
Karácsonyi kisfilmekkel készül a magyar kormány a híveinek
Pintér Béla mondta a színházi tüntetés legjobb beszédét
Meghalt a Star Trek sztárja
Levélben követelik Orbántól, hogy vegye végre komolyan a klímaváltozást
Emberekkel a fedélzetén eltűnt egy katonai repülőgép
Rendőri felvezetést kapott a kismama mert beindult a szülés
Valami bűzlik a Balkánon – de ennek most a magyarok fizetik meg az árát
20 ezer amerikai katona érkezik Európába
Végigböngészték a kispesti önkormányzat szerződéseit - ismerős nevek kerültek elő
100 ezer közmunkás munkája szűnhet meg négy év alatt
Több mint félmillió jól képzett embert vesztettünk - egész Európát sújtja az elvándorlás
Összesen 72 millió forintra büntették a parlamenti képviselőket
100 ezer forintos átverés terjed a neten - a nyugdíjasokat támadják
Ámokfutó lövöldözött egy kórházban, négy halott
Karácsony: meg kell védenünk a szabadságunkat
Káosz: egy alapvető vérvizsgálatot sem tudtak elvégezni a Jahn Ferenc Kórházban
Egy luxus termálfürdőben döntöttek az európai uniós pénzek elosztásáról a kistelepülések vezetői
Közleményt adtak ki a magyar tűzoltók: felháborító, amit a kollégájukkal tettek
Álomnyeremény milliók ütötték egy budapesti sportfogadó markát
Másfél milliárdos megbízást nyert a 4iG az egészségügyben
Senki sem élte túl a szigeten rekedtek közül az új-zélandi vulkánkitörést
Rosszul lett egy utas a 4-6-os villamoson: áll a forgalom, mentő a helyszínen
Több százmillió forinttal drágul a Liget-projekt
A klímavédelem miatt csökkentik otthonaikban a karácsonyi díszkivilágítást a németek
Milliós gyerektartásra kötelezték Pécsi Ildikó fiát
Újra nő az üzemanyagok ára
Ingyen tűzifát oszt a kormány a lakosságnak
Halálra éheztették 9 hónapos kislányukat
Rossz hír Magyarországnak: Menekültek százezreit küldhetik vissza a németek
Hollik szerint az állam mondaná meg, ki legyen az igazgató
Alföldi: aki benyal a rendszernek, azt támogatják, aki pedig nem, az pusztuljon
Négy évre eltiltották Oroszországot az összes világviadaltól
Vannak még, akik nem Németh Szilárd pacalreceptjeit akarják hallgatni a színházban
Döntött a TESCO a magyar kivonulásról
A brazil elnök szerint a rock miatt vannak abortuszok
Nagyon fázik ez a gyönyörű cica befogadóra van szüksége - Segíts egy megosztással
El nem hiszed milyen fesztiválokra szervezhetett lányokat a kormány legújabb reklámarca
Elhullott állatok hevernek az emberi haladás útján
Forrnak az indulatok: Sokan várják majd a kapuban, hogy elszámoljanak Bróker Marcsival
Óriási hírt jelentett be Dallos Bogi és Puskás Peti
Olyat láttak a tudósok a Napon ami hihetetlen
A kráter peremén belül voltak a turisták, amikor kitört egy vulkán Új-Zélandon
Nyugdíjas korúak is bentragadtak a közmunkaprogramban
Építőipari csőd közeleg: 200 milliárd forintot buknak az cégek a lánctartozások miatt
Saját cégét támogatta a Pénzügyminisztérium a vállalatok megsegítésére szánt pénzzel
Reszkető kiskutyát találtak a rendőrök
Tizennégy autót rongált meg a román trélerről leesett rámpa a magyar autópályán
A gyermek és a tanárok is az utcára szaladtak
Egy internetes poszt miatt ítéltek el egy nyíregyházi anyát
Együtt sírt a megkéselt tanárnő és a késelő fiú apja a kórházban
Élő fenyőfa helyett idén egy 11 méter magas Adományfa fogadja a látogatókat
Kétgyermekes futónőt gázoltak el Szombathelyen
Lövöldözés és autós üldözés Pécsen
Hajléktalanok küldenek karácsonyi üzenetet az alkotmánybíróknak
Valósággal zuhan az elektromos autók akkumulátorának az ára
Előkerült szerződés: 11 millióért írattak egy 30 oldalas tanulmányt
Tömegverekedés: A bérüket követelték az ukrán vendégmunkások Balatonakalinál
Most kiderült, hova vezet az oltásellenesség
Gigatüntetést szervez hétfőre a kultúra függetlenségéért a Katona József Színház
Óriási titkolózás- OLAF-vizsgálat miatt távozhatott az Orbán-kormány egyik kulcsembere
Durva fenyegetést kapott MC Hawer
730 ezer magyar munkáját veszik el a robotok
Ismét milliókat költött egyetlen sportolóra az Orbán-kormány
Lecsukták a halálos szigetelőszalagos tréf\" elkövetőit
Orosz fejlesztésű repülőgépeket rendeltek meg a pécsi repülőgépgyártól
Videón az eperjesi gázrobbanás
Sára Botondék 150 millió forintot költöttek autóhasználatra
Karácsonyi ajándék a népnek: mégsem drágul a tojás
Hosszú Katinka újabb aranyérme: agyonverte a teljes mezőnyt
Keresik a háromgyerekes nőt, akit állítólag megalázott egy ellenőr
66 ezer forintot kapnak karácsonyra a nyugdíjasok Szlovákiában
Követelik Kövér lemondását: minden harmadik magyarba csúnyán belegázolt
Hátborzongató: Agyonverte a kutyákat a magyar tenyésztő
Csúnyán ráfáznak a nagycsaládosok az állami támogatással vásárolt autóval
Szökik az oxigén az óceánokból, sorozatosak a tragédiák
A bécsinél és a pozsonyinál is drágább a budapesti karácsonyi vásár
Csak egy tolvaj hatalom nem akar írásos nyomot hagyni
Kétmilliárd forintos óvadékot tettek le, hogy szabadulhasson a legnagyobb magyar vágóhíd tulajdonosa
Egy hozzászólás miatt rúgták ki Lattmann Tamást az NKE-ről
Megmagyarázták miért figyeli az iPhone folyton, hogy hol vagyunk
A jövő már megérkezett: ezt a chipet behelyezik az agyunkba és minden megoldódik
Óriási kávéhiány lesz jövőre
A Fradi szerint magyar játékosokkal nem tudnának nemzetközi eredményeket produkálni
Trump kiakadt amiért legalább 15-ször kell lehúzni a vécét kakilás után
Nőtt az eperjesi gázrobbanás áldozatainak a száma
Döntött a járásbíróság a 17 éves győri késelő ügyében
Nagylóki halálos tréfa: ez vár a három férfira, akik megkötözték, majd hagyták halálra fagyni társukat
Egy BMW-s rádudált egy Audis srác barátnőjére - ami ezután történt az nem mindennapi
Egy nap alatt kétszer vittek be a rendőrök egy tapolcai férfit
Élő adásban intézte el pártját a KDNP frakciószóvivője
Több embert még keresnek az eperjesi gázrobbanás után
Az angyalföldi rendőrök nagy erőkkel keresik az eltűnt 13 éves Tímit
A baleset óta alig tudok aludni - Retteg volán mögé ülni a karambol óta Gáspár Bea
Újabb X-Faktor dráma: Orosz rulettet játszom a színpadon
Szigorú karanténban kell maradnia, de a családjával töltheti a karácsonyt az SMA-ban szenvedő Levike
Ma dönt a bíróság a Győrben késelő 17 éves fiatal sorsáról
Megvonták a rokkantságit egy nőtől, mert a posta nem vitt ki egy levelet
Nőtt a sertéspestis által érintett terület Pest megyében
Greta Thunberg: A globális klímasztrájk-mozgalom nem ért el semmit
Feljelentették Kövér Lászlót Közösség elleni uszítás miatt
Jól jönne a a segítség a három kislányát egyedül nevelő édesapának
Hivatalos: ezek a leghisztisebb kutyafajták
Szenvedett, ordított az a férfi aki lefeküdt a Debreceni Ambulancia ajtaja elé, miután könyörgése ellenére sem kapott segítséget
Orbánék egyszerűen letiltották a magyarországi korrupcióról szóló nemzetközi tény jelentést
Újabb állami megrendelés: egymilliárd forintot kapott Mészáros Lőrinc volt jobbkeze
Kitálalt az elbocsátott ápoló: félelem és rettegés van a kórházakban
Orbán: a korrupciógyanús ügyek amiatt szaporodtak el, mert verseny helyett új kapcsolatrendszerek határozzák meg az üzleti életet
A Rossman és az E.ON nevével élnek vissza az adathalászok
Az Országgyűlés autonóm, ezért nem kell határidőre válaszolnia
Állami ellenőrzés alá akarják vonni a könyvkiadást Magyarországon
Kocsis Máté már zaklatószínházakról beszél
Gulyás Gergely válaszolt Karácsonynak: Nem engednek
Németh Szilárd pert vesztett!
5 halottja és 40 sérültje van a brutális eperjesi gázrobbanásnak
A magyar úszósport 1000. érme Hosszú Katinka nevéhez fűződik
Fidesz vallomás: a Párbeszéd miatt büntetik az ellenzéket
Orbán diktatúrája: egy módosítással saját maga szabná meg az ellenzéki pártok struktúráját
Nagycsaládosok autóvásárlási támogatása: többen másfél hónapja várnak a pénzre
Ablakon keresztül érkeztek meg a magyar gyermekkórházba a Mikulások
Íme a mikuláscsokik amiket gyerekrabszolgák gyártották
X-Faktor dráma: A házban nincsen víz, úgy húzzuk a kútról, vécére is ki kell járni
Úton Budapest felé kapott szívrohamot Ruszó Tibi édesapja
Áfacsökkentés kamu: egy rakás termék nem lett olcsóbb
Hivatalos: elég ha képzésekre jár a 22 éves Rácz Zsófia!
26 év után vissza tér Budapestre az Aerosmith
Kezdhetünk aggódni: romokban a német gazdaság
Hétköznapi hősök: Felpofozott egy pumát, hogy mentse a kutyáját
A legnagyobb egészségügyi problémáknak oka az emberi butaság
Az ombudsman szerint nem kellene 6 évesen iskolába mennie a gyereknek
Megérkezett a mikulás hivatalos videója, Borkai, Mészáros, Felcsút és a Fidesz rémálma!
Rácz Zsófia korábban kifogásolta, hogy az emberek a vágyaik szerint formálják a jogot
Hazudott a francia tanár a terroristákról, saját magát vágta meg
Terrorellenes Iszlám-szövetség alakult az ISIS ellen
Tengerbe fulladt az egész családja, mindenkit maradásra buzdít Szíriában
Ismét tömegverekedések és gyújtogatások voltak Németországban
Eltiltja-e gyermekét Liptai Claudia Gesztesitől?
THE POST
Amit látsz, az a hír, amit tudsz, az a háttér, amit érzel, az a vélemény!
COPYRIGHT © 2019. minden jog fenntartva