thepost / Magyarország / Budapest / 2019.10.21
THE POST
           
21




Trócsányit verik Orbán helyett
Ez is érdekelhet:
Botrány a Parlamentben - csúnyán megzavarták Orbán beszédét, kitört a balhé
Az EU fenyegetése ellenére a magyar kormány támogatja a törököket
Szijjártó: ha négymillió bevándorló megindul.....


Orbán Viktor örülhet, az Európai Bizottság harmóniára törekvő leendő elnöke teljesítette kérését, és a magyar biztosjelöltnek adja a bővítési feladatkört. Trócsányi László viszont még másfél hónapig kénytelen lesz eltűrni, hogy a nyugati sajtó rajta veri el a port. A happy end pedig kérdéses.

Ursula von der Leyen csapatot hirdetett, és érezhetően odafigyelt arra, hogy minden nemzeti kormány elégedett legyen a feladatkiosztással. És ez által motivált legyen a novemberben hivatalba lépő bizottság döntéseinek végrehajtásában.

In die Pflicht nehmen ez a német kifejezés annyit tesz: valakit rávenni arra, hogy a döntéseket magáénak is érezze, osztozzon a felelősségen. Von der Leyen döntései ezt az elvet követik. Ebből Európa akár profitálhat is a következő öt évben. A bizottság mindig is kompromisszumra épülő szervezet volt, ám az utóbbi évek polarizációja után fennállt a veszélye, hogy a politikai küzdelem majd ezt a testületet is megbénítja. Pedig Brüsszelnek egy átalakuló, a korábbinál is versengőbb világrendben kéne képviselnie az európaiak érdekeit.

A kontinens számára az jó hír, hogy von der Leyennek sikerült úgy alakítania a személyes döntéseket, hogy Frans Timmermans és Orbán Viktor egyaránt örüljenek az eredménynek – miközben Emmanuel Macron és Angela Merkel azt érezheti, az akaratuk szerint alakultak a dolgok.

A magyar ellenzékben sokaknak egyáltalán nem tetszik a konfliktusok békés rendezése, hiszen ez által elmaradt a magyar provokációkra adott brüsszeli büntetés. Sőt, Orbán Viktor kifejezetten örülhetett a csapathirdetés után. A magyar kormányfő rutinos a brüsszeli meccsekben. Olyan területet kért el kormánya számára, amelyre esélye is volt. Nem nagyra vágyott, hanem a megvalósíthatóra. És úgy menedzselte a várakozásokat, hogy a megszerezhető konc hatalmas fegyverténynek tűnjön.

Ehhez kellett Orbán tudása

Lássuk be, Orbán felemás lapjaiból kihozta a legtöbbet. A szomszédságpolitika és bővítés feladatköre hangsúlyosnak nem nevezhető. Bár a miniszterelnök azt magyarázza, hogy ezzel magyar felelőse lesz az ukránokkal és az észak-afrikaiakkal való kapcsolattartásnak, csakhogy az uniónak van kvázi külügyminisztere. A kül- és biztonságpolitikai főképviselő a veterán spanyol szociáldemokrata politikus, Joseph Borell lesz. A magyar jelöltnek marad a másodhegedűs szerepe, a Nyugat-Balkán államainak fegyelmezése, valamint a kilátástalan ukrán és török tárgyalási folyamatok odázása.

Az unió jelenlegi stratégiája szerint Szerbia, Albánia és a többi balkán ország 2025 után, a jelenlegi bizottság mandátumának lejártát követően csatlakozhat a klu

bhoz. Fontos tárgyalások lesznek addig, fontos döntések viszont nem. A magyar külügynek azonban ez is lehetőséget nyújt majd arra, hogy Tiranában, Szarajevóban és Szkopjéban éreztesse: náluk van az uniós kapu kulcsa, Budapesttel kell mindenkinek jóban lennie.

És akkor térjünk át Trócsányi Lászlóra, aki az elemzésből eddig kimaradt. Ő hónapok óta az Európai Parlament baloldali és liberális énekét hallja:

túl korai neked ez a happy end / nem adok időt, hogy kipihend!

Amit a napokban láthatunk, az minden kvalitásos ember sorsa, aki elszegődik Orbán szolgálatába. Tekintélyük ugyanis megszűnik, elillan. Különösen láthatóvá válik ez, ha valakit az európai színpadra jelöl a magyar kormányfő. Ott ugyanis mások a sajtóviszonyok, mint a fiúkórussá összeállt magyar kormánymédiában.


Trócsányit verik Orbán helyett

Orbán magabiztosan állítja úton útfélen Trócsányiról, milyen rátermett ember, aki alkotmánybíró volt, a Velencei Bizottság tagja, jogtudós, ex-nagykövet. Tessék ránézni, hát így néz ki egy barbár? Akkor mégis mi a baj vele? Hát az, amire Orbán az elmúlt években használta. A miniszterelnök azt várta el tőle, hogy még akkor is az Európai Bíróság kvótákról hozott döntése ellen harcoljon, amikor az már egy jogászembertől a szakmai megsemmisülést jelentette. És úgy utasította közigazgatási bíróságok kidolgozására, megvalósítására és kommunikációs megvédésére, hogy az első alkalommal, hogy számára ezek a bíróságok hátrányossá váltak, kidobta azokat a kukába.

A közigazgatási bíróságok kitervelője, az európai jogbiztonság aláásója maga Orbán Viktor. Ő viszont a hatalom logikája miatt nem veszíthetett. Ő meccset nyert. A végrehajtója, Trócsányi kerül most ezért reflektorfénybe, átvilágítják teljes eddigi életét. Jelölése után még azt is előásták róla, hogy ügyvédi irodája a miniszterségével össze nem egyeztethető feladatokat végzett hivatali ideje alatt. A brüsszeli politikai meccs úgy diktálja, hogy minden hibát nagyítsanak sokszorosára. Mint öt éve, amikor Navracsics Tibort ugráltatta az Európai Parlament.

Ha Trócsányi ezeket a heteket átvészeli, akkor várja a fejedelmi megélhetést biztosító, súlytalan munka. A becsületét visszanyerni azonban sokkal nehezebb lesz. Erre is jó példát ad Navracsics, aki tekintélyével fizetett ambíciójáért.

Ha viszont Orbán eredeti jelöltje elbukik az EP-ben, akkor talál majd mást a helyére. Neki ebben a meccsben már nincs kockázat. Sőt, tovább szőheti az ármánykodó baloldalról szóló mesét, amelyben mindig őt akarják elgáncsolni, de sosem sikerül. Miközben Trócsányinak fáj a lába. Orbán pedig nevethet gond feledten.
Oszd meg, hogy minél több emberhez eljusson! - köszönjük >>
Ez is érdekelhet:
Európai politikust így még nem aláztak porig mint most Orbánt
Orbán megpróbálta kitépni Hadházy kezéből a táblát, amivel tiltakozott a miniszterelnök beszéde alatt
Fél tucat fideszes ugrott rá Hadházyra, amikor beállt Orbán elé
Hírhez tartozó kép:
Európai politikust így még nem aláztak porig mint most Orbánt
Orbán megpróbálta kitépni Hadházy kezéből a táblát, amivel tiltakozott a miniszterelnök beszéde alatt
Orbán megpróbálta kitépni Hadházy kezéből a táblát, amivel tiltakozott a miniszterelnök beszéde alatt
Fél tucat fideszes ugrott rá Hadházyra, amikor beállt Orbán elé
Botrány a Parlamentben - csúnyán megzavarták Orbán beszédét, kitört a balhé
Az EU fenyegetése ellenére a magyar kormány támogatja a törököket
Szijjártó: ha négymillió bevándorló megindul.....
Emilión röhög a fél ország - gagyi szöveg miatt szállt rá mindneki
90 milliárd forint nyereséget ért el magyar cég
Karácsony Gergely első nagy győzelmétől hangos a sajtó
A mesterséges emberi bőrből készült telefontok az újabb őrület
CDU: Magyarország hagyja el az Európai Uniót
Lehetetlen megakasztani a Városliget beépítését
Hídblokáddal fenyegetőznek a taxisok a Bolt miatt
Külföldi rendszámú autókkal építik a BMW debreceni gyárát
EU: ha a magyar kormány támogatja a török inváziót, az Magyarország EU-tagságába fog kerülni
Magyarország EU-s kizárásával fenyegette meg Orbánt Németország
Orbán a híveinek: A szabadság napja ez
Nem vállalja a nyilvános beszédet Orbán
15 milliótól kezdődik Borkai 21 éves fiának új autója
Bayer: a fideszes média el fog kezdeni újságot írni
Kövér ebbe a karámba akarja tartani az újságírókat
Bayer Zsolték kéz a kézben dülöngéltek és tüntettek a bukott Salvini mellett
Elképesztő: a képen látható férfit keresi a rendőrség azért amit a villamoson csinált
Mentőápoló segített világra egy kisbabát egy sátoraljaújhelyi parkban
Lecsapott a rendőrség: elképesztő amit találtak a hegyeshalmi éjszakában
Köszi apu! - Borkai lánya 22 évesen kapott egy luxus ingatlant
Erdogan atombombát akar - ezen felbolydult az egész világ
Így indult a hétfő: kilométeres sorok az autópályákon
Saját légi támaszpontjukat bombázták porig az amerikaiak - azt mondják szándékos volt
Radikális muszlim tanokat hirdető alapítvány nyit iskolát Budapesten
A konnektorban hagyott telefontöltő miatt égett le egy pilisvörösvári ház
Öntudatlanul fetrengő embereket filmeztek Miskolcon
Milliós gyerektartásra kötelezték Pécsi Ildikó fiát
Újra nő az üzemanyagok ára
Ingyen tűzifát oszt a kormány a lakosságnak
Halálra éheztették 9 hónapos kislányukat
Rossz hír Magyarországnak: Menekültek százezreit küldhetik vissza a németek
Törölje le a telefonjáról ezt az alkalmazást most rögtön
Több milliárd forint hitelt vettek fel Tarlósék a háttérben
Bödőcs: Borkai A Wall Street farkasa Fásy Ádám-féle kiadása
Miért pénzel a kormány határon túli városokat?
20 milliárd forint határon túli futballra
Totálkáros lett a Trabi a Sárvári karambolban
Hangfelvétel: a fideszesek fenyegetik a romákat Orosházán!
Feljelentéskiegészítést kér a rendőrség a Borkai ügyben
A Borkai a rendőrségen kép felrobbantotta az internetet
Borkai 22 éves lánya nem luxus lakást kapott, mert mindössze 40-45 millió lehetett az ára
Saját légitámaszpontjukat bombázták porig Szíriában az amerikaiak
Orbán nyíltan szembement az EU-val: felajánlotta a segítséget Azerbajdzsánnak és Törökországnak
Orbán a szabályokat megszegve felajánlotta a magyar uniós biztos segítségét Azerbajdzsánnak és Törökországnak
Zalaegerszeg: Tömegverekedést rendeztek a kispesti ultrák
Borkai lánya 22 évesen vált luxusingatlan tulajdonosává
Arad: szolgálati időben lett öngy*ilkos egy börtönőr
A kormány szerint eddig dübörgött a magyar gazdaság de most várható egy pici torpanás
Varga: A gazdasági lassulás mélyebb lehet, mint amire korábban bárki számított
Banki adategyeztetés: a hónap végéig van idő a
Kiugróan veszélyes a levegő minősége a szmogtól Székesfehérváron
Tombolt és mikrofont dobált a zsűrire a kiakadt X-Faktor versenyző
A túlóra miatt zúgolódnak a rendőrök
Több rendőr szerelt le, mint ahányan érkeztek a testülethez.
Mi Hazánk: Tisza Istvánra neveznék át a Szabó Ervin Könyvtárat
A teljes magyar lakosság nevében ígért együttműködést Orbán a Türk Tanácsban
Érdekes ígéretet tett a Türk Tanácsban Orbán
Orbán emberéről még szavazni sem hajlandó az Európai Parlament
EU Orbán a kispadon marad bármit is híresztel itthon
EU jelentés: hivatalosan nem biztosított Magyarországon a jogállamiság
A hét kérdését szegezték a rendőrségnek a Borkai ügyben
Borkai egyszerűen botlásnak nevezte a nyilvánosságra kerülő korrupciós ügyeket
Külföld: Orbán fordítva ült fel a kipcsak lóra
Tízmilliárdos EU-s büntetést terhel az adófizetőkre a kormány
A képhamisító önkormányzati lap az ellenzéki győzelem után már a sajtószabadságot ünnepli
A frászt hozta az X-Faktor zsűrire a mikrofondobáló lány
Súlyos válaszcsapást ígér Kína
Egy bőröndöt adtak át Borkainak
Kétszer annyit költött Orbán, mint amennyit tervezett: több mint 50 milliárdot
Videóra vette, ahogy részegen motorozik - a rendőrség közzétette a felvételt
Olyan stílusban üzent Erdogan, amire nincsenek szavak
Erdogan egy perccel sem vár tovább a fegyverszünet után, ha a kurdok nem mennek.
A Brexit elhalasztásáért könyörög az EU-nak Boris Johnson
Orbánt éltette, Sorost kritizálta Matteo Salvini
Karácsony belenézett a főváros üres kasszájába
Elesett az 51-es út: Halálos baleset történt
Tíz éve nincs velünk a Vuk alkotója
Borkai nem hajlandó lemondani - lényegében egy bukott ember irányítja a várost
Budapest: A kurdok mellett tüntettek
Meg akarták akadályozni az offshore-botrányról szóló film terjesztését - nem sikerült
Fekete október: több tucat magyar halt meg közlekedési balesetben
Hétfő éjjel nézz fel az égre, a leghíresebb üstökös csillaghullását láthatod
Kartondobozt húztak a diákok fejére, hogy ne tudjanak lesni egymásról
Hazáig követte áldozatait a debreceni rém: így kapcsolták le végül a zsaruk
Figyelmeztetés: ezeken a településeken jelent veszélyt a szálló por és nitrogén-dioxid
Borkai Zsolt egy politikai zombi - ennél kirekesztettebb már nem is lehetne - tüntetés
Botrány és csalás: új polgármester-választást írtak ki november 10-re
Mészáros-cégek Mészáros-cégek hátán:jelentős megbízások pár nap alatt
A Budapesten iskolát nyitó Erdogan alapítványnak van köze a radikális iszlámhoz, de ez Orbánt nem zavarja
Gyurcsány: az ország mozdulni fog
Tóth Bertalan: Az MSZP készen áll a rendszerváltásra
Santiag: 340 forintra drágult a metrójegy, tüntetők lepték el az utcákat
Tokajig jutott el a román brutáltréler, aztán jöttek a rendőrök
Idén nem tüntet az ellenzék október 23-án
Hivatalos: A győri rendőrök nem fognak nyomozni a Borkai-ügyben
Államtitkár 9 év Fidesz-kormányzás után: Intézkedésekre van szükség az egészségügyben
Borkait szét szedik régi bartai: itt az eddigi legkeményebb üzenet a Fideszből
Nincs több idő - két hete van összegyűjteni 635 millió forintot a súlyosan beteg kis Levinek
Kövér László melegítőben adta át az erdélyi Csíkszentdomokoson épült sportközpont
Szekszárdon sem nyugszik meg a Fidesz! - elképesztő
Két férfi úgy gondolta, hogy a pesti rendőrség parkolója a legjobb hely a füvezésre
Több mint félmillió tüntető vonult utcára
Így szabadították ki a kutyust, miután 40 kilométert utazott egy kocsi lökhárítójába szorulva
Nagytakarítás: Karácsony kezdeményezte a Lokal nevü hulladék eltüntetését Budapestről
Hivatalos: kölcsönkapott könyveket vittek éjszaka az önkormányzatról a Fideszes polgármester házáig
Üres kasszát hagynak a következő főpolgármesterre Tarlósék
A mentőbaleset tanúit keresi a rendőrség
Bűncselekmény miatt kell felelniük azoknak az embereknek akik nyomokat tüntetnek el
Darabokra esik a győri buszközlekedés
Újabb dobozokkal megrakott teherautót filmeztek az éjjel
Sorra érkeznek a bejelentések: Megkezdődött a Fidesz nyomeltakarítása
Németh Szilárd aggódik a demokráciáért: Bangóné lábbal tiporja azt
Merevlemezeket loptak ki az önkormányzat számítógépeiből - Dunaújvárosban is zajlik a nyomeltüntetés
Bejöttek velem a fülkébe és megmondták, kire kell szavazni
Kartondobozokkal felpakolt teherautó indult az I. kerületi önkormányzattól a fideszes polgármester házáig
Borkai: a családjaként tekintett a Fideszre
Az Alkotmánybíróság jóváhagyta Borkai büntetését
NBI-es felcsúti csapat edzője: külön kell képezni az akadémiáról kikerült játékosokat, mert hiányoznak az alapok
És akkor a 150 milliós jacht lassítás nélkül beszáguldott a kikötőbe
Ami Magyarországon zajlik a választások után, azzal nem találkozni sehol máshol a világon
Brüsszel berendelte Orbánt: már ott is van
Pécsen menekül a Fidesz: az új polgármester már el is kezdte az önkormányzati cégek átvilágítását
Letöltendő börtönt kaptak a kutyákat láncra verő és éheztető állatkínzók Zalában
Hazudott a francia tanár a terroristákról, saját magát vágta meg
Terrorellenes Iszlám-szövetség alakult az ISIS ellen
Tengerbe fulladt az egész családja, mindenkit maradásra buzdít Szíriában
Ismét tömegverekedések és gyújtogatások voltak Németországban
Eltiltja-e gyermekét Liptai Claudia Gesztesitől?
THE POST
Amit látsz, az a hír, amit tudsz, az a háttér, amit érzel, az a vélemény!
COPYRIGHT © 2019. minden jog fenntartva