thepost / Magyarország / Budapest / 2019.09.22
THE POST




           
22
Nézted a Louie életét?
Ez is érdekelhet:
Megbüntettek egy idősek otthonát, mert több bácsika és nénike is drogozott!
Ész nélkül pusztítják az őshonos erdőket Romániában
Eladta ikreit az anyuka, majd a pénzből okostelefont vásárolt magának
A '90-es évek rajzfilmsorozatai lényegesen másfélék voltak a maiakkal ellentétben, aminek természetesen egyszerű oka van: változtak a trendek, és ma már az ingerküszöb átlépésének megkísérlése a fő motiváció a készítőknél. Nem szeretnék közhelyeket pufogtatni, hogy régen minden jobb volt, de ez a rajzfilmek esetében durván így van. A Louie élete pedig az egyik legjobb példa ennek alátámasztására. Néztétek, ugye?

Nem hibáztatok senkit amiatt, hogy nem ismerné Louie Andersont, aki stand-uposként tűnt fel a ’80-as években az amerikai Tonight Show-ban. Ezen kívül a legtöbbeknek onnan lehet ismerős, hogy a kereskedelmi csatornák által unalomig ismételt Amerikába jöttem című Eddie Murphy-vígjátékban volt mellékszereplő, egy éttermi dolgozó a McDowell’s-ben.

Az 1984-es első fellépése hatalmas siker volt, de filmes karrierje nem indult be túlságosan ezután sem, inkább stand-upos berkekben lett ismert Anderson neve. Aztán jöttek-mentek a kisebb filmes szerepek, de a hollywoodi vászonra nem tudott betörni, pedig saját közegében, a színpadon elképesztő tehetségnek számított. Jól érezte, hogy ez felhasználható a sikerhez, ha nem csak élő közönség előtt szeretné letenni a névjegyét.

1995-ben megírta a Louie élete című rajzfilmsorozat forgatókönyvet, amihez saját gyerekkorát vette alapul, annak minden humoros és keserédes szegletét.

A Fox csapott le a műsorra, ami tényleg kuriózumnak számított már akkoriban is, hiszen relatíve kevés olyan mesét sugároztak az amerikai tévéadók, ami valakinek az életét mutatta be, ráadásul főműsoridőben, 1994-től 1998-ig, harminckilenc epizódot levetítve. Ehelyett a fikciós sorozatok mentek, mint A Simpson család, Pókember, de a Nyekk, a macska is ide sorolható. A produkció élére azt a Matthew O’Callaghant állították főanimátornak, aki a Disneynél dolgozott korábban A kis hableányon, illetőleg később a Shrek és a Gru című rajzfilmek megalkotásában is komoly részt vállalt.

Hasonló alapokra épült évekkel később Chris Rock szintén saját gyerekkorát feldolgozó sorozata, a Mindenki utálja Christ!, ami abszolút követi a Louie élete által felállított vonalat, nem véletlenül lett hasonlóan nagy sikere. Érdekesség, hogy Rock és Anderson egyaránt komikusként kezdték a szórakoztatóipari karrierjüket.
Nem is annyira vicces gyerekkor

Louie Anderson koncepciója más volt, mint az akkor futó rajzfilmeké: ő az életéből inspirálódott, ami tulajdonképpen egy szitkomot eredményezett a nézőknek. Louie egy átlagos nyolcéves kissrác, aki Wisconsinban él szüleivel és tizenegy testvérével. Meglehetősen szegény körülmények között tengődnek, Louie pedig minden olyan dologgal megküzd, amivel az ő korában meg kell, azaz a sulis dolgokkal, a barátokkal, a szerelmi ügyekkel, a csalódással és például a ducisággal, ami felnőttként is üldözte.

A szériában Louie-n kívül feltűnik háztartásbeli anyja, Ora és az apja, Andy, aki a második világháborút megjárt veterán. Rajtuk kívül néhány testvér (akik közül csak Tommy jelenik meg arccal, a többi testvért nem igazán látjuk) tűnik még fel, és persze a főszereplő egynéhány barátja. Messze a legjobb karakter a háborús hős apa, aki minden egyes megszólalásával valamilyen módon megidézi a fronton töltött szolgálatát, hatalmas túlzások közepette – mert bizony mindenki családjában van egy ilyen túlzásokba eső illető.

Kiszámoltam, hogy életem nyolc évéből kilenc és felet töltöttem apa háborús történeteinek hallgatásával

– említi Louie a sorozat egy epizódjában.


Hangját egyébként az eredeti változatban a komikus kölcsönözte, és akármennyire viccesnek tűnik a nézőknek az idősebb Anderson figurája, a való életben közel sem volt ennyire befogadható. Louie egy 2018-as interjúban beszélt arról, hogy apja masszív alkoholista volt, aki folyamatos terror alatt tartotta őt gyerekkorában, így a sorozat tulajdonképpen megszépítette azt az időszakot.

Amikor egy olyan ház

ban nősz fel, amit átitat az alkohol, folyamatosan csak arra gondolsz, miközben ott jársz, hogy ő most józan vagy már megint ivott. Ez egy idő után pszichés dologgá válik az emberben. A tesóiddal már a szemkontaktusból leszűritek, hogy ez egy okés nap vagy már megint gond van. Emlékszem, mikor részeg volt, folyton rám rúgta a szobám ajtaját, hogy »kelj fel, dagadék, csinálj néhány gyakorlatot«. Nem tudta elviselni a duciságot

– fogalmazott Anderson, aki azóta már megbocsátott apjának, mert szerinte annak tízszer nehezebb élete volt az övénél, mivel mikor az idősebb Anderson tízéves volt, elszakították őt és a húgát, majd külön-külön adoptálták őket családok. Így csak ötven év után találkoztak.
Mit szerettél a sorozaton?

Már a kezdő képsorok felrúgták az akkori rajzfilmsorozatok alappilléreit, hiszen a valódi Louie Anderson köszönt be minden epizód előtt, hogy némileg felvezesse az adott részt. A komikus sztorizott kicsit a családról vagy hogy mit szeretett, netán utált a gyerekkorában, amik megadták az alaphangot az egésznek. Ezekben a jelenetekben csillogtathatta komikusi vénáját Anderson is, aki persze szinkronmunkájában is remekelt az évadok alatt.

A Louie élete intelligens humorral operált, nem feltűnően színesen rajzolt karakterekkel, hangoskodással vagy ide-oda rángatott „kamerával”, így fenntartva a figyelmet, ahogy azt a mai mesék teszik.

Valószínűleg pont annak a korosztálynak készült (nyolc-, tízévesek), amibe Louie is beletartozott. A legbonyolultabb témákat is zseniálisan vesézték ki, az egyik legerősebb jelenet, mikor Louie felteszi a kérdést apjának, hogy hogyan születik a baba.

Erre megkapja a tökéletes katonai választ:

Őőő, rendben, Louie, elmondom. A szerelem háború… vagy inkább verseny? Azt hiszem, a szerelem verseny. Mindegy, az apát tekintsd partraszállónak, az anya meg mondjuk, Franciaország. Az apa lerohanja a normandiai partvidéket, kétéltű járműveken küldi partra csapatait, a katonák egy része aknára lép, másokat elfognak, és sokan elesnek az ellenséges tűzben. De egy katonának sikerül átjutnia. Látod, így születik a baba.

Van egyébként egy-két egészen érdekes jelenet a sorozatra ránézve:

Louie szülei például külön ágyon alszanak, de ettől függetlenül egy szobában,
miután Louiék mellé beköltöznek a színes bőrű, gazdag szomszédok, Jensenék, a családfő Andy általában nagyon irigy mindenükre, például a hatalmas lakóbuszukra is.

A Louie élete ennyi év távlatából talán már kopottasnak hat, ha most lennék hét-nyolcéves, gyaníthatóan én is mást néznék ehelyett. De talán azt is érdemes hozzátenni, hogy a kilencvenes években még egészen máshogy gondolkodtak a rajzfilmgyártók is, mert erről a szériáról lerí, hogy nem a nézettségre, a minél több lóvé bezsebelésére törekedett.

Egyszerűen szórakoztatni, nevelni, utat mutatni akartak a kisebbeknek és a világ felfedezésében lévő nagyobbaknak is, amellett, hogy a felnőtteknek is kellemes szórakozást nyújtott.

Azt hiszem, Louie Andersont mindenképp becsülni kell azért, hogy képes volt karikírozni az őt ért sérelmeket, amik negatív hatást gyakoroltak rá gyerekként, és átforgatta valami sokkal viccesebbé, mindenki számára befogadhatóvá.

A széria végül három évad után ért véget, három Emmy-díjat és három Humanitas-díjat zsebelt be, utóbbival a sorozat írói részét dicsérték, mondván, nagyon emberi módon, méltóságteljesen ragadták meg Anderson gyerekkorát. És tényleg: látszólag Louie élete bármelyikőnké lehetne, mégis egészen egyedi, nem sok életúthoz hasonlítható.

Talán még 2019-ben sem lenne ördögtől való dolog, ha a szülők megmutatnák gyerekeinek, akár a YouTube-on, akár régi videokazettákon, milyenek is voltak a tíz-húsz évvel ezelőtti rajzfilmek.

Kicsit lassabbak, kicsit könnyedebbek, de annál szerethetőbbek.

És a Bátor, a gyáva kutyát nézted? Ugye, milyen jó volt?
Oszd meg, hogy minél több emberhez eljusson! - köszönjük >>
Ez is érdekelhet:
Ha valahol egy parkolóba elkaplak te genetikai hulladék - Román-Magyar háború a horrorkaravánok miatt
Ha valahol egy parkolóba elkaplak te genetikai hulladék - Román-Magyar háború a horrorkaravánok miatt
1.6 milliós bírságot kapott a román horror karaván sofőrje!
Hírhez tartozó kép:
Ha valahol egy parkolóba elkaplak te genetikai hulladék - Román-Magyar háború a horrorkaravánok miatt
Ha valahol egy parkolóba elkaplak te genetikai hulladék - Román-Magyar háború a horrorkaravánok miatt
Ha valahol egy parkolóba elkaplak te genetikai hulladék - Román-Magyar háború a horrorkaravánok miatt
1.6 milliós bírságot kapott a román horror karaván sofőrje!
Megbüntettek egy idősek otthonát, mert több bácsika és nénike is drogozott!
Ész nélkül pusztítják az őshonos erdőket Romániában
Eladta ikreit az anyuka, majd a pénzből okostelefont vásárolt magának
Németh: politikai okokból nem engedtek el gyerekeket egy drogprevenciós rendezvényre
Kevesebb, mint 3 perc alatt futott fel 22 emeletnyit egy budapesti tűzoltó
Rommá törött a 200 ezres tv az eMAG háztól-házig garanciában
Vörös riasztást adott ki a Pentagon az iPhone-osoknak
Össze csapott a 15. kerületi polgármester a tankerülettel a diákok miatt!
Meghalt egy kislány, mert utánozta a népszerű youtubert!
54 gyereket szállítottak a gyermekklinikára szalmonellagyanúval
Kifütyülték az orvosok a mellébeszélő államtitkárokat
Irán nagyon nem örül az amerikai katonai befolyásnak a Perzsa-öbölben
Juncker: nem nyitható újra a Brexit-megállapodás
Óriási földrengés volt Albániában!
Hatszáz gyerek imádkozott a Parlamentben az ország vezetőiért
Olasz kormánypárt: Orbán Olaszország ellensége, menjen haza kárt okozni
Fának lökték Mohácsnál a négygyerekes édesanyát - az anya meghalt!
Hamarabb érkezik az októberi nyugdíj
300 légi járatot töröltek a Japánban tomboló viharok miatt!
Belevillantanak a szemedbe, és 10 évvel előre megmondják, ha cukorbeteg lesz
Levizsgáztatják az állami média 10 ezer dolgozóját a pártelnök ideológiájából Kínában
Hatszáz gyermek imádkozott a nemzetért, vezetőiért, a kereszténységért az Országházban!
Közel 30 ezer gyerek nem járhat iskolába mostantól, mert nem oltották be őket a szüleik
Kampány fogás: minden idős 6000 forintot kap a IX. kerületben
A vadászok miatt csak munkaidőben lehet kirándulni a Velencei-hegységben
MNB botrány: Gazdag magyarok trükköznek az állampapírokkal
Kiderült, mi okozhatta 330 gyerek rosszullétét a Hit Gyülekezete által fenntartott hajdúsámsoni iskolában
Beer Miklós szegényeket segítő alapítványt hoz létre
Fidesz kampány Újbudán: kilónként 30 forintért osztogatták a krumplit a XI. kerületben.!
Milliós gyerektartásra kötelezték Pécsi Ildikó fiát
Újra nő az üzemanyagok ára
Ingyen tűzifát oszt a kormány a lakosságnak
Halálra éheztették 9 hónapos kislányukat
Rossz hír Magyarországnak: Menekültek százezreit küldhetik vissza a németek
Orbán szerint megszűnt itthon a baloldali médiatúlsúly
Eltűnt a béremelés az állami cégeknél
Huszonöt éve imádjuk a Jóbarátokat
Orbán viccelődik: vitáim voltak az olasz miniszterelnökkel, mert ő Juventus-szurkoló
Orbán büszke: Magyarok vagyunk, meg van a magunkhoz való eszünk, dörzsöltek vagyunk!
Orbán: Magyarországon nincs éhező gyerek
Radikális javaslat: brutálisan megdrágítanák a benzin és a dízel árát
Tisztelet és a megbecsülés: Hatezer forintot kapnak a nyugdíjasok
Tarlós bevetette a kampány bombát: Scarlett Johanssonnal találkozott!
Epstein vádlója szerint egy orgián le kellett feküdnie II. Erzsébet fiával
Bevonták a forgalmit, ezért kicserélte a rendszámot, majd részegen egy ház sarkának vezette az autót
Ingyenpénz a panelosoknak: 350 ezer forint járhat lakásonként
Megszólalt a 11 éves jászapáti kisfiú, aki combon szúrta a szomszédját - sajnálja
Meggondolatlan előzés miatt kellett meghalnia a négygyermekes édesanyának az 57-es főúton
Hatalmas ciklon söpri el a napsütéses időt, szakadni fog az eső
Rendkívüli tüntetés volt Budapesten a klímaváltozás ellen!
Komoly műszaki gond van több vasútvonalon
A legszelídebb motorosok szállják ma meg Pestet!
Vasárnap bárki ingyen beutazhatja az országot
A Budaörsi út elesett egy négyes karambol miatt!
Durván megbírságoltak egy vendéget mert megírta, hogy kukacos pizzát kapott
Újabb területhez jut a magyar piacon a cseh kormányfőhöz köthető cég
Váratlan fordulat: gyorsabban melegszik a Föld, mint eddig gondoltuk
Katonákat küld Szaúd-Arábiába az USA
Újabb mélypont, már 334 forintnál is többe kerül egy euró
Az Orbán-rendszer a látszat ellenére nem stabil
Orbán magabiztos: Csak a Fidesz támogatottsága nőtt!
Elkezdte a több ezres leépítést a BMW!
Óriásit lép a Google: 600 milliárd forintnyi összeget költenek napelemekre és szélturbinákra!
6,5 milliárd forintból épül feldolgozó üzem Kisvárdán
Szétverték a frissen lerakott botlatóköveket Hajdúszoboszlón!
Káosz: Megugrott a hőmérséklet az Amazonas-medencében
Tarthatatlan a munkaerőhiány: tárgyalást kezdtek a kormánnyal a vasutas szakszervezetek
Megkezdődött az 51-es körzet lerohanása! - videót tettek közzé!
Leszakadt felsővezeték miatt zárták le teljesen az M1-autópályát!
L.L. Junior élő videóban tisztázta a pletykákat!
Elkezdődött: emelik az üzemanyagárakat Németországban, a klímaváltozás miatt beindult a nagy terv
Összerugdosta magatehetetlen betegét a borsodi kórház betegszállítója
Önnek is joga van tudni, miből készül a trüffel!
Az ellenzéki polgármesterek betelepítenék a bevándorlókat! - és egyébként alkalmatlanok is!
A fegyelmi bizottság beidézte a nőgyalázó edzőt
Egy igazi kereszténydemokrata tesz a közösségéért, például családot alapít, gyermeket nevel!
MÁV: Az utasok csak október 13-ig lesznek tüntetők
Sztrájkot hirdettek a közszolgák
Rekord: eddig egymillió magyar próbált szerencsét külföldön
Elítélték az élő kismacskákat elásó budapesti nőt
Rendőrségi nyomozás indult a Farkas Flórián barátjának olcsón eladott szolnoki lakás ügyében
A fél világ bedőlt egy görög tudósnak!
Földön fekvő kerekesszékest rugdosott a borsodi kórház dolgozója
Az ellenzék alkalmatlan, az ellenzék alkalmatlan és az ellenzék alkalmatlan!
A Romániai Szövetség elnöke szerint nem bírálni kell Orbán Viktort, hanem lemásolni!
Magyarország kapj*a be - egyszerű üzenet a Románoktól!
MÁV dokumentum: rablóvonatokon vitték ki az értékeket a románok
Hivatalos: Jobban élnek a románok, mint a magyarok!
Köztévé híradó: a Fradi bravúros 11-11-et játszott az Espanol ellen!
A józsefvárosi plébános gőzerővel kampányol a Fidesz mellett!
Áder: Magyarország felelőssége kisebb a bolygóért
Hirtelen Rómába utazik Orbán Viktor
Segíts egy megosztással: hirtelen eltűnt 34 éves nőt keres a rendőrség!
Váratlan: Berki ma a jogi képviselőjével ment a tévébe
Hősként éltetnek Európában két magyar mentőst!
Több milliárd madár tűnt el Észak-Amerikában!
Semjén: a magyar növekedés mindig a német fölött lesz
Trump tejhatalma: pert indított az adóbevallásait bekérő ügyész ellen
A MÁV elismerte, hogy jogosak a kritikák
Nevet vált a Telenor! - a magyar állam megszerezte a szolgáltató egy részét!
Több mint 1000 tő kendert rejtett az orosházi kukoricás
Egyszerű felfestések, de gyalogosok életét menthetik meg
Hiába a büntetések, a horrorkaravánok továbbra egyre többen vannak!
Újabb százmilliós támogatások érkeztek a vád alá helyezett Simonkához közeli alapítványhoz!
Továbbra is csőbe húzza az utazókat a Booking.com, hiába ígértek mást
Íme az új angol szóhasználat a gendersemleges emberekre
Nyíltan kampányol a fideszes polgármester mellett a helyi plébános
Túlzás: a BL-meccsek szünetében is Berki Krisztiánt nyomja a közmédia
Túlzás: a BL-meccsek szünetében is Berki Krisztiánt nyomja a közmédia
Matolcsy: annyit adott a jegybank az országnak, mint az Európai Unió
Orbán a titkosszolgálati módszerekről: az ellenfeleink is dolgoznak, mi sem tehetjük meg, hogy nem dolgozunk
Kegytárgyakat és a festményeket, is ellopott egy pap!
Nem szükséges vizsgálni hogy van-e átfedés Berki Krisztián és Tarlós István fideszes főpolgármester-jelöltek ajánlásai között
Gulyás Gergely azt mondta, ha Karácsony lesz a főpolgármester, Budapest nem kap fejlesztési pénzt, a Választási Bizottság szerint ez nem gond
Üzleti titok, hogy mennyiért vett az MVM egy veszteséges vízerőművet Erdélyben
Egyiptomi átverés: rémálom, amit a magyar társaságnak el kellett viselnie
A Hableány áldozatainak rokonai összefogtak a Viking ellen!
Kövér szerint a plébánosokon múlik, hogy a hívek kire szavaznak
Nem vállalnak gyereket a tinédzserek, ha a kormány nem veszi komolyan a klímaváltozást
Saját magát videózta M. Richárd a halálos balesetkor
Okos tévén keresztül figyelnek meg az otthonodban!
Jóbarátok: A divatcéget megihlette a gyönyörű Rachel Green, vagyis Jennifer Aniston
Orbán: titkosszolgálatra van szüksége a magyar államnak
A polgármester szerint magánügy, hogy a gyereke méregdrága magániskolába jár
Nem kapott fizetés nélküli szabadságot a Momentum mentős polgármesterjelöltje
Milliárdokkal drágult a tatabányai sportcsarnok
Nem engedték be az IKEA éttermébe a vakvezető kutyájával érkező vendéget
Hivatalos: Nem titkolhatja tovább a kormány, mire adott milliárdokat a Századvégnek
Fideszesnek hitt kerületben fej-fej mellett a kormánypárti és az ellenzéki jelölt
Ami Mészárosnak a Balaton, az Sesztáknak a Rétközi-tó
Menedékjogért folyamodott egy magyar az Egyesült Államokban a politikai helyzetre hivatkozva
Azerbajdzsáni külügyminiszterrel ölelkezett Szijjártó - kitüntetést is kapott!
Kamuszagú, hogy bombát találtak a Fertő tóban - pár hete még Orbán Ráhelék nézelődtek ott!
TGM: Lépésnyire a végső győzelemtől
Meghalt a XVII. kerületi polgármester
Botrány: Csúszópénzek miatt indult vizsgálat a fővárosi temetőknél
Hazudott a francia tanár a terroristákról, saját magát vágta meg
Terrorellenes Iszlám-szövetség alakult az ISIS ellen
Tengerbe fulladt az egész családja, mindenkit maradásra buzdít Szíriában
Ismét tömegverekedések és gyújtogatások voltak Németországban
Eltiltja-e gyermekét Liptai Claudia Gesztesitől?
THE POST
Amit látsz, az a hír, amit tudsz, az a háttér, amit érzel, az a vélemény!
COPYRIGHT © 2019. minden jog fenntartva