thepost / Magyarország / Budapest / 2019.08.22
THE POST




           
22
Videó: Így néz ki a lezuhant orosz utasszállító tragédiájának a helyszíne
Ez is érdekelhet:
Katar: Bekékültek az utak!
Ezért megérte tízmilliárdot költeni a Karmelita kolostorra...!
Válság közeleg: rövidített munkaidővel spórol egy német autóipari cég!
Az Egyiptomból Oroszországba tartó orosz polgári repülőgéppel a Sínai-félsziget felett szakadt meg a rádiókapcsolat, majd percekkel később lezuhant.

Az orosz polgári légi irányítás illetékese szerint a lezuhant repülőgép a Kogalymavia légitársaság Sarm-es-Sejkből Szentpétervárra tartó, 92-68-as számú járata volt, a fedélzetén 212 utas és 7 főnyi személyzet tartózkodott. A gépen tartózkodók többsége orosz turista volt. A katasztrófának egyetlen túlélője sincs.

A Kogalymavia légitársaság 9268-as számú járatának fekete dobozát már megtalálták, a gép balesetének körülményeit folyamatosan vizsgálják. A baleset után nem sokkal az Iszlám állam dzsihad

ista szervezet egyiptomi szárnya Twitter-üzenetben közölte, hogy katonái lőtték le az utasszállítót, ám ezt többen is cáfolják. A szélsőséges szervezetnek nincsenek olyan fegyverei, amivel egy 8000-10000 méteres magasságban, nagyjából 900 kilometeres sebességgel repülő gépet célba tudnának venni.

Forrás: Blikk



Oszd meg, hogy minél több emberhez eljusson! - köszönjük >>
Ez is érdekelhet:
Beidézte a rendőrség Kerpel Gábort egy sajtótájékoztató miatt!
Kásler: az emberi élet célja a gyermek!
Budapesten bármit lehet? - illegális kampány folyik!
Hírhez tartozó kép:
Beidézte a rendőrség Kerpel Gábort egy sajtótájékoztató miatt!
Kásler: az emberi élet célja a gyermek!
Kásler: az emberi élet célja a gyermek!
Budapesten bármit lehet? - illegális kampány folyik!
Katar: Bekékültek az utak!
Ezért megérte tízmilliárdot költeni a Karmelita kolostorra...!
Válság közeleg: rövidített munkaidővel spórol egy német autóipari cég!
A NER már Hévizet is bekebelezi!
Afrikai reklámfilmben tűnik fel a Duna Aszfalt!
Figyelmeztetés lisztéria miatt: már halálos áldozat is van!
Márványtáblán hirdetik, hogy zászlót állíttatott egy körforgalomban a fideszes képviselő!
Rozgonyi visszamenőlegesen számolná fel a zuglói parkolási rendszert, amit ő is megszavazott!
Egy zászlótartót avatott az ózdi Fidesz!
Handó szerint nem kell felmenteni a bírótársait törvénytelenül listázó törvényszéki elnököt!
Esélyük nem volt a túlélni a Dél-koreaiaknak a kismarosi vonatbalesetet!
Megtudta, hogy nem az ő gyereke, ezért minden pénzt visszakövetel, amit ráköltött!
Villamosmegállóban kapták el a gimnazistákat kifosztó férfit!
A képen egy parlament elnökét látja!
Minden eddiginél durvább poloskainvázió jön!
Botrány: kizárták a vébéről a Kozák Danuta, Kárász Anna párost!
Razzia: Temesvári emberkereskedőkre csaptak le!
Beolvad a Mediaworksbe a Ripost és a Lokál!
Egy Ferrarin vonagló pu*ér nőt vettek videóra! - a rendőrség is keresi!
Száznegyvennel repesztett egy nyolcéves kisfiú egy autópályán!
Visszalépett Szolnokon Lukácsi Katalin!
Két orvost és egy ápolót gyanúsítanak a Honvédkórházban elhunyt asszony miatt!
Hihetetlen névvel jön az új Android!
Lázár: nagyon megbánja Rakamaz önkormányzata ha szórakozik az európai forrásokkal!
Brutális állatmészárlás történt Lengyeltótiban!
Egyre több eladó luxusingatlan van!
Gyönyörű látvány volt a fehér szivárvány!
A Samsung is a Huawei operációs rendszerét használná!
Óriási csalódás volt az 50 éves időkapszula felnyitása!
Újra nő az üzemanyagok ára
Ingyen tűzifát oszt a kormány a lakosságnak
Halálra éheztették 9 hónapos kislányukat
Rossz hír Magyarországnak: Menekültek százezreit küldhetik vissza a németek
Szögesdrót is lesz a szlovén határon
Megszólalt Simonka György a vádemeléssel kapcsolatban!
Több ezer kiskacsa festett sárga utat a folyó vizén!
Dél-koreai állampolgárok haltak meg a kismarosi vonatbalesetben!
Fideszes képviselő: 2014-ben már diplomás volt, pedig csak 2017-ben szerezte azt meg!
Ingyen utazhatnak Berlinben az iskoláskorúak
Fékezés nélkül rohant bele a magyar kisbusz egy rendőrautóba!
Hága: népirtással vádolják a bankokat és a magyar kormányt!
Almát evett Csernobilban ez a lány, most senki sem találja!
Több mint 500 millió méh pusztult el negyed év alatt!
A legaljasabb támadásoktól sem riad vissza a Fidesz!
Hegyekben állt a pénz a magyar adócsaló hálózat vezéreinél!
Senkit nem érdekel, hogy lángol az Amazonas, pedig már az űrből is látszik!
A kormány hazudott: továbbra is idehozzák a fekáliát Horvátból
Felavatták a kis Nemecsek Ernő szobrát!
Rengeteget buktak a magyarok az állítólagos rezsicsökkentéssel!
Segíts egy megosztással! - Misa műtétjére gyűjtenek!
Az ország legnagyobb botránya a Sümegen összeomlott orvosi ügyelet!
A titkosszolgálatoknak is beszállított a cég, amit most vesz meg a Mészáros-birodalom korábbi vezetője!
Ledózerolták az éttermet, amelynek szakácsa rátámadt a vendégekre!
Halálos baleset: kisbusz csapódott egy kamionba Enyingen!
Nem nyugszom, míg a vé*redet nem látom! - az LGT koncertjén késelő férfi élő videóban üzent!
Hiába várják haza Őket, mindhárman meghaltak a kismarosi vonatbalesetben!
Segíts egy megosztással! - nem volt biztosítása a külföldön elhunyt magyar turistának!
Minden panellakót érint, amin most a vita megy!
Továbbra is érkezik külföldi szennyvíz az országba!
A kormány döntött: minden szálláshelyeknek jelenteniük kell vendégeik adatait!
Letartóztatták a férfit aki több száz nő szoknyája alá filmezett!
Titkolják milyen kárt okozott a Mészáros-cég szennyezése!
Titkolják milyen kárt okozott a Mészáros-cég szennyezése!
Tűzoltók mentették le a fáról a férfit, aki a fára mászott macskát akarta lementeni!
Fideszesek ütötték egymást a füzesgyarmati szervezetben!
A világ legaljasabb fegyverétől még Hitler is félt!
Korlátozás nélkül fogva tarthatják a bevándorló gyerekeket az USA-ban!
Putyin elismerte: Fegyverkísérlet során történt a robbanás!
Szerződéseket kért be az ügyészség Microsoft-ügyben!
Elton John megvédte a hercegi párt, akiket a magánrepülőzés miatt utálnak!
Kiakadtak a Barátok közt rajongók a változtatásokon!
Dwayne Johnson lett a legjobban fizetett színész!
Romániát akarja naggyá tenni Trump!
Lövöldözött majd kirabolt egy benzinkutat!
Ki a rosszabb? - a száguldozó busz vagy aki filmezi vezetés közben?
Tíz halott az utakon: ilyen volt a hosszú hétvége!
Hihetetlen tűztornádóról készült videófelvétel!
A német lakosság negyede bevándorló!
Érdekesen változnak az üzemanyagárak itthon!
Életében először lottózott, rögtön el is találta a nyertes számokat!
Több mint 90 millió forintot osztott szét a Nemzeti Kulturális Alap!
Erdőben gruppensze*elő nyugdíjasokra csaptak le a rendőrök!
Fideszes diplomabotrány: a képviselő úgy emlékezett, hogy van diplomája!
Még nincs sehol a szuperkórház, de már ömlik bele a pénz!
Újabb hazugság Farkas Flórián önéletrajzában!
Farkas Flóriánnak nem kell bíróság elé állnia, de Balogh Jánosnak igen!
Aktivisták tanítják tüntetni a fiatalokat a G7-csúcs előtt
Civilek gyújtják fel az esőerdőket Brazíliában!
Hivatalosan is Palkovics minisztériumához kerül a felsőoktatás!
Sokkal több műanyagszemetet termeltünk, mint korábban!
Bajba kerülnek a magyar rendőrök akik nem engedték be Orbán megemlékezésére Burgenland kormányzóját
Örök emlék lett egy budapesti legénybúcsú, de nem azért, mert olyan jó volt!
Egyetlen használat után is durván káros az e-cigaretta!
Felmentették a nőt, aki börtönbüntetést kapott, mert elvetélt!
Rács mögött marad a kegyetlen magyar bérgyilkos!
Kánikula jön: idén nem lesz vége a nyárnak!
Napi tíz órán át bámulta mobilját egy 9 éves, most szemműtét vár rá!
Ne dőljön be senki az Instagramon terjedő álhíreknek!
Már Szlovákia is betiltja a műanyag evőeszközöket!
Mindenki a Simonka György elleni vádemelésről beszél!
Olaszország megmutatja: még nem győzték le a szélsőjobbot Európában!
Nagy a baj: már az űrből is látszik ahogy lángol az Amazonas!
Idióta baromnak nevezték Trumpot!
Segíts egy megosztással! - nem találja a rendőrség a 13 éves debreceni lányt!
Fellázadtak a MÁV ellen az utasok a rendszeres késések miatt!
Újabb hőhullám közelít, perzselő meleg lesz az országban!
Eszméletlen jól sikerült a plugin hibrid Mercedes A-osztály
Román horror kamion Magyarországon! - a hatóság emberei sem hittek a szemüknek!
A vendégeire törte a szélvédőt az albán férfi, úgy felhúzták
A burgenlandi kormányzót nem engedték be az Orbán részvételével tartott szentmisére
Egy LGT-s koncerten szúrtak halálra egy többgyermekes családapát Polgáron
Métereket zuhant a betonra Delhusa Gjon
Tíz autót tört fel egy tizenéves Kaposváron, az egyikben milliók voltak
Már a NASA kutató is Grönlandot vizsgálják
Nem létező kollégái helyett is evett-ivott egy férfi egy szállodában
Felcsúton az uniónak hála kolbászból van a kerítés!
Öt autó rohant egymásba az M5-ös autópályán
Az EU második legnagyobb inflációja a magyar
Püspök lehet a miniszterként megbukott Balog Zoltán
Petőfi-díjat kapott Ákos és Nagy Feró
Orbán gerinctelen politikát folytat Amerikával szemben
Csak Magyarországon divat fákat kivágni az építkezések miatt!
Orbán: 10 éve most a legalacsonyabb az adósság
Több okoseszköz is felforrósodott, amíg a tulajdonosok békésen aludtak
Mi lesz az átlag emberekkel amikor nagyot koppan a magyar gazdaság?
Ötszörösét költik a magyar fociklubok annak, amit megérdemelnének
Furcsa, gombaszerű felhő jelent meg a Balaton fölött
A Microsoft is felkerült a világ leghalálosabb cégeinek listájára!
Az amerikai törvényhozás kulcsfigurái álltak ki a magyar kormánnyal szemben
Amint felrobbant az oroszok rakétája, azonnal elhallgattak a közeli mérőállomások
Putyin a tüntetésekről: nem toleráljuk a zavargásokat
Késnek a vonatok, káosz van a MÁV körül!
Mindenki kiakadt Salvini kavarásai miatt!
Tárnokon elmarad a tűzijáték mert a helyiek úgy szavaztak
Nem sok használható van Boris Johnson Brexitről szóló levelében
A Tátrában rekedt barlangászok felszereléseit már megtalálták!
Terrorellenes Iszlám-szövetség alakult az ISIS ellen
Tengerbe fulladt az egész családja, mindenkit maradásra buzdít Szíriában
Ismét tömegverekedések és gyújtogatások voltak Németországban
Eltiltja-e gyermekét Liptai Claudia Gesztesitől?
Petárdát dobtak az autósokra az M3-on
THE POST
Amit látsz, az a hír, amit tudsz, az a háttér, amit érzel, az a vélemény!
COPYRIGHT © 2019. minden jog fenntartva