thepost / Magyarország / Budapest / 2019.05.20
THE POST




           
20
Sebességrekordhoz építették ezt a BMW M1-et! - igazi legenda!
Ez is érdekelhet:
Karcolás nélkül megúszta a ketté szakadt Audi tulaja!
Egyből ugrott a jogsija, mert majdnem elütött két kisgyereket! + videó
Jogsi nélkül vezetett, majd elbújt egy bokorban amikor jöttek a zsaruk!
Sebességrekordhoz készítették az autót, mely hosszú időkig pihent a garázsban. Most rossz állapotban keresi új gazdáját, akinek még így is sokat érhet az autó.

Mai napig egyedülálló a BMW történetében az M1-es, mely a vállalat egyetlen középmotoros sportautója mind a mai napig. Az M1-es utcai változatai egyre értékesebbek, így aztán azon sem csodálkozunk, hogy ezen a tetőponton került elő a semmiből ez az igazán különleges darab, melyet sebességrekord megdöntésére alakítottak át. Az M1-esben alaphelyzetben 3,5 literes, sorhatos motor lakik 277 lovas teljesítménnyel és 330 Nm nyomatékkal. Az 1,3 tonnát nyomó sportkocsi 6 másodperc alatt sprintel 100-as tempóra és akár 260 km/órával is száguldhat. A versenyváltozatokat ennél sokkal tovább hergelték, azok között előfordult bő 800 lóerős is. A Coys aukciósháznál azonban egy harmadik változat várja a csodát.


Összesen 453 példány készült az M1-esből, ami az autóipar igazán nagy ritkaságai közé emeli a BMW sportautóját. Az 1979-es évjáratú autót kétéves korában vette meg Harald Ertl az osztrák újságíró és autóversenyző, aki a BP-vel közös projekt miatt alakította át az autót. Tapasztalat

a volt bőséggel, hiszen sokat versenyzett a Deutsche Rennsport Meisterschaftban egy Schnitzer Motorsport által felkészített, turbós BMW 320i-vel. Innen már sejthető, hogy mi történt az M1-essel. Bizony, a sorhatosra két darab KKK turbófeltöltő került.

Ezek mellett a karosszériát is átdolgozták, hogy áramvonalasabb legyen és elférjen az LPG tartály. A nagy cél ugyanis az volt, hogy ez legyen az az LPG-s autó, mely átlépi a háromszázas határt. A 410 lóerősre izmosított autónak sikerült is 1981. október 17-én 301,4 km/órás sebességet elérnie. Erről azonban nincs hivatalos dokumentum. Ezt követően Harald felesége és fia a Midland Motor Múzeumnak adta az autót, ott viszont a tulajdonos nem túl korrekt módon elkezdte eladogatni a kiállítási tárgyakat. Szerencsére Ertléknek sikerült visszaszereznie a különleges M1-est.

A család aztán nagyobb házba költözött, ahol nagyobb hely állt rendelkezésre az autó tárolására is, így az M1-es ott porosodott náluk. Most viszont az erősen lelakott és hiányos autót a Coys árverésén lehet megkaparintani. Nagyszerű lenne, ha olyan kezekbe kerülhetne a turbós BMW M1, aki régi fényét adja vissza az autónak.
Oszd meg, hogy minél több emberhez eljusson! - köszönjük >>
Ez is érdekelhet:
Óriási bukás: több száz elektromos autó rohad ezen az autótelepen!
Mutatjuk milyen amikor két idióta találkozik az úton!
Újabb külföldi halál karavánt fotóztak itthon! - a hatóság tehetetlen!
Hírhez tartozó kép:
Idén 22 millió fát ültetnek el Magyarországon!
Mészáros: Jó könnyen pénzt szerezni, de szeretünk megdolgozni érte!
Mészáros: Jó könnyen pénzt szerezni, de szeretünk megdolgozni érte!
Óriási bukás: több száz elektromos autó rohad ezen az autótelepen!
Ma van a méhek világnapja, Ők az élet nektárjai!
Ellepte az internetet az Orbánékról készített gúnyképek sokasága!
A legszegényebb régióban Orbánra szavaznak - tegnap sonkát osztottak!
Előkerült Orbán Gáspár élő bejelentkezése!
Mutatjuk milyen amikor két idióta találkozik az úton!
Nincs vádalku: 12 év várhat Lajcsira!
Romokban a kórház rendszer: 1 hónap alatt 5 milliárdos adósság!
Vénykötelessé tesznek több fájdalomcsillapítót!
Nem jelenti fel a támadóját Schwarzenegger!
Újabb külföldi halál karavánt fotóztak itthon! - a hatóság tehetetlen!
Segíts egy megosztással a kórházban hagyott ikreknek!
Megbukott osztrák kormány: olyan médiahálózatot szeretnék, amilyen Orbánnak van!
Nem először vertek meg postást Magyarországon!
Inkább megyek a börtönbe, mint haza az asszonyhoz! - teljesen megőrült ez a 70 éves férfi!
Karcolás nélkül megúszta a ketté szakadt Audi tulaja!
Buszmegállóban élesztették újra az idős nőt ezek a tűzoltók!
Halálra taposott egy embert egy elefánt, mert kövekkel megdobálták a kicsinyét!
Festmény készült Orbán Ráhelről: megihlette a művészeket a miniszter lánya! - ezt látnod kell!
Beismerték: Letelepedést árul Orbán Ráhel vendéglátója!
Mészáros: hogy idáig eljutottam, bizonyára szerepet játszik a Jóisten, a szerencse és Orbán Viktor!
Orbánt Tiborcz sikereiről kérdezték, de még válaszolni sem volt hajlandó!
Az év politikai botránya: rejtett kamerás felvétel buktatta le Orbán leendő partnerét!
Rettegnek a romák a politikai erődemonstrációtól Törökszentmiklóson!
Egyből ugrott a jogsija, mert majdnem elütött két kisgyereket! + videó
Tiborcz egy közel 50 milliós luxus terepjáróval lepte meg magát!
Fegyverkezik a kormány: 5 milliárd a keret!
Szolnoki százmilliós lefoglalás! Lecsapott a TEK!
Horror Ózdon: kivégezte gyerekeit egy késsel a családfő!
Az EU visszavágott: Orbán képe is plakátra került!
Milliós gyerektartásra kötelezték Pécsi Ildikó fiát
Újra nő az üzemanyagok ára
Ingyen tűzifát oszt a kormány a lakosságnak
Halálra éheztették 9 hónapos kislányukat
Rossz hír Magyarországnak: Menekültek százezreit küldhetik vissza a németek
Tiborczé lett ami az önkormányzatnak nem kellett! - közel 400 milliós üzlet!
Óriási bukta: az EU-nak is azt javasolták, hogy zárolja Mészáros vagyonát!
Melegítő és trottyos gatya: milliárdos segítséget kap a kormány divat!
Trump átvágta Orbánt: a találkozó után szankciókat indított ellene!
Mészáros a barátival koccintott a sikerre!
Mészáros lett az ország legnagyobb földesura!
A hét híre: Tóth Gabi levideózta ahogy eszik!
Kutyusával együtt tűnt el ez a budapesti vállalkozó!
Leállt a kecskeméti Mercedes gyár építése!
Kártérítési per: belehalt az agyhártya gyulladásba a kétéves Máté!
Elkapták a Budapesten lövöldöző férfit, döbbenetes dolog derült ki róla!
A szülők még mindig keresik az eltűnt kisfiút!
Orbán: jó magam is 72 évig fogok dolgozni és ezt várom el mindenkitől!
Botrány: 46 éves rendőrt lőtt fejbe a hungarista vezér!
A facebook kivégezte a kormánypárti médiát! Rengeteg oldalt törölt!
Mónika YouTube csatornája népszerűbb mint anno a műsora volt!
Több mint 3 milliárdért vásároltak festményt Orbánék!
Csúcstalálkozóként emlegeti Orbán az amerikai útját!
Washington botrány: beutazási tilalom Mészáros Lőrinccel szemben!
Időjárás: zápor, zivatar, országos figyelmeztetés!
Tilos arcot mosni zuhanyzás közben!
Öngyilkos lett a kislány, miután az Instagramon megszavazták!
Akár 100 év börtönt is kaphatnak azok az orvosok akik abortuszt hajtanak végre!
Orbán halálát kívánta ez a professzornő! - a Fideszesek kiborultak!
Orbán: az elmúlt 100 évben aligha voltunk mi ilyen jó bőrben!
Rálőttek egy képviselőre: a kamerák mindent felvettek!
Képviselői bért szeretnének az orvosok!
A gyerekek a forró autóban várakoztak, amíg anyuci cipőt próbálgatott!
Mindenhol csökkent, csak hazánkban nőtt a daganatos megbetegedések száma!
Halálos előzés: életét vesztette a BMW sofőrje!
Amerika lefoglalt egy észak-koreai hajót!
Kiderült az EU hogyan becézi Orbánt a háta mögött!
Bajban az autóipar, megszorításokat terveznek hazánkban is!
Fidesz: folyamatosan építjük, felújítjuk és fejlesztjük a kórházakat!
Ismeretlen tettesek átírták a Fidesz plakátjait!
Hazánkba is ér­ke­zett az al­ler­giát okozó cu­kor­ból!
Orbánék közel 10 milliárdot fizettek ki ennek az orosz fővállalkozónak!
Mészáros vagyona már kétszer akkora, mint az angol királynőé!
Sok körzetben nem lesz ellenzéki szavazatszámláló!
Matolcsy fiai pont jókor menekítették ki pénzüket a bedőlt bankból!
Külföld: Trump megsimogatta Orbán buksiját!
Rekordszennyezés: semmi nem okoz akkora kárt mint az emberiség!
Bombákat készített a kaposvári férfi: a TEK lecsapott rá!
A hangok mondták a gödi láncfűrészes férfinak, hogy ölje meg az ikertestvérét!
Amerikába tartó hajókat robbantottak fel!
Nem fogod elhinni mit találtak a Mariana-árok legmélyén!
Így fogadta Trump Orbán Viktort!
Hivatalos: törvénysértő volt a Fidesz kampány!
Betört egy házba, játszott a kutyával, elmosogatott majd lelépett!
Segíts megtalálni ezt a férfit! - Követte és fogdosta áldozatát!
Nem sikerült újraéleszteni a 7 éves kisfiút, az édesapát őrizetbe vették!
Óriási döglött patkányt találtak Pesten!
Mentőhelikopter szállt le a dorogi óvodánál!
Orbán gépe biztonságban megérkezett Washingtonba!
Hihetetlen: 31 fok van az északi sarkkörnél!
Koponyacsonttörés egy általános iskolai vita közben Ózdon!
Rejtett kamerás felvétel: szembesítik a pedofil papokat áldozataikkal!
Teherautó gázolta el a 62 éves szombathelyi nőt!
Kisvárda: a szülőknek kell összedobni a pénzt az iskola felújítására!
A vihar miatt megbénult a vonatközlekedés is!
Öngyilkos lett a férfi, mert a kutyusát elaltatták a hatóságok!
Drogot találtak a mosonmagyaróvári taxisnál! - kattant a bilincs!
Denevér harapott meg egy kisgyereket Újpesten! - keresik az anyukát!
Tragédia: több mint 20 ember fulladt a Tiszába!
A Honvédkórház egy része teljesen leállt! - nincs rá pénz!
Orbán volt bizalmasa nyilatkozott: Az Isten óvja meg tőlük Magyarországot!
Beviszik a kórházi betegekhez a szavazó urnákat, nehogy lemaradjanak a szavazásról!
Az EU közleményt adott ki arról, hogy Orbán hazudik!
A Fidesz szerint Soros György áll az Orbánt kritizáló amerikaiak mögött!
Deutsch megint üzent Brüsszelnek: a bevándorlást meg kell állítani!
Stratégiát váltott Orbán: egyre többet pózol gyerekekkel!
A Fidesz egy virtuális valóságban él! - eldurvult a kampány!
Segíts egy megosztással: eltűnt egy 12 éves kislány Budapesten!
Gumi nélkül ment ez a BMW-s az autópályán!
Közel 8 milliós bírságot kapott a TV2!
Trump háborút kezdett: minden kínai termékre jön a büntetővám!
Romokban a babaváró hitel: Brüsszel nem ad rá pénzt az országnak!
Ismeretlen rádiójelet fogtak a Tejútrendszeren túlról!
Hivatalosan a gazdag Tiborcz tartja el a csóró Orbánt!
Titkos Orbán magánrepülőzése, a magán élet védelme miatt!
Az anyuka a telefonját nyomkodta, amíg a kisfiát elgázolta egy teherautó! - sokkoló videó!
Két szirénázó rendőrautó ütközött össze, így emlékeznek a balesetben elhunyt rendőrre!
Fogak nőttek egy kisfiú agyában!
Gyerekekkel kampányol a miniszterelnök úr!
Elfogták a férfit, aki kiszivárogtatta az érettségi esszékérdéseit!
Közel 2800 templomot újított fel az Orbán-kormány!
Orbán és Trump milliárd dolláros fegyverüzletéről beszél mindenki!
Már egészségbiztosítást is árul Mészáros Lőrinc!
Szujó emberi okok miatt távozott az M4 Sporttól!
Kis híján halálra éheztették ezt a kislányt a szülei!
Lefotóztak egy madarat ami elvileg 100 ezer éve kihalt!
Jégeső és erőteljes lehűlés a következő négy napra a jóslat!
Orbán ajándékként osztogatják az EU-s forrásból vásárolt élelmiszer csomagokat!
Több százezren látták már az Orbán családról készült videót!
Orbán nyilatkozatai pusztán szósaláták!
Nevetgélős műsort csinált a Hír TV a férfival, aki agyonvert egy 16 éves kislányt!
Mészáros Lőrincnél landoltak ezek a reklám cégek is!
Vihar és eső miatt adtak ki veszélyjelzést az országra!
Orbán közölte, hogy nem hajlandó vállalni a tévés vitát amire felkérték!
Közterületes dulakodott az MSZP-s aktivistával! + videó
Orbán kampány: rajongtak a kisgyerekek Viktor bácsiért!
Megint Kína: élő kiskutyákat lehet nyerni egy játékgépből!
Hazudott a francia tanár a terroristákról, saját magát vágta meg
Terrorellenes Iszlám-szövetség alakult az ISIS ellen
Tengerbe fulladt az egész családja, mindenkit maradásra buzdít Szíriában
Ismét tömegverekedések és gyújtogatások voltak Németországban
Eltiltja-e gyermekét Liptai Claudia Gesztesitől?
THE POST
Amit látsz, az a hír, amit tudsz, az a háttér, amit érzel, az a vélemény!
COPYRIGHT © 2019. minden jog fenntartva