thepost / Magyarország / Budapest / 2019.05.22
THE POST




           
22
Eltiltja-e gyermekét Liptai Claudia Gesztesitől?
Ez is érdekelhet:
Mészáros 6 milliárd forintnyi állami tenderben volt győztes csak májusban!
Orbánék elviccelik az osztrák botrányt, szerintük a volt alkancellár áldozat!
EU-s szégyenlista: nálunk a legkönnyebb betelepülni!
Gesztesi Károly hétfőn reggel a Mokka stúdiójában járt, többek között azért, hogy elmondja, miért nem ment el saját színházi előadására, ezzel hatalmas botrányt okozva. Az interjú nagyon szomorú volt: a színész összefüggéstelenül, elképesztő dolgokat beszélt, mintha kifordult volna önmagából.

Mit tesz ilyenkor egy anya, aki nem akarja gyermekét eltiltani ugyan az apjától, de nyilvánvaló, hogy valami megoldást kell találnia arra, hogy biztonságban tudja őt akkor is, ha éppen nem vele van? Az aggódó barátokban nemcsak az merült fel, hogy Gesztesi Károly komoly segítségre szorul, hanem az is, hogy vajon mit lép most Liptai Claudia, közös gyermekük, Panka édesanyja, vagy Nikolett, akivel három fiút, Márkót, Dávidot és Áront nevel Károly.

“Nagyon nehéz volt végignézni azt az interjút. Korábban is lehetett tudni, hogy vannak Karcsinak problémái, amelyeket nehezebben old meg, egy ideje folyamatosan arról szóltak a hírek, hogy valami nem stimmel, de a hétfő reggeli felvételek után egyértelművé vált, hogy igenis komoly segítségre szorul. Rá­adásul valami egészen hatásos megoldás kellene arra, hogy rájöjjön: abba kell hagynia ezt az önpusztító életmódot, mielőtt nagyobb baj történik“ – mondta a Blikknek a

színész egyik családi ismerőse, aki azon sem lepődne meg, ha Liptai esetleg egy időre szigorítana a szabályokon Panka és Károly találkozásaival kapcsolatban.

A Bors címlapja is a színészről szól, a cím a következő: Gesztesi segítséget kap vagy meghal! A cikkben szakember beszél arról, hogy mi történt vele, hová vezet ez az út, amin elindult, és hogyan lehet segíteni rajta.

“Ez az ember elindult a lejtőn. (…) Gesztesi viselkedésének hátterében állhat depresszió, kilátástalanság vagy akár önértékelési probléma is. Az alkohol ilyenkor csak egy eszköz, amivel képes csökkenteni a belső feszültséget. (…) A depresszió az alkohollal megtámogatva le­építi a me­móriát is. Az alkohol szétrombolja a személyiségét. Itt már segítségre van szükség! Kell a pszichiáter, aki gyógyszerekkel kezeli a depressziót, és a pszichoterápia, hogy feltárják az okokat. Nem elég csak a tünetet kezelni. Azt látatlanban nem tudjuk megmondani, hogy mi az ok, mi csak a mázat látjuk. De az tény, hogy az alvászavar vezető tünete a depressziónak, az alkohol csak másodlagos. Segíteni kell, nem ítélkezni“ – mondta Makai Gábor klinikai szakpszichológus.

Forrás: 24
Oszd meg, hogy minél több emberhez eljusson! - köszönjük >>
Ez is érdekelhet:
Ingyen Viagrát osztogat a polgármester, hogy a faluban egyre több gyerek szülessen!
Palik vezeti a választási műsort a TV2-n!- Egy fontos verseny, egy fontos választás!
Durván odaszóltak Orbán Ráhelnek: milyen érzés lopni? - nézd meg a reakciót!
Hírhez tartozó kép:
Ingyen Viagrát osztogat a polgármester, hogy a faluban egyre több gyerek szülessen!
Palik vezeti a választási műsort a TV2-n!- Egy fontos verseny, egy fontos választás!
Palik vezeti a választási műsort a TV2-n!- Egy fontos verseny, egy fontos választás!
Durván odaszóltak Orbán Ráhelnek: milyen érzés lopni? - nézd meg a reakciót!
Mészáros 6 milliárd forintnyi állami tenderben volt győztes csak májusban!
Orbánék elviccelik az osztrák botrányt, szerintük a volt alkancellár áldozat!
EU-s szégyenlista: nálunk a legkönnyebb betelepülni!
Halálos balesetet fotózott a magyar férfi, a német rendőr kioktatta miatta! + videó
A magyarok többsége szerint csatlakoznunk kellene az Európai Ügyészséghez!
Aggasztó a helyzet az Antarktiszon: hatalmas területen vált instabillá a jég!
Borsodban ázsiaiak meg akarták enni a kölyökkutyákat - korábban is ettek kutyákból!
Rendőrautót előzött ez a skodás, hiba volt, ugrott a jogsija!
Hirtelen lezárták a nyomozást Semjén Zsolt ellen!
Jelenleg is lángol a békéscsabai malom!
Az EU-nak elege van a magyar közbeszerzésekből, vaskos büntetés jön!
Beismerte bűnösségét a Fideszes vállalkozó: megúszta a börtönt!
Kijátszható a választási rendszer: ezekre kell figyelni!
Orbán elsöprő győzelmét mutatják az első felmérések!
Zaklatták az iskolában, ezért öngyilkos lett a 16 éves tini!
Reméljük nem felénk tart a Németországban tomboló vihar!
A magyarok nevében trágárkodott Kovács Zoltán: menj a francba!
Agyonütötte a munkásokat az áram, a főnökök nem tartják magukat bűnösnek!
Azok is szavazhatnak, akiknek nincs lakcímük se Magyarországon se máshol az EU-ban!
Osztrák szálak: nemzetbiztonsági ülést hívtak össze Orbán miatt!
Orbán fél: nem vagyok optimista de szeretném meggyőzni az embereket!
Börtönt kért az ügyész Berki Krisztiánra!
Meghalt Niki Lauda, ilyenek voltak az utolsó hónapok!
A magyarok még nem akarnak euróval fizetni!
Elindult a nyomozás Orbán ellen az ausztriai botrány miatt!
Idén 22 millió fát ültetnek el Magyarországon!
Mészáros: Jó könnyen pénzt szerezni, de szeretünk megdolgozni érte!
Óriási bukás: több száz elektromos autó rohad ezen az autótelepen!
Ma van a méhek világnapja, Ők az élet nektárjai!
Milliós gyerektartásra kötelezték Pécsi Ildikó fiát
Újra nő az üzemanyagok ára
Ingyen tűzifát oszt a kormány a lakosságnak
Halálra éheztették 9 hónapos kislányukat
Rossz hír Magyarországnak: Menekültek százezreit küldhetik vissza a németek
Romokban a kórház rendszer: 1 hónap alatt 5 milliárdos adósság!
Vénykötelessé tesznek több fájdalomcsillapítót!
Nem jelenti fel a támadóját Schwarzenegger!
Segíts egy megosztással: elhunyt a 38 éves anya, hat gyermek várta haza!
Magyar pénzből fejlesztené a horvát focit Mészáros Lőrinc!
Újabb külföldi halál karavánt fotóztak itthon! - a hatóság tehetetlen!
Inkább megyek a börtönbe, mint haza az asszonyhoz! - teljesen megőrült ez a 70 éves férfi!
Karcolás nélkül megúszta a ketté szakadt Audi tulaja!
Buszmegállóban élesztették újra az idős nőt ezek a tűzoltók!
Halálra taposott egy embert egy elefánt, mert kövekkel megdobálták a kicsinyét!
Festmény készült Orbán Ráhelről: megihlette a művészeket a miniszter lánya! - ezt látnod kell!
Beismerték: Letelepedést árul Orbán Ráhel vendéglátója!
Mészáros: hogy idáig eljutottam, bizonyára szerepet játszik a Jóisten, a szerencse és Orbán Viktor!
Orbánt Tiborcz sikereiről kérdezték, de még válaszolni sem volt hajlandó!
Az év politikai botránya: rejtett kamerás felvétel buktatta le Orbán leendő partnerét!
Rettegnek a romák a politikai erődemonstrációtól Törökszentmiklóson!
Apu képben van: másik gyereket vitt haza az óvodából a kislánya helyett!
Tiborcz egy közel 50 milliós luxus terepjáróval lepte meg magát!
Fegyverkezik a kormány: 5 milliárd a keret!
Szolnoki százmilliós lefoglalás! Lecsapott a TEK!
Horror Ózdon: kivégezte gyerekeit egy késsel a családfő!
Az EU visszavágott: Orbán képe is plakátra került!
Jogsi nélkül vezetett, majd elbújt egy bokorban amikor jöttek a zsaruk!
Balavány: Kövér László már egyáltalán nem normális
Mészáros ügyeit vizsgálja a CRCB korrupciós hivatal!
Kiderült Trump miért nem osztotta ki Orbánt!
A bérek alacsony szinten tartásával próbálja Magyarországra csábítani a befektetőket a kormány!
Tiborczé lett ami az önkormányzatnak nem kellett! - közel 400 milliós üzlet!
Óriási bukta: az EU-nak is azt javasolták, hogy zárolja Mészáros vagyonát!
Melegítő és trottyos gatya: milliárdos segítséget kap a kormány divat!
Trump átvágta Orbánt: a találkozó után szankciókat indított ellene!
Ha Orbán nem hátrál, akkor a befektetők elfordulnak Magyarországtól!
Jövőre sem kap segítséget az egészségügy!
Több mint 10 milliót kérnek a lakásukért a Hős utcai lakók!
A hét híre: Tóth Gabi levideózta ahogy eszik!
Kutyusával együtt tűnt el ez a budapesti vállalkozó!
Leállt a kecskeméti Mercedes gyár építése!
Kártérítési per: belehalt az agyhártya gyulladásba a kétéves Máté!
Elkapták a Budapesten lövöldöző férfit, döbbenetes dolog derült ki róla!
A szülők még mindig keresik az eltűnt kisfiút!
Orbán: jó magam is 72 évig fogok dolgozni és ezt várom el mindenkitől!
Botrány: 46 éves rendőrt lőtt fejbe a hungarista vezér!
A facebook kivégezte a kormánypárti médiát! Rengeteg oldalt törölt!
Mónika YouTube csatornája népszerűbb mint anno a műsora volt!
Több mint 10 millió forint adományt küldünk Srí Lankának!
A fideszes polgármester földjei pont ott vannak ahol az új ipari park lesz!
Washington botrány: beutazási tilalom Mészáros Lőrinccel szemben!
Időjárás: zápor, zivatar, országos figyelmeztetés!
Tilos arcot mosni zuhanyzás közben!
Öngyilkos lett a kislány, miután az Instagramon megszavazták!
Akár 100 év börtönt is kaphatnak azok az orvosok akik abortuszt hajtanak végre!
Orbán halálát kívánta ez a professzornő! - a Fideszesek kiborultak!
Orbán: az elmúlt 100 évben aligha voltunk mi ilyen jó bőrben!
Rálőttek egy képviselőre: a kamerák mindent felvettek!
Képviselői bért szeretnének az orvosok!
A gyerekek a forró autóban várakoztak, amíg anyuci cipőt próbálgatott!
Amerika lefoglalt egy észak-koreai hajót!
Mentősökre támadt ez a részeg férfi!
Szó szerint berepült a célba ez a gátfutó!
Kiderült az EU hogyan becézi Orbánt a háta mögött!
Bajban az autóipar, megszorításokat terveznek hazánkban is!
Fidesz: folyamatosan építjük, felújítjuk és fejlesztjük a kórházakat!
Ismeretlen tettesek átírták a Fidesz plakátjait!
Hazánkba is ér­ke­zett az al­ler­giát okozó cu­kor­ból!
Orbánék közel 10 milliárdot fizettek ki ennek az orosz fővállalkozónak!
Mészáros vagyona már kétszer akkora, mint az angol királynőé!
Sok körzetben nem lesz ellenzéki szavazatszámláló!
Matolcsy fiai pont jókor menekítették ki pénzüket a bedőlt bankból!
Külföld: Trump megsimogatta Orbán buksiját!
Rekordszennyezés: semmi nem okoz akkora kárt mint az emberiség!
Bombákat készített a kaposvári férfi: a TEK lecsapott rá!
Ha sz*r kerül a palacsintába, az egész Fidesz-vezérkar el fog tűnni az országból!
Döbbenet Pesten: az utcán vizelte le az autót ez az igénytelen férfi!
Eldurvult iskolai vita: fejszével támadt a többieknek ez a tini!
Így fogadta Trump Orbán Viktort!
Hivatalos: törvénysértő volt a Fidesz kampány!
Betört egy házba, játszott a kutyával, elmosogatott majd lelépett!
Segíts megtalálni ezt a férfit! - Követte és fogdosta áldozatát!
Nem sikerült újraéleszteni a 7 éves kisfiút, az édesapát őrizetbe vették!
Óriási döglött patkányt találtak Pesten!
Mentőhelikopter szállt le a dorogi óvodánál!
Orbán gépe biztonságban megérkezett Washingtonba!
Leleplező videó: így kerül Orbánhoz Mészáros pénze!
Váratlanul fiatalon meghalt a férfi, aki a Quaestor-ügyben nyomozott!
Rejtett kamerás felvétel: szembesítik a pedofil papokat áldozataikkal!
Teherautó gázolta el a 62 éves szombathelyi nőt!
Kisvárda: a szülőknek kell összedobni a pénzt az iskola felújítására!
A vihar miatt megbénult a vonatközlekedés is!
Öngyilkos lett a férfi, mert a kutyusát elaltatták a hatóságok!
Drogot találtak a mosonmagyaróvári taxisnál! - kattant a bilincs!
Denevér harapott meg egy kisgyereket Újpesten! - keresik az anyukát!
Tragédia: több mint 20 ember fulladt a Tiszába!
A Honvédkórház egy része teljesen leállt! - nincs rá pénz!
Orbán volt bizalmasa nyilatkozott: Az Isten óvja meg tőlük Magyarországot!
Beviszik a kórházi betegekhez a szavazó urnákat, nehogy lemaradjanak a szavazásról!
Az EU közleményt adott ki arról, hogy Orbán hazudik!
A Fidesz szerint Soros György áll az Orbánt kritizáló amerikaiak mögött!
Kormány titok kik döntöttek Mészáros szállodáinak állami támogatásairól!
Visszavonták a Fidesz büntetését: jogszerű az állampolgárok megtévesztése!
A Fidesz egy virtuális valóságban él! - eldurvult a kampány!
Segíts egy megosztással: eltűnt egy 12 éves kislány Budapesten!
Gumi nélkül ment ez a BMW-s az autópályán!
Hazudott a francia tanár a terroristákról, saját magát vágta meg
Terrorellenes Iszlám-szövetség alakult az ISIS ellen
Tengerbe fulladt az egész családja, mindenkit maradásra buzdít Szíriában
Ismét tömegverekedések és gyújtogatások voltak Németországban
Petárdát dobtak az autósokra az M3-on
THE POST
Amit látsz, az a hír, amit tudsz, az a háttér, amit érzel, az a vélemény!
COPYRIGHT © 2019. minden jog fenntartva