thepost / Magyarország / Budapest / 2019.09.23
THE POST




           
23
A budapesti aluljárók lezárását tervezi a kormány!
Ez is érdekelhet:
Több embert is fel akart gyújtani egy nő Székesfehérváron
Eszement ötlettel álltak elő tudósok arra, hogyan hűthetnénk vissza a Föld klímáját
IKEA: heteken belül több energiát termel majd, mint amennyit elfogyaszt


Az Emmi ősszel a kormány elé viheti azt a javaslatot, hogy a főváros legnagyobb közlekedési csomópontjaiban elektromosan működtetett rácsokkal zárják le az aluljárókat, ezzel megakadályozva, hogy hajléktalanok a tilalom ellenére ott éjszakázzanak – derül ki a hvg.hu birtokába került kormányzati előterjesztésből. A még titkos javaslatcsomag több pénzt fordítana nehéz sorsú családok elhelyezésére is, és lakásokban alakítanának ki plusz férőhelyeket olyan otthontalanoknak, akik már képesek magukról gondoskodni.

Lapunk hozta nyilvánosságra tavaly novemberben azt a kormányzati anyagot, amelyben először tűnt fel az ötlet: a legnagyobb fővárosi csomópontokban fizikailag lezárnák az aluljárókat éjszakára, az utolsó metró után. Nem sokkal ez előtt, október 15-én lépett hatályba az életvitelszerű közterületi tartózkodás Alaptörvénybe foglalt tilalma, ettől kezdve szabálysértésnek számít, ha egy hajléktalan az utcán él.

Az intézkedés lényege már tavaly is az volt, hogy a közlekedési gócpontokban az otthontalanok eleve nem is tudnának mégis az aluljárókban éjszakázni, ami egy újabb, látványos lépés lenne a közterekről eltüntetésük, egyben a szállókra terelésük irányába. Ez azonban mindenki mást is érintene, hiszen a hajnali nyitásig a nagy kereszteződésekben a gyalogosok csak a felszínen tudnának átkelni, esetlegesen felszerelendő új lámpák, vagy más forgalomtechnikai megoldások miatt pedig az autóval közlekedőkre is kihatna. Miután kiszivárogtattuk a javaslatot, Tarlós István főpolgármester azt állította, az ő kérésére vizsgálják ennek lehetőségét, de arra még nem tudott válaszolni, mikor kellene bevezetni.

Restart több pénzből

A viszonylag enyhe tél után, a kitavaszodással szimultán az elképzelés feledésbe merült, most azonban a birtokunkba került egy újabb előterjesztés, amelyből kiderül, hogy a tervet újra napirendre vették. A javaslatot ezúttal is a területért felelős Emberi Erőforrások Minisztériuma készítette, és a tárca vezetője, Kásler Miklós vinné a kormány elé, a benne szereplő dátumok alapján szeptemberben akár már a legmagasabb kormányzati szinten egyeztetnek róla.

Az aluljárók blokkolása ráadásul csak egyik pontja a tervezetnek: a tavaly október 15-i újraszabályozás óta szerzett tapasztalatok beépítésével a tárca tovább akar lépni e súlyos társadalmi probléma megoldása érdekében, hiszen ez lesz az első teljes őszi-téli időszak, amikor a közterületről generálisan kiszorított hajléktalanokkal valamit kezdeniük kell. Így az általunk megszerzett munkaanyag és az annak részét képező jogszabálytervezet komplex rendelkezéseket tartalmaz, amelyekkel több ponton belenyúlnának a jelenlegi ellátórendszerbe.

Ezekhez a változtatásokhoz azonban pénz is kell, nem is kevés: az előterjesztés készítői azzal számolnak, hogy a javaslatcsomagba foglalt intézkedések teljes költsége 4,4 milliárd forintot tenne ki 2019-2020-ban.

A leglátványosabb: 9 helyen kerülne rács az aluljárók kijáratára

Ezen a teljes összegen belül szinte kis tételnek számít az aluljárók lezárása, legalábbis ennek első üteme. Ugyanis a javaslat szerint – ahogy azt már tavaly beharangoztuk – több fázisban tennék éjszakára elérhetetlenné a felszín alatti részeket a BKK-val, a Budapesti Közút Zrt.-vel, valamint a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatósággal folytatott egyeztetések alapján.

Először abban a 9 "kiemelt csomópontban", ahol a felszínen anélkül megoldható a gyalogosok közlekedése, hogy ehhez variálni kellene a jelenlegi forgalomtechnikai megoldásokon, vagyis a lámpákon és a zebrákon. A BKK már elkészített költségbecslése alapján úgy kalkulálnak, hogy a lezárásnak ez az első szakasza 96 millió forintból finanszírozható, a helyszínek megegyeznek azokkal az aluljárókkal, amik már a tavalyi tervezetben is szerepeltek:

Deák tér aluljáró – 5 kijárat
Corvin negyed aluljáró – 10 kijárat
Kálvin téri aluljáró – 7 kijárat
Újbuda-központ aluljáró – 4 kijárat
Móricz Zsigmond téri aluljáró – 11 kijárat
Ecseri úti aluljáró – 3 kijárat
Váci út–Csanády u. aluljáró – 4 kijárat
Boráros tér 1. – 3 kijárat
Lehel tér déli aluljáró – 4 kijárat

A gyakorlatban ezt a lejáratok, vagyis a lépcsők, rámpák aljára felszerelt, "elektromosan működő rácsokkal" oldanák meg. Ezeket biztonsági okokból a közterület-felügyelők jelenlétében zárnák le este, viszont a nyitásuk távvezérléssel is történhetne. A kettő közti időszakban csak a katasztrófavédelem munkatársai tudnának lejutni, illetve szükség esetén közműszolgáltatók emberei.

Ahogy a korábbi anyagban, a legfőbb indokként arra hivatkoznak, hogy a fizikai lezárás

elengedhetetlen ahhoz, hogy az aluljárók rendezett állapotát hosszú távon fenntartsák.

Már megvalósult referenciaként most is a Ferenciek terén lévő aluljáró 2016-os lezárását említik, ami „pilot projekt” jelleggel szerintük bizonyította, hogy milyen pozitív változások érhetők el a korlátozással. Hosszan sorolják, mennyivel „mutat rendezettebb állapotot” nappal is ennek köszönhetően ez a rész azon túlmenően, hogy már nem tudnak oda behúzódni éjszakára a hajléktalanok.

A második ütemben azokat a kiemelt aluljárókat zárnák le, ahol jelenleg nem adott „valamennyi irányban a felszíni átjárhatóság”, de ez kiépíthető. Van, ahol már ennek a kiviteli terve is elkészült, de továbbra sem tudják megmondani, hogy mekkora anyagi ráfordítást igényelne az összes szükséges közlekedési változtatás, így a plusz gyalogátkelők kivitelezése. Pontos dátumok egyik fázisnál sem szerepelnek, de ezúttal is az tűnik ki az anyagból, hogy az első fázis akár azonnal elindítható lenne – feltéve, hogy a kormány rábólint.

Levonták a tapasztalatokat

A birtokunkba került előterjesztés a hajléktalanok jelenlegi ellátórendszerében is módosításokat hozna, amit a nyilvánosság felé úgy tálalnának, hogy a kormány mindent megtesz az utcán (már nem) élőkért. „Fő üzenet”-ként ugyanis azt kommunikálná a kormány: igaz, hogy tavaly október óta él a tilalom, de emelik a Hajléktalanellátási tartalékalapba szánt összeget, és az otthontalanokat „az ellátóhelyeken ágy, fűtött szoba, meleg étel, tisztálkodási, mosási lehetőség és egészségügyi ellátás várja” – olvas

ható a közvélemény tájékoztatásáról szóló részben. Az ilyen anyagoknál szokásos módon előre megszabják azt is, hogy ki – jelen esetben Fülöp Attila szociális ügyekért felelős államtitkár – lenne a nyilatkozó, de az intézkedést nem jelentenék be a kormányszóvivői tájékoztatón.

A jelenlegi rendszerhez több ponton is hozzányúlnának:

a közterületi tilalom bevezetése miatt előírták, hogy 24 órában, folyamatosan biztosítani kell az ellátást a hajléktalanok számára, ezért kötelezővé tették a nappali melegedőknél a meghosszabbított nyitvatartást – ezen változtatnának az egyes települések nagyságától és a tényleges kihasználtság függvényében
a még 2018-ban létrehozott Hajléktalanellátási tartalékalap 2019. évre vonatkozó keretösszegét kiegészítenék, 300 millió forint többletforrást csoportosítanának át,
az átmeneti szállásokhoz, illetve a családok átmeneti otthonához kapcsolt új külső férőhelyeket hoznának létre.

A közterületen élők „vegzálása” miatt a kormány tavaly sok kritikát kapott, ráadásul az Alkotmánybíróság is kimondta, hogy a tilalom bevezetésével párhuzamosan „az elesett, magukról gondoskodni nem tudó” otthontalanokat be kell vonni az állam által fenntartott ellátórendszerbe. A birtokunkba került anyagban azt is elismerik:

azzal, hogy akár elzárással is büntethetők a hajléktalanok, azokat is szigorú büntetésnek teszik ki, akiket esetlegesen férőhely, vagy speciális elhelyezési lehetőség hiánya miatt utasítanak el a szállók.

Ezért a szabálysértéssé minősítéssel együtt megpróbálták megteremteni a hajléktalanok „0-24 órás gondozását biztosító feltételeket”, a nappali melegedők számára előírva, hogy meghosszabbított nyitvatartással üzemeljenek. Az Emmi azóta megvizsgálta a Hajléktalanokért Közalapítvány bevonásával, a gyakorlatban hogyan alakul ezeknek a kihasználtsága, és nem meglepő módon arra jutottak, hogy a jó idő beköszöntével „a kihasználtság trendszerűen csökkent”. Így hiába kötelező a nyitva tartásuk, volt olyan ellátóhely, amelyet még a frekventáltabb, reggeli és délutáni időszakban is alig vettek igénybe a hajléktalanok a hideg idő elmúltával.

Az Emmi ezért módosítaná az erre vonatkozó szabályozást, és országosan csak 85 nappali intézmény működne meghosszabbított időtartamban. Így Budapesten az előzetes kalkulációk alapján szerintük a jelenlegi 44-ből mintegy 18 fővárosi intézmény biztosítani tudná a megfelelő számú nappali férőhelyet, az érintett szolgáltatók listáját az emberi erőforrások minisztere tenné közzé a kormányzati honlapon.


Vidéken pedig a javaslat készítői meghatározzák, mely városokban hány ilyen intézményre van szükség, így Debrecenben, Kecskeméten és Pécsett 2-2, míg például Szegeden vagy Miskolcon 1-1 ellátóhely működne hosszabb nyitvatartási idővel.

Lakásokba költöztetnék, aki már tud magáról gondoskodni

A másik nagyobb változás a külső férőhelyek kapacitásbővítése lenne, ami az anyag kidolgozói által kért 4,4 milliárd forintos többletpénzen belül az egyik legjelentősebb tétel. Számításaik szerint a plusz helyek megteremtésének a teljes beruházási költsége 2,46 milliárd forint, ehhez jön még hozzá a kapcsolódó „fokozott szociális munkára” szánt 144 millió forint.

Ezeket a külső férőhelyeket két nagy csoportnak szánják: egyrészt olyan átmeneti szállásokon élő hajléktalanoknak, akiknek már nincs szüksége „intenzív szociális segítségre”, és kikerülhetnének az ellátórendszerből, ha lenne más lakhatási lehetőségük. Becslésük szerint nagyjából az átmeneti szállókon élők 20 százalékára igaz, hogy dolgozik, így van rendszeres jövedelme, de ez még kevés ahhoz, hogy például egy albérletet ki tudjon fizetni.

Ez a megoldás továbbgyűrűzve, másokon is segítene: ha ezek a már önállóbb, keresettel rendelkező emberek külső férőhelyekre kerülnének, akkor az átmeneti szállókon megürülő helyükre az éjjeli menedékhelyen élők mehetnének, utóbbi helyeket pedig az addig utcán élők foglalhatnák el.

A hajléktalan létből visszaintegráló, úgynevezett „kiléptető lakásokat” pár hajléktalanokkal foglalkozó szervezet már eddig is működtetett modellprogramként. A konstrukció általában az volt, hogy önkormányzatoktól kaptak leromlott állapotú, ezért amúgy is üresen álló bérlakást, amit a szervezet felújított, és garanciát vállaltak arra, hogy lakóik ezeket megfelelően használják, és fizetik a rezsit.

Az Emmi azt javasolja, hogy ennek mintájára „100 ingatlan bevonásával” alakítsanak ki külső férőhelyeket. Az nem derül ki, hogy szintén önkormányzatoktól kapott lakásokban gondolkodnak-e, de azzal számolnak, hogy ingatlanonként, 4 fő elhelyezésével számolva ennek egyszeri beruházási költsége 1,2 milliárd forint lenne, míg az éves fenntartása 237 millió forint.

126 családot indítanának el

E mellett külső férőhelyeket hoznának létre a lakhatásukat elvesztett családok részére is a javaslat alapján. Jelenleg ugyanis a lakhatási krízisbe került emberek számára a családok átmeneti otthona sokszor az utolsó lehetőséget jelenti a család egyben tartására, máskülönben „a család szétesik, és a gyermekek gyermekvédelmi szakellátásba, szüleik pedig a hajléktalanellátásba kerülnek” – olvasható a dokumentumban.

A családok átmeneti otthonát működtető szervezetek számára teremtenék meg a lehetőséget, hogy új, külső férőhelyeket alakítsanak ki olyan rászoruló, gyerekes családoknak, akik támogatással már képesek az önállóságra. Vagyis ez is egy újabb szintet jelentene a talpraállásukban, míg a helyükre, az átmeneti otthonba egy nehezebb élethelyzetben lévő család kerülhetne.

Az Emmi szerint ez azért is érné meg hosszú távon, mert így elkerülhető a jóval drágább gyermekvédelmi- és hajléktalanellátás. Jelenleg 126 családok átmeneti otthona működik, ezek részére biztosítanának külső férőhelyeket. Egy ilyen új külső férőhelyen szintén átlagosan 4 fővel számolnak, így összesen várhatóan 504 főt, vagyis 126 családot helyeznének el. Ennek a tervnek a megvalósítása viszont 1,26 milliárd forint egyszeri beruházási kiadás lenne, majd az éves fenntartására is közel 230 millió forintot kell költeni. Itt sem derül ki azonban, hogy pontosan milyen lakásokban hoznák létre ezeket a férőhelyeket, és mikor látnának neki a megvalósításnak.

(Kiemelt képünk illusztráció)
Oszd meg, hogy minél több emberhez eljusson! - köszönjük >>
Ez is érdekelhet:
Csődbe ment az utazási iroda, több százezer utas rekedt külföldön
Menj a zsidókhoz! – Megpróbálták elzavarni Gulyás Mártont Hunvald krumpliosztásáról
Szülés után elvérzett egy riporternő egy budapesti kórházban
Hírhez tartozó kép:
Csődbe ment az utazási iroda, több százezer utas rekedt külföldön
Menj a zsidókhoz! – Megpróbálták elzavarni Gulyás Mártont Hunvald krumpliosztásáról
Menj a zsidókhoz! – Megpróbálták elzavarni Gulyás Mártont Hunvald krumpliosztásáról
Szülés után elvérzett egy riporternő egy budapesti kórházban
Több embert is fel akart gyújtani egy nő Székesfehérváron
Eszement ötlettel álltak elő tudósok arra, hogyan hűthetnénk vissza a Föld klímáját
IKEA: heteken belül több energiát termel majd, mint amennyit elfogyaszt
Dupla záróvonal, mégis nekivág a szembesávnak az autópályán ez a sofőr!
Életműdíjat kapott Pogány Judit!
335 forint egy euró, Matolcsy hallgat!
A kormányközeli cégtől tartalékolt be gázból az ország
Visszavenné a bérlakásokat az Orbán-kormány
Razzia volt a bulinegyedben, a rendőrség 11 embert állított elő
Deutsch Tamás egy peres ügy folyományaképpen félmillió forintot fizetett Dobrev Klárának
Ez már gyerekes: kikapcsolták az áramot Pikó András kampányrendezvényén!
A túlvédett gyerekből áldozat, a bántalmazottból pedig bántalmazó válhat
Semjén: megállapodást kötött a kormánnyal Köves Slomó egyháza
Többet árthatnak a Földnek a vegetáriánusok, mint azok, akik kevés húst esznek
Táskatolvaj: a rendőrség keresi a képen látható nőt
Életének 86. évében vasárnap hajnalban meghalt Sára Sándor filmrendező
Milyen lenne, ha egyszer kiderülne, hol őrzi a kormánypárt a Fidesz Központi Tárhelyét?
Bocsánatot kért a hadsereg, amiért azzal viccelődtek, hogy lebombázzák az ufóhívőket
Vajna Tímea fánkjait osztogatta a gyerekeknek az alpolgármester
Hónapok óta üresek az EU-s pénzből épült lakóotthonok
Kitakart lajstromszámú maszkos emberek zavarták meg Karácsony Gergely programbemutatóját
Bedrogozott utas miatt hajtott végre vészleszállást egy utasszállító
Megteltek a kórházak: rengeteg gyerek lett szalmonellás Debrecenben!
Ha valahol egy parkolóba elkaplak te genetikai hulladék - Román-Magyar háború a horrorkaravánok miatt
Rommá törött a 200 ezres tv az eMAG háztól-házig garanciában
Vörös riasztást adott ki a Pentagon az iPhone-osoknak
Össze csapott a 15. kerületi polgármester a tankerülettel a diákok miatt!
Meghalt egy kislány, mert utánozta a népszerű youtubert!
A legfrissebb előrejelzések szerint egy hét múlva ilyenkor visszatér a nyár
Milliós gyerektartásra kötelezték Pécsi Ildikó fiát
Újra nő az üzemanyagok ára
Ingyen tűzifát oszt a kormány a lakosságnak
Halálra éheztették 9 hónapos kislányukat
Rossz hír Magyarországnak: Menekültek százezreit küldhetik vissza a németek
Óriási földrengés volt Albániában!
Hatszáz gyerek imádkozott a Parlamentben az ország vezetőiért
Olasz kormánypárt: Orbán Olaszország ellensége, menjen haza kárt okozni
Fának lökték Mohácsnál a négygyerekes édesanyát - az anya meghalt!
Hamarabb érkezik az októberi nyugdíj
300 légi járatot töröltek a Japánban tomboló viharok miatt!
Közel 30 ezer gyerek nem járhat iskolába mostantól, mert nem oltották be őket a szüleik
Kampány fogás: minden idős 6000 forintot kap a IX. kerületben
Egy kis darab ebből az anyagból 100 millió tonnát nyomna a Földön
Óriásit bakizott Áder János klímaügyben
Simonka pozitív: Joggal remélem, hogy felmentenek a vádak alól!
Fél perc alatt 1,7 millió liter vizet folyatott el a NASA
Conte: Kérdezzék meg Orbánt, miért nem ment Salvini után!
A magyarok addig esznek, amíg van mit, de jön majd az éhínség
Ez a két jóravaló fiatal rollert lopott Pesten, segíts a rendőröknek elkapni őket, oszd meg Te is!
A vadászok miatt csak munkaidőben lehet kirándulni a Velencei-hegységben
Botrány: Kifütyülték az egészségügyért felelős államtitkárt az orvosok
Nagy mennyiségű rákkeltő anyagot tartalmaznak egyes aromás elektromos cigaretták
Orbán szerint megszűnt itthon a baloldali médiatúlsúly
Eltűnt a béremelés az állami cégeknél
Huszonöt éve imádjuk a Jóbarátokat
Orbán viccelődik: vitáim voltak az olasz miniszterelnökkel, mert ő Juventus-szurkoló
Orbán büszke: Magyarok vagyunk, meg van a magunkhoz való eszünk, dörzsöltek vagyunk!
Orbán: Magyarországon nincs éhező gyerek
Orbán felszólalt az olasz jobboldali bevándorlásellenes párt rendezvényén
Csak idézünk: Orbán Viktor Magyarországa megmutatja, hogyan lehet felemelt fővel európainak lenni
Merkel utolsó döntése sokaknak fájni fog
Radikális javaslat: brutálisan megdrágítanák a benzin és a dízel árát
Tisztelet és a megbecsülés: Hatezer forintot kapnak a nyugdíjasok
Tarlós bevetette a kampány bombát: Scarlett Johanssonnal találkozott!
Epstein vádlója szerint egy orgián le kellett feküdnie II. Erzsébet fiával
Megszólalt a 11 éves jászapáti kisfiú, aki combon szúrta a szomszédját - sajnálja
Meggondolatlan előzés miatt kellett meghalnia a négygyermekes édesanyának az 57-es főúton
Hatalmas ciklon söpri el a napsütéses időt, szakadni fog az eső
Rendkívüli tüntetés volt Budapesten a klímaváltozás ellen!
Hivatalos: tüntetőket kínoztak meg a hongkongi rendőrök
330 gyerek lett rosszul a Hit Gyülekezete által fenntartott iskolában
Három év múlva már csak elektromos buszok lesznek Magyarországon!
Gigantikus Orbán Viktor-portré fogadja a dolgozókat minden egyes nap!
Szamárfület mutattak Kósa Lajosnak
Óriási EU botrány: Minden szabályos volt az EU-pénzek körül, nem kell folytatni a büntetőeljárást a cseh miniszterelnök ellen
Óriási a titkolózás, hogy miből fizeti a cirkuszos kampányt a Fidelitas
Komoly műszaki gond van több vasútvonalon
A legszelídebb motorosok szállják ma meg Pestet!
Vasárnap bárki ingyen beutazhatja az országot
A Budaörsi út elesett egy négyes karambol miatt!
Elkezdte a több ezres leépítést a BMW!
Óriásit lép a Google: 600 milliárd forintnyi összeget költenek napelemekre és szélturbinákra!
6,5 milliárd forintból épül feldolgozó üzem Kisvárdán
Szétverték a frissen lerakott botlatóköveket Hajdúszoboszlón!
Zártkapus lesz a válogatott Azerbajdzsán elleni hazai meccse
Elkezdődött: Több mint 2000 dolgozót küld el a német bank
Káosz: Megugrott a hőmérséklet az Amazonas-medencében
Tarthatatlan a munkaerőhiány: tárgyalást kezdtek a kormánnyal a vasutas szakszervezetek
Megkezdődött az 51-es körzet lerohanása! - videót tettek közzé!
Leszakadt felsővezeték miatt zárták le teljesen az M1-autópályát!
Összerugdosta magatehetetlen betegét a borsodi kórház betegszállítója
Önnek is joga van tudni, miből készül a trüffel!
Az ellenzéki polgármesterek betelepítenék a bevándorlókat! - és egyébként alkalmatlanok is!
A fegyelmi bizottság beidézte a nőgyalázó edzőt
Egy igazi kereszténydemokrata tesz a közösségéért, például családot alapít, gyermeket nevel!
MÁV: Az utasok csak október 13-ig lesznek tüntetők
Sztrájkot hirdettek a közszolgák
Rekord: eddig egymillió magyar próbált szerencsét külföldön
Elítélték az élő kismacskákat elásó budapesti nőt
Az Országos Széchényi Könyvtárról kérdezték volna a kormányt, aztán jött a kioktatás!
A tini aktivistának mindössze 56 másodpercbe telt megsemmisíteni a republikánus képviselő érvelését
11-11-es döntetlent játszott a Fradi az Espanyol ellen! - ja mégsem, az eredmény 1:1 lett
Lökdösődés és botrány: megpróbálták megakadályozni, hogy a Suzuki-gyárnál tüntessenek
Áder vízió: 2030-ra a magyarországi áramtermelés több mint 90 százaléka szén-dioxid-mentes lehet!
Viktor, engedd a bábodat vitázni! - óriási plakát alázza Orbánt!
MÁV dokumentum: rablóvonatokon vitték ki az értékeket a románok
Hivatalos: Jobban élnek a románok, mint a magyarok!
Köztévé híradó: a Fradi bravúros 11-11-et játszott az Espanol ellen!
A józsefvárosi plébános gőzerővel kampányol a Fidesz mellett!
Moszkva: a tüntetők elleni fellépések durvasága már a putyinistáknak is sok
Puzsér: Berki Krisztiánt Rogán indította
Áder: Magyarország felelőssége kisebb a bolygóért
Hirtelen Rómába utazik Orbán Viktor
Segíts egy megosztással: hirtelen eltűnt 34 éves nőt keres a rendőrség!
Váratlan: Berki ma a jogi képviselőjével ment a tévébe
Hősként éltetnek Európában két magyar mentőst!
Trump tejhatalma: pert indított az adóbevallásait bekérő ügyész ellen
A MÁV elismerte, hogy jogosak a kritikák
Nevet vált a Telenor! - a magyar állam megszerezte a szolgáltató egy részét!
Több mint 1000 tő kendert rejtett az orosházi kukoricás
Egyszerű felfestések, de gyalogosok életét menthetik meg
Hiába a büntetések, a horrorkaravánok továbbra egyre többen vannak!
Újabb százmilliós támogatások érkeztek a vád alá helyezett Simonkához közeli alapítványhoz!
Továbbra is csőbe húzza az utazókat a Booking.com, hiába ígértek mást
2,5 milliárdért elköltözne a Politikatörténeti Intézet
Már a felfüggesztett börtönnek is örülne Galambos Lajos
Fideszes fórum botrány: a migránsoknak büdös a lábuk
Mi látszik valójában a titokzatos UFO-felvételeken?
8,5 évet kért Simonka Györgyre az ügyészség
Hétfő hajnalig nem lehet majd autózni a Belváros egy részén
Oroszország: letartóztattak egy sámánt, aki ki akarta űzni Putyint a Kremlből
Nem szükséges vizsgálni hogy van-e átfedés Berki Krisztián és Tarlós István fideszes főpolgármester-jelöltek ajánlásai között
Gulyás Gergely azt mondta, ha Karácsony lesz a főpolgármester, Budapest nem kap fejlesztési pénzt, a Választási Bizottság szerint ez nem gond
Üzleti titok, hogy mennyiért vett az MVM egy veszteséges vízerőművet Erdélyben
Egyiptomi átverés: rémálom, amit a magyar társaságnak el kellett viselnie
Hivatalos: a hétvégén ügyfélszolgálat sem lesz a Telenornál
Hazudott a francia tanár a terroristákról, saját magát vágta meg
Terrorellenes Iszlám-szövetség alakult az ISIS ellen
Tengerbe fulladt az egész családja, mindenkit maradásra buzdít Szíriában
Ismét tömegverekedések és gyújtogatások voltak Németországban
Eltiltja-e gyermekét Liptai Claudia Gesztesitől?
THE POST
Amit látsz, az a hír, amit tudsz, az a háttér, amit érzel, az a vélemény!
COPYRIGHT © 2019. minden jog fenntartva