thepost / Magyarország / Budapest / 2019.09.23
THE POST




           
23
Emlékművet állítanak a halálra gázolt magyar vándor emlékére!
Ez is érdekelhet:
Megbüntettek egy idősek otthonát, mert több bácsika és nénike is drogozott!
Ész nélkül pusztítják az őshonos erdőket Romániában
Eladta ikreit az anyuka, majd a pénzből okostelefont vásárolt magának
Szeptember 23-ra, halálának első évfordulójára szeretnék elkészíteni.

A móri Gecse Balázs Gergő maga készítette ekhós szekerével 18 éves kora – 2004 – óta járta az országot. Bár az érettségi után mehetett volna egyetemre, ám a vándorlást választotta, 2017 márciusában pedig “nyakába vette” Európát. Szlovénián és Olaszországon keresztül sétált el a Kis Szent Bernát-hágón keresztül Franciaországba, ahol 2018. szeptember 23-án tragikus baleset áldozata lett: egy 23 éves fiatalember autójával halálra gázolta.A tragédiát követően a fiatal magyar vándor – aki sosem szerette a rivaldafényt, de ahol megfordult, ott az emberek a szívükbe zárták – állatai, Bürök és Borsó, a két szürkemarha, valamint Pirike és Szurabi a két borzderes széleskörű összefogásnak köszönhetően egy állatszállítón érkezett vissza Magyarországra. Az Őrségben élő fiatal állatorvos, dr. Gyöngyösi Adrienne felajánlásának köszönhetően az állatok a doktornő kerkáskápolnai birtokán leltek új otthonra életük végéig.

Gecse Balázs Gergő, azaz Bo emlékét barátainak sokasága a Facebookon is örök emlékként őrzi. Itt tették közzé a napokban a következő felhívást:

Bohoz méltó emlékhelyet szeretnének szülei létrehozni: olyan szálláshelyet utazóknak, ahol ember és állat nyugodt körülmények között készülhet útjának folytatására. A helyszín Kerkáskápolna, ahol Bo állatai élnek. Az építéshez szükséges anyagok, terület adott. Aki szeretne emlékezni rá, és segíteni a kivitelezésben, az szeptember 13-14-15-16-án megteheti, így halálának évfordulójára készen állhat a pihenőhely. A munka: kerítés- és karám építése, tereprendezés, esetleg a résztvevők ellátásával kapcsolatosak a teendők. Naponta 4-6 ember tudna dolgozni, ha szerszámod is akad, az még jobb. Étel, egyszerű szállás, tisztálkodási lehetőség biztosítva. Várjuk jelentkezéseteket.

A Sokszínű Vidék megkeresésére Balázs édesanyja elmondta: útja során Balázs Szlovéniában egy alkalommal egy olyan falu határában táborozott, ahol hasonló céllal alakítottak ki állatokkal utazóknak pihenőhelyet, amilyent a szülők a kerkáskápolnai állatorvosnő együttműködésével hoznak létre, ezzel emléket állítva soha nem múló gyászukban drága gyermekük emlékének. Balázs ezt írta levelében szüleinek szlovéniai táborozása után:
ha egyszer Ő lesz a Ki

rály, akkor elrendeli, hogy minden falu végén legyen pihenőhely állatokkal utazóknak.

Ott, az Őrségben hozzuk létre az emlékhelyet, ahonnan 2017. tavaszán Balázs elindult hosszú útjára. Ebben nagy segítségünkre van a kerkáskápolnai doktornő, aki Balázs állatainak szomszédságában saját birtokán biztosít helyet az épülő karám és pihenőhely kialakítására. Ez a maga teljes egyszerűségével méltó lesz Balázs életszemléletéhez

– mesélte az édesanya, aki azt is elárulta, hogy a pihenőhely neve: „GECSE BALÁZS GERGŐ állatokkal utazók pihenőhelye” lesz.
Igaz és őszinte ember volt az országutak vándor

Dr. Gyöngyösi Adrienne állatorvos abban az időben ismerte meg Balázst, amikor a fiatalember vándorcirkuszosokkal járta az őrségi tájat. Magyarországi kalandozásai során Bo ugyan többször másfelé vette az irányt, ám visszatért az Őrségbe.

Nagyon jó szívvel gondolok rá, tragédiája engem is mélyen megérintett. Európai vándorlását megelőzően Balázs két telet töltött a birtokomon, ahol segített az állatok körüli munkában. Azt gondolom, nem terem minden bokorban olyan önazonos, őszinte ember, mint Balázs volt, aki példa értékű lehet bárki számára

– emlékezett a doktornő.

Dr. Gyöngyösi Adrienne a tragédiát követően azonnal jelezte, hogy hazatérésük után befogadja Gecse Balázs Gergő elárvult állatait, akik köszönik, azóta is jól vannak. Az emlékhely kialakításában is hathatós segítséget nyújt a szülőknek.

Egy erdőfolton, nem nagy területen akácfából készül a karám, ahol a vándorló lovasok, vagy szekérrel érkezők állatai legelhetnek és pihenhetnek majd. Gazdáik – Balázshoz hasonlóan – szekereikben vagy az általuk hozott sátrakban hajthatják álomra a fejüket, de erre az ilyen vándorok felkészülnek útjuk során

– mondta a Sokszínű Vidék megkeresésére az állatorvos.

A pihenőhely bejáratánál fából faragott emléktábla őrzi majd Gecse Balázs Gergő emlékét. A karámot és a vándorok számára alkalmas nomád táborhelyet a tragédia egyéves évfordulójára, 2019. szeptember 23-ra szeretnének elkészíteni. Bo barátai, szülei és dr. Gyöngyösi Adrienne bíznak abban, hogy lesz elég szorgos kéz a szeptember 13-14-15-16-i munkálatoknál az építkezéshez.

Kiemelt kép: Facebook/Hajdu Roland
Oszd meg, hogy minél több emberhez eljusson! - köszönjük >>
Ez is érdekelhet:
Ha valahol egy parkolóba elkaplak te genetikai hulladék - Román-Magyar háború a horrorkaravánok miatt
Ha valahol egy parkolóba elkaplak te genetikai hulladék - Román-Magyar háború a horrorkaravánok miatt
1.6 milliós bírságot kapott a román horror karaván sofőrje!
Hírhez tartozó kép:
Ha valahol egy parkolóba elkaplak te genetikai hulladék - Román-Magyar háború a horrorkaravánok miatt
Ha valahol egy parkolóba elkaplak te genetikai hulladék - Román-Magyar háború a horrorkaravánok miatt
Ha valahol egy parkolóba elkaplak te genetikai hulladék - Román-Magyar háború a horrorkaravánok miatt
1.6 milliós bírságot kapott a román horror karaván sofőrje!
Megbüntettek egy idősek otthonát, mert több bácsika és nénike is drogozott!
Ész nélkül pusztítják az őshonos erdőket Romániában
Eladta ikreit az anyuka, majd a pénzből okostelefont vásárolt magának
Németh: politikai okokból nem engedtek el gyerekeket egy drogprevenciós rendezvényre
Kevesebb, mint 3 perc alatt futott fel 22 emeletnyit egy budapesti tűzoltó
Rommá törött a 200 ezres tv az eMAG háztól-házig garanciában
Vörös riasztást adott ki a Pentagon az iPhone-osoknak
Össze csapott a 15. kerületi polgármester a tankerülettel a diákok miatt!
Meghalt egy kislány, mert utánozta a népszerű youtubert!
54 gyereket szállítottak a gyermekklinikára szalmonellagyanúval
Kifütyülték az orvosok a mellébeszélő államtitkárokat
Irán nagyon nem örül az amerikai katonai befolyásnak a Perzsa-öbölben
Juncker: nem nyitható újra a Brexit-megállapodás
Óriási földrengés volt Albániában!
Hatszáz gyerek imádkozott a Parlamentben az ország vezetőiért
Olasz kormánypárt: Orbán Olaszország ellensége, menjen haza kárt okozni
Fának lökték Mohácsnál a négygyerekes édesanyát - az anya meghalt!
Hamarabb érkezik az októberi nyugdíj
300 légi járatot töröltek a Japánban tomboló viharok miatt!
Belevillantanak a szemedbe, és 10 évvel előre megmondják, ha cukorbeteg lesz
Levizsgáztatják az állami média 10 ezer dolgozóját a pártelnök ideológiájából Kínában
Hatszáz gyermek imádkozott a nemzetért, vezetőiért, a kereszténységért az Országházban!
Közel 30 ezer gyerek nem járhat iskolába mostantól, mert nem oltották be őket a szüleik
Kampány fogás: minden idős 6000 forintot kap a IX. kerületben
A vadászok miatt csak munkaidőben lehet kirándulni a Velencei-hegységben
MNB botrány: Gazdag magyarok trükköznek az állampapírokkal
Kiderült, mi okozhatta 330 gyerek rosszullétét a Hit Gyülekezete által fenntartott hajdúsámsoni iskolában
Beer Miklós szegényeket segítő alapítványt hoz létre
Fidesz kampány Újbudán: kilónként 30 forintért osztogatták a krumplit a XI. kerületben.!
Milliós gyerektartásra kötelezték Pécsi Ildikó fiát
Újra nő az üzemanyagok ára
Ingyen tűzifát oszt a kormány a lakosságnak
Halálra éheztették 9 hónapos kislányukat
Rossz hír Magyarországnak: Menekültek százezreit küldhetik vissza a németek
Orbán szerint megszűnt itthon a baloldali médiatúlsúly
Eltűnt a béremelés az állami cégeknél
Huszonöt éve imádjuk a Jóbarátokat
Orbán viccelődik: vitáim voltak az olasz miniszterelnökkel, mert ő Juventus-szurkoló
Orbán büszke: Magyarok vagyunk, meg van a magunkhoz való eszünk, dörzsöltek vagyunk!
Orbán: Magyarországon nincs éhező gyerek
Radikális javaslat: brutálisan megdrágítanák a benzin és a dízel árát
Tisztelet és a megbecsülés: Hatezer forintot kapnak a nyugdíjasok
Tarlós bevetette a kampány bombát: Scarlett Johanssonnal találkozott!
Epstein vádlója szerint egy orgián le kellett feküdnie II. Erzsébet fiával
Bevonták a forgalmit, ezért kicserélte a rendszámot, majd részegen egy ház sarkának vezette az autót
Ingyenpénz a panelosoknak: 350 ezer forint járhat lakásonként
Megszólalt a 11 éves jászapáti kisfiú, aki combon szúrta a szomszédját - sajnálja
Meggondolatlan előzés miatt kellett meghalnia a négygyermekes édesanyának az 57-es főúton
Hatalmas ciklon söpri el a napsütéses időt, szakadni fog az eső
Rendkívüli tüntetés volt Budapesten a klímaváltozás ellen!
Komoly műszaki gond van több vasútvonalon
A legszelídebb motorosok szállják ma meg Pestet!
Vasárnap bárki ingyen beutazhatja az országot
A Budaörsi út elesett egy négyes karambol miatt!
Durván megbírságoltak egy vendéget mert megírta, hogy kukacos pizzát kapott
Újabb területhez jut a magyar piacon a cseh kormányfőhöz köthető cég
Váratlan fordulat: gyorsabban melegszik a Föld, mint eddig gondoltuk
Katonákat küld Szaúd-Arábiába az USA
Újabb mélypont, már 334 forintnál is többe kerül egy euró
Az Orbán-rendszer a látszat ellenére nem stabil
Orbán magabiztos: Csak a Fidesz támogatottsága nőtt!
Elkezdte a több ezres leépítést a BMW!
Óriásit lép a Google: 600 milliárd forintnyi összeget költenek napelemekre és szélturbinákra!
6,5 milliárd forintból épül feldolgozó üzem Kisvárdán
Szétverték a frissen lerakott botlatóköveket Hajdúszoboszlón!
Káosz: Megugrott a hőmérséklet az Amazonas-medencében
Tarthatatlan a munkaerőhiány: tárgyalást kezdtek a kormánnyal a vasutas szakszervezetek
Megkezdődött az 51-es körzet lerohanása! - videót tettek közzé!
Leszakadt felsővezeték miatt zárták le teljesen az M1-autópályát!
L.L. Junior élő videóban tisztázta a pletykákat!
Elkezdődött: emelik az üzemanyagárakat Németországban, a klímaváltozás miatt beindult a nagy terv
Összerugdosta magatehetetlen betegét a borsodi kórház betegszállítója
Önnek is joga van tudni, miből készül a trüffel!
Az ellenzéki polgármesterek betelepítenék a bevándorlókat! - és egyébként alkalmatlanok is!
A fegyelmi bizottság beidézte a nőgyalázó edzőt
Egy igazi kereszténydemokrata tesz a közösségéért, például családot alapít, gyermeket nevel!
MÁV: Az utasok csak október 13-ig lesznek tüntetők
Sztrájkot hirdettek a közszolgák
Rekord: eddig egymillió magyar próbált szerencsét külföldön
Elítélték az élő kismacskákat elásó budapesti nőt
Rendőrségi nyomozás indult a Farkas Flórián barátjának olcsón eladott szolnoki lakás ügyében
A fél világ bedőlt egy görög tudósnak!
Földön fekvő kerekesszékest rugdosott a borsodi kórház dolgozója
Az ellenzék alkalmatlan, az ellenzék alkalmatlan és az ellenzék alkalmatlan!
A Romániai Szövetség elnöke szerint nem bírálni kell Orbán Viktort, hanem lemásolni!
Magyarország kapj*a be - egyszerű üzenet a Románoktól!
MÁV dokumentum: rablóvonatokon vitték ki az értékeket a románok
Hivatalos: Jobban élnek a románok, mint a magyarok!
Köztévé híradó: a Fradi bravúros 11-11-et játszott az Espanol ellen!
A józsefvárosi plébános gőzerővel kampányol a Fidesz mellett!
Áder: Magyarország felelőssége kisebb a bolygóért
Hirtelen Rómába utazik Orbán Viktor
Segíts egy megosztással: hirtelen eltűnt 34 éves nőt keres a rendőrség!
Váratlan: Berki ma a jogi képviselőjével ment a tévébe
Hősként éltetnek Európában két magyar mentőst!
Több milliárd madár tűnt el Észak-Amerikában!
Semjén: a magyar növekedés mindig a német fölött lesz
Trump tejhatalma: pert indított az adóbevallásait bekérő ügyész ellen
A MÁV elismerte, hogy jogosak a kritikák
Nevet vált a Telenor! - a magyar állam megszerezte a szolgáltató egy részét!
Több mint 1000 tő kendert rejtett az orosházi kukoricás
Egyszerű felfestések, de gyalogosok életét menthetik meg
Hiába a büntetések, a horrorkaravánok továbbra egyre többen vannak!
Újabb százmilliós támogatások érkeztek a vád alá helyezett Simonkához közeli alapítványhoz!
Továbbra is csőbe húzza az utazókat a Booking.com, hiába ígértek mást
Íme az új angol szóhasználat a gendersemleges emberekre
Nyíltan kampányol a fideszes polgármester mellett a helyi plébános
Túlzás: a BL-meccsek szünetében is Berki Krisztiánt nyomja a közmédia
Túlzás: a BL-meccsek szünetében is Berki Krisztiánt nyomja a közmédia
Matolcsy: annyit adott a jegybank az országnak, mint az Európai Unió
Orbán a titkosszolgálati módszerekről: az ellenfeleink is dolgoznak, mi sem tehetjük meg, hogy nem dolgozunk
Kegytárgyakat és a festményeket, is ellopott egy pap!
Nem szükséges vizsgálni hogy van-e átfedés Berki Krisztián és Tarlós István fideszes főpolgármester-jelöltek ajánlásai között
Gulyás Gergely azt mondta, ha Karácsony lesz a főpolgármester, Budapest nem kap fejlesztési pénzt, a Választási Bizottság szerint ez nem gond
Üzleti titok, hogy mennyiért vett az MVM egy veszteséges vízerőművet Erdélyben
Egyiptomi átverés: rémálom, amit a magyar társaságnak el kellett viselnie
A Hableány áldozatainak rokonai összefogtak a Viking ellen!
Kövér szerint a plébánosokon múlik, hogy a hívek kire szavaznak
Nem vállalnak gyereket a tinédzserek, ha a kormány nem veszi komolyan a klímaváltozást
Saját magát videózta M. Richárd a halálos balesetkor
Okos tévén keresztül figyelnek meg az otthonodban!
Jóbarátok: A divatcéget megihlette a gyönyörű Rachel Green, vagyis Jennifer Aniston
Orbán: titkosszolgálatra van szüksége a magyar államnak
A polgármester szerint magánügy, hogy a gyereke méregdrága magániskolába jár
Nem kapott fizetés nélküli szabadságot a Momentum mentős polgármesterjelöltje
Milliárdokkal drágult a tatabányai sportcsarnok
Nem engedték be az IKEA éttermébe a vakvezető kutyájával érkező vendéget
Hivatalos: Nem titkolhatja tovább a kormány, mire adott milliárdokat a Századvégnek
Fideszesnek hitt kerületben fej-fej mellett a kormánypárti és az ellenzéki jelölt
Ami Mészárosnak a Balaton, az Sesztáknak a Rétközi-tó
Menedékjogért folyamodott egy magyar az Egyesült Államokban a politikai helyzetre hivatkozva
Azerbajdzsáni külügyminiszterrel ölelkezett Szijjártó - kitüntetést is kapott!
Kamuszagú, hogy bombát találtak a Fertő tóban - pár hete még Orbán Ráhelék nézelődtek ott!
TGM: Lépésnyire a végső győzelemtől
Meghalt a XVII. kerületi polgármester
Botrány: Csúszópénzek miatt indult vizsgálat a fővárosi temetőknél
Hazudott a francia tanár a terroristákról, saját magát vágta meg
Terrorellenes Iszlám-szövetség alakult az ISIS ellen
Tengerbe fulladt az egész családja, mindenkit maradásra buzdít Szíriában
Ismét tömegverekedések és gyújtogatások voltak Németországban
Eltiltja-e gyermekét Liptai Claudia Gesztesitől?
THE POST
Amit látsz, az a hír, amit tudsz, az a háttér, amit érzel, az a vélemény!
COPYRIGHT © 2019. minden jog fenntartva