thepost / Magyarország / Budapest / 2019.05.21
THE POST




           
21
Döbbenet Pesten: az utcán vizelte le az autót ez az igénytelen férfi!
Ez is érdekelhet:
Karcolás nélkül megúszta a ketté szakadt Audi tulaja!
Egyből ugrott a jogsija, mert majdnem elütött két kisgyereket! + videó
Jogsi nélkül vezetett, majd elbújt egy bokorban amikor jöttek a zsaruk!
A szükség nagy úr, s nincs ez másképp akkor sem, ha délutáni dugóban jön rá a pisilhetnék az emberre. Így volt ez azzal az autóssal is, aki bérautójával araszolt a csúcsforgalomban, majd egy váratlan pillanatban kipattant autójának vezetőüléséből, aztán levizelte a sáv közepén járó motorral üresen hagyott járgányt.

Dolga végeztével pedig, mintha mi sem történt volna, visszapattant a kocsiba, majd továbbhajtott. Ennek a jelenetnek lehettek a szemtanúi az autósok és járókelők a József körúton vasárnap.

– Azt hittem rosszul látok, de ahogy a képen látszik, az autó jobb első kerekénél csordogál a „végtermék”. Amint a férfi befejezte a dolgát, visszaült majd elhajtott a kocsival. Az emberek csak bámultak egymásra, de senki nem szólt neki. Szürreális volt az egész – árulta el névtelenséget kérő olvasónk, aki a döbbenettől elhűlve azonnal a mobiljához kapott, majd megörökítette a pillanatot.

Ahogy a képen látszik, a vizelő férfi egy bérautóval autózott, amikor elindult nála a szerinte visszafordíthatatlan folyamat. Őt telefonon sikerült elérnünk.

– A szükség az szükség, nem szartam, csak pisiltem. Nem látták a péniszem, alaposan eltakartam. Ezért hívott, nem? – vágott a téma

közepébe névtelenséget kérve. – A Müllerből jöttem el, nem volt üveg nálam, a bérautót pedig nem rondíthattam össze. Az autó takarítása 10-15 ezer forint, a büntetés, ha kapok, 5 ezer. Mérlegeltem – tette hozzá a férfi, aki azt mondta lapunknak, elismeri, hogy hibázott, ígéri, többet nem csinál ilyet.

Megkerestük az autót bérbeadó céget is telefonon. Ők annyit közöltek, hogy mind emberileg, mind a cég hírneve miat, teljesen elhatárolódnak az ilyen viselkedéstől. Az autót visszakérik ügyfelüktől, és természetesen lemossák a járgányt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) eljárást indított az ügyben.

– Szabálysértési feljelentés nem érkezett, azonban a felvétel alapján a BRFK VIII. kerületi Rendőrkapitánysága hivatalból szabálysértési eljárást indított – közölte Csécsi Soma, a BRFK szóvivője.

Megütheti a bokáját

Ez a cselekedet felveti a bűncselekmény kategóriát is. Akár közszeméremsértés, sőt, garázdaság is lehet belőle. A jog szerint ugyanis garázdaságnak minősül az, ha valaki „olyan kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartást tanúsít, amely alkalmas arra, hogy másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltsen” – mondta dr. Kosdi Kornél ügyvéd.
Oszd meg, hogy minél több emberhez eljusson! - köszönjük >>
Ez is érdekelhet:
Óriási bukás: több száz elektromos autó rohad ezen az autótelepen!
Mutatjuk milyen amikor két idióta találkozik az úton!
Újabb külföldi halál karavánt fotóztak itthon! - a hatóság tehetetlen!
Hírhez tartozó kép:
Orbán a volán mögött is politizált: a jövő elkezdődött!
A génmódosított élelmiszerek okozzák az ismert népbetegségeket!
A génmódosított élelmiszerek okozzák az ismert népbetegségeket!
Építőkockákat találtak egy elhunyt magyar férfi gyomrában!
Elindult a nyomozás Orbán ellen az ausztriai botrány miatt!
Idén 22 millió fát ültetnek el Magyarországon!
Mészáros: Jó könnyen pénzt szerezni, de szeretünk megdolgozni érte!
Óriási bukás: több száz elektromos autó rohad ezen az autótelepen!
Ma van a méhek világnapja, Ők az élet nektárjai!
Ellepte az internetet az Orbánékról készített gúnyképek sokasága!
A legszegényebb régióban Orbánra szavaznak - tegnap sonkát osztottak!
Előkerült Orbán Gáspár élő bejelentkezése!
Mutatjuk milyen amikor két idióta találkozik az úton!
Vénykötelessé tesznek több fájdalomcsillapítót!
Nem jelenti fel a támadóját Schwarzenegger!
Segíts egy megosztással: elhunyt a 38 éves anya, hat gyermek várta haza!
Magyar pénzből fejlesztené a horvát focit Mészáros Lőrinc!
Újabb külföldi halál karavánt fotóztak itthon! - a hatóság tehetetlen!
Segíts egy megosztással a kórházban hagyott ikreknek!
Megbukott osztrák kormány: olyan médiahálózatot szeretnék, amilyen Orbánnak van!
Nem először vertek meg postást Magyarországon!
Inkább megyek a börtönbe, mint haza az asszonyhoz! - teljesen megőrült ez a 70 éves férfi!
Karcolás nélkül megúszta a ketté szakadt Audi tulaja!
Buszmegállóban élesztették újra az idős nőt ezek a tűzoltók!
Halálra taposott egy embert egy elefánt, mert kövekkel megdobálták a kicsinyét!
Festmény készült Orbán Ráhelről: megihlette a művészeket a miniszter lánya! - ezt látnod kell!
Beismerték: Letelepedést árul Orbán Ráhel vendéglátója!
Mészáros: hogy idáig eljutottam, bizonyára szerepet játszik a Jóisten, a szerencse és Orbán Viktor!
Kilakoltatások: rendkívüli ülést tartanak, de a Fidesz nem vesz részt rajta!
Mészáros cégei mínuszban zártak a tőzsdén az USA szankciók miatt!
Orbán bizakodó: Jó ország ez, csak rendbe kell tenni!
Apu képben van: másik gyereket vitt haza az óvodából a kislánya helyett!
Tiborcz egy közel 50 milliós luxus terepjáróval lepte meg magát!
Milliós gyerektartásra kötelezték Pécsi Ildikó fiát
Újra nő az üzemanyagok ára
Ingyen tűzifát oszt a kormány a lakosságnak
Halálra éheztették 9 hónapos kislányukat
Rossz hír Magyarországnak: Menekültek százezreit küldhetik vissza a németek
Balavány: Kövér László már egyáltalán nem normális
Mészáros ügyeit vizsgálja a CRCB korrupciós hivatal!
Kiderült Trump miért nem osztotta ki Orbánt!
A bérek alacsony szinten tartásával próbálja Magyarországra csábítani a befektetőket a kormány!
Tiborczé lett ami az önkormányzatnak nem kellett! - közel 400 milliós üzlet!
Óriási bukta: az EU-nak is azt javasolták, hogy zárolja Mészáros vagyonát!
Mészáros lett az ország legnagyobb földesura!
Ha Orbán nem hátrál, akkor a befektetők elfordulnak Magyarországtól!
Jövőre sem kap segítséget az egészségügy!
Több mint 10 milliót kérnek a lakásukért a Hős utcai lakók!
A hét híre: Tóth Gabi levideózta ahogy eszik!
Kutyusával együtt tűnt el ez a budapesti vállalkozó!
Leállt a kecskeméti Mercedes gyár építése!
Kártérítési per: belehalt az agyhártya gyulladásba a kétéves Máté!
Elkapták a Budapesten lövöldöző férfit, döbbenetes dolog derült ki róla!
A szülők még mindig keresik az eltűnt kisfiút!
Szijjártó nagyon csúnyán beégett a CNN-nek adott élő interjúban! - kínos videó
Vagyonbefagyasztást indít az USA Mészáros Lőrinccel szemben!
Videóra vették ahogy a biztonsági őr agyba-főbe veri ezt a magyar férfit!
Politikai csavar: pert vesztett Mészáros Lőrinc!
Több mint 3 milliárdért vásároltak festményt Orbánék!
Csúcstalálkozóként emlegeti Orbán az amerikai útját!
Washington botrány: beutazási tilalom Mészáros Lőrinccel szemben!
Időjárás: zápor, zivatar, országos figyelmeztetés!
Tilos arcot mosni zuhanyzás közben!
Öngyilkos lett a kislány, miután az Instagramon megszavazták!
Akár 100 év börtönt is kaphatnak azok az orvosok akik abortuszt hajtanak végre!
Orbán halálát kívánta ez a professzornő! - a Fideszesek kiborultak!
Orbán: az elmúlt 100 évben aligha voltunk mi ilyen jó bőrben!
Rálőttek egy képviselőre: a kamerák mindent felvettek!
Képviselői bért szeretnének az orvosok!
Halálos előzés: életét vesztette a BMW sofőrje!
Amerika lefoglalt egy észak-koreai hajót!
Mentősökre támadt ez a részeg férfi!
Szó szerint berepült a célba ez a gátfutó!
Kiderült az EU hogyan becézi Orbánt a háta mögött!
Bajban az autóipar, megszorításokat terveznek hazánkban is!
Fidesz: folyamatosan építjük, felújítjuk és fejlesztjük a kórházakat!
Ismeretlen tettesek átírták a Fidesz plakátjait!
Hazánkba is ér­ke­zett az al­ler­giát okozó cu­kor­ból!
Orbánék közel 10 milliárdot fizettek ki ennek az orosz fővállalkozónak!
Mészáros vagyona már kétszer akkora, mint az angol királynőé!
Sok körzetben nem lesz ellenzéki szavazatszámláló!
Matolcsy fiai pont jókor menekítették ki pénzüket a bedőlt bankból!
Külföld: Trump megsimogatta Orbán buksiját!
Rekordszennyezés: semmi nem okoz akkora kárt mint az emberiség!
Közel 300%-kal nőttek a képviselői fizetések!
Ha sz*r kerül a palacsintába, az egész Fidesz-vezérkar el fog tűnni az országból!
Eldurvult iskolai vita: fejszével támadt a többieknek ez a tini!
Így fogadta Trump Orbán Viktort!
Hivatalos: törvénysértő volt a Fidesz kampány!
Betört egy házba, játszott a kutyával, elmosogatott majd lelépett!
Segíts megtalálni ezt a férfit! - Követte és fogdosta áldozatát!
Nem sikerült újraéleszteni a 7 éves kisfiút, az édesapát őrizetbe vették!
Óriási döglött patkányt találtak Pesten!
Mentőhelikopter szállt le a dorogi óvodánál!
Koponyacsonttörés egy általános iskolai vita közben Ózdon!
Leleplező videó: így kerül Orbánhoz Mészáros pénze!
Váratlanul fiatalon meghalt a férfi, aki a Quaestor-ügyben nyomozott!
Rejtett kamerás felvétel: szembesítik a pedofil papokat áldozataikkal!
Teherautó gázolta el a 62 éves szombathelyi nőt!
Kisvárda: a szülőknek kell összedobni a pénzt az iskola felújítására!
A vihar miatt megbénult a vonatközlekedés is!
Öngyilkos lett a férfi, mert a kutyusát elaltatták a hatóságok!
Drogot találtak a mosonmagyaróvári taxisnál! - kattant a bilincs!
Denevér harapott meg egy kisgyereket Újpesten! - keresik az anyukát!
Tragédia: több mint 20 ember fulladt a Tiszába!
A Honvédkórház egy része teljesen leállt! - nincs rá pénz!
Orbán volt bizalmasa nyilatkozott: Az Isten óvja meg tőlük Magyarországot!
Beviszik a kórházi betegekhez a szavazó urnákat, nehogy lemaradjanak a szavazásról!
Az EU közleményt adott ki arról, hogy Orbán hazudik!
Nem titkolózik tovább Schumacher családja, szívszorító titkokat árultak el!
Kormány titok kik döntöttek Mészáros szállodáinak állami támogatásairól!
Visszavonták a Fidesz büntetését: jogszerű az állampolgárok megtévesztése!
A Fidesz egy virtuális valóságban él! - eldurvult a kampány!
Segíts egy megosztással: eltűnt egy 12 éves kislány Budapesten!
Gumi nélkül ment ez a BMW-s az autópályán!
Közel 8 milliós bírságot kapott a TV2!
Trump háborút kezdett: minden kínai termékre jön a büntetővám!
Romokban a babaváró hitel: Brüsszel nem ad rá pénzt az országnak!
Ismeretlen rádiójelet fogtak a Tejútrendszeren túlról!
Hivatalosan a gazdag Tiborcz tartja el a csóró Orbánt!
Két szirénázó rendőrautó ütközött össze, így emlékeznek a balesetben elhunyt rendőrre!
Teljes útzár, traktorral karambolozott egy BMW!
Több ezer tumor borítja a szerelmespár testét!
Fogak nőttek egy kisfiú agyában!
Gyerekekkel kampányol a miniszterelnök úr!
Elfogták a férfit, aki kiszivárogtatta az érettségi esszékérdéseit!
Közel 2800 templomot újított fel az Orbán-kormány!
Orbán és Trump milliárd dolláros fegyverüzletéről beszél mindenki!
Már egészségbiztosítást is árul Mészáros Lőrinc!
Szujó emberi okok miatt távozott az M4 Sporttól!
Kis híján halálra éheztették ezt a kislányt a szülei!
Lefotóztak egy madarat ami elvileg 100 ezer éve kihalt!
Jégeső és erőteljes lehűlés a következő négy napra a jóslat!
Orbán ajándékként osztogatják az EU-s forrásból vásárolt élelmiszer csomagokat!
Több százezren látták már az Orbán családról készült videót!
Közel 80 év után újra láttak kékszemű galambocska fiókát!
Pótkereke sem volt az M3-son halálra gázolt kereket cserélő férfinak!
Pápai Jocit választották az Eurovízió legszexibb pasijának!
Vihar és eső miatt adtak ki veszélyjelzést az országra!
Orbán közölte, hogy nem hajlandó vállalni a tévés vitát amire felkérték!
Hazudott a francia tanár a terroristákról, saját magát vágta meg
Terrorellenes Iszlám-szövetség alakult az ISIS ellen
Tengerbe fulladt az egész családja, mindenkit maradásra buzdít Szíriában
Ismét tömegverekedések és gyújtogatások voltak Németországban
Eltiltja-e gyermekét Liptai Claudia Gesztesitől?
THE POST
Amit látsz, az a hír, amit tudsz, az a háttér, amit érzel, az a vélemény!
COPYRIGHT © 2019. minden jog fenntartva