thepost / Magyarország / Budapest / 2019.09.19
THE POST




           
19
A miniszterelnök nem magánember! - Orbán és Tarlós közötti megegyezés csakis kettejükre vonatkozik!
Ez is érdekelhet:
Botrány: Törlik a nevelőszülői képzést új Országos Képzési Jegyzékből
Tánciskola és védőoltás az új fővárosi kampányeszköz
Tiborcz már egy étterem és egy bornagyker körül sürgölődik
Nemcsak az jogsértés, amelynek folytán okvetlenül börtönbe kerül a delikvens. Vélemény.



Gulyás Gergely miniszter rádiónyilatkozatában kifejtette, hogy az Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Tarlós István hivatalban lévő budapesti főpolgármester közötti megegyezés csakis kettejükre vonatkozik. Ebben olyasmik szerepelnek, mint a rendszeres egyeztetés a két államférfi között, az új közmunkatanács létrehozása, pénz a metróra stb.

Gulyás miniszter úr közölte: ha a bűnös város közönsége netán mégse Tarlós urat választja újjá, akkor orra tőle fokhagymás, megegyezés sztornó, metrópénz nuku.

Gulyás miniszter úr evvel megfenyegette a székesfővárost, hogy amennyiben nem szavaz megfelelően (Tarlós + fideszes többség a közgyűlésben), akkor anyagi és közigazgatási hátrányokban részesül. Mert hogy ez szerinte politikai, nem közjogi megállapodás – igaz, ő ezt nyelvtanilag helytelenül, magyartalanul mondja, de udvariasságból javítottam –, ami logikai és értelmi tekintetben idiotizmus, jogismeret szemszögéből nézve tudatlanság és műveletlenség, büntetőjogilag pedig alkotmánysértés kísérlete.

Az ígéretes – fényes pálya előtt álló – ifjú tisztségviselő azt képzeli (sok szkeptikus olvasónkkal hallgatólagos egyetértésben, sajnos), hogy a „politika” kifejezés egyszerűen „disznóság”-ot jelent.

Mutyi, kéz kezet mos, elveszti közpénz jellegét, alkotmányos költség stb. Ilyesmiket.

A szkeptikus olvasótól eltérően, neki ehhez a szkepszishez nincs joga, mert a „politika” elvben a közügyek szféráját jelenti, amelyet – már ha föltételezzük, hogy A MAGYAR ÁLLAM MÉG FÖNNÁLL – az alkotmány szabályoz. Az olyan politika viszont, amely nem közjogi, tanult barátom, az törvénytelen, alkotmányellenes, tehát tilos.

A miniszterelnök, aki nem magánember, hanem a végrehajtó hatalom megválasztott és beiktatott feje látástól vakulásig, 24/7, nem köthet olyan – formális vagy informális – megállapodásokat fontos köztisztséget betöltő hivatalos személlyel, amely nem érvényes akkor, ha azt a köztisztséget másvalaki tölti be. (Ha ez így lenne, akkor nem kell adót fizetnünk, ha új vezetője lesz az adóhivatalnak.)

Közigazgatási aktusok – mint a rendszeres egyeztetés két fontos közhivatal vezetője között – és költségvetési pénzek juttatása, ha csak bizonyos személyek között érvényes, akkor hatalmi visszaélés, amit a törvény szigorúan tilt és büntet.

Ráadásul ellentmond az alkotmányos konvenciónak. A kormányzat politikai – mindig a közjognak alárendelt – működése nem lehet személyhez kötött, hanem kizárólag csak részrehajlástól mentes, pártatlan, tárgyilagos. A közjó minden egyes honpolgár java, akik között hatalmi és pártelfogultságból (pláne nyíltan és nyilvánosan!) különbséget tenni alkotmánysértő és tilos.

Gulyás miniszter – föltételezhetőleg a miniszterelnök úr egyetértésével – illetéktelenül beleavatkozik a helyhatósági választásba, és fenyegeti a választókat. Kilátásba helyezi, hogy amennyiben nem az érdemdús és köztiszteletben álló, valamint választékos modorú Tarlós urat látja jónak újraválasztani a főváros közönsége, ez a kormány nyíltan kifejezett szándéka szerint anyagi hátrányokkal járhat Budapestre nézve. Ez bemocskolja a választás tisztaságát, korlátozza a választás szabadságát, ami bűncselekmény.

Gulyás miniszter – őszinte csodálkozásomra – még nem mondott le, de még az se történt meg, ami némileg könnyítené h

elyzetét a nyilvánvalóan (haladéktalanul) megkezdett ügyészségi eljárásban (hiszen a választási jogsértések ügyében gyorsan kell eljárni), tudniillik hogy Orbán miniszterelnök úr a legnagyobb nyilvánosság előtt leszögezze, hogy tapasztalatlan fiatal munkatársa tévesen nyilatkozott, és neki – Orbán úrnak – egyáltalán nincsenek ilyen alkotmánysértő szándékai. Ő állja adott szavát, függetlenül attól, hogy mi a neve Budapest új főpolgármesterének. Hiszen ő a kormány vezetője, nem baráti kedvezményt nyújtó üzletember, aki a saját magánpénzét költi úgy, ahogy kedve szottyan.

Különben – Isten őrizz – még az a csalóka látszat keletkezhetnék, hogy csak annak jár az, ami jár, aki Orbán úr párthíve, netán megbízottja.

Mert azt nem hinnők (s a tények se azt bizonyítják), hogy a kitűnő stílusú Tarlós főpolgármester úr vezette főváros – kizárólag Tarlós úr érdemei és rokonszenves beszédmódja miatt – olyasmit kapott eddig, ami nem jár. Némelyek nézete szerint még több is járt volna, de ez nem ennek a rövid dolgozatnak a tárgya.

De az, ami jár, Budapestnek jár, nem pedig az ilyen vagy amolyan nevű főpolgármester személyének. Ha a kormányzat csak a kormányzat vezetőinek ideológiailag rokonszenves és nekik a törvényes kötelmeken túli hűséggel tartozó emberek által irányított helyhatóságokkal bánik méltányosan, akkor a magyarországi alkotmányos rendszer végét vagyunk kénytelenek bejelenteni.

Nem először sajnos, de továbbra is hazafias mélabúval.

Az alkotmányhű, patrióta magyar ember persze egy ideje már nem könnyeket ont az alkotmányos haza vesztén, hanem csillapíthatatlanul röhög, miközben menetrendeket és baden-württenbergi állásajánlatokat tanulmányoz.

Az is mosolyt csal az alkotmány- és törvénytisztelő magyar honpolgár ajakára, hogy – amint kiderült – a magát éppen Magyar Társadalomkutató Intézetnek (máskor másnak) nevező bűnszövetkezet telefonos „interjúkban” rágalmazza az Orbán, Gulyás, Tarlós uraknak nem tetsző polgármesterjelölteket és ijesztgeti reménybeli választóikat. A szkeptikusan mosolygó honpolgár ugyanakkor hőn reményli, hogy a pártatlan és igazságszerető magyar rendőrhatóság kivizsgálandja ezt a merényt.

(Vagy nem.)

Az egyik legaggasztóbb jele a magyar állam (és az alkotmányos hazafiság) poshadásának, hogy a jó képességű és derűs kedélyű Gulyás miniszter – kimondottan arcátlan – nyilatkozatát nem követte a fölháborodás vagy legalább a „mi-már-ezerszer-megmondtuk-hogy-ezek-ilyenek” vihara. Elvárható lett volna, hogy a népszerű és magabiztos Tarlós főpolgármester annyit mondjon: természetesen mindaz, amit Orbán Viktor magyar miniszterelnök (történelmünk egyik igen érdekes személyisége) neki megígért, Tarlós úr utódának is a jussa, annak a valószínűtlen balesetnek a bekövetkeztén is, ha a széles körben elismerésnek örvendő Tarlós urat a pesti nép forró hálája mégse ülteti vissza eddigi székébe, ahogyan az manapság dukál.

Hiszen azt senki nem gondolhatja, hogy ez lenne Tarlós István budapesti főpolgármester választási üzenete (via Gulyás): „Merjél csak az ellenfelemre szavazni, Orbán Viktor majd fenéken billent!”

Ilyesmi a jogegyenlőség őshazájában teljességgel elképzelhetetlen.

Nem tudom, miről jut eszembe, hogy a legutóbbi oroszországi helyhatósági választásokon a hazánkban is nagyra becsült Vlagyimir Putyin pártja a 16 régióból 16-ban nyert: ezt legföljebb azok nem tartják a demokrácia diadalának, akik már csomagolnak.
Oszd meg, hogy minél több emberhez eljusson! - köszönjük >>
Ez is érdekelhet:
Titokzatos vevő jelentkezett be a budai magánkórház eladó épületére
Gyönyörű pillanat amikor ez az oroszlánpapa először találkozik a kölykével
Fidesz kampány: Novák Katalin és Klausmann Viktor gyerekjátékok között interjúvolták meg egymást
Hírhez tartozó kép:
Titokzatos vevő jelentkezett be a budai magánkórház eladó épületére
Gyönyörű pillanat amikor ez az oroszlánpapa először találkozik a kölykével
Gyönyörű pillanat amikor ez az oroszlánpapa először találkozik a kölykével
Fidesz kampány: Novák Katalin és Klausmann Viktor gyerekjátékok között interjúvolták meg egymást
Botrány: Törlik a nevelőszülői képzést új Országos Képzési Jegyzékből
Tánciskola és védőoltás az új fővárosi kampányeszköz
Tiborcz már egy étterem és egy bornagyker körül sürgölődik
Gyerekekkel teli óvodára lőttek rá Révkomáromban
Segíts egy megosztással: nem ment haza a kis Kristóf!
S. O. S. - sürgősen gazdi kell ennek cicának! - minden megosztás számít!
Még mindig nincs ítélet Berki Krisztián ügyében
Az átadás után egy nappal már fel is bontották a burkolatot a 47 milliós parkolóban!
Fordulat Brexit-ügyben: Nagy-Britannia EU-tag maradhat, az elmúlt évek káosza pedig felesleges volt
Iráni bázisról indíthatták a szaúdi olajfinomító elleni támadást
Műszaki hiba miatt bömbölt a Rammstein a Puskás Arénából
Kövér: Magánügy, hogy Orbán Csányiék szigetére ment-e nyaralni
Budapestet is elérte a trágyaszag
Átadott egy parkolót a fideszes képviselő, egy kisfiú még trombitált is neki
Gyöngyöspata ismét felkerült a térképre: Iskolai bántalmazási ügy zaklatta fel a kisvárost!
A tudósok sem értik: magasabb fokozatba kapcsolt a Tejútrendszer közepén lévő fekete lyuk
Sokkoló videó: óriásit esett a rolleres, akit egy taxis ütött el Budapesten
Újabb félmilliárd forintot vettek fel Tiborczék a turai kastélyra
Titkos terv készült a sertéspestis megállítására
Orbán ügyvédje lesz az új bokszelnök
Kósa ismét a Fidesz alelnöke lehet
Jövőre van csak időpont hasi ultrahangra egy 11. kerületi rendelőben
Tarlós: A Margitszigeten talán olyan gyávának tűntem?!
A Fidesz el sem ment, így határozatképtelen lett a parlamenti ülés, ahol a klímaválságról vitáztak volna
Jogerős: jár a kártérítés a gyöngyöspatai roma diákoknak
Bíróság elé állítják a nőt, aki három kismacskát ásott el élve
Törvényt sértett a szekszárdi polgármester, amikor iskolában kampányolt
Pikó botrány: belassult a nyomozás, valaki rálépett a fékre
Iskolások előtt adott át egy fél éve kész futópályát Borkai Zsolt
Milliós gyerektartásra kötelezték Pécsi Ildikó fiát
Újra nő az üzemanyagok ára
Ingyen tűzifát oszt a kormány a lakosságnak
Halálra éheztették 9 hónapos kislányukat
Rossz hír Magyarországnak: Menekültek százezreit küldhetik vissza a németek
Bántalmazott egy nőt, segítsen a rendőrségnek megtalálni!
Íme az első londoni repülőtér, ahol arcfelismeréssel dolgoznak majd
Rákkeltő hatóanyag lehetett a savlekötőkben!
Kisiklott tehervonat miatt van káosz a MÁV-nál!
Fideszes politikus kérte, hogy a Bomba energiaital perelje be Bomba Gábort
Komplett antennarendszert épített ki a kórházban a tévéket adományozó szerelő
Felborult tűzoltókocsi: Több tűzoltó megsérült, kórházba szállították őket
Hamisítási botrány: Magyar emberek adatait felhasználva segített románoknak hamis útleveleket készíteni az ügyintéző
Teherautók ütköztek a 86-oson Körmendnél
Egy fehér Opelt keres a rendőrség: letörte a vasúti sorompót
Senki nem hisz Varga Juditnak! - látványosan kinevetik azt amiket mond!
Szombathely: Ittasan okozott balesetet egy férfi!
Kitettek az autópályán, eldobták a labdámat és magamra hagytak!
Saját vizeletükben feküdtek a kutyusok a barcsi kutyatenyésztőnél
Olaszország nekiment Orbánnak: Magyarország közönye miatt élünk migrációs vészhelyzetben
3 év börtönt kapott a bajóti tragédiát okozó sofőr
Vége a PET palackoknak: nem vesz többé műanyag palackos vizet a pécsi egyetem!
Újabb horror vontatmányt kapcsoltak le a rendőrök az autópályán
Belvárosi ingyenes lap: a polgármester öccse szívesen kíséri át az időseket a zebrán
Forint válság: az új mélypont 334! - Matolcsy bizakodó!
Simonka lebetegedett: a saját fórumára sem ment el!
Állandó poén tárgya, hogy hasonlítok Orbán Ráhelre, de szerencsére a külsőségeken kívül nincs hasonlóság
Bemutató közben borult fel a tűzoltókocsi! + videó
Útlezárással tüntetnek a szeméttelep bezárásáért Veszprémben
Árverésre bocsájtják a Budai Egészségközpont épületét!
Megszólalt a nyugdíjas aki neten árulja a rezsiutalványt!
Franciaország vizsgálatot indít: Sorra születnek a végtaghiányos csecsemők!
Veszprémi tragédia: zebrán gázolt halálra egy idős asszonyt, börtön várhat rá
Továbbra is rács mögött marad a Viking Sigyn kapitánya!
Sok tanárnak fogalma sincs, miből kellene észrevennie, ha egy gyerek lelki problémákkal küzd
Hárommillió szíriai menekültet küld haza Törökország!
Orbán Ráhelre nagyon hasonlító jelöltet indít az ellenzék Óbudán
Három napja még sikeres szívműtétjéről írt posztot az elhunyt Terry Black!
Orbán nem dőlhet hátra: a brüsszeli meghallgatás csak az első lépés volt!
Varga Judit: a jogállamiság Magyarország számára is rendkívül fontos kérdés!
Török: Ha az ellenzék nem nyer Budapesten, akkor megírhatjuk a 2022-es eredményt
Robbanás volt Oroszország legnagyobb víruslaborjában: ebola és a lépfene mintákat tároltak!
Hidegfront: szerdától már 20 fok sem lesz
A gyerekek ötöde egyszülős családban él
A fiatalok járványa az elektromos cigaretta használata
Disneyland magyar módra - Vár állott, most stadion!
A kórház parkolójában elesett az idős orvos, másnap meghalt!
A debreceni polgármester is az állami pénzből épült magániskolába íratta a gyerekét
Ma lenne, a mindenkinek járó 2,5 millió forint napja – ha nem lenne óriási kamu a hír
Egerszegi Krisztina is belekeveredett az érdi választási harcokba
Sokkoló videó: kétszer csap ugyanabba a Toyotába a villám!
Szűkös idők jönnek: ezermilliárd forinttal kevesebb pénzt kaphatunk az EU-tól!
A betegágyán ír könyvet Sas József
Magyar orvos adhatja vissza a vakok látását: Százmilliárd vírusrészecskét fecskendezünk a szembe
Hollandia durván üzent Varga Juditnak: Ne mártírkodjon!
Kiakadtak a fideszesek, amiért Fidesz-logót ragasztottak a plakátjaikra
Üres sörpadoknak tartott beszédet Ferencváros polgármestere
BMW-ket is vettek a családok állami támogatással!
Küszöbön az új migrációs megállapodás
Tényleg olyan világot élünk ahol az emberek segítségnyújtás nélkül végignéznek egy halálos balesetet?
Varga Judit: Magyarország elkötelezett a jogállamiság iránt
Ausztria: útmutatót dolgoztak ki az e-rollerezés szabályozására
Hazaárulónak tartotta a szomszédját, ezért heteken át ütött egy vashordót, hogy megkeserítse a nő életét
Gulyás: Ha haladékot kérnek a Brexitre, mi nem fog egyedül vétózni
Snowden: Ha kiesem az ablakon, az nem lesz öngyilkosság
Szolidaritásból egy órás késéssel kezdik el a MÁV elleni tüntetést
Elutasították Puzsérék fellebbezését, Berki indulhat a választáson
Elhunytak aláírásai szerepelnek az ajánlóíveken!
Megkezdték a rendőrök a horrorszerelvényes sofőrök szívatását!
Varga Juditot erős témákkal fogadta az EU: pl a véleménynyilvánítás szabadsága
Az ORÖ több tucat képviselőjét és családtagjait hallgatták ki a napokban gyanúsítottként, rabosítás is történt!
Roma jogvédők tiltakoztak Orosz Mihály indulása ellen
Hős utcai politika: a törvény erejével rabolnak
10 milliárdból tenné vonzóvá a Tisza-tavat a kormány
Amerikában regisztrált címen gyűjtik a szavazók adatait
Többmilliós bírságot kapott Rubint Réka a posztjai miatt
A szaúdi olajfinomító elleni támadást ennyivel nem ússzuk meg!
Hiába végzett Ungár Péter a CEU-n, az egyetem nem kaphat felmentést a szabályok alól
Jól látod, ez egy általános iskola WC-je Magyarországon!
200 liter gázolajat is elégethet egy óra alatt Mészáros Lőrinc által használt jacht!
Megint belefutottak a magyar családok: közel 110 ezer lakáshiteles van bajban!
A bevásárlókocsik közé építették be a szabálytalanul leparkolt autót!
Orbán bejelentése: Tévedtem, tévedtünk!
Meghalt a Piramis és a Bikini zenésze, Gallai Péter!
Óriási a készülődés: új mentorral indul októberben az X-Faktor!
Rengeteg EU-s pénztől esünk el, ha elfogadják a németek javaslatát
Vádat emeltek a halálra égett ötéves Petike apja ellen
Nemsokára a magyar minimálbér lesz a legalacsonyabb az EU-ban!
Egyetlen ütéssel koponyacsonttörést okoznak egy hajléktalannak, nem tudták, hogy a kamera mindent rögzít!
Kis híján amputálta a kutyus lábát a vadőr által kihelyezett csapda
Most már együtt halunk meg: ordította az ózdi családirtó!
Pánik: hamarosan brutálisan elszállhatnak a benzinárak!
Megkeresztelkedett a Honvéd játékosa, reméli így fog tudni gólt rúgni!
Amerika felébredt: a többség szerint a klímaváltozás súlyos probléma!
Aki egyedül neveli a gyerekét, annak a családbarát kormány alatt is felkopik az álla!
Trump engedélyezte egy oroszlán trófeájának beutaztatását Tanzániából! - az állatvédők forronganak!
Felfestette az iskolai zebrát az önkormányzat helyett, köszönet helyett feljelentették érte!
Szégyen jelöltek listája: még a börtönben sem mondott le a fideszes polgármester!
Kövér szerint az ellenzék az erdő mélyén bújkáló kommunista vietnámi gerillákból áll
Érdekes lelet: Az egymás kezét fogva eltemetett szerelmespár tagjai mindketten férfiak voltak
Amerikában regisztrált címről működik az online Kubatov-lista
Az eddigi legkellemetlenebb kérdésekre számíthat ma Brüsszelben a magyar jogállamiságról Varga Judit
Titkosították a kormányzati nyelvoktatási tervezetet
A kormány nem csökkenti a gáz árát, mert szerintük az megfelelő!
Lezuhant a trapézról egy magyar artista az előadás közepén
Láncra vert cicát mentettek az állatvédők
Elindult Afrikába az egyetlen jeladós magyar fekete gólya!
Hazudott a francia tanár a terroristákról, saját magát vágta meg
Terrorellenes Iszlám-szövetség alakult az ISIS ellen
Tengerbe fulladt az egész családja, mindenkit maradásra buzdít Szíriában
Ismét tömegverekedések és gyújtogatások voltak Németországban
Eltiltja-e gyermekét Liptai Claudia Gesztesitől?
THE POST
Amit látsz, az a hír, amit tudsz, az a háttér, amit érzel, az a vélemény!
COPYRIGHT © 2019. minden jog fenntartva