thepost / Magyarország / Budapest / 2019.10.19
THE POST
           
19




Új szemtanú került elő a negyedikről kizuhant Pannika ügyében
Ez is érdekelhet:
Így szabadították ki a kutyust, miután 40 kilométert utazott egy kocsi lökhárítójába szorulva
X-Faktor - elszabadultak az indulatok, sértegette a mentorokat az egyik versenyző
Borkai-botrány: megszólalt a rendőrség a nyomozásról


Döbbenetes információt tudott meg a Blikk a 2017 májusában tragikus körülmények között elhunyt Pannika (†3) halálával kapcsolatban. Kiderült: egy szemtanú látta, hogy az édesapa mit tett, miután megtalálta a negyedikről kizuhant gyermekét a ház előtt, majd fölrohant vele a negyedik emeleti lakásukba.

A nyomozók meghallgatták a tanút, aki rálátott Pannikáék ablakára. Állítása szerint az apa – valószínűleg tehetetlenségében – belevert egy nagyot az egyik nyitott ablakba, ez azonban szerinte nem az volt, amiről idáig azt hittük, hogy az

on esett ki a gyerek – mondta el a Blikknek dr. Lichy József, a meghalt kislány édesapjának ügyvédje.

Eddig úgy tudtuk, a tragédiát megelőzően a keresztanyja vigyázott a gyerekre, mert a szülei dolgoztak. Az alkalmi bébiszitter azonban még a szülők hazaérkezése előtt távozott, Pannika így magára maradt, és eddig tisztázatlan körülmények között kizuhant az ablakon. Pannika szülei azt állították, nem tudták, hogy a keresztanya korábban elment, ám ezt a telefonos üzenetváltások cáfolják, amikből világosan kiderül: máskor is maradt a kislány egyedül a lakásban.
Oszd meg, hogy minél több emberhez eljusson! - köszönjük >>
Ez is érdekelhet:
Szekszárdon sem nyugszik meg a Fidesz! - elképesztő
Két férfi úgy gondolta, hogy a pesti rendőrség parkolója a legjobb hely a füvezésre
Több mint félmillió tüntető vonult utcára
Hírhez tartozó kép:
Szekszárdon sem nyugszik meg a Fidesz! - elképesztő
Két férfi úgy gondolta, hogy a pesti rendőrség parkolója a legjobb hely a füvezésre
Két férfi úgy gondolta, hogy a pesti rendőrség parkolója a legjobb hely a füvezésre
Több mint félmillió tüntető vonult utcára
Így szabadították ki a kutyust, miután 40 kilométert utazott egy kocsi lökhárítójába szorulva
X-Faktor - elszabadultak az indulatok, sértegette a mentorokat az egyik versenyző
Borkai-botrány: megszólalt a rendőrség a nyomozásról
Nagytakarítás: Karácsony kezdeményezte a Lokal nevü hulladék eltüntetését Budapestről
Hivatalos: kölcsönkapott könyveket vittek éjszaka az önkormányzatról a Fideszes polgármester házáig
Üres kasszát hagynak a következő főpolgármesterre Tarlósék
A mentőbaleset tanúit keresi a rendőrség
Bűncselekmény miatt kell felelniük azoknak az embereknek akik nyomokat tüntetnek el
Darabokra esik a győri buszközlekedés
Németh Szilárd aggódik a demokráciáért: Bangóné lábbal tiporja azt
Merevlemezeket loptak ki az önkormányzat számítógépeiből - Dunaújvárosban is zajlik a nyomeltüntetés
Bejöttek velem a fülkébe és megmondták, kire kell szavazni
Kartondobozokkal felpakolt teherautó indult az I. kerületi önkormányzattól a fideszes polgármester házáig
Borkai: a családjaként tekintett a Fideszre
Az Alkotmánybíróság jóváhagyta Borkai büntetését
NBI-es felcsúti csapat edzője: külön kell képezni az akadémiáról kikerült játékosokat, mert hiányoznak az alapok
Óriási a baj: Megmozdult egy kaliforniai törésvonal
Orbán közreműködött ebben: háborús bűnöket követtek el a törökök
9 098 290 659 forint most vándorolt Mészáros birodalmába
Karácsony: azonnali hatállyal felfüggesztette a kilakoltatásokat Budapesten
Borkai Zsoltot csúnyán elkaszálta az alkotmánybíróság
A Fidesz néppárti tagsága továbbra is befagyasztva!
Macron: őrültség a szíriai török hadművelet
És akkor a 150 milliós jacht lassítás nélkül beszáguldott a kikötőbe
Németh Szilárd: Soros György támogatását elismerte Karácsony
Ez azért durva: Az éjszaka közepén egy felpakolt teherautó indult az önkormányzattól a bukott fideszes polgármester házáig
Máris megvan Karácsony Gergely első komoly főpolgármesteri lépése
A szíriai kurdok megtagadták a török tűzszünetet
A város megbénul: Hatalmas tüntetés szerveződik a hazánkba látogató Erdogan ellen
Milliós gyerektartásra kötelezték Pécsi Ildikó fiát
Újra nő az üzemanyagok ára
Ingyen tűzifát oszt a kormány a lakosságnak
Halálra éheztették 9 hónapos kislányukat
Rossz hír Magyarországnak: Menekültek százezreit küldhetik vissza a németek
Hihetetlen: Radioaktív anyagok szivárognak az antarktiszi jégből
Karácsony felfüggeszti a budapesti kilakoltatásokat
Németh Szilárd szerint Bangóné úgy viselkedik, mint aki megőrült
Migránsruhás statiszták hőzöngenek és dobálnak egy díszletkerítést
Érd új polgármestere békét kínál a helyi Fidesznek: ami volt, elmúlt
Palkovics havi 32 ezret fizet a vári önkormányzati lakásáért
A rendőrség keresi, ki locsolt savat a fákra Budapest legdrágább környékén
Hihetetlen: óriás karalábék teremnek Zalában
Orbán: A politikában szükség van a tizenegyedik parancsolatra. Ez úgy hangzik: ne mondj rosszat a fideszes társadról!
Terrortámadás ért egy mecsetet: óriási a káosz
Azt ígérték életünk végéig maradhatunk, most utcára tehetnek minket az idősotthonból
Gyenge pont: így fojthatja meg a kormány Budapestet
Székesfehérvár a bunkó autós esete: lazán kidobta a szemetet a piros lámpánál a jól nevelt utas
Titokzatos drónról savazták szét a fákat Budapesten
Mit ettél ma reggel? - mert Mészáros egy 9 milliárdos mélyépítési megbízást kebelezett be
Magyar kormány: Orbánnak és a keresztény szabadságnak már semmi köze Borkaihoz
Bödőcs: Nincs ellenemre, hogy némi bors került az álkeresztény kleptokrácia orra alá
Fidesz csapás: Sorra támadják meg az ellenzék választási győzelmeit
Olyan pozíciót kapott Mesterházy a NATO-ban, amilyet magyar politikus még nem
Megbénulhat Budapest: a választási eredmény megtámadása miatt csúszhatnak a fizetések
Koreából elkezdték támadni a számítógépeket - erre figyeljen!
Kiszivárgott dokumentum: 585 milliárd forintért vettünk Németországtól fegyvereket
Az RTL lefilmezte szavazás közben a kettős állampolgárokat
Tízmilliárdokat szórtak szét Orbánék egyházi és sport célokra
Óriási pofont osztott ki Orbánnak Merkel
Moszkva veszi át az amerikai csapatok helyét Szíriában
Elképesztő agyi hálózatokat fedeztek fel kutyákban magyar kutatók
Botka hazaküldte Szegedről Kubatovot, de csak miután feltörölte vele a padlót.
Fidesz: a menekültek ma délelőtt megindultak többek között Budapest, Szombathely és Miskolc irányába
Egyre több a jele, hogy polgárháborút akar sziítani a Fidesz
Esélye sem volt a túlélésre a SEAT sofőrjének
Német sajtó: Orbán rendszerének vége, csak még nem tud róla
Rengeteg fideszes politikus él olcsó önkormányzati lakásban - Karácsony kilakoltatná őket
Friss: ez végleg véget vet Borkai karrierjének! - a balatoni luxusvillákig elér a győri polip csápja
Segíts egy megosztással! - a gazdi meghalt, a rokonok utcára dobták, otthon kell Luckynak
Orbán villám interjú Törökországról: azért jó hogy Erdogánt támogatjuk.....
Orbán üzent a magyar családoknak
Razzia: Csaknem egy éven át hamisították a BKV-bérleteket Budapesten
Hihetetlen állapotok az alsónémedi halálos baleset helyszínén
Családi ház lángol Budapesten
Gondnokság alá helyezték Vitray Tamást
Orbán Viktor határvédelmi alakulatokat kért a V4-es országoktól
Erdogan a jóságos: felfüggeszti a kurdok elleni offenzívát
Borkai: a felvételeknek csak egy része valódi, utazását nem közpénzből finanszírozta és soha nem élt illegális szerekkel.
Borkai nem hajlandó nyilatkozni családja vagyonáról, megtette helyette más
Olyan dolog miatt kellett távoznom, ami Romániában sosem fordult elő velem
Új választást követelnek Csepelen
Szabadegyetemet indít a CEU
Nyilvánosságra hozták Borkai vagyonnyilatkozatát - magyarázkodás és bukás
Palkovics hajlandó magasabb bérleti díjat is fizetni a budavári önkormányzati lakásért - nem akar költözni
Hivatalos: már az engedélyt is megkapta a budapesti török iskola
Borkai ügy: Mindenki be lesz perelve
Tombol a Fidesz: az új pécsi polgármester megkezdte a korrupció feltárását
Orbán Magyarország nevében nyíltan támogatja a török támadást
Orbánnak sikerült: százezrek indultak meg hazánk felé - itt az új migrációs válság
Bűzben és mocsokban tartották az állatokat Gödön
Nyilvánosan szégyenítették meg a Keszthelyi gimnázium diákjait
Erdoganék Budapesten nyitnak iskolát - jön a török hazánkba
Nem az elektromos autó a megoldás!
Pörögnek a végrehajtások: ezer feletti az utcára tett családok száma
Mészáros Lőrinc lánya a piac tisztességtelen befolyásolásáról írta szakdolgozatát
Egyre rosszabb lesz a kilátás a Várból
Érdekes fotó: Borkaihoz hasonlóan külföldön Orbán is luxusban urizál
Na, kik fogják felújítani potom 1680 millió forintból a zánkai tábort?
Tojással akarja megvenni a szavazókat Orbán Ráhel fideszes ügyvédj?
Kicsi a világ: Poltnak pont ott van luxusnyaralója, ahol Borkai ügyvédjének
Megindult a nyomeltüntetés - újabb helyen vétózták meg a szavazás eredményét
Csak sikerült Orbánnak: menekültek százezrei indultak Európa felé
Támadás alá vette a Fidesz a fővárost - nyomeltüntetés lehet a cél
Trump: A kurdok az Iszlám Államnál is veszélyesebb terroristák
Rákkeltő anyag van Borsodban, be kellett zárni egy ásványvízkutat
Nem fogod elhinni Erdogan mit csinált Trump fenyegető levelével - nemzetközi botrány
Az új munkájáról nyilatkozott Tarlós István
Megtámadták az eredményt: az új polgármester nem léphetett hivatalba
Így búcsúzik a frissen megválasztott józsefvárosi polgármester
Órák óta elviselhetetlen bűz terjeng Székesfehérváron
A CEU-tól Orbán Ráhel pelenkájáig: tovább nyírja a sajtó lehetőségeit Kövér László
Brexit cirkusz: Alig fogadták el a megállapodást, máris elbukni látszik
A New York Timesban védi Schmidt Mária Orbán rendszerét
Az ütközés előtt szedte ki a sofőrt a volán mögül egy rendőr
Bébiétel botrány: 95 százalékuk tartalmazott káros anyagot
Elkészült a láthatatlanná tévő anyag
Megtámadták a választási eredményt Budapest több kerületében is
Propagandakiadvány ellen tiltakozott, őrizetbe vették, de Alkotmánybíróság nem foglalkozik az ügyével
Elkészítik 300 millió forintért Orbán aranyvonatát
Nyugdíjbotrány: van aki 100 forintot kapott
Az Iszlám Állam örül: A kurdok felfüggesztik ellnük a harcot
A ferencvárosi jegyző megakadályozta, hogy Baranyi hivatalba lépjen polgármesterként
Így dőlt a pénz Magyarországra a bakui feketekasszából
Hivatalos: újraszámolják a győri szavazatokat
A klímaváltozás legyőzhetetlenné teszi a Magyarországot elárasztó poloskákat
Törökország tagadja, hogy vegyi fegyvert vetett volna be Szíriában
Lezsák alapítványa 18 milliárdot kapott a kormánytól - mutatjuk mire
Kábult kamionost kapcsolt le a rendőrség a Tatai úton
Darabokra szakadt egy SEAT a Békés megyei tragikus vonat balesetben
Orbán nem szeretne női biztosjelöltet megnevezni
Nemzetközi botrány: nem engedik az amerikaiakat az oroszországi nukleáris baleset helyszínére
Erdogan: Moszkvába elmegyek, Washingtonba nem
Kubatov: Az ellenzék mézeshetei gyorsan elmúlnak majd
Nagy baj van, bárki ujjlenyomatával feloldhatók ezek az okostelefonok
Az eMag és az Edigital egyesül
Szijjártó: Magyarország gazdaságfejlesztési programját Románia teljes területére kiterjesztjük
Hazudott a francia tanár a terroristákról, saját magát vágta meg
Terrorellenes Iszlám-szövetség alakult az ISIS ellen
Tengerbe fulladt az egész családja, mindenkit maradásra buzdít Szíriában
Ismét tömegverekedések és gyújtogatások voltak Németországban
Eltiltja-e gyermekét Liptai Claudia Gesztesitől?
THE POST
Amit látsz, az a hír, amit tudsz, az a háttér, amit érzel, az a vélemény!
COPYRIGHT © 2019. minden jog fenntartva