thepost / Magyarország / Budapest / 2020.02.25
THE POST
           
25




MÁV dokumentum: rablóvonatokon vitték ki az értékeket a románok
Ezt olvassák mások:
1919-ben a világháború és a magyar kommüntől sokat szenvedett magyar vasutasok új fogalommal voltak kénytelenek megismerkedni: a rablóvonat kifejezéssel.

A MÁV archívumában őrzött egyik dokumentum ugyanis naplószerűen felsorolja a magyar vasutat ért károkat és eseményeket. Innen tudhatjuk meg, hogy az új fogalommal ellátott járműszerelvény nem egyéb, mint a megszálló román katonaság által a Karcag–Tiszafüred vonalon elindított vonat.

Ez a jármű a közbeeső állomásokon megállt, és az ott felhalmozott tárgyakat – úgymint mérlegek, tárcsák, váltók – a szerelvényen utazó román katonák egyszerűen feldobálták a kocsikra és ismeretlen helyre vitték.

De még ez lett volna a kisebb veszteség! Az országot és megyénket megszálló román királyi csapatok ugyanis nagyobb értékeket is elvittek. Ebben pedig szerep jutott a szolnoki vasúti Tisza-hídnak is.

A románokkal folytatott harcok során Szolnok frontvárossá vált. Az ágyútűz következtében pedig károk keletkeztek a város épületeiben és a vasút létesítményeiben is. Az Ó-szolnoki állomáson például a szivattyúházat találta el egy gránát.

A személypályaudvaron lövedék csapódott a távírda helyiségébe. Még szerencse, hogy a távírászok a szomszédos irodában tartózkodtak, így emberéletben nem esett kár. Nem voltak ilyen kivételes helyzetben azok, akik az állomás éttermében tartózkodtak. Az étkezdében többen is megsebesültek a felrobbanó gránáttól. Öt vagy hat ágyúlövedék a sínek közé esett, de súlyosabb rongálást nem idézett elő.

De térjünk vissza a vasúti Tisza-hídhoz! Ezt ugyanis maguk a vörösök robbantották fel még 1919. május 2-án, akkor az egyik mederszerkezet a vízbe zuhant. Így szándékozták megállítani a román páncélvonatok áthaladását. Arról azonban a magyarok nem tudtak, hogy az antant parancsa állította meg a román csapatok további előnyomulását a Ti

szánál. Miután augusztusban a megszálló románok bevonultak a megyeszékhelyre, sürgősen nekikezdtek a vasúti Tisza-híd helyreállításának.

Ne gondoljunk valami felebaráti szeretetre! Egyszerűen szükségük volt a vasúti hídra a rekvirált vasúti mozdonyok és kocsik Romániába szállításához. A hidat ezért csak egy ideiglenes szerkezettel látták el. Rekordgyorsassággal szep­tember 26-ra helyreállították az átkelőt.

A mederhidat egy Kohn-rendszerű szükséghíddal pótolták. Mellesleg megjegyezzük, ez is a magyar vasutak tulajdonát képezte, de az árát a magyar állammal akarták kifizettetni. Végül mennyi mozdony és vasúti kocsi gördült át ezeken a síneken? Erre vonatkozóan eltérő adatokat közölnek a források.


Udvarhelyi Dénes 1988-ban a Vasúthistória évkönyvben írt tanulmányában: 1292 mozdonyt, 69 udvari és termes kocsit, 2006 személykocsit, 790 posta- és kalauzkocsit, 28.916 teherkocsit, 2379 tartály- és kazánkocsit, összesen tehát 35.452 db vasúti járművet említ, amelyek a román vasutakhoz kerültek.

A MÁV archívumában megtekinthető dokumentum is kétféle adatot említ. 1919. november 18-án a MÁV vezetése által a Külügyminisztérium sajtóosztályának eljuttatott adatok szerint ugyanis a románok elvittek 1291 mozdonyt, 42.480 kocsit (ebből udvari, termes- és személykocsi 2759, teherkocsi 39.721).

Itt van még egy adat! A MÁV igazgatósága november 26-án ugyanis egy jegyzéket adott át Sir George Clarknak, az antant magyarországi megbízottjának. Megemlítik, hogy a románok legalább 1293 mozdonyt vittek el, valamint 44.054 vasúti kocsit.

Tegyük még hozzá, a magyar vasutak vontatóállománya 1528-ra csökkent, ebből is 420 volt használható. Tehát a mozdonyoknak legalább a felét elvitték. Ezek közül mennyi került vissza, azt nem lehet kideríteni! Az viszont biztos, hogy az úgynevezett udvari vonat is ekkor tűnt el nyomtalanul.
ha érdekesnek találtad akkor oszd meg és legyél Te is a ThePost.hu csapat tagja!

Ezt olvassák mások:
A józsefvárosi plébános gőzerővel kampányol a Fidesz mellett!
Moszkva: a tüntetők elleni fellépések durvasága már a putyinistáknak is sok
Puzsér: Berki Krisztiánt Rogán indította
Áder: Magyarország felelőssége kisebb a bolygóért
Segíts egy megosztással: hirtelen eltűnt 34 éves nőt keres a rendőrség!
Váratlan: Berki ma a jogi képviselőjével ment a tévébe
Hősként éltetnek Európában két magyar mentőst!
Több milliárd madár tűnt el Észak-Amerikában!
Semjén: a magyar növekedés mindig a német fölött lesz
Vizsgálatot rendelt el a rendőrség a migránsokból gúnyt űző videó ügyében
Egy ukrán nő nem hajlandó elhagyni Vuhant, mert a kutyáját nem akarják vele együtt evakuálni
Kásler: Tíz százalékkal emelkedik a tanárok bére, PDSZ: Nyomorúságos pótlékkal szúrják ki a tiltakozók szemét
Tüntetést szerveznek a fóti gyermekotthonban történtek miatt
Tűzoltók és rendőrök lepték el a Király utca környékét
A volt országos tiszti főorvos szerint nem lehet megakadályozni, hogy Magyarországra érjen a koronavírus
Rogánék fotópályázata: a zsűri elnök közel háromszor annyi pénzt kapott, mint az első helyezett
Ízléstelen videót készítettek a rendőrök a kerítés mellett gyalogló menekültekről
Belehalt a rendszeres bántalmazásba egy 38 éves nagykereki nő
Kenyérsütővel próbáltak befűteni, meghalt az ötéves gyerek
Elkapta a koronavírust az egyik magyar a Diamond Princess hajón
Rosszul lett az Olaszországból nemrég hazatért nő a boltban, a szomszédai ráhívták a rendőrséget
Akár százmillióba is kerülhet a bírák képzésprogramja
Az utógondozása is veszélybe kerülhet a fóti gyermekotthonról rappelő fiúnak
Egy év alatt 8 százalékkal drágult az étkezés
A tapolcai fideszes képviselő a fia barátnőjétől bérelt közpénzen lakást
A Néppárt hirtelen felgyorsítaná a magyar kormány elleni eljárást
Koronavírus: Ausztria nem fogadja az Olaszországból érkező vonatokat
Karantén a Szent László Kórházban: Olaszországból hazatérő középiskolást és a kísérőiket zártak be
Svédország követeli Orbánék kizárását!
Tízmilliárdos EU-s büntetést terhel az adófizetőkre a kormány
2021-től egy fillért sem kap Magyarország az EU-tól
Kormányszóvivő: a Mátrai Erőmű folyamatosan áll át egy minél környezetkímélőbb modellre
Segíts egy megosztással - hetven kemoterápiás kezelésen van túl az agydaganattal küzdő Reni
Tűvel átszúrt szalonnadarabokat szórtak szét a vakvezető kutyáknak Szolnokon
Koronavírus: két olasz tartomány karantén alatt - senki nem hagyhatja el a területet
Napi 13000 repülő tűnt el az égről
Összeomlás fenyegeti az Antarktisz leghíresebb óriásjégfolyamát
Kövér László 1989: most pedig a Soros alapítvány ösztöndíjából élek
Szijjártó: a magyar fél egyáltalán nem adja könnyen magát az oroszoknak
Elvesztette a drogpert Deutsch Tamás
Törvénybe foglalták: a Budapesten nyíló Türk iroda mentesül minden hatósági eljárás alól
Svájc: Kivonultak a parlament képviselői amikor Kövér László megjelent
Házba csapódott és kigyulladt egy autó Veresegyházon
Újabb migráns-alagutat találtak a rendőrök
Heteken belül ezrek esnek ki a közfoglalkoztatásból
Tarlós sem érti, Persányi miért hallgatott a hiányzó 20 milliárdról
Egy stadionnyi pénzt, 150 milliárdot terveznek hirdetésekre költeni Rogánék
A pálinkafőzés is bekerült az általános iskolai kerettantervbe
Beszakadt az M1-es sztráda!
Mészárosék birodalmába olvadnak Simicska egykori cégei
Jelentősen drágulhatnak a nyugdíjasotthonok
Adatok és merevlemezek tűntek el a Vári Attila vezette cégnél a pécsi önkormányzat szerint
Orbán sokkal több pénzt akar a közös kasszában látni
Nyelőcsőbe vezetett lélegeztető cső miatt halt meg a beteg
Megbüntették a fóti gyermekotthon bezárása ellen rappelő fiút
Matolcsy nem engedi be a jegybankba a Párbeszéd bejelentkező országgyűlési képviselőit
Botrányosabb a mentők kiérkezési ideje, mint gondolná
A közmédiában önvédelmi reflexet emlegetve mentegetik a szélsőjobbos tömegmészárlást
Hivatalos: Nem csak Orbán Viktort és Polt Pétert, hanem hozzátartozóikat is védheti a TEK
Orbán átvilágítását kérték a parlamentben, majd hirtelen elnémultak a mikrofonok
Kiakadtak a magyar focisták amiért nyilvánosságra hozták a fizetésüket
Nyugdíjpénztár botrány: továbbra is rejtély, hogy hova tűnt 3000 milliárd
Nylívánosságra hozták a Fidesz listát: van aki még egy percet sem dolgozott életében
Járási hivatalvezető lett Kövér László felesége
Durván kiosztották Greta Thunberget: Ti vagytok az első generáció, akiknek légkondi kell az osztályterembe
Schobert Norbi interjú: a botrány miatt milliókat vesztett
A település polgármesterét kirángtatták az irodájából, és egy autó mögé kötötték - hazudott a választások előtt
Évente 14 millió Ft-os tandíjért tanult Orbán Ráhel Svájcban
Kálmán Olga be szeretne kerülni a DK elnökségébe
Cáfolják a hajdúsámsoni kutyahorrort
Három kamion csapódott egymásba az M1-esen
Gyurcsány vagyonnyilatkozata feltűnést keltett
Megszólalt a várpalotai hintabaleset vádlottja - teljesen tönkrement
Döbbenetes: ezt csinálta három nappal a Hableány-tragédia előtt az ukrán hajóskapitány
Indiai újságokban hirdették közelgő házasságukat Demcsákék
Új gyógyszert talált a mesterséges intelligencia, amivel legyőzhetjük a szuperbaktériumokat
A hazafias vetélkedő mellett karate órákkal nevelné a diákokat Simicskó
Gyönyörű: szarvasvonulás volt Tolnában - Videó
Fordulat: Új javaslat bemutatásával folytatódhat az uniós költségvetési vita
Koronavírus: ismét nőtt a napi új fertőzöttek száma, 118 halottat is bejelentettek
Karácsony már tudhatja, mi kerül a Biodómon 63 milliárd forintba
Meghaladta a Mol tavalyi eredménye a megemelt célkitűzést
Traffipaxot jelez a mobil? Van ahol a rendőrök már büntetnek érte
Egy nap alatt összedobták Hadházy Ákos kétmillió forintos bírságát
Az olasz legfelsőbb bíróság szerint Carola Rackete a kötelességét teljesítette, amikor kikötött a menekülteket szállító hajóval Olaszországban
Dél-korea: Vészhelyzetről beszél a miniszterelnök miután már ott is terjedni kezdett a koronavírus
Titkosszolgálat: az oroszok Trump érdekében készülnek beavatkozni az elnökválasztáson
Nőgyűlölő volt és zavaros összeesküvés-elméleteket terjesztett a hanaui merénylő
Spa helyett Sparba vitte szerelmét Valentin-napon az év mókamestere
Javul a helyzet, de még mindig 144 napot kell várni egy szívbillentyűműtétre
Félmillió forinttal is drágulhatnak a hitelek a gyenge forint miatt
Meghalt a Gladiátor színésze
Feljelentésként értékelte Polt Péter a 60 milliós kérdést
Megverte, majd a fagyos Dunába lökte menyasszonyát egy fiatal
Saját teherautója ölt meg egy magyar sofőrt Ausztriában
Orosz Bernadett szerint kizárt, hogy ne emlékezzen a verésekre a támadója
Melegszik az idő, 16 fok is lehet hétvégén
Orbán Ráhel volt gimnáziumának tanárai is a Nat ellen
Megxit: Kiderült Harryék utolsó hivatalos királyi programjának időpontja
Havazott a Bükkben
Amerika: Nem támogatjuk sem Sorost, sem Orbánt
Pizsamás, egyedül kóborló kétévest találtak egy budapesti főút mellett
Gázolajjal mérgezték meg a fákat egy balatoni parkban
Nem volt érvényes jegyük, megütötték az ellenőrt
Ezt mondta a szakértő Harry hercegék pénzügyi bukásáról
Saját anyjával és magával is végzett a hanaui tömeggyilkos
Megszólalt Gyurcsány, miután kiderült, hogy a DK-ba igazoltak át polgármesterek
Egy 23 éves magyar teherautósofőr halt meg Ausztriában
Átfogó kutatás készül az Orbán-kormányról, a címe már megvan: Újra naggyá teszik Magyarországot
Terrorakcióként kezelik a németországi lövöldözést
Újra recept nélkül lehet Algopyrinhez jutni
Majdnem harminc tantestület állt ki eddig a Nemzeti alaptanterv ellen
Kenőpénz kifizetésével vádolták meg a PSG katari elnökét
150 milliárd (!) forintot költhet propagandára a kormány
Két MSZP-s budapesti polgármester is a DK-ba igazolt át
A KDNP és a Mi Hazánk egymásra talált a parlamentben, felmondanák az Európai Emberi Jogi Egyezményt
Szó sem volt leleplezésről a Pesti Srácok pedofilügyében, a rendőrség két éve kinyomozta
Az éjszaka folyamán egy rakás Samsung-felhasználó rejtélyes éresítést kapott a telefonjára
Spanyolok vertek meg egy jegyellenőrt a Keleti pályaudvarnál
Gumilövedékkel lőttek rá a brazil szenátorra, aki markolóval ment neki a sztrájkoló katonai rendőröknek
Gyárfás most már azt állítja, nem is voltak versenytársak Fenyővel
A hanaui merénylő úgy gondolta, hogy a titkosszolgálatok olvassák a gondolatait
Kemény buszsáv razzia volt ma reggel a Kőrösi Csoma Sándor úton
Szörnyen lestrapáltan néz ki Schobert Norbi a legújabb videójában a kommentelők szerint
Schobert Norbi: A szénhidrát számodra halálos méreg ha: túlsúlyod van, hájas vagy.....
Véradási akció - Rendőrök és rendőrségi dolgozók nyújtották a karjukat
Szíriai és egyiptomi határsértőket fogott a rendőrség - átjutottak a határon
Razzia az utakon - 500 járművet ellenőriztek
A tulajdonos engedélye nélkül vágatta ki a fákat - lecsapott rá a rendőrség
Orbán azért nem emel nyugdíjat, mert Gyurcsány elvett egyhavi nyugdíjat
Nyugdíj - Egyre többen tesznek félre nyugdíjas éveikre
Közel egymilliárdot költöttek a hulladékválogatóra, de az üzem még egy percig se működött
Üresen is égeti a pénzt a nagy hulladékválogató
Ez a 84 éves bácsi 8 km-en át vitte kutyáját egy talicskában, hogy az állatorvos kezelhesse
Népszava: Kozmetikázza az Országos Mentőszolgálat a kiérkezési időkről szóló adatokat
Nagy gond van a Windows 10 legutolsó frissítésével, ne telepítse
Meghalt az ember, aki kitalálta a Ctrl+C és Ctrl+V parancsokat
Közel 200 autó ment egymásnak egy balesetben
Akár 3 évet is kaphat a várandós Demeter Márta
Pusztulni kezdett egy park a Balaton mellett, mert gázolajat engedtek rá
Két perc alatt a net sztárja lett a Lady Gaga dalszövegét folytató járókelő
Olyan kevés pénzt kapnak a bírósági dolgozók, hogy inkább árufeltöltőnek állnak
Globális felmelegedés: élve megfőtt félmillió kagyló Új-Zélandon
Beomolhat a világ egyik legnagyobb vulkánja
Teljesen felzabálja megtakarításainkat a nyolc éve nem látott mértékű infláció
Három gyerek égett halálra egy autóban Ausztráliában
Sunyi rezsiemelés a szociális ellátásban: a kormány rájött, hogy vannak 31 napos hónapok
Koronavírus: meghalt a Diamond Princess üdülőhajó két utasa
Egy győri panellakást adott cserébe a Várnegyedben található lakásáért Palkovics László
Ezért küzd a végrehajtókkal Szigeti Ferenc
Megszólalt a Róbert Károly körúton elgázolt nő párja
Sas József : Ez a létező legszörnyűbb betegség
Májusban rendezik az első vidéki Pride felvonulást Magyarországon
Vaddisznó nyársalta fel Ricsit, senki nem segített neki
Esztergom: verte és megöléssel fenyegette élettársát, annak kutyáját pedig a teraszról vágta földhöz egy férfi
Íme Vajna Timi egyetlen bizalmasa
Helyszíni kép a németországi vérengzésről: már 11 halott
Ellentmondásba keveredett a bíróságon Gyárfás Tamás
Hiába az emelés, több ezer forintot buknak havonta a nyugdíjasok
THE POST
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum