thepost / Magyarország / Budapest / 2019.12.13
THE POST
           
13




A magyar polgármester szerint nem állatkínzás baltával agyonveretni egy kutyát!
Ez is érdekelhet:
Lehetetlen helyzetbe került a 7 gyermekes család - Sebestyén Balázs az emberek segítségét kéri
ByeAlex teljesen kiakadt a bundavád miatt: Előre eldöntött, hogy ki nyeri az X-Faktort?
Vörösiszapper súlyosbítás: évekre rács mögé kerülnek a vádlottak
Rég volt akkora balhé Dencsházán mint amekkora a héten kerekedett egy egészen brutális és viszolyogtató állatgyilkosság-történetből.

A Bors írta meg hétfőn, hogy B. Zsuzsa, a helyi kocsmárosnő kenyeret, krumplit, húst és persze alkoholt adott egy értelmi fogyatékos férfinak, Lajosnak azért, hogy agyonüsse a számára elviselhetetlenné vált, Léna névre hallgató kutyáját.

A lap szerint B. Zsuzsa már korábban az állatvédők radarjára került. Léna békés állatként volt ismert, még ha el is szökött olykor otthonról. B. Zsuzsa egyszer már kitette a szűrét, de az állatvédők felszólítására végül hazavitte az állatot. Noha állítólag lett volna, aki befogadja Lénát, a gazda inkább megölette azt egy korlátozott értelmi képességű férfival.

Nagy Mónika állatvédő a lapnak azt mondta, „Lajos először egy baltával agyonverte a kutyát az ólban, elásta az udvaron, majd véres ruhában bement a kocsmába inni”. A Bors szerint az állat még élhetett, amikor elföldelték.

Több állatvédő szervezet felháborodott. A Szurkolók az állatkínzás ellen csoport a helyszínre vonult, hogy felelősségre vonja a kocsma tulajdonosát, aki megvédte az asszonyt.

Az ügyben nagy vita kerekedett a város Facebook-oldalán helyiek, állatvédők és a polgármester között. Kobra Ottó arról posztolt Dencsháza oldalán, hogy az állatkínzást elítéli, de nem akar ítélkezni, és az eset ugyan súlyos, de legalább ennyire súlyos, hogy az állatvédelem köpönyege mögé bújva kommentelők (emberek) más emberek, sőt gyermekek kiirtására, megkínzására, fenyegetésére buzdítanak.

Kobra Ottó szerint több száz kilométer távolságból, az ott élő emberek ismerete nélkül nem lehet megítélni azt, ami történt, és főleg káros, ha mindebből egyesek általában a dencsháziakra nézve fogalmaznak meg lesújtó véleményeket, ahogy az a közösségi médiában helyenként történt.

„Aki ismeri az itt élő embereket az tudja, hogy pár ember a személyes nézeteltérését próbálja

ezen a sajnálatos eseten keresztül felhabosítani. Dencsháza nem vesztette el sem a becsületét sem az itt élő embereknek nem kell szégyenkeznie más bűne miatt. Kérem azokat akik ebben részt vettek fejezzék be falunk további lejáratását, összetartó település vagyunk, a közösség megveti aki olyan bűnt követ el, védjük meg a falut a mások által felhergeltektől. Bízzuk a nyomozást a hatóságokra, az igazságszolgáltatást a független magyar bíróságra!” – írja a Kobra, aki aztán kap hideget, meleget a poszt alatt, és kommentekben vágott vissza az őt és a települést ért támadásokra.

A kommentek alatt többek közt azt írta, „a bíráskodás viszont egyáltalán nem az én feladatom, ahogy az Önöké sem! Az a bizonyos kutya már meghalt, és ha csak nincs egy zseni állatorvos maguk között, aki valamilyen csoda folytán vissza tudná hozni az életbe kár ezen tipródni, mert ez már szemmel láthatóan nem az állatvédelemről szól.”

(...)

Egy következő alkalommal még Mészáros Lőrinc is felbukkan, méghozzá váratlanul, a tanú szerepében: „Most már teljesen biztos vagyok benne, hogy az ország nagy része szellemi törpék csordája, akik céltalanul róják a virtuális pusztákat, és nem bírják elviselni ha néha szembe találkoznak a való élettel. Aminek természetesen hangot is adnak, legtöbbször már-már groteszk alpárisággal! Szeretném feltenni azt a költői kérdést első sorban azon „pesti” illetőknek, akik itt saját igazuk szószólói: Maguk szerint/ szerintetek mi történik azzal a több ezer kutyával/macskával, ami a magyar falvakban születik minden évben? A magasságos Mészáros Lölö a tanúm, hogy szeretnék egy olyan országban élni ahol ez a legnagyobb probléma. Minősíthetetlen az ahogy viselkedtek és beszéltek olyan emberekről akiket soha életetekben nem láttatok.”

Az egyik kommentelőnek válaszul pedig Kobra megállapította, hogy ami történt, az nem állatkínzás, és csibék ezreiért bezzeg senki nem hullat könnyet.

Oszd meg, hogy minél több emberhez eljusson! - köszönjük >>
Ez is érdekelhet:
A fideszes Becsó Zsolt cége engedély nélkül működtetett hostelt a belvárosban
Elcserélt személyivel engedtek szabadon egy rabot a tiszalöki börtönből
Százezreket ígért a zuglói kokainos gázoló a tragédia után
Hírhez tartozó kép:
A fideszes Becsó Zsolt cége engedély nélkül működtetett hostelt a belvárosban
Elcserélt személyivel engedtek szabadon egy rabot a tiszalöki börtönből
Elcserélt személyivel engedtek szabadon egy rabot a tiszalöki börtönből
Százezreket ígért a zuglói kokainos gázoló a tragédia után
Lehetetlen helyzetbe került a 7 gyermekes család - Sebestyén Balázs az emberek segítségét kéri
ByeAlex teljesen kiakadt a bundavád miatt: Előre eldöntött, hogy ki nyeri az X-Faktort?
Vörösiszapper súlyosbítás: évekre rács mögé kerülnek a vádlottak
Óriási baki: műtét közben végig ébren volt a beteg
Csalók élnek vissza Cseke Katinka nevével
Késett, drágább lett, de elkészült az országgyűlési irodaház
Az évtized utolsó teliholdja lesz ma
Novák Katalin: Zsófi több nyelvet beszélő, világot látott fiatal nő
Novák Katalin: Rácz Zsófia látja a mindennapi problémákat
Két gyermek megsérült egy teherautóról leeső pótkerék miatt
Egy korábbi fideszes polgármester pénzt ígért egy erdélyi templomra, végül egy forintot sem utalt
Orbán engedett: megállapodtak az EU vezetői a klímacélokról
A klímavédelmet nem lehet az emberekkel megfizettetni
5 milliárdos költözés: Budai palotába költözött a Nemzeti Nyomozó Iroda
Nem vicc, tényleg visszajön a 17 fok
Kiderült: szállodája van egy fideszes képviselőnek
A magyar kéziválogatott kijutott az olimpiai selejtezőre
Ferencváros sem fizet a leváltott fideszeseknek a szabadságokért
Hivatalos: Folytatódhat a Szomszédok
Nem is a trolivezető élesztette újra a 19 éves lányt
Fontos változás jön a nyugdíjakkal kapcsolatban az új törvény elfogadása miatt
Iskolai rendőrségen gondolkodik a kormány
Orbán: Nem engedhetjük meg a brüsszeli bürokratáknak...
Villanyoszlop vágott ketté egy teherautót Budapesten
Gulyás: Kovács Zoltánt megilleti a szólásszabadság
Lángol Oroszország egyetlen repülőgéphordozója
Kitüntették a 18 éves lány életét megmentő BKV-sofőrt
A legfontosabb minisztériumok élére kerültek nők Finnországban
Újbuda szerződést bont Mága Zoltánnal
Milliós gyerektartásra kötelezték Pécsi Ildikó fiát
Újra nő az üzemanyagok ára
Ingyen tűzifát oszt a kormány a lakosságnak
Halálra éheztették 9 hónapos kislányukat
Rossz hír Magyarországnak: Menekültek százezreit küldhetik vissza a németek
A Vatikánnak felajánlott pénzek 90 százaléka az egyház adminisztratív költségeire megy
Kövér ezt várja a házszabály szigorításától: legalább fájjon
Elfogyott a víz egy iskolából, mert kitermeli a Coca-Cola
Ifjabb Donald Trump kilőtt egy veszélyeztetett állatot
Kiderült szakma hiányában honnan van pénze világ körüli utazásokra Bódi Sylvinek
Ruszó Tibi újabb drámát osztott meg híveivel: Előfordult, hogy alig került az asztalra ennivaló
Gumicsizmában érdemes felkeresni a szentendrei új P+R parkolót
Nem tud Pestre költözni a Semmelweis Egyetem összes klinikája
Megtalálták a lezuhant chilei repülőgép romjait és az utasok maradványait
Súlyos fertőzést titkoltak el a bázakerettyei szociális otthonban
FBI figyelmeztetés: érdemes otthon ellenőrizni az internet kapcsolatot
Ingyen utazhatnak a BKK járatain az álláskeresők
Felszámolják Matolcsy unokatestvérének egykori bankját
Kovács Zoltán ámokfutásának az országra nézve durva következményei lehetnek
ATM-eket kifosztó magyar bűnbandát kapcsoltak le
Boris Johnson elbújt egy hűtőházban a sajtó elől
Rengeteg magyart hívogatnak ismeretlen számokról a napokban
Kamionnak toltak egy autót az M1-esen, meghalt a benne utazó nő
Kivonultak a fideszesek: nem lehetett megszavazni a családi pótlék emelését
Matolcsy: a gazdasági csoda titka belül van, nem a külső támogatásokban
Semmiféle új építkezés nem lehet a Városligetben
Óriási bejelentést tett a meddőségi problémával küzdő párokkal kapcsolatban Novák Katalin
Szigorították a tb-törvényt, ugorhat az ingyen egészségügyi ellátás
Mutatjuk kik azok akik januártól ingyen utazhatnak a BKV járatain
Jeruzsálem köszöni Orbánnak a 66 millió forintos adományt!
Szükségem van a ruhádra a csizmádra és egy töltő kábelre: elektromos Hummerrel ment vásárolni Schwarzi
Senki nem gondolta volna, hogy sikerül a Fidesznek átnyomni a színháztörvényt
Változnak a magyarországi rendszámok
Schilling Árpád: Orbán hadsereget épít
Olyan ajándékot kaptak a céges bulin a dolgozók, amit alig tudnak feldolgozni
Karácsony nekimegy Orbánnak: Az ördöggel is leülök tárgyalni, ha így meg tudom menteni a színházainkat
Népszavazást kezdeményez a Jobbik: börtönbe csuknák az állatkínzókat
Népszavazást kezdeményez a Jobbik: börtönbe csuknák az állatkínzókat
Titokban a kertben temette el anyját, hogy tovább kapja a nyugdíjat utána
Varga Judit: háborút indított az EU ellenünk, de mi készek vagyunk megvédeni Magyarországot!
Tomi bántalmazta kutyáját, majd feltette az internetre, ezután Tomit verték el az ismerősei
Vágó Istvánt mocskolta a Fidesz uszítóembere, a kvízmester visszaüzent Bayer Zsoltnak
EU botrány: ki akarták küldeni a teremből Kovács Zoltánt
Szombathelyi horror: késeléshez riasztották a rendőröket a Markusovszky kórházban
Hivatalos: az egészségügy fizetős lesz a legelesettebbek számára
Levélben köszönték meg a trolivezetőnek, hogy megmentette egy 18 éves lány életét
Mészáros Lőrinc: mink magunk is nagyon sokat dolgozunk azon, hogy a magyar futball fejlődjön
Mészáros Lőrinc nyilatkozott: a futballhoz is és mindenhez is ért
Doppingbotrány Magyarországon: Húsz magyar sportoló bukott le idén
Kovács Zoltán arról az ülésről tweetelt , amit magyar kérésre nyilvánítottak zárttá
Órási botrány: Matolcsyék kétszer vették meg ugyanazt a épületet a Várban
A klímaváltozást semmibe vevő politikusokat kritizálja Matolcsy jegybankja
Migránsozás után most a karácsonyt reklámozza a kormány
Orbán: Epeömlést kapok, nem kérdéseket
Ingyenes jégpályát ad a budapestieknek Karácsony
Hivatalosan is él a nagyszülői gyed
Kabátban tanulnak a gyerekek: egy hete nincs fűtés a gyömrői iskolában
Afrikai pestissel fertőzött tetemet találtak Békésben
A Mi Hazánk egy vőfélyt indít a győri polgármester választáson
Rendőrségi nyomozás: elővették Borkai fiát
Közel 4 milliárd tonna jég tűnt el Grönlandon
Prága elveszett: tízezrek követelték Babis lemondását
Meghalt egy ember a Hajógyári szigeten, lángolt egy viskó
Orbán aggódik: A kifutó EU támogatások nem tesznek jót a gazdaságnak
Országszerte tapasztalható a gázszerelők hiánya - nincs elég munkáskéz az országban
A levegőbe emelkedett a világ első elektromos utasszállítója
Segíts egy megosztással - eltűnt kislányt keres a rendőrség
A nyílt utcán álltak neki disznót vágni Nagyváradon
Megállíthatatlanul gyorsul a drágulás
Nem engedték be az Emmi államtitkárához Szél Bernadettéket
Kétezer milliárdot bukhat a következő EU-ciklusban Magyarország
Megszavazták: dupla fizetést vihet haza Áder
Törvényt módosított a Fidesz, így már államtitkár lehet a 22 éves egyetemista
Szájkosarat kapott az ellenzék
A Biodóm energiafogyasztása akkora lesz, mint egy egész kerületé
Egy elektromos angolna termeli az áramot, hogy világítsanak az égők ezen a karácsonyfán
Varga Judit: A végén mindig a jó győz
Brutális dolgot művelt az idős, kiszolgáltatott emberekkel egy gondozónő
A nap 24 órájában kamerával figyelik a tanárát megkéselő győri diákot
Azt kapta, amit megérdemelt - durva dolgokat állít volt élettársa a székhez kötözve halálra fagyó Zsoltról
Savat itattak egy magyar lánnyal külföldön
Elbocsájtja a Főtáv vezetőjét Karácsony Gergely
Alapvető vérvizsgálatokat se tudtak elvégezni egy fővárosi kórházban
Karácsonyi kisfilmekkel készül a magyar kormány a híveinek
Pintér Béla mondta a színházi tüntetés legjobb beszédét
Meghalt a Star Trek sztárja
Levélben követelik Orbántól, hogy vegye végre komolyan a klímaváltozást
Emberekkel a fedélzetén eltűnt egy katonai repülőgép
Rendőri felvezetést kapott a kismama mert beindult a szülés
Valami bűzlik a Balkánon – de ennek most a magyarok fizetik meg az árát
20 ezer amerikai katona érkezik Európába
Végigböngészték a kispesti önkormányzat szerződéseit - ismerős nevek kerültek elő
100 ezer közmunkás munkája szűnhet meg négy év alatt
Több mint félmillió jól képzett embert vesztettünk - egész Európát sújtja az elvándorlás
Összesen 72 millió forintra büntették a parlamenti képviselőket
100 ezer forintos átverés terjed a neten - a nyugdíjasokat támadják
Ámokfutó lövöldözött egy kórházban, négy halott
Karácsony: meg kell védenünk a szabadságunkat
Káosz: egy alapvető vérvizsgálatot sem tudtak elvégezni a Jahn Ferenc Kórházban
Egy luxus termálfürdőben döntöttek az európai uniós pénzek elosztásáról a kistelepülések vezetői
Közleményt adtak ki a magyar tűzoltók: felháborító, amit a kollégájukkal tettek
Álomnyeremény milliók ütötték egy budapesti sportfogadó markát
Másfél milliárdos megbízást nyert a 4iG az egészségügyben
Senki sem élte túl a szigeten rekedtek közül az új-zélandi vulkánkitörést
Rosszul lett egy utas a 4-6-os villamoson: áll a forgalom, mentő a helyszínen
Több százmillió forinttal drágul a Liget-projekt
A klímavédelem miatt csökkentik otthonaikban a karácsonyi díszkivilágítást a németek
Hazudott a francia tanár a terroristákról, saját magát vágta meg
Terrorellenes Iszlám-szövetség alakult az ISIS ellen
Tengerbe fulladt az egész családja, mindenkit maradásra buzdít Szíriában
Ismét tömegverekedések és gyújtogatások voltak Németországban
Eltiltja-e gyermekét Liptai Claudia Gesztesitől?
THE POST
Amit látsz, az a hír, amit tudsz, az a háttér, amit érzel, az a vélemény!
COPYRIGHT © 2019. minden jog fenntartva