thepost / Magyarország / Budapest / 2020.01.25
THE POST
           
25




Regisztrálták az e-cigi első halálos áldozatát!
Ez is érdekelhet:
Újabb drámai részletek derültek ki a németországi étteremben kitört lövöldözésről
Teljesen összeomlott a természet: Megérkeztek az első gólyák Afrikából
Kellemetlen helyzetbe hozták Győrfi Pált és családját: hiába tett panaszt
Egy amerikai beteg tüdeje az elektromos cigarettától ment tönkre.

Megvan az első, tudományosan igazolt példa, hogy egy beteg halálát az elektromos cigaretta okozta. Az Index cikke szerint az az amerikai Illinois államban valaki azért halt meg, mert tüdejét az e-cigi tette tönkre.

Mint írják, az elhunyt nemét és életkorát nem tette közzé az állam Egészségügyi Hivatala, de azt hozzátették, hogy e

gy hét alatt 22 beteget kezeltek olyan légúti problémákkal, amelyeket feltételezhetően az elektromos cigaretta okozott.

Korábban mi is megírtuk, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) jelentésében úgy fogalmaznak: az elektronikus cigaretta kétségkívül káros az egészségre, és szabályozni kell használatát. A világszervezet egyben nem tanácsolja az e-cigarettát azoknak, akik le akarnak szokni a dohányzásról.
Oszd meg, hogy minél több emberhez eljusson! - köszönjük >>
Ez is érdekelhet:
Hatalmas robbanás történt Houstonban
Több mint 100 kilót fogyott a legkövérebb gyerek
Ezért nem cseréli le a Coca-Cola a műanyag palackokat
Hírhez tartozó kép:
Hatalmas robbanás történt Houstonban
Több mint 100 kilót fogyott a legkövérebb gyerek
Több mint 100 kilót fogyott a legkövérebb gyerek
Ezért nem cseréli le a Coca-Cola a műanyag palackokat
Újabb drámai részletek derültek ki a németországi étteremben kitört lövöldözésről
Teljesen összeomlott a természet: Megérkeztek az első gólyák Afrikából
Kellemetlen helyzetbe hozták Győrfi Pált és családját: hiába tett panaszt
Koronavírus: elcsigázott orvosok elkeseredett küzdelmet folytatnak az emberek életéért
Betegség gyötri II. Erzsébetet
Aján Tamás határozottan állítja, nem függesztették fel
Kétségbeesett üzenetek a koronavírus miatt lezárt városból - lassan elfogy az élelem
Vasvári Vivien megmutatta az exével kötött 32 milliós kölcsönszerződést
Egy miskolci férfi összevizelt 60 kg kelkáposztát, 50 kg fejeskáposztát, 30 kg sárga burgonyát, 12 kg édesburgonyát és 5 kg céklát
ENSZ meghallgatás: Új magyarázattal állt elő a kormány Gyöngyöspata-ügyben
Az indonéz elnökkel találkozó Orbán letárgyalt magának évi három indonéz játékost a fociakadémiájára
Fucsovics harmadszor is megpróbálhatja legyőzni Federert
Letartóztatták a külföldi férfit, aki a gyanú szerint bántalmazott egy nőt Budapesten
A Wall Street eredeti farkasa beperli a film producereit
Nem igaz, hogy a miskolci kórház szülészetén soha nem tettek különbséget bőrszín alapján a páciensek között
MÁV: Mindenki nyugodjon meg!
Egy nárcisztikus a lábát is képes eltörni azért, hogy vele foglalkozz
A gödrét kiásták de sose fog megépülni a ferihegyi parkolóház
Kívülről bedeszkázták a CEU laboratóriumának ablakait
Kubatov egy évvel a választások előtt szólt Borkainak, hogy elő fog kerülni egy jachtos videó
Koronavírus: titkolják de nagy a baj, halottak hevernek az utcákon
Erzsébetváros átvállalja a rászorulók tb-tartozását
Kubatov titkos találkozón szólt Borkainak, hogy vannak róla kényes videók
Rubint Réka teljesen belefogyott a stresszbe - elérem a leánykori súlyomat, még Update sem kell hozzá
Kökény Attila botrány: Jogerősen elítélték megvesztegetésért
Stefka István: Az ausztrál tüzeket a klímaaktivisták csinálták, hogy végre legyen klímavészhelyzet
A kormány egy hónap alatt 23 milliárd forintot adott munkahely támogatásra
Kijutott a magyar női asztalitenisz csapat az olimpiára
Felírták az RTL munkatársainak a nevét, hogy még véletlenül se engedjék be őket
Milliós gyerektartásra kötelezték Pécsi Ildikó fiát
Újra nő az üzemanyagok ára
Ingyen tűzifát oszt a kormány a lakosságnak
Halálra éheztették 9 hónapos kislányukat
Rossz hír Magyarországnak: Menekültek százezreit küldhetik vissza a németek
Idő kérdése, mikor jelenik meg Magyarországon is a halálos koronavírus
Városokat vontak zárlat alá, iskolákat zártak be a koronavírus miatt
Brutális rablás Budapesten: szemüket, szájukat is befogták a nőknek
Hat nap alatt húznak fel egy új kórházat Kínában
Gazdira vár a világ legrosszabb macskája
Egymilliót fizethet Szécsény polgármestere, mert a városban blokkolta az internetet
Bajban a világ autóipara, de Magyarország nem vesz tudomást róla
Trump visszavonta a vizek védelméről szóló rendelkezést
Négyen bántalmaztak egy férfit a kórházban Újbudán
Kiderítettük, hova és mennyiért repült Áder és Pintér
Habony műve a cigányozós-börtönös offenzíva
Tudósok életre keltették egy 3000 éves egyiptomi múmia hangját
Kulka vallomása: Zavarban vagyok attól, hogy néznek
Ezt üzente a győrieknek Karácsony Gergely
Nem kérnek a kanadaiak Harry hercegékből - petíciót indítottak
Jogerősen elítélték Szécsény fideszes polgármesterét, mert lekapcsolta a város internetszervereit
Kőbányán is kihirdették a klímavészhelyzetet
Minisztérium: a gyöngyöspatai gyerekek érdeke, hogy ne pénzzel kárpótolják őket
Magyarország az EU második legkorruptabb országa
Buda-Cash botrány: enyhítették a vádlottak büntetését
Koronavírus: Skóciában is kórházba került négy ember
Szaúd-Arábiában és Szingapúrban is megjelent a koronavírus
Steven Mnuchin: Greta Thunberg azután adjon elő Davosban, ha már főiskolán tanult közgazdaságtant
Holtan találták otthonában a korrupciós botrány egyik központi vádlottját
Életét vesztette két nyolcéves diák: balesetet szenvedett egy iskolabusz Németországban
Visszafizeti Trócsányi a kapott milliókat
Elkerülhetetlen a világjárvány
Hamarosan egészségügyi vészhelyzetet hirdethetnek ki a koronavírus miatt
Schobert Norbi és Réka üzent külföldről, még Orbán Viktornak is
Erdőkertesi rendőrkéselés: megszólalt a támadó apja
Az újabb Norbi videó még nagyobb port kavart - zsíros hajú kismamákról beszél a fitnesz guru
Lezártak egy 11 milliós várost a koronavírus miatt
Orbán bejelentette: Indonézia és Magyarország ötszázmillió dolláros közös befektetési alapot hoz létre
Karácsony: minden kompromisszumra kész vagyunk, hogy Budapesten maradjon a Természettudományi Múzeum
Visszafizeti a kapott pénzt Trócsányi László
Transparency International: az EU második legkorruptabb állama lett Magyarország
Varga Ivett lett a BKK vezére
Feketébe öltözve tiltakoznak a közművelődési dolgozók a megalázó fizetés ellen
Előre szólt az ellenzék, hogy botrány lesz a rabok kompenzációjából
Lokál: A köztévés interjúban Karácsony testbeszédén látszott, hogy nincs a helyzet magaslatán
Történelmi mélyponton a forint
Karácsony megakadályozná, hogy Debrecenbe vigyék a Természettudományi Múzeumot
Megúszhatnák a büntetést a török gyerek*mo*lesztálók
A padlásról a nézők ölébe pottyant egy nyest a Miskolci Nemzeti Színházban
Mikrobusszal karambolozott egy BMW a 4-es főúton
Puzsér ízekre szedte Schobert Norbit
A türelmemet, amire nagy szükségem volt a köztévé stúdiójában, ott, a hajléktalanszállón veszítettem el
Most kiderül valóban a tudomása nélkül tettek-e meddővé egy nőt a miskolci kórházban
A végrehajtó sajnos nem tudta megnyitni a felcsúti alapítvány számláit tartalmazó pendrive-ot, ezért visszaküldte Felcsútra
Lezárták az új koronavírus kiindulópontjának számító 11 milliós város tömegközlekedési hálózatát
Rendőrnő mentett meg egy epilepsziás tacskót Budapesten
Felfüggesztette Aján Tamás elnököt a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség
Ismét katasztrofális a helyzet Ausztráliában - újabb 3 férfi halt meg
Rendőrök vitték el Sólymos László szlovákiai környezetvédelmi minisztert
Ötmillió forintra büntették a Jászai Gellért-féle 4iG-t
Több mint tízmilliós lelépési pénzzel ment Brüsszelbe Trócsányi
Szándékosan vakította el lézerrel egy repülőgép pilótáját - most sír a bíróságon
Megvalósította álmát Magyarországon Demcsák Zsuzsa párja
Rubint Réka: Az lenne a legbölcsebb, ha mindenki a saját házának udvarán söprögetne
Gelencsér Tímea elvesztette az eszméletét az Exatlon Hungary forgatásán
Egy férfi elfelejtett leszállni a buszról, ezért ütlegelni kezdte a sofőrt
Ördögűzéssel és kínzással akarta a barátnőjéből kiverni a Sátánt egy kaposvári férfi
Soltész Rezső: egészségügyi állapota miatt minden fellépését le kell mondania
Folyamatosan javulnak az SMA-s Levike eredményei
Közös otthonban tervezi a jövőt Puskás Peti és Dallos Bogi
Óriási baleset: káosz és dugó Budapesten
Eljárás indul a fertőzést okozó budaörsi szakrendelő ellen
Súlyosan megbetegedett Gyurcsány Ferenc lánya
M1 botrány: Felelősségre vonást szorgalmaz a MÚOSZ
115 millió forintra bírságolták meg a BKV-t és a BKK-t
Ötven év múlva fogjuk megérteni azt, hogy ma miben élünk
El nem hiszed hova rejtette a lopott árut két szolnoki nő
Nem állt meg a busz a megállóban, megverte az utas a sofőrt
Szultáni fogadtatásban részesült Orbán Viktor Indonéziában
Bárdosi Sándor felesége is beleállt Schobert Norbiba
Mosóport evett, majd szomjan halt egy hároméves kislány
Betelt a pohár: Rubint Rékának elege lett
Dér Henit betámadták, mert megvédte Norbit
Így gyilkolhatták meg a Baranyai településen a törpespicc kutyát
Esélye sem volt a szomáliai férfi ellen: budapesti horror
Elfogtak egy férfit a XIII. kerületi gyilkossággal kapcsolatban
Gesztesi Károly fiának szívszorító vallomása
Az EU negyedik legkevésbé demokratikus állama Magyarország
A nemzetiségi ombudsman vizsgálja a gyöngyöspatai eseményeket
Egy román súlyemelőjének pozitív lett a doppingtesztje
Karácsony az M1-es interjú után hajléktalanszállókat nézett meg
Kínaiaknak adta el az MNB-alapítvány Budapest egyik legdrágább telkét
Szijjártó: A kormány atomösztöndíjat indít külföldieknek
Évekre börtönbe megy a rendőr, aki az M3-ason pénzt zsarolt ki autósoktól
A Coca-Cola a világ egyik legnagyobb műanyagszennyezője
Smith ügynök nem tér vissza a Mátrix 4-ben
Az egész országban el kell zárni a baromfikat
Légzsákproblémák: 6 millió autót hívnak vissza
A kormány lakáspolitikája hivatalosan is megbukott
Egy szomáliai férfi erő*sz*akolhatott meg egy egyetemistát Budapesten
Hatalmas öngól volt a köztévés Karácsony-interjú
Meghalt a Monty Python egyik alapítója
Rendőrségi összesítő: ötvenegy migránssal szemben intézkedtek a rendőrök
Markolójával ment neki egy kukás autónak a feldühödött magyar férfi!
Orosz gyártmányú rakétákkal lőtték le az ukrán utasszállítót az irániak
Nagyjából olyan drága az élet Budapesten, mint Svájcban
A kormány szerint az atomenergia a nyerő
Hazudott a francia tanár a terroristákról, saját magát vágta meg
Terrorellenes Iszlám-szövetség alakult az ISIS ellen
Tengerbe fulladt az egész családja, mindenkit maradásra buzdít Szíriában
Ismét tömegverekedések és gyújtogatások voltak Németországban
Eltiltja-e gyermekét Liptai Claudia Gesztesitől?
THE POST
Amit látsz, az a hír, amit tudsz, az a háttér, amit érzel, az a vélemény!
COPYRIGHT © 2019. minden jog fenntartva