thepost / Magyarország / Budapest / 2019.10.17
THE POST




           
17
Óriási bejelentés a diákhiteleseknek!
Ez is érdekelhet:
Deutsch: Soros embere bevándorláspárti polgármesterekkel telepíttetné be a migránsokat
Borkai: Rengetegen azt hiszik, hogy a családom számára kolbászból van a kerítés
Borkai-interjú: nekem és a családomnak ötször annyit kell teljesítenünk
A szabad felhasználású Diákhitel1 kamatát 1,99 százalékra csökkentette az előző félévi 2,2 százalékról a július 1-jétől december 31-ig tartó időszakra a Diákhitel Központ Zrt. – jelentette be Magyar Péter, a társaság új vezérigazgatója szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

A képzési költségre használható Diákhitel2 az állami kamattámogatásnak köszönhetően változatlanul 0 százalékos kamattal vehető fel – mondta.

A Diákhitel1 konstrukció esetében havi 15 és 70 ezer forint közötti összeg igényelhető, a kizárólag képzési díjra fordítható Diákhitel2 felv

ehető összegének maximuma az adott képzésre meghirdetett önköltségi díj – tette hozzá.

A vezérigazgató hangsúlyozta: az eddigi legkedvezőbb feltételekkel igényelhető a szabad felhasználású diákhitel, a kihirdetett kamatmérték rekord alacsony.

Sipos-Tompa Levente, a tulajdonosi jogokat gyakorló Magyar Fejlesztési Bank Zrt. elnök-vezérigazgatója kiemelte, hogy a képzés támogatása mellett a diákhitel a pénzügyi tudatosság erősítésében is fontos szerepet játszik, hiszen a konstrukciót igénybe vevők első komoly pénzügyi döntésüket hozzák meg.

(MTI)
Oszd meg, hogy minél több emberhez eljusson! - köszönjük >>
Ez is érdekelhet:
Szijjártó: Magyarország gazdaságfejlesztési programját Románia teljes területére kiterjesztjük
A román miniszter belerúgott Magyarországba: náluk hamarabb készül el egy autópálya
Megindult az Országos vizsgálat az orvoskamaránál
Hírhez tartozó kép:
Szijjártó: Magyarország gazdaságfejlesztési programját Románia teljes területére kiterjesztjük
A román miniszter belerúgott Magyarországba: náluk hamarabb készül el egy autópálya
A román miniszter belerúgott Magyarországba: náluk hamarabb készül el egy autópálya
Megindult az Országos vizsgálat az orvoskamaránál
Deutsch: Soros embere bevándorláspárti polgármesterekkel telepíttetné be a migránsokat
Borkai: Rengetegen azt hiszik, hogy a családom számára kolbászból van a kerítés
Borkai-interjú: nekem és a családomnak ötször annyit kell teljesítenünk
Borkai fia miatt fordultak a hatóságokhoz: 1 milliós fizetés mellett a Győri ETO-tól is kapott fizetést
Ugrott a rendszám az aranyfóliás BMW-ről
Németország meglépte: nem hajlandó több pénzt befizetni az uniós költségvetésbe
VV Aurelio nincs magánál, otthon ápolják: 5 évet kapott emberrablásért
Árpa Attila drogbotrány: egy hivatali személy áll az ügy mögött
Óriási változásokat vezet be a SPAR
Orbán szelfi-dömpingbe kezdett: még mindig mi vagyunk a legerősebb párt
Karácsony nem tudja leállítani a Liget-projektet
A kórházakban már több a fertőzés, mint a kórházakon kívül
Elképesztő videó járja be a világot egy metró-balesetről
Változott a nyugdíjprémiumra jogosultak köre
Lángol egy vonat a Budapest–Bécs vonalon
Politikai kozmetika: a korábban alkalmatlannak tartott Karácsonyt, most mindenki barátjaként fogadta
Karácsony biciklivel érkezett, Tarlós bőrdzsekiben fogadta
Felmentették a férfit, akit bíróság elé állítottak mert hajléktalan
Okos karkötőt dobott piacra a Vatikán
Bezárhatják a hamburgi intézményt ahol embertelen körülmények között tartanak állatokat
Keszthely botrány: nyilvános bocsánatkérésre köteleztek diákokat és egy tanárt egy műsor miatt
Néhány órával az EU-csúcs kezdete előtt megszületett a Brexit megállapodás
Díszpolgárnak javasolja Demszkyt és Tarlóst Karácsony Gergely
Tízmilliárdokat csoportosít át a kormány – jut focira, kézilabdára és Hotelre is
EU: következménye lesz annak, hogy Magyarország az egyetlen tagállam, amelyik támogatja a török támadást
Az RTL megosztotta a videót amin a voksturistákat kidobják a faluból a helyiek
Erdélyben orvoslakásokat épít a magyar kormány - milliárdos beruházás
Gyógyszereket lopott a munkahelyéről, majd sörre cserélte azokat egy Tolna megyei férfi
Szörnyű tragédiához riasztották a hatóságokat XVII. kerületben a XVII. kerületben
Milliós gyerektartásra kötelezték Pécsi Ildikó fiát
Újra nő az üzemanyagok ára
Ingyen tűzifát oszt a kormány a lakosságnak
Halálra éheztették 9 hónapos kislányukat
Rossz hír Magyarországnak: Menekültek százezreit küldhetik vissza a németek
Fodor Roland elárulta az ellenzéki összefogást, most mégis beül a közgyűlésbe
A választások előtt életveszélyes játszótereket, a választások után a helyüket adták át a fideszes politikusok
Kiderült: Orbán nem engedte Borkainak, hogy a botrány kitörésekor a nyilvánosság elé álljon
Barcelona lángokban: erőszakossá váltak a tiltakozások
Már a második ötvenezres rózsacsokrot küldi Vajna Timinek a titkos hódoló
Árpa Attila elárulta, tudja ki küldte rá a rendőrséget
Óriásit bukott a polgármester aki EU-pénzből épített magának vadászházat
Hivatalos: Laura Kövesi lesz az Európai Ügyészség vezetője
Orbán: Nem dolgom egyetlen állampolgár, vagy bármely politikus felett sem pálcát törni
Amikor már végre mindenki kíváncsi lenne rá, elmarad az Orbán-beszéd október 23-á
Elhunyt a testnevelő tanár, aki gyerekeket mentett meg a veronai busz-balesetnél
Ilyen, amikor már Brüsszel nem küld pénzt
Trump messziről üzenget: Erdogan Ne legyen kemény fiú
Most már Orbán is tudja: a Fidesz-győzelemhez nem elég az adatbázis
Mit tudhat és kiről Borkai amiért ennyire védik..?
Kövér elmeszelte volna Borkait, de Orbán közbelépett
Elkezdődött: nyíltan megfenyegették Karácsonyt!
Aláírást gyűjtenek Győrben: végleg ki akarják dobni a közéletből Borkait
Orbán: nem dolgom, hogy pálcát törjek Borkai fölött
Most már hivatalosan is a legnyomorultabbak között van a magyar fizetés
Bécs polgármestere: alig várom, hogy Karácsony Gergellyel dolgozzak!
Nem vár tovább Karácsony, nekimegy Orbánnak
580 zsák szeméttől szabadította meg a Tisza-tavat Párdy Bence
Ágyával és játékaival együtt hagyták a menhelyen ezt a kutyust
Kegyetlenül bánnak a majmokkal a német laborban készült videón
Talpig bilincsben: börtönbe került az USA-ban a magyar zenész
Rendkívüli! – Bayer Zsoltnak mennie kell?!
44 tonna krumpli érkezett: hogy miért, az elképesztő
Kövér nosztalgiázott kicsit: kimentettük hazánkat a kommunizmus összeomló romjai alól
Kövér László: A szabadságharc erőt adott, hogy a magyarság felülkerekedhessen
Általános iskola után építőipari munkás, majd politikus: Farkas Flórián áttekintés
Kábítószer birtoklása miatt feljelentették Borkait, a rendőrség még vár
Fodor Roland: természetesen beülök a közgyűlésbe
Botrány: óriási mennyiségű krumpli landolt az utcán a választások után!
Erdogan begőzölt: Orbánnal igen, az amerikai alelnökkel nem hajlandó tárgyalni
Hiába a több mint ötven károsult, tovább folytatja tevékenységét ez a webshop
A Városliget Zrt. durván visszaszólt Karácsonynak a Liget-projekt ügyében
Utcára dobták a polgármestert aki uniós pénzből épített magának vadászházat
Börtönbe mehet a bundázásért elkapott rendőr
Majdnem leesett a kijelző a BKV-buszon, de egy utas támaszt nyújtott neki
Bukott a teljes ferencvárosi korrupt elit
Addig tüntetnek Borkai lemondásáért Győrben amíg el nem érik a céljukat
Antikorrupciós programmal kezd Karácsony! - botrány van készülőben
Hivatalos adat: Négyszázezren haltak meg idő előtt a légszennyezés miatt
Trump: a kurdok nem angyalok
Évekig tartotta pincében lányát egy osztrák férfi
Mészárosék érdekkörébe tartozó cég fejlesztheti a győri állatkertet
Hit Gyülekezete: 2 év múlva egy olyan fordulat fog történni, mint 2010-ben
Hit Gyülekezete: tragédia a társadalom számára, hogy nem előre megy, hanem egy mókuskerékben van
Kövér eltiltotta a sajtót a politikusoktól - ez az ő bosszúja
NER-lovagok: háború lesz a kormány és az önkormányzatok között
Csúnyán elverték a kopaszbotrányból megismert Erdősi Lászlóné férjét
A saját otthonukban támadták meg a színész feleségét
Apránként kapja meg a 46 milliós kártérítést Szögi Lajos családja
Aurelio összeroppant: súlyos börtönéveket kapott
Eldőlt mi lesz a Kanári-szigetekről ingázó parlamenti képviselővel
Szentest és Szegvárt is elbukta a Fidesz
Óriási erőkkel fogják védeni a hazánkba látogató Erdogánt a tüntetések miatt
Mindenkit sokkolt az M3-ason történt tömegbaleset
Migránsoktól rettegnek a Fidesz szavazók Budapesten! + csodálatos videó
Több száz métert tolta a vonat az Opel kisáruszállítót Körmendnél, a sofőr nem élte túl
Általános iskolai tananyag lesz az újraélesztés
Mindenki elzavarja, az utcán él ez a kutyus! - segíts egy megosztással
Viszlát Borkai! - óriási tüntetéssel akarják megbuktatni Győr ex-fideszes polgármesterét
Marát mindenki elfelejtette? - családra van szüksége ennek a gyönyörű kutyusnak
Ittas vezetésen miatt állították elő Détári Lajost
Erdogan: NEM NEM NEM - soha nem kötünk tűzszünetet Szíriában
Leáll az egyik nagy hazai lakás-takarékpénztár
Karácsony a Lokált még a közterületekről is kitiltaná
Magyarország tüntetéssel várja Erdogant, Orbán jó barátját
Ez a pap, aki beszél? Halló? Halló? Engedjetek ki! - hihetetlen temetés
Tarlós: A Jóisten szeret engem - hálás amiért nem ő nyert
Hoppál Péter: Budapestet megölte az emberi butaság
Magyar sport botrány: pénzért befolyásolták a mérkőzéseket a magyar játékvezetők
Videó: így raboltak ki egy fiút a 4-6-os villamoson a nyugatinál
Erdogant már semmi nem érdekli: a szír kormányerőkkel áll szemben a hadserege
Elszabadultak az indulatok a Dunai hajóbaleset miatt: Sosem bocsát meg a tragédiáért a kapitánynak
Bőgve szólalt fel Aurelio a bíróságon
Karácsony Gergely nyilatkozott: együttműködése Orbánnal és a BKV bérletek ügye
A rendőrség könyörög, hogy ilyen esetekkel ne hívják őket!
Harcoljon a saját földjéért Törökországgal szemben Szíria
Elutasította a szíriai kurdok megvédését Donald Trump
Közmunka csak a megfelelő voksért - videóra vették az igazságot
A bukott polgármesterek Orbánt kritizálják
Orbánnak hálálkodik a 127 milliárd forintos adományért a Türk tanács
Elkezdődött a leszámolás: végrehajtandó börtönbüntetésre ítélte a bíróság a szabolcsi uzsorást
Szomorú látvány volt a lángoló vonat Nyírbátornál
A magyarországi kipcsak önkormányzatok nevében gratulált Orbán a kazah diktátornak
És akkor az ellenzéki irodánál megjelentek a rendőrök...
Ugyanabban az apartmanházban van nyaralója Polt Péternek és Borkai ügyvédjének
Semmi különös, csak Kim Dzsong Un hófehér lovon ügetett fel a -hegyre
Ha nem látjuk nem hisszük el, házról házra jártak és úgy osztották a krumplit!
Élőben közvetítette, ahogy élelmiszert oszt a választások előtt a polgármester
Durván lecsökkentette a Magyarországnak szánt fejlesztési pénzeket az EU
Karácsony: November elején megalakul a Fővárosi Közgyűlés
Gulyás szerint hibáztak és veszítettek, Orbán szerint nyertek
Segíts egy megosztással! - nem érkezett meg az iskolába ez a két budapesti fiatal
Hivatalos: a korrupt politikusokat börtönbe küldő Kövesi lesz az első európai főügyész
Elképesztő magyarázat: ezért nem nyomoz az ügyészség a Borkai ügyben
Varga Judit: felháborító, hogy az uniós pénzek kifizetését a jogállamisághoz kötnék
Pécs új polgármestere feljelentést tesz a Tiborcz-féle ELIOS ellen - most már hozzáfér az iratokhoz
A halálba menekült a kilakoltatás elől a magyar tűzoltó
Hazudott a francia tanár a terroristákról, saját magát vágta meg
Terrorellenes Iszlám-szövetség alakult az ISIS ellen
Tengerbe fulladt az egész családja, mindenkit maradásra buzdít Szíriában
Ismét tömegverekedések és gyújtogatások voltak Németországban
Eltiltja-e gyermekét Liptai Claudia Gesztesitől?
THE POST
Amit látsz, az a hír, amit tudsz, az a háttér, amit érzel, az a vélemény!
COPYRIGHT © 2019. minden jog fenntartva