thepost / Magyarország / Budapest / 2020.02.17
THE POST
           
17




Székesfehérváron hiába várják, hogy pezsegjen az élet
Ezt olvassák mások:


A miniszterelnök egy sor fejlesztést jelentett be a városban négy évvel ezelőtt. Megnéztük, hogy állnak a tervezett beruházások. Röviden: csehül.

Megállapodtunk abban, hogy szükséges néhány életminőség-javító fejlesztés Székesfehérváron

– mondta Orbán Viktor még 2015-ben, Székesfehérváron, utalva a várossal kötött együttműködési megállapodásra. A miniszterelnök abban az évben kezdett országjáró körútba, ellátogatott mind a 23 megyei jogú városba. A Modern Városok Programban rendszerint gyorsforgalmi utakat ígért a vidéki városoknak, illetve olyan bejelentéseket tett, amelyekkel egyébként már 2014 októberében, az előző önkormányzati választás előtt is kampányolt. Azt hangsúlyozta, hogy a program egy nagyobb terv része, amelynek célja, hogy a megyei jogú városok modern európai városokká váljanak, ahol pezseg az élet.

Székesfehérváron egyebek közt azt ígérte, hogy 2020-2022-ig

a föld alá viszik a város központján áthaladó közlekedést, így a belváros „összenő” a Zichy-ligettel,
közös lakásépítési program kezdődik, hogy a városba további munkaerő áramolhasson,
új rendezvény- és sportközpont épül, hogy Székesfehérvár a jégkorong fellegvára legyen,
lesz hangversenyterem,
továbbfejlesztik a kórházat.

Megnéztük, hogy négy évvel a bejelentés után Székesfehérváron mekkora a látszata a miniszterelnök ígéretcsomagjának. Kiderült, hogy a beígért nagy fejlesztésekből eddig egy sem valósult meg, a legtöbb esetben a tervezésnél tovább nem jutottak, esetenként odáig sem, a költségek viszont a 2015-ös 68 milliárd forinthoz képest jelentősen megugrottak. Cser-Palkovics András polgármester idén januárban ki is fakadt a Facebookon, kikérte magának, hogy

nincs, aki dolgozzon a városban, így nem tudni, mikor bővülhet tovább a megyei kórház, és lehet kész az új jégkorongcsarnok.

Kerestük a polgármestert, a tervezett beruházásokról érdeklődtünk, nem kaptunk választ. A város által közzétett információk alapján szedtük össze, hogy állnak a program fejlesztési elképzelései.

Megdrágult a kórház is

A Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház új épületét, a 12 ezer négyzetméter alapterületű, ötemeletes belgyógyászati tömböt, valamint a hozzájuk tartozó parkolókat a Mészáros Lőrinc gyerekeinek érdekeltségébe tartozó Fejér B. Á. L. Zrt., valamint az Épkar Zrt. építhette volna meg 18 milliárd forintért, noha korábban még 12-13 milliárddal kalkuláltak. Úgy számoltak, hogy ennyi pénz elég lesz az épületre, az eszközökre és a parkolókra is. Az engedélyezési tervek pikk-pakk el is készültek, a munkát 2018 második félévében kellett volna elkezdeni, az átadást két évvel későbbre tervezték. Ebből eddig semmi sem valósult meg. Januárban a kormány az RTL Híradó ezzel kapcsolatos kérdésére azt válaszolta,

a szerződés akkor lép hatályba, ha a kormány támogató döntést hoz. A kormány azonban a fejlesztést – különösen a megnövekedett költségigényekre – nem támogatta.


A szekesfehervar.hu tájékoztatása szerint Cser-Palkovics András nem sokkal később, februárban egyeztetett Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszterrel és Vargha Tamás államtitkárral a kórházfejlesztésről. A beszámolóból kiderül, a kancelláriaminiszter nemcsak egy korábbi kormányinfón, hanem itt is megerősítette: a kormány elkötelezett amellett, hogy a Modern Városok Program keretében folytatódjon a kórház felújítása. A polgármester azt javasolta, hogy a kiviteli tervek elkészítésével folytatódhasson a beruházás előkészítése.

Úgy érzékelem, hogy erre a forrás rendelkezésre fog állni

– mondta Cser-Palkovics András a portálnak. Megkérdeztük, hogy készen vannak-e már a tervek, és ha igen, mennyit fizettek érte az adófizetők, nem kaptunk választ.

Valami nem stimmel, mert vagy az előzetes számítást végzők, vagy az ajánlattevők nem ugyanazt az egyetemet végezték

– írta viszont a hvg.hu-nak Buth Sándor független képviselő. Szerinte hihetetlen az a vállalkozói arrogancia, ahogy közbeszerzésen a számított ár dupláját meghaladó ajánlattal állnak elő.

Ahol a sportcsarnok sem jön össze

A másik elmeszelt beruházás az Alba Volán jégkorongcsapat jégcsarnoka, az Alba Aréna, ahol a tervek szerint 6 ezer ember férne el. Ehhez hasonló multifunkciós csarnok csak egy van az országban: a Papp László Sportaréna. A beruházás nemzetgazdaságilag kiemelt, a Market Építő Zrt.-t hívta meg rá az önkormányzat. Az Orbán Viktort is reptető Garancsi István cége a becsült árnál 7 milliárddal többért, 25,7 milliárd forintért vállalta 2018 decemberében a munkát. A hvg.hu információi szerint kisebb hűhó támadt a városban, amiért a tervezettnél több pénzért Garancsi István lett a befutó.

Kérdem én, ha csak Mészáros és Garancsi van, akkor mit lehet itt tenni?

– fakadt ki egy ellenzéki képviselő.

A tender kiírói először mindössze 13,82 milliárddal számoltak, majd bő egy évvel később a kivitelezés eredeti becsült értéke felkúszott 19,7 milliárdra, úgy, hogy még egy kapavágás sem történt. A polgármester már korábban jelezte, mint minden építőipari beruházás, a jégcsarnok építése is többe fog kerülni, mint ahogy azt 2013-ban – amikor a kihelyezett fehérvári kormányülésen először szóba került az ötlet – a város tervezte.

A csarnoknak idén szeptemberre kellene elkészülnie, de egyelőre az sem dőlt el, hogy az eredeti tervek szerinti 6 ezer fős csarnok épüljön-e meg, amihez a kivitelezésre a közbeszerzési eljárást újra ki kell írnia a városnak, vagy egy kisebb, 4000-4200 férőhelyes csarnok készüljön. Szintén a szekesfehervar.hu-ról tudható, hogy a polgármester úgy lobb

izott, ha a kormány a kisebb, de modern csarnok építésére bólintana rá, akkor legyenek még edzőpályák is, az így felszabaduló forrásokat pedig más kulturális vagy sport célt szolgáló fehérvári beruházásokra lehetne fordítani.

Nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy a középiskolai campus építésére mindösszesen csak egy, azaz egy építőipari cég kívánt ajánlatot tenni, amely okok alapján eleve nincsen verseny egy ekkora beruházás elnyeréséért. Ez elfogadhatatlan!

– írta még év elején a városvezető, és bejelentette, kezdeményezni fogja, hogy a képviselő-testület nyilvánítsa érvénytelenné a középiskolai campusra kiírt közbeszerzési eljárást. A Vasvári Pál Gimnázium új tömbjének megépítésére, a Kodolányi János Gimnázium és Szakgimnázium, a Tóparti Gimnázium és Szakgimnázium, valamint a Szabadművelődés Háza felújítására 2017 és 2019 között 8,375 milliárd forintot szántak. Ehhez képest Cser-Palkovics András egy februári interjúban arról beszélt, hogy a beruházás összege már a 16 milliárdot nyaldossa.

Mivel több iskolát érintő beruházásokról van szó, így azokat felelősen idén már nem fogjuk tudni az előkészületekkel együtt megtenni, ez a fejlesztés 2020 júliusában fog elindulni

– nyilatkozta később. Közben kiderült, hogy a Magyar Honvédség Parancsnoksága és egyes nemzetközi katonai szervezetek Székesfehérvárra költözésével igény van egy új, nemzetközi iskolára, hol a külföldi tisztek gyerekei tanulhatnának. Ennek elkészülte még a campusnál is fontosabb lehet, így tovább csúszhat az eredeti fejlesztési terv.

A székesfehérvári önkormányzat a börgöndi repülőtér fejlesztésére is kért pénzt a kormánytól. Az elképzelések szerint sport- és üzleti célú átalakításról lenne szó, amire 12,376 milliárd forintot költhetnének. A munkát már tavaly meg kellett volna kezdeni, hogy 2020 második félévében végezzenek, de eddig ezzel a beruházással sem történt semmi. Napra pontosan egy évvel ezelőtt, 2018. szeptember 9-én, egy légiparádén a polgármester azt mondta, bízik benne, hogy a fejlesztési modell, amit kidolgoztak, hamarosan a kormány elé tud kerülni,

és a kormány ezt támogatni fogja – hogy végre azt a nagy bejelentést közösen meg is tehessük.

Fél évvel később Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára a Világgazdaságnak adott interjújában óvatosan csak annyit üzent, hamarosan a kormány elé kerülhet a regionális repülőterek fejlesztését célzó stratégia, amelynek a börgöndi is a része.

Koncertterem helyett katonai parancsnokság

A kormány magára vállalta, kifizeti a tervezés 500 milliós költségét, hogy az évek óta üresen álló Fekete Sas Szállóból hangversenyterem lehessen. További 3,8 milliárd forintot szántak a művészeti koncepció kidolgozására és a kiállítási program megtervezésére. A munkával most kellene végezni. Annyit tudni, hogy mivel műemlékről van szó, a régészeti feltárást elvégezték, ennél tovább azonban nem jutottak. Még az sem biztos, hogy a koncertterem valaha is elkészül, Cser-Palkovics András ugyanis egy februári sajtótájékoztatón kijelentette: a katonai jelenlét erősödésével bizonyos jövőbeli fejlesztéseket át kell gondolni. Példaként említette a Fekete Sas Szállót, amely akár a parancsnokságnak adhat helyt a jövőben.

Már dolgozni kellene a Zöld Város-Fehérvár Tüdeje projekten is, amire csaknem 7 milliárd forintot szánt az állam. Az elképzelés lényege, hogy pihenőparkokat, szabadidős területeket alakítanak ki, erdőt telepítenek, hogy élhetőbb legyen a város. Az erre kiszemelt területet a város még 2015-ben vette meg, 1 milliárd forint jutott rá a közösből. A programnak két üteme van, az elsőre idén 1,2 milliárdot szánnak, a polgármester évértékelője szerint a közbeszerzést már kiírták a kiviteli tervek elkészítésére és a kivitelezésre. A pénzből jutna főzőtérre, színpadra, játszótérre, sportpályára, fitneszparkra, kutyafuttatóra. A második ütemben 2 milliárd forintot költhet el a város, az erre vonatkozó fejlesztési pályázatot mindössze 2 hónappal ezelőtt írták ki. Innen tudható, hogy a munkálatok befejezésének tervezett ideje 2022. május 31-e. Korábban még 2021 első félévéről volt szó.

Tervezték azt is, hogy 2022 végéig 5,7 milliárd forintból a belvárost összekapcsolják a Zichy-ligettel, úgy, hogy a közúti forgalmat az érintett szakaszokon a föld alá viszik. A megálmodott alagút azonban eddig álom maradt, ahogy a parkolóházak helyett is a felszínen lettek parkolók kialakítva.

Úgy tudjuk, hogy minden, a Modern Városok Programot érintő fontos döntést már csak az új összetételű közgyűlés hoz meg Székesfehérváron.
Az önkormányzat így reagált

Kérdéseinket szeptember 2-án, hétfőn küldtük el a székesfehérvári önkormányzat kommunikációs központjának. A következőkre voltunk kíváncsiak: Hogy állnak a kiemelt székesfehérvári fejlesztések, a kórház fejlesztésének második üteme, a multicsarnok és a középiskola campus? A kórház esetében elkészültek már a kiviteli tervek, vagy csak a jövőben fognak? Mennyi pénz áll erre rendelkezésre? A rendezvénycsarnoknál milyen lesz a műszaki tartalom? Az eredeti tervek szerint 6000 fős csarnok épül, vagy a kivitelezésre a közbeszerzési eljárást újra ki kell írnia a városnak? Esetleg épül egy kisebb csarnok, edzőpályákkal kiegészülve? A középiskolai campus építése 2020 júniusában indul? Miután kérdéseinkre nem jött válasz, a város által közzétett információk alapján szedtük össze, hogy mit lehet tudni a fejlesztésekről. A cikket a tervezett megjelenés előtt véleményezésre megküldtük az önkormányzati központnak, ahonnan az a válasz érkezett, megdöbbenve értesültek arról, hogy miközben véleményezést kértünk, már leírtuk, hogy nem reagáltak az anyagra. Érdemben azonban egyetlen kérdésünkre sem kaptunk választ.

ha érdekesnek találtad akkor oszd meg és legyél Te is a ThePost.hu csapat tagja!

Ezt olvassák mások:
Amikor még Orbán vádolta ellenségképek gyártásával az MSZP-t
Orbán: A jövő nálunk már elkezdődött!
Pálinkát főztek a sufniban, amikor lecsapott a NAV
Leállt az izraeli külügy, mert elfogyott a pénz
Retteghetnek a terroristák az új izraeli drónelhárító rendszertől
Sikerül-e először legyőzni a szlovákokat az Eb-selejtezőn?
Közeledik a banki adategyeztetés határideje
A korrupciót vizsgálta az OECD Budapesten, de újságírókkal nem találkozhattak
Erőszakkal gyanúsítják az Öt Csillag Mozgalmat alapító Beppe Grillo fiát
Koronavírus: 70 ezer fölé emelkedett a fertőzöttek száma
Nem adhatják ki a szülőknek a tájékoztatást a gyerekük iskolaérettségi vizsgálatáról
Bezuhant a japán gazdaság, miután 10 százalékra emelték az áfát
Nem elég az FKF dolgozóinak a béremelési ajánlat
Tusup nem lesz benne a Hosszú Katinka-dokumentumfilmben
Orbán meg nem értett zseninek gondolja magát, aki még mindig retteg Sorostól
Így rakja össze az agyunk az álmainkat
Alacsony részvétel, nagy ellenzéki győzelem Dunaújvárosban
Szívszorító részletek derültek ki a Budapesten halálra késelt francia fiatalról
Fának csapódott és meghalt egy autó sofőrje Monorierdőn
Németh Kristóf könnyek között vette át Gesztesi szerepét
Mosonmagyaróvár: búcsúlevelet hagyott apa és lánya mielőtt....
Hosszú Katinka dokumentumfilmje: Ez az én filmem, hadd döntsem el, ki kap szerepet benne
Veszprém megye: egy 13 éves lány azt állítja, hogy bántalmazta őt két fiú barátja
Kecskeméti tragédia: Hallottam a szirénát, tudtam, hogy baj van
10 milliós nyomravezetői díj az eltűnt anyáért – A kisgyermekét hagyta egyedül úgy sejtik már nem él
Rendőrsorfal választotta el a fáklyás szélsőjobboldaliakat és a dühös romákat Sályon
58 millió emberre terjesztik ki a kínai karantént
Az épülő Tesla-gyár miatt 92 hektárnyi erdőt vágnának ki Berlin mellett, de egy német bíróság most közbelépett
Simán nyert az összellenzéki jelölt a dunaújvárosi időközi választáson
Mészáros Lőrinc: én mindig sikeres vállalkozó leszek
Videón a kassai százmilliós ékszerrablás
Orbán: A cigány családok felemelkedése mellett elkötelezte magát a kormány
Kiderült, miért voltak lila foltok Orbán Viktor tenyerén
Orbán bezöldült: a folyóinkat megvédjük külföldről idehozott hulladékoktól
Jön a Zöld Államkötvény: a kormány vállalja hogy a pénzt csak klímabarát programokra fordítja
Orbán: minden újszülött után tíz új fát ültetnek az országban
Koronavírus: Megkezdték az amerikaiak evakuálását az óceánjáróról
Szívecskés folttal a fején született a Valentin-napi borjú
Gyurcsány Ferenc megmutatta, mit csinált Orbán évértékelő beszéde alatt
Több százan tüntetnek Miskolcon
Lövöldözött egy férfi a tatabányai lakótelepen
Hosszú Katinka rengeteg gyereket tett boldoggá Kecskeméten
Orbán: elmarasztal az Országos Választási Bizottság, a jogászok meg megvédenek, oszt jónapot
Hivatalos: Orbán 1988 áprilisától a Soros Alapítvány támogatásával működő Közép-Európa Kutatócsoport munkatársa volt
Játék közben mellkason lőtte öccsét egy 15 éves lány
Koronavírus: hatvanmillió kínai nem ülhet autóba
Nem tudta, hogy terhes, az út szélén szülte meg gyerekét
Koronavírus: újabb országban halt meg egy ember, aki nem is járt Kínában
Koronavírus: Franciaországban is egyre több a fertőzött
Riasztóan kevesen szavaznak a dunaújvárosi körzetben
Orbán a klímaváltozást tartja rendszere igazi ellenfelének
Egyre nagyobb a NAT elleni tiltakozás
Buszokkal takarják a Várkert Bazárt, Orbán évértékelőjének helyszínét
Nem adna már százmilliókat Érd a kézicsapatnak
Három fészekben 51 tojást találtak a majdnem kihalt királyi teknősből
Máris felbomlott az ellenzéki összefogás Kaposváron
Orbán Viktor beadta a derekát Varga Mihálynak, de legalább jön a zöld államadósság
A magyarok is Kína miatt fulladnak bele a szemétbe: kivégezték az újrahasznosítás rendszerét
Orbán Viktor az évértékelőn: Riadót kell fújnom
Orbán: Nincs olyan, hogy liberális, az a diplomás kommunista
Vasárnaptól kamerákkal számolják a turistákat Velencében
Senki sem tud úgy évet értékelni, mint Orbán Viktor
Bayer Zsolti közérdekből kiváncsi
A Pesti Srácok tüntetést szervez a kibersztálinizmus ellen
Orbán kíváncsi a saját véleményére
Kórházi mesekönyvet készít a Bethesda kórház, minden segítséget örömmel vesznek!
Emag-sztorik erős idegzetűeknek
Az eMag továbbra is a trükkös leértékelések nagymestere
Döbbenetes pusztítás a Balatonnál
Súlyos beteg lettél? Ezeket a támogatásokat igényelheted!
Ezek a tünetek daganatos betegségeket jelezhetnek
Bódi Sylvi üzent a gyűlölködőknek a ferdeszeműzős posztja után
Így szabadították ki a Váci úton villanyoszlopra csavarodott autóból a sérülteket - videó
Kiengedték a Vuhanból hazahozott, karanténban megfigyelt magyarokat
Lángolt a kereke, ki kellett üríteni egy török repülőt
6000 éves sírokat tártak fel a Nílus deltájában
Meghalt Tímár Mátyás, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke
Autó és vonat ütközött, ketten meghaltak Kecskeméten
Sakálok merészkedtek egy pécsi játszótér közelébe
A klímaváltozás miatt 50 éven belül eltűnhet a Föld állat- és növényfajainak egyharmada
A magyar állam 9 millió euróért vesz wellnes központot Szlovéniában
A szaúdiak civileket bombáztak Jemenben
Házi őrizetbe került és lekapcsolták az internetről a pekingi jogászprofesszort, aki a koronavírus kezelése miatt kritizálta a kínai vezetést
Sárban, porban járunk, miközben évi félmilliárd ment látvanysportra közpénzből - fakadt ki Érd polgármestere
Annyi pénzt kapott a haveri cég tavaly, amennyiért egy átlag magyar 20 ezer évig dolgozik
Keresztényi spórolás: 8,9 milliós imázsfilmre, 600 ezer forintos zongorakoncertre költött a KDNP
Sehol sem emelkedtek ennyire az árak Európában, mint itthon
Újraindítja a járvány miatt leállított kínai gyárát a Toyota
Idősgondozás: hosszabbak lettek a várólisták
Gulyás Gergely üzent Lázár Jánosnak: nem lehet megtiltani a dohányzást az autóban
Lázár János elégedett lehet, megjött a pénz az államtól
Habony Árpád és Mészáros Lőrinc üzleteiről kérdezték Deutsch Tamást: Ezek magáncégek
Deutsch Tamás: A Néppártnak nem a Fidesszel van baja, hanem önmagával!
A magyar gazdaság sikerességéről beszélt Matolcsy György
Több betegségre is gyógyító hatású a barlangi klíma
Rekord Hévízen: egyre több a vendég, egyre több a magyar
Hiúzcsalád sétált át az úton egy autós előtt
Megsebzett sünit gyógyítanak Mályiban
Lőtt sebbel vitte a kiskunfélegyházi anya kórházba a 12 éves kisfiát
Koronavírus - 2000 megbetegedés, 142 halálos áldozat egy nap alatt
Megúszta a börtönt a tanár néni aki túlságosan szerette a diákjait
Polgárőrök lovára támadt egy kutya Fóton
Baukó Éva elmegy és új életet kezd
Versenyzett az autós és egy villanyoszlopnak csapódott a Váci úton
Kérdés sem fér Mészáros Lőrinc közszereplőségéhez a TASZ jogásza szerint
Tovább terjed a koronavírus a vesztegzár alá vont óceánjárón
A magyar állam 9 millió euróért vesz wellnes központot Szlovéniában
Most megnézheti, Orbán Viktoron milyen nyomot hagyott az elmúlt húsz év
TASZ: Mészáros Lőrincnél alig közszereplőbb ma valaki Magyarországon
Burány Sándor: Elszállt a forint, elszállt az infláció – Matolcsynak is repülnie kellene
Gyarmati Andrea Wichmann Tamásról: Csók, Bikmak
Eljátszotta a moszkvai metrón, hogy koronavírusban haldoklik, pánikba esve menekültek az utasok
Közölte vőlegényével, hogy szakít vele, ha a Valentin-napon nem költ egymillió forintot rá
Elgázolt egy gyalogost, aztán hazavezetett a 21 éves férfi
Antibiotikumhiány fenyegeti Európát a koronavírus miatt
Macaulay Culkin: A drogoknál sokkal keményebb dolgok is voltak az életemben
Annyi ételt dobunk ki, hogy négy helyett öten jóllakhatnánk
A kínai befolyástól félti az európai vezetőket Soros György
Kisfiúkkal menekültek a tűz elől, lakhatatlanná vált a család otthona
Ezért végzett mozgáskorlátozott lányával a mosonmagyaróvári 74 éves apa
Két hétig még biztosan karanténban maradnak a magyar utasok a Diamond Princess fedélzetén
Nyolc illegális migránst szállított az autóban a szerb sofőr, a győri rendőrök elfogták őket
Toplistás körözés: Embercsempészés miatt körözik a képen látható férfit
Táliboknak hitt az amerikai hadsereg néhány piknikezőt, kilenc civilt öltek meg
Bayer Zsolt közérdekű adatigényléssel akarja kideríteni, ki mennyiért lakik a Várban
Öt betegből négyet már 24 órán belül hazaküldenek a sebészetről a műtét után
Egy gyönyörű barátság vége – Putyin és Erdogan ismét egymás ellen
Újabb életveszélyes vihar söpörhet végig Európán
Akár 320 km/h-val is szalad ez az elektromos motorkerékpár
11 ezer ember halhatott meg amiatt, mert a japán kormány hallgat a HPV-oltásról
Felszólítottak a Brexit miatt egy 101 éves férfit, hogy a szüleivel igazolja magát
Fegyveres támadás volt egy berlini török zenei rendezvény helyszínénél
146 millió forint közpénzt kap egy megye 1-től visszalépett focicsapat klubházépítésre
Megszegte az egyik legfontosabb szabályt az Álarcos énekes műsorvezetője
A Dennis már Európát fenyegeti
Hülyének nevezte a Fidesz frakcióvezetőjét Baranyi Krisztina
Napos és csapadékmentes időjárással számolhatnak egész hétvégén
További 2600 koronavírusos megbetegedést azonosítottak Kínában
Az amszterdami reptéren szembesült a brit férfi a Brexit valóságával, de sajnos így sem értette
Letiltották a Pesti Srácok új YouTube-csatornáját is
Meghalt Franciaországban egy koronavírussal fertőzött kínai férfi
Rod Stewart a karját lendítette, Hitler-bajszot mutatott, majd bemosott egyet a biztonsági őrnek
Szél Bernadett feljelentést tett a Mátrai Erőmű eladása miatt
Piknikről hazatérő civilek haltak meg egy amerikai dróntámadásban Afganisztánban
Több mint 6000 holttestet találták Burundi tömegsírjaiban
Hivatalosan nincs fideszes jelölt: Visszalépett az egyik független jelölt Dunaújvárosban
Több százan vonultak az utcára Mexikóvárosban egy nő brutális meggyilkolása miatt
Megérkezett Dennis vihar az Egyesült Királyság partjaihoz, már halálos áldozata is van
Ha globálisan gondolkozol, nagyon depressziós leszel
Egy napra felidézi az időjárás, hogy milyen az a tavasz
Már előkerült a budapesti otthonából eltűnt 38 éves nő
Még egy csengőt sem akartak odébb helyezni egy kerekesszékes ügyfél kedvéért
Koronavírus-gyanú miatt nyolc repülőt is a kifutópályán tartottak Londonban
A magyarok 17 százaléka minden ázsiait elkerül az utóbbi időben
Mindenkit megrázott az engedély nélküli árvaházban történt tragédia
1500 fölé nőtt a koronavírus áldozatainak száma
Így épített Kína 10 nap alatt hatalmas kórházat
Több mint 3 millióba került Mészáros cégének a Puskás-stadionban tartott buli
Országos méréssel érvelnek a városligeti tervek mellett a projekt vezetői
THE POST
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum