thepost / Magyarország / Budapest / 2020.01.24
THE POST
           
24




Rossz hír Magyarországnak: Menekültek százezreit küldhetik vissza a németek
Ez is érdekelhet:
Rubint Réka teljesen belefogyott a stresszbe - elérem a leánykori súlyomat, még Update sem kell hozzá
Pénzbehajtók verték össze Schobert Norbit évekkel ezelőtt
Eltűnt, ismeretlen helyen lévő kislányt keres a rendőrség!
Várható volt, hogy a németek előbb vagy utóbb meg fogják unni azt, hogy ők gondoskodjanak a menekültek lassan milliós tömegéről. Azt tervezik, hogy ismét alkalmazni fogják a dublini rendeletet, amit augusztusban felfüggesztettek, és ami alapján visszaküldhetik a menekülteket oda, ahol beléptek az Unióba. Egyelőre még nem világos, ez milyen módon érinthet minket. Úgy tűnik, hogy csak az október 21-e után érkezett menekültek esetében élnének a visszatoloncolás lehetőségével.

Németország ismét alkalmazza a szír menedékkérők esetében a menekültügyet uniós szinten szabályozó dublini előírásoknak azt az elemét, amelynek alapján vissza lehet küldeni a menedékkérőket abba a tagállamba, amelyben beléptek az EU területére - mondta kedden Berlinben a német belügyminisztérium egy szóvivője.

Németország a menedékkérők visszaküldésére vonatkozó előírást jelenleg valamennyi származási országgal, így Szíriával kapcsolatban is követi, a dublini rendszerben részt vevő uniós tagországok közül pedig Görögországon kívül mindegyikkel kapcsolatban érvényesíti.

Ez számunkra igen rossz hír lenne, ugyanis a menedékkérők többségében Magyarországon és Horvátországban léptek az EU területére. Annyi szerencsénk biztosan van, hogy a menedékkérők többségét regisztráció nélkül buszoztattuk át az országon, így utólag viszont már szinte lehetetlen kideríteni, hogy hol léptek az EU területére először. Tehát, ők jó eséllyel a németek nyakán maradnak.

A szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal (BAMF) augusztus 20-án határozott arról, hogy a szíriai menedékkérők esetében egyelőre nem vizsgálják, hogy mely tagállamban érkeztek meg az EU területére, hanem élve a dublini rendszerben adott lehetőséggel - a Dublin III. rendelet 17. paragrafusa alapján - átvállalják a menekültügyi eljárás lefolytatását.

A német kormány menekültügyi tevékenységének bírálói szerint sok szíriai állampolgár ezt a döntést "meghívólevélként" értelmezte, és ez okozta a menekülthullám drámai mértékű erősödését augusztus végén-szeptember elején. Azt is meg kell említeni, hogy a migránsok közül sokan, megszabadultak okmányaiktól és szírnek vallották magukat, így remélve a kedvező elbírálást.

A belügyminisztérium a szíriai menedékkérőkre vonatkozó másik jelentős döntés visszavonására is törekszik, a tárca szándéka szerint a BAMF-nak vissza kell térnie a tavaly novembe

r előtt követett gyakorlathoz, miszerint nemcsak a benyújtott menedékjogi kérelem, hanem a kérelem és a kérelmező személyes meghallgatása alapján döntenek a szírek ügyeiben.

Mindkét változtatás - a csak az írásos kérelemre építkező döntési gyakorlat és az eljárások átvállalása a többi tagországtól - az ügyintézés egyszerűsítését, felgyorsítását szolgálta. A kérelmező személyes meghallgatása ugyanis meghosszabbítja az adott ügy átfutási idejét, a menedékkérő visszaküldésére irányuló eljárás pedig igen összetett és hosszadalmas, például azért, mert szükséges hozzá az adott kérelmező ügyében az EU-ba belépés helye szerint illetékes uniós partnerország közreműködése

Eredetileg mindkét változtatás bürokratikus jellegű volt, különösebb politikai jelentőség, üzenet nélkül. A BAMF nem is hozta nyilvánosságra a szíriai menedékkérők ügyeinek átvállalásáról szóló döntését, de az kiszivárgott, és a hivatal augusztus 25-én egy Twitter-üzenetben megerősítette a sajtóhíreket, a személyes meghallgatás mellőzéséről szóló - a tartományi belügyminiszterek és a szövetségi kormány tanácskozó testülete, a belügyminiszteri konferencia (IMK) által adott iránymutatás alapján tavaly novemberben hozott - döntést pedig nem kapta fel a sajtó.

A két ügy politikai jelentőségre tett szert - vélik megfigyelők, akik szerint a szövetségi belügyminisztérium a változtatások visszavonásával azt az üzenetet kívánja közvetíteni, hogy a szíriai menedékkérők nem részesülnek megkülönböztetett bánásmódban Németországban. A belügyminisztérium már utasította a felügyelete alá tartozó BAMF-ot, hogy ismét hallgassa meg személyesen a szíriai menedékkérőket. A tárcavezető, Thomas de Maiziere egy pénteki nyilatkozata szerint ettől azt várják, hogy az eddiginél többen kapnak menekültstátus helyett úgynevezett oltalmazotti státust, amelyhez nem jár családegyesítési lehetőség és csak egy évre szól. A miniszter nyilatkozata vitához vezetett a kormányzó CDU/CSU pártszövetség és a koalíciós partner, a szociáldemokrata párt (SPD) között. Végül abban állapodtak meg, hogy az ügyet az IMK napirendjére emelik.

Németországban a szíriai állampolgárok alkotják a menedékkérők legnagyobb csoportját. A BAMF adatai szerint az idén október végéig 758 473 menedékkérőt regisztráltak, köztük 243 721 szíriai állampolgárt.

Forrás: Alfahír
Oszd meg, hogy minél több emberhez eljusson! - köszönjük >>
Ez is érdekelhet:
Koronavírus: titkolják de nagy a baj, halottak hevernek az utcákon
Erzsébetváros átvállalja a rászorulók tb-tartozását
Kubatov titkos találkozón szólt Borkainak, hogy vannak róla kényes videók
Hírhez tartozó kép:
Koronavírus: titkolják de nagy a baj, halottak hevernek az utcákon
Erzsébetváros átvállalja a rászorulók tb-tartozását
Erzsébetváros átvállalja a rászorulók tb-tartozását
Kubatov titkos találkozón szólt Borkainak, hogy vannak róla kényes videók
Rubint Réka teljesen belefogyott a stresszbe - elérem a leánykori súlyomat, még Update sem kell hozzá
Pénzbehajtók verték össze Schobert Norbit évekkel ezelőtt
Eltűnt, ismeretlen helyen lévő kislányt keres a rendőrség!
Migrációs összefoglalót közölt a rendőrség: 71 migránst akadályoztak meg abban, hogy Magyarország területére lépjenek
Koronavírus: 25-re nőtt a halottak száma
Tiborcz köre jár jól a Kútvölgyi kórház költöztetésével
Egy átlag magyar 20 ezer évi fizetését adták a haveri cégeknek Rogánék
Visszatért Habony Árpád
Kökény Attila botrány: Jogerősen elítélték megvesztegetésért
Kijutott a magyar női asztalitenisz csapat az olimpiára
Felírták az RTL munkatársainak a nevét, hogy még véletlenül se engedjék be őket
Négyen rángatták ki a kórházból a férfit, majd lelökték a lépcsőn Budapesten
Agyonlőtte magát egy ember a szerb parlament lépcsőjén
Soros György bejelentette, globális oktatási hálózatot indít
Az emberiség teljesen felkészületlen egy pusztító világjárványra
Sorra zárják le a városokat a járványtól sújtott tartományokban
Idő kérdése, mikor jelenik meg Magyarországon is a halálos koronavírus
Városokat vontak zárlat alá, iskolákat zártak be a koronavírus miatt
Brutális rablás Budapesten: szemüket, szájukat is befogták a nőknek
Hat nap alatt húznak fel egy új kórházat Kínában
Gazdira vár a világ legrosszabb macskája
Egymilliót fizethet Szécsény polgármestere, mert a városban blokkolta az internetet
A fél ország követeli, hogy Norbi kérjen bocsánatot
Soha nem volt még ennyire közel az emberiség, hogy kipusztítsa önmagát
Kulka vallomása: Zavarban vagyok attól, hogy néznek
Ezt üzente a győrieknek Karácsony Gergely
Nem kérnek a kanadaiak Harry hercegékből - petíciót indítottak
Jogerősen elítélték Szécsény fideszes polgármesterét, mert lekapcsolta a város internetszervereit
Ki fizeti Orbán indonéz repkedését?
Milliós gyerektartásra kötelezték Pécsi Ildikó fiát
Újra nő az üzemanyagok ára
Ingyen tűzifát oszt a kormány a lakosságnak
Halálra éheztették 9 hónapos kislányukat
Szögesdrót is lesz a szlovén határon
Órákig gondolkodott a kormány, majd csak kinyögte, hogy Soros a hibás
Kőbányán is kihirdették a klímavészhelyzetet
Minisztérium: a gyöngyöspatai gyerekek érdeke, hogy ne pénzzel kárpótolják őket
Magyarország az EU második legkorruptabb országa
Buda-Cash botrány: enyhítették a vádlottak büntetését
Koronavírus: Skóciában is kórházba került négy ember
Életét vesztette két nyolcéves diák: balesetet szenvedett egy iskolabusz Németországban
Visszafizeti Trócsányi a kapott milliókat
Elkerülhetetlen a világjárvány
Hamarosan egészségügyi vészhelyzetet hirdethetnek ki a koronavírus miatt
Schobert Norbi és Réka üzent külföldről, még Orbán Viktornak is
Erdőkertesi rendőrkéselés: megszólalt a támadó apja
Az újabb Norbi videó még nagyobb port kavart - zsíros hajú kismamákról beszél a fitnesz guru
Gyurcsánynak nem adták ki a lázas gyerek gyógyszereit
Megharapta a kutya a tehenet, a rendőr elektrosokkolta a kutyát, a tehén megrúgta a rendőrt
Lezártak egy 11 milliós várost a koronavírus miatt
Lokál: A köztévés interjúban Karácsony testbeszédén látszott, hogy nincs a helyzet magaslatán
Történelmi mélyponton a forint
Karácsony megakadályozná, hogy Debrecenbe vigyék a Természettudományi Múzeumot
Megúszhatnák a büntetést a török gyerek*mo*lesztálók
A padlásról a nézők ölébe pottyant egy nyest a Miskolci Nemzeti Színházban
Mikrobusszal karambolozott egy BMW a 4-es főúton
Puzsér ízekre szedte Schobert Norbit
Varga Mihály: minden fiatal család jusson lakáshoz
Erdőkertesi rendőrkéselés: a támadó korábban rengeteg videót készített, amiken folyamatosan a hivatalos szerveket szidta
Megkéseltek két rendőrt Erdőkertesen
Rendőrségi összesítő: két esetben, összesen tíz határsértőt tartóztattak fel
Hamis forgalmival közlekedő BMW-t kapcsoltak le a rendőrök
A rendőrség a lakosság segítségét kéri - a képen látható srác rongálta meg a sorompót Debrecenben
Látogatási tilalom: Egyre több a megbetegedés az országban
A türelmemet, amire nagy szükségem volt a köztévé stúdiójában, ott, a hajléktalanszállón veszítettem el
Lezárták az új koronavírus kiindulópontjának számító 11 milliós város tömegközlekedési hálózatát
Rendőrnő mentett meg egy epilepsziás tacskót Budapesten
Felfüggesztette Aján Tamás elnököt a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség
Ismét katasztrofális a helyzet Ausztráliában - újabb 3 férfi halt meg
Rendőrök vitték el Sólymos László szlovákiai környezetvédelmi minisztert
Ötmillió forintra büntették a Jászai Gellért-féle 4iG-t
Több mint tízmilliós lelépési pénzzel ment Brüsszelbe Trócsányi
Schobert Norbi: Hogy a családomat is támadják emiatt, az mások szegénységi bizonyítványa, emberi butaság és rosszindulat
Schobert Norbi: ha az üzenetem elért azokhoz a nőkhöz és férfiakhoz, akik ezek után lefogynak, már megérte
Szándékosan vakította el lézerrel egy repülőgép pilótáját - most sír a bíróságon
Megvalósította álmát Magyarországon Demcsák Zsuzsa párja
Rubint Réka: Az lenne a legbölcsebb, ha mindenki a saját házának udvarán söprögetne
Gelencsér Tímea elvesztette az eszméletét az Exatlon Hungary forgatásán
Egy férfi elfelejtett leszállni a buszról, ezért ütlegelni kezdte a sofőrt
Ördögűzéssel és kínzással akarta a barátnőjéből kiverni a Sátánt egy kaposvári férfi
115 millió forintra bírságolták meg a BKV-t és a BKK-t
Ötven év múlva fogjuk megérteni azt, hogy ma miben élünk
Semmi nem akadályozza, hogy az Egyesült Királyság jövő pénteken kilépjen az EU-ból
Halálos tragédia: Elütöttek egy embert az M5-ösön
Simonka: Van az a szint, ami alá nem süllyedek
Álnéven adta el egy teljesen ismeretlen ember lakását egy tatai férfi
Trump súlyos vámokkal fenyegette meg az EU-t
Greta Thunberg: Tegyenek úgy, mint ha mindennél jobban szeretnék a gyerekeiket
Karácsony: A türelmemet, amire nagy szükségem volt a köztévé stúdiójában, ott, a hajléktalanszállón veszítettem el
El nem hiszed hova rejtette a lopott árut két szolnoki nő
Bárdosi Sándor felesége is beleállt Schobert Norbiba
Mosóport evett, majd szomjan halt egy hároméves kislány
Betelt a pohár: Rubint Rékának elege lett
Dér Henit betámadták, mert megvédte Norbit
Így gyilkolhatták meg a Baranyai településen a törpespicc kutyát
Esélye sem volt a szomáliai férfi ellen: budapesti horror
Elfogtak egy férfit a XIII. kerületi gyilkossággal kapcsolatban
Gesztesi Károly fiának szívszorító vallomása
Elméleti esélye maradt csak a férfi-kézilabdacsapatnak az olimpiára
Csányi gépével repült Orbán Viktor
Az EU negyedik legkevésbé demokratikus állama Magyarország
A nemzetiségi ombudsman vizsgálja a gyöngyöspatai eseményeket
Egy román súlyemelőjének pozitív lett a doppingtesztje
Karácsony az M1-es interjú után hajléktalanszállókat nézett meg
Kínaiaknak adta el az MNB-alapítvány Budapest egyik legdrágább telkét
Egy szomáliai férfi erő*sz*akolhatott meg egy egyetemistát Budapesten
Hatalmas öngól volt a köztévés Karácsony-interjú
Meghalt a Monty Python egyik alapítója
Milliárdos csalás gyanúja miatt nyomoznak Győrben
60 ezres emelést kérnek a győri Audinál
A győri MSZP volt alelnöke beállt a Fidesz jelöltje mellé
Döntött a kormány, elviszik Debrecenbe a Természettudományi Múzeumot
Feltérképezik a műanyagszennyezést a Tisza teljes hosszában
Lezuhant a kollégium 8. emeletéről, meghalt a nyíregyházi diák
Ezeket a papírokat nem kérheti az igazoltató rendőr
Rendőrségi összesítő: ötvenegy migránssal szemben intézkedtek a rendőrök
Nagyjából olyan drága az élet Budapesten, mint Svájcban
A kormány szerint az atomenergia a nyerő
Koronavírus: már kilenc áldozata van a kínai járványnak
Mivan? Mivan? Mivan? – Karácsony-interjú köztévé módra
Titokzatos milliárdos vigasztalja a gyászoló Vajna Timeát
Újabb migráns alagutat találtak a déli határon
Szijjártó Péter: A kormány atomösztöndíjat indít külföldieknek
A Coca-Cola nem mond le az egyszer használatos műanyagpalackról
Harry és Meghan figyelmeztette a sajtót, hogy szálljanak le róluk
Megjelent a kínai koronavírus az Egyesült Államokban
Vízszennyezési bírságot szabott ki a Mátrai Erőműre a katasztrófavédelem
Vasútfejlesztésről és a HÉV-vonalak hosszabbításáról ír Vitézy
Orbán csomag: Így csábítana magához egymillió szavazót a Fidesz 2022-ig
Szép: droggal bukott az x-faktoros
Kemény szavakkal vágott vissza a fitneszguru az őt kritizálóknak
Tizenöt új Volvót vett a Volánbusz
Hamis koncertjegyek lepték el Budapestet
Meg fogunk halni – füst és pánik egy Ryanair-gépen
Jogállamisági jelentés készül az EU tagországairól
Új fegyvert találtak a testben, amellyel a rákbetegség legyőzhető
Terrorellenes Iszlám-szövetség alakult az ISIS ellen
Tengerbe fulladt az egész családja, mindenkit maradásra buzdít Szíriában
Ismét tömegverekedések és gyújtogatások voltak Németországban
Eltiltja-e gyermekét Liptai Claudia Gesztesitől?
Petárdát dobtak az autósokra az M3-on
THE POST
Amit látsz, az a hír, amit tudsz, az a háttér, amit érzel, az a vélemény!
COPYRIGHT © 2019. minden jog fenntartva