thepost / Magyarország / Budapest / 2019.07.17
THE POST




           
17
Külföld: Trump megsimogatta Orbán buksiját!
Ez is érdekelhet:
Baj van: elkezdtek bedőlni a hitelek!
Ezt válaszolta Király Gábor a Fidesz felkérésére!
Százmilliárdos beruházás Orbán várkapitánysága!
A magyar miniszterelnök által régóta várt találkozó nagy bejelentések nélkül ért véget, a cél azonban valószínűleg egyébként is inkább két NATO-tagország közötti kötelék megerősítése volt.

Ahogy arról hétfő este beszámoltunk, rövid négyszemközti találkozó után közösen tartott sajtótájékoztatót a Fehér Házban Orbán Viktor és Donald Trump. Az amerikai elnök elmondta, megismerkedtek a magyar miniszterelnökkel, beszéltek NATO-ügyekről és kereskedelemről is.

Orbán a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, boldog, hogy újra a Fehér Házban lehet, újra fiatalnak érzi magát, hiszen húsz éve járt ott először. A miniszterelnök hozzátette, büszke arra, hogy Magyarország és az Egyesült Államok együtt harcol az illegális migráció és a terrorizmus ellen, és megvédik a keresztény közösségeket világszerte.

Trump ezt követően leszögezte, hogy nagyon jó az Egyesült Államok kapcsolata Magyarországgal. Az újságírói kérdések zömében az amerikai elnöknek szóltak, többek közt arra voltak kíváncsiak, aggasztja-e Trumpot a magyarországi demokrácia hanyatlása, azonban az elnök mindössze annyit mondott, Orbán kemény, de tiszteletnek örvendő ember, aki helyénvaló dolgokat tett az emberekkel és a bevándorlással.

A találkozó a tervezettnél hosszabb ideig, 40 percig tartott. A megbeszélésen Donald Trump és Orbán Viktor mellett részt vett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és John Bolton, az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója. A szűk körű megbeszélést az amerikai és a magyar küldöttség plenáris tanácskozása követte.

A Fidesz Facebook-oldalán a sajtótájékoztató után nem sokkal meg is osztott egy fotót a találkozóról, melyhez azt írták:

Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy együtt állunk az Egyesült Államokkal a migráció és a terrorizmus elleni harcban, és abban, hogy megvédjük a keresztény közösségeket világszerte.

Trump egyébként tőle szokatlan módon nem emlékezett meg a találkozóról fő kommunikációs csatornáján, a Twitter-oldalán, mindössze a Fehér Ház vonatkozó videóját osztotta meg követőivel.

Az amerikai elnök és a magyar miniszterelnök találkozójáról a különböző amerikai hírportálok is beszámoltak, a CNN például a sokatmondó „Trump üdvözölte Orbánt, Magyarország szélsőjobboldali miniszterelnökét” címmel közölt összeállítást.

Egy, a portálnak nyilatkozó amerikai kormányzati forrás közölte, biztosíthatja, hogy minden problémás ügyet megtárgyaltak a felek, azonban

a találkoz

ó célja egyszerűen az volt, hogy erősítse a köteléket két NATO-szövetséges között,

nem pedig az, hogy minden bilateriális kérdést megvitassanak, ahogy azt az elmúlt két évben folyamatosan teszik.

Tudom, hogy egy kemény, de tiszteletben álló ember – mondta az amerikai elnök Orbánról a portál szerint.

Valószínűleg, mint én, egy kicsit vitatott, de ez rendben van

– tette hozzá Trump.

Az Axios éppen az amerikai elnök ezen mondatát emelte ki a találkozóról, emlékeztetve arra, hogy a bevándorlásellenes Orbánt az Amnesty International is elítélte a menekültek jogainak megsértéséért, illetve megemlítették a Néppárt és a magyar miniszterelnök viszonyának elmérgesedését is.

Az amerikai hírportál leszögezte, hogy azzal, hogy Trump találkozott a magyar miniszterelnökkel, lényegében legitimálta Orbán illiberális nézeteit.

A New York Times kitért arra is, hogy az amerikai elnök épp ezen a találkozón jelentette be, hogy hamarosan találkozik a „következő két autoriter vezetővel”, azaz Vlagyimir Putyin orosz elnökkel és Hszi Csin-ping kínai elnökkel. A találkozóra a G20 csúcson kerülhet majd sor Japánban jövő hónapban.

A NYT megjegyezte, hogy az amerikai elnök nem foglalkozott azokkal az aggodalmakkal sem, amiket nemrég négy amerikai szenátor fejezett ki, mégpedig azzal kapcsolatban, hogy elmondásuk szerint számos nemzetközi szervezet dokumentálta, ahogy Magyarországon „a szabadság, a joguralom és a kormányzás minősége gyakorlatilag minden mutató szerint hanyatlik”.

A Washington Postnak két amerikai kormányzati tisztviselő azt mondta,

a magyar miniszterelnök látogatása inkább egy lépés Közép- és Kelet-Európa felé, mintsem „személyes jutalom” a magyar miniszterelnök számára.

A két vezető közötti megbeszélés fő eleme egyrészt a tisztviselők szerint a Huawei amerikai terjeszkedésével kapcsolatos amerikai aggodalom volt, másrészt az európai energiabiztonság és a magyar fegyvervásárlás lehetősége.

Az egyik tisztviselő szerint a megbeszélés egyszerűen a szövetségesek közötti stratégiai kapcsolat erősítéséről szólt.

A hvg.hu névtelenséget kérő diplomáciai forrása szerint is egy „pofavizit” volt a találkozó, és a korábbi külügyminiszteri látogatást is ideszámítva látható, hogy a NATO prioritás Amerika számára, így mindent ennek rendelnek alá.

Kiemelt kép: Europress/Chris Kleponis/CNP
Oszd meg, hogy minél több emberhez eljusson! - köszönjük >>
Ez is érdekelhet:
Orbán: ha igazad van akkor sem kritizálhatod a kormányt!
Segíts egy megosztással: hiába várták haza a kis Lilit!
Választ adott a TESCO, hogy kivonul e Magyarországról!
Hírhez tartozó kép:
Lázár János: Farkas Flóriánt folyamatosan megtámadják!
Már szabadlábon van az olaszliszkai lincselő!
Légitámadással vetettek véget az utcai hangoskodásnak!
Az EU 2 milliárdot adna a civileknek, Orbán azonnal leszavazta ezt!
Évek óta nem látott égi jelenségben gyönyörködhetünk ma este!
Nincs elég tanár a tanévkezdéshez!
Orbán a kereszténységgel igazolja azt amit tesz!
Közel 1 milliárd ember éhezik a földön!
A bébiételek egy része káros a babának!
Felfoghatatlan: felrobbant a pelenka a 23 hónapos kisbabán!
Google-nek nevezte el a gyerekét egy házaspár!
Óriási a készülődés: ősszel Putyin meglátogatja Orbánt!
A helyszínen meghalt a szakadékba zuhant magyar férfi!
Megnyitnák a leállósávot is az M7-esen, hogy elkerüljék a dugót!
Már kapható a hering ízű fagyi!
Több mint 20 millió forintba került egy illegális bevándorló megállítása!
Tüntetés és útlezárás a magyar Suzuki-gyárnál!
Nem vitte el a rabolt pénzt a rabló, mert kevés volt a lánya műtétjéhez!
Étlen-szomjan hagyta magára kutyáit egy szekszárdi férfi!
Vizsgálatot rendeltek el: agyonlőttek a rendőrök egy férfit Abdán!
Bankkártyás persely a magyar templomban! - óriási a felháborodás miatta!
Figyelmetlen Opeles csapódott a BMW-nek!
Milliós gyerektartásra kötelezték Pécsi Ildikó fiát
Újra nő az üzemanyagok ára
Ingyen tűzifát oszt a kormány a lakosságnak
Halálra éheztették 9 hónapos kislányukat
Rossz hír Magyarországnak: Menekültek százezreit küldhetik vissza a németek
Még nincs vége: figyelmeztetést adtak ki a mai napra is!
Drogfüggőséggel küzd a balesetet okozó BMW sofőr!
Meghalt a kisfiú, aki könyörgött a gyámügynek, hogy ne vigyék vissza az édesanyjához!
Milliárdos költségvetési csalással gyanúsítják a férfit akivel Orbán fotózkodott!
Megpróbálják a vadászok munkáját közelebb hozni a gyerekekhez!
Azonnal meghaltak a kamionnal ütköző autó utasai!
Aranyérmes lett a magyar a női vízilabda-válogatottunk!
Retro: szívszorító Bőhm bácsi utolsó mondatai a Szomszédokban!
Kidobták pedig csak szeretetre van szüksége! - minden megosztás számít!
Érettségi találkozót rendeztek Farkas Flóriánnak, de senki nem ment el!
Farkas Flórián korábban tévedésből mondta, hogy az ELTE-n tanított!
Farkas Flórián: az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen diplomáztam!
Egy kétségbeesett édesapa segítséget kér! - minden megosztás számít a kis Zoénak!
Otthonából tűnt el a 9 éves kislány: minden megosztás számít!
Ilyenért ugrik a jogsi: megint szabálytalanul előző rendőröket filmeztek le!
Belehalt sérüléseibe a Kunszentmártonnál felborult motoros!
Több mint 60 fát vágnak ki a Szentendrei úton!
Lopta az áramot a meghalt kisgyerek apja! - szőnyeg alatt vitte el a vezetéket!
Kormányzati szócső: özönlenek a magyarok vissza dolgozni Magyarországra!
Óriási botrány: ellopták a BRFK dolgozóinak személyes adatait!
Van aki szerint Schmidt Mária a legjobb történész!
Indiai káosz: a vízért leszúrta szúrta le a szomszédját egy ember!
A kocsi tetejére ültette a gyerekeket, az ok elképesztő!
Hivatalos: a jövőben feljegyzik az adataidat ha fesztiválon veszel részt!
Rendőröknek kellett megvédeni a villanyszerelőket, ahol meghalt az egyéves kisgyerek!
Orbán 572 milliárd forintért rendelt katonai fegyvereket Németországtól!
Áder aláírta az MTA megcsonkításáról szóló törvényt!
Néhány gyermekotthonos gyerek tartja rettegésben az Istenhegy lakóit!
Hivatalos: sikerült a parlamentnek Demeter Márta mentelmi jogát felfüggeszteni!
Megszavazták az oktatást nehezítő köznevelési törvényt!
Tisztán látható a videón ahogy a BMW beleszáguld a magyar család kocsijába!
A kormány szerint nincs Magyarországon drogprobléma!
Antarktisz: két Magyarországnyi területű jégtömeg tűnhet el!
Videón a jégeső ami pusztított Káldon!
Kardiológusok figyelmeztetnek: Minden ötödik gyerek energiaitalt reggelizik!
Megszavazták: jövőre megemeli a Fidesz az egészségügyi járulék összegét!
Durva videó ahogy a jég szétveri az autókat!
Lejárt tápszerrel etettek egy idős nőt egy magyar kórházban!
Magyarok százezreinek a mobilját fertőzte meg az új vírus!
Mint egy király: helikopterrel ment gyárat látogatni Nyergesújfalura Szijjártó!
Vendégmunkások: A kormány 8 milliárdos pályázatot indít munkásszálló építésére!
Húsz évet kapott a tanárnő, aki lefeküdt tanítványával!
Előkerült videó: 150-nel cikázik a kocsik közt a BMW-s, mielőtt beleszállt a magyar család autójába!
Megszólalt a rendőrség: tegnap igazoltatás közben halt meg egy férfi!
Farkas Flórián 17 év alatt összesen ötször szólalt fel a parlamentben havi 1.4 millióért!
A kormány szerint a magyar tizenéveseknek is legalább 500 ezer forint megtakarításuk van!
Vita tört ki a búvárszövetségen belül a Hableány-kitüntetések miatt!
Egy román férfi játssza Orbánt a róla készült filmben!
Kényszerkasztrálni fogják azokat akik kiskorúakat bántalmaznak!
Mozogni kezdett a világ legnagyobb jéghegye!
Időzített bomba a Földközi-tengeren!
Egyben nyelte le a krokodilt a piton! + videó!
Simicska korábbi házában partizott Mészáros Lőrinc!
Kétezerér tele kérem! - óriási fricska az autóstársadalom egy bizonyos rétegének!
Több mint 50 milliót hagyott el egy páncélautó, az emberek megrohamozták az utcát!
Tehénnek öltözött, majd meggyászolta a húsokat a szupermarketben!
Egy cuki medve hirtelen gyilkos vadállattá változott! + videó
Több mint kétmilliárd forintnyi diákhitelt engedtek el!
Fecskefiókákat dobáltak ki a város főterére!
Hazaárulózik a Fidesz: fáj nekik a brüsszeli pofon!
Milliárdokat költött a kormány az üresen kongó fonyódligeti gyerektáborra!
Trumpon röhög a világ: A vese egy nagyon különleges helyet tölt be a szívben!
Lezavarják a repülőről a Kanadába repülő romákat!
Nem sérti az alaptörvényt a paksi iratok titkosítása!
Több mint 80 milliárdot költenek Orbánék új kormányzati autókra!
Jászai: Megtiszteltetés volt Mészáros Lőrinc jobbkezének lenni!
Tarlós szerint az oroszok miatt nincs klíma a metróban!
Műanyagoktól pusztulnak a szarvasok!
Hatalomátvétel a TV2-nél: Mészáros ma már megkerülhetetlen!
Európai Parlament: kigolyózták a fideszes jelöltet!
Hivatalos: Deutsch ellenőrzi mostantól a korrupciós ügyeket!
Klímaváltozás: hetente történnek világszerte katasztrófák!
Bombát találtak a vasútállomáson Rákospalotán!
Választási rendszer, adó és közlekedés: Mészáros irányíthatja az egész országot!
A Fradi edző elégedett a csapattal, mert a játékosai nagyon akarták a sikert!
Mégsem indul újra Bige gyára!
Vakvezető kutyusával vette át diplomáját egy pécsi hallgató!
Hat turista vesztette életét a Görögországban tomboló viharban!
Motoros menekült a rendőrök elől a belvárosban! + videó
Németh Szilárd megfogja akadályozni a jövőben azt ami a honvéd középiskolában történt!
Vízbe ejtette a kisbabát egy óceánjáróról a nagyapja!
Viperákat engedtek szabadon a Hanságban!
Sikítozó emberek hangját rögzítette a Viking fekete doboza! - újabb részletek!
Szegény sorsú magyar gyerekek megsegítésére indít kampányt a kormány!
Alig volt egy éves a kisgyerek akit agyonütött az áram Nyíregyházán!
Na ki vásárolt be termőföldből Tokajban? - várjuk a nyertes megfejtéseket!
Szigorítás: a gépkocsit is lefoglalhatja a rendőr!
Magára tetováltatta az Alza figuráját, kapott egy ingyen iPhone-t!
Hiba miatt kaptak jutalmat a Volkswagen alkalmazottai! - vissza kell fizetniük a pénzt!
Napokig fognak késni a vonatok egy kisiklott tehervonat miatt!
Idén is vár Téged a kutyabarát fesztivál!
Orbán 2014: kommunista dolog azt mondani, hogy közpénzből épült a felcsúti stadion!
Ursula von der Leyen betartatná a jogállamiságot Magyarországon!
Rendőrségi feljelentés: államtitkárként szerzett ingyen laptopokat B. István!
Magyarországon drágulnak leggyorsabban a lakások!
Láthatatlan jelzés miatt büntetnek a fővárosban!
Azurák Csaba lesz az új kommunikációs igazgatója a Budapest Honvédnek!
Két kamion csapódott egymásba az M0-son!
Méhbaráttá tette az összes buszmegállót egy holland város!
Németh Szilárd: nyugalom, biztonságban leszünk jövőre is!
Több tucat fecskefészket vertek le egy önkormányzati beruházás helyszínén!
Ismét Alfások lepik el a Balaton partját!
Hazudott a francia tanár a terroristákról, saját magát vágta meg
Terrorellenes Iszlám-szövetség alakult az ISIS ellen
Tengerbe fulladt az egész családja, mindenkit maradásra buzdít Szíriában
Ismét tömegverekedések és gyújtogatások voltak Németországban
Eltiltja-e gyermekét Liptai Claudia Gesztesitől?
THE POST
Amit látsz, az a hír, amit tudsz, az a háttér, amit érzel, az a vélemény!
COPYRIGHT © 2019. minden jog fenntartva