thepost / Magyarország / Budapest / 2020.02.19
THE POST
           
19




Hangfelvétel: Pályázati pénzzel akarták lekenyerezni az ellenzéki jelöltet
Ezt olvassák mások:
Egy kikerült hangfelvétel szerint többféle módon is próbálták rávenni a tiszafüredi Spisák Györgyöt arra, hogy mondjon le és ne induljon el a fideszes polgármesterrel szemben. A múlt héten az Egri Ügyek portál közzétett egy hangfelvételt, amelyen Oroján Sándor, az egri Fidesz ügyvezető alelnöke arról beszélt, hogy a politikai ellenfelekkel nem tárgyalni kell, hanem legyőzni őket.

Oroján egy tiszafüredi ügy apropóján magyarázta el az álláspontját, itt ugyanis még korábban megromlott a viszony a település jegyzője, Spisák György, valamint a helyi Fidesz között, és amikor 2014-ben a Fidesz jelöltje, Ujvári Imre lett Tiszafüred polgármestere, két hét múlva fel is mentette Spisákot állásából, aki perre is ment az ügy miatt. Spisák idén végül el is indul a város polgármesteri posztjáért a fideszes Ujvári Imrével szemben a Mindenki Magyarországa jelöltjeként.

Oroján a múlt héten kihozott felvételen arról beszélt, hogy "ha valaki politizál és az ellenfelünk a politikában, a politikai térben, akkor azzal nem beszélgetünk, nem próbáljuk meggyőzni, hanem legyőzzük. Pont! És ha valaki politikai ellenfele a tiszafüredi polgármesternek, akkor úgymond politikai ellenfele nekem is és Nyitrai Zsoltnak, meg a közösségnek, mert ő a rendszernek a politikai ellenfele". Azt is mondta, hogy "van egy Nemzeti Együttműködés Rendszere, amelynek mindannyian tagjai vagyunk, és ha ezt a rendszert valaki nagyon durván sérti és a nyilvánosság előtt próbálja lejáratni, az olyan, mintha a rendszer minden tagját sértené".

Végül kifejtette, hogy

a kétpólusú politizálásnak vége van. Tehát ez, ami per pillanat az országban történik, ez tényleg a NER-nek az építése és a kiterjesztése a teljes országra. Szeretnénk az árkokat betemetni, akit lehet, áthúzni erre az oldalra, mindenkit, aki idomul. Vannak lehetőségek pozíciókat adni.

"Meg kell mondanom, Kóka János kiválóan üzletel e

gyébként a Magyar Nemzeti Kereskedőházzal, de nem politizál. Nincs olyan, hogy a politikai térben valaki a NER-nek nekimegy, és közben a másik fronton úgymond veszélyt jelent. Mindenkinek helye van ebben a rendszerben, de politikailag minket támadni nem szabad. Mert abban a pillanatban ellenféllé válik" - folytatódik a felvétel.

Az Egri Ügyek most egy újabb részletet közölt a felvételből, amelyen a lap szerint már Tiszafüred polgármestere, Ujvári Imre hallható, aki arról beszél, hogy többször is próbálták rávenni Spisákot, hogy mondjon le a képviselőségről, de ez nem történt meg, "mert ő nem lát arra garanciát, hogy akkor mi nem bántjuk a családját". A felvétel szerint felajánlották Spisáknak, hogy aláírnak egy papírt arról, hogy nem esik bántódása, ha lemond, illetve azt is, hogy pénzt kapjon.

Mert ha az anyagi oka számít, akkor még az sincs ellenemre, hogy kapjon valamit egy pályázatban, például egy megbízási szerződéssel vagy valamivel. Ebből láthatjátok, hogy nem az a célunk, hogy őt ellehetetlenítsük.

- hangzik el a felvételen.Oroján maga a hangfelvétel első részével kapcsolatban még csütörtökön csak egy rövid közleményt adott ki, amelyben azt írta, a vele kapcsolatban megjelent híreket "az ellenzéki kampánycirkusz részének" tekinti, amellyel szerinte "Mirkóczki Ádám korrupciós ügyeiről akarják elterelni a figyelmet". Spisák még pénteken a Facebookon azt írta, feljelentést tett.







(Borítóképünkön Spisák György)
ha érdekesnek találtad akkor oszd meg és legyél Te is a ThePost.hu csapat tagja!

Ezt olvassák mások:
Válság jöhet a magyar mézszektorban
Borkai bújkál, de továbbra is: Együtt, mi győriek!
Brazília: A klímaváltozás tény, az illegális erdőirtásokat büntetni kell
EU-s asszigor a poloskák miatt
Kellemetlen a Fidesznek az újabb videó Borkaiék bulijáról
Visszadobta a rendőrség Karácsony feljelentését
Adósságban úsznak a gyerekek: tömegsírba kerülhet Terry Black
Elég kínos volt Tusup és Hosszú Katinka párjának találkozása
Új szemtanú került elő a negyedikről kizuhant Pannika ügyében
Holttestet találtak egy győri munkásszállón
Vizsgálatot indított a kormány a Ferihegyen veszteglő Ryanair-gép miatt
Négy budapesti óvodában is ólom van a vízben
Félpályás útlezárással tiltakoztak a NAT ellen a Széll Kálmán téren
NVB: Nem lehet népszavazást tartani a nyugdíjemelésről
Újabb két évre Gyurcsány Ferenc a Demokratikus Koalíció elnöke
Klímavédelmi akcióterv: a jelek szerint a kormány épp csak az érintettekkel nem egyeztetett
Iskolai mészárlásra készülő fiatalokat vettek őrizetbe
Figyelem! Rákkeltő hatású egy magyarországi kakaópor
A magyar származása miatt bukhat az ausztrál pénzügyminiszter, pedig Orbán igazolta, hogy nem magyar
Oroszországban mentelmi jogot adnának a volt elnököknek
Kirúgták, és feljelentik a szombathelyi önkormányzat médiacégének vezetőjét
A kérdések hatására elillanni látszik Gyárfás Tamás magabiztossága
Egy olasz falu két évig fizetné a lakbért annak, aki odaköltözik
A szavazó alkotmánybírók fele nem értett egyet a lúgos orvos ügyében hozott döntéssel
Kisunyom határában videózták le közel száz szarvas vonulását
Idén már 45-ször vitték be a detoxba a román alkoholistát
Mészáros és Tiborcz építkezni kezdett a Balatonnál, szeretnének egy kis állami támogatást
Egy ausztrál miniszter épp most bukik meg, mert az anyja magyar
Újra sérülést okozott a balesetveszélyes, választások előtt átadott csúszda
Bement az órára, hogy megverje fia diáktársát
Németország: Orbánnak az uniós pénzek abszurd eltékozlásáról kellene konzultációt indítania
Havazás már csak márciusban jöhet
Tiborczék közpénzes segítséggel építenének 200 szobás szállodát Balatonvilágoson
Évi 40 milliót költ az FKF egy üresen álló épület őrzésére
A külügy tudta nélkül utazott haza az egyik magyar a koronavírus miatt lezárt óceánjáróról
Orbán szerint a Néppártban régen minden jobb volt
Mást úgysem tehet: kineveti a bombázást a kislányával egy szíriai apa
Az iskolaudvaron tiltakoztak a berzsenyis diákok a NAT ellen
Törvénysértő lehetett az egyenruhás katonák jelenléte Orbán évértékelőjén
885 ezer magyar fiatal él mamahotelben
Demeter Szilárd elnézést kért a németgyalázás miatt
Évente ötvenezer forintnyi élelmiszert dobunk ki a kukáb
Véletlenül egy kínai felnőtt oldalra vezetett a brit királyi család honlapja
Hat órán át vesztegelt egy gép Ferihegyen, az utasokat nem engedték leszállni
Újabb magyar került karanténba a koronavírus miatt
Holttestet találtak Győrben
Ijesztő baleset a Váci úton
40 év után juttatta börtönbe saját apját egy nő
Egy sebtapasszal küldték haza ezt a nőt az orvosok, holott egy lövedék maradt a fejében
Itt a válasz, hogy elengedik-e a lúgos orvost vagy sem
Azonnali vizsgálatot kérnek a Ryanair mai járatán történtek miatt
Koronavírus okozta halálát a vuhani kórházigazgatónak
Olyan örömmel vetette bele magát a játékba a pályára rohanó kutya, amit a játékosok is megirigyelhetnének
Elvették a támogatást, a kutatóknak fizetniük kell az Arcanum anyagaiért
A Honvédelmi Minisztérium szerint Orbán évértékelője nem pártrendezvény volt
Orbán azt javasolja, tolják jobbra az Európai Néppártot
Valahogy pont fideszes politikusok bukkannak fel a közmédiában, hogy szakértőként bemutatva beszéljenek Orbán évértékelőjéről
Nyilvánosságra hozták a kínaiak jelentését a koronavírusról
Itt a bíróság döntése az eltűnt Judit volt párjáról
Jáksó László elmondta eddigi legőszintébb véleményét Sebestyén Balázsról
Hajnal óta vesztegel egy repülő Ferihegyen, rendőrt hívtak az utasokra
A Honvédelmi Minisztérium nem árulja el, hogy ki és miért engedélyezte a hadsereg vezetőinek az Orbán-évértékelőn való részvételt
A TASZ levélben szólítja fel Karácsonyt, hogy ne bojkottálja a HírTV-t
Kegyetlen dilemma elé állította Vidnyánszky egymilliárdja a független színházakat
Vas megye kiemelkedő értékének minősítette a megyei közgyűlés fideszes többsége a kormánypárti napilapot
Ján Slota: Dél-Szlovákia gyakorlatilag már Magyarország igazgatása alatt van
Lovagkeresztet kaptak a kormányfő kedvenc jordán szállodásai
Milliárdos jelzálog-hiteleket vett fel az MVM leányvállalata, hogy kifizessék Mészárosnak a Mátrai Erőművet
Még egy hónapig lehet kérni az adóbevallási tervezet postázását
5 évre ítélték, de egy éve nem vonul börtönbe a volt polgármester
Megromlott egészségére hivatkozva nem vonult börtönbe Orbán vendéglátója
Kedden is marad a februári tavasz
Csökken a napi fertőzöttek száma, visszaszorulóban a koronavírus
Közel 1 millió magyar fiatal még a szüleivel él
Több mint 500 ügy van, ahol a rossz börtönviszonyok miatti kártérítést még nem fizette ki az állam
Egy vuhani kórház igazgatója belehalt a koronavírusba
Igazából a személyisége is jelentéktelen – mondta Kocsis Máté a táblát lógató Hadházy Ákosról
Botrányai ellenére Farkas Flórián is ott volt Orbán Viktor évértékelőjén
Szellemhajót sodort partra a víz Írországban
Helsinkiben tavaly egyetlen gyalogos vagy biciklis sem halt meg
Koronavírus: karanténba kerülnek az óceánjáróról hazahozott magyarok
Tarlós: Ez volt az első kampány, amit kiengedtem a kezemből
Schiffer és Vágó még mindig rajta van az LMP fizetési listáján
Angliából irányított unokázós csalókat fogtak el az ország három településén
Átszabják a budapesti parkolást
A kínai autóipar 60 százalékát érinti a koronavírus
Márciusban új iPhone érkezik, a 9-es
Koronavírus: Ne lepődjön meg, ha drágábbak lesznek a boltban a tévék
Nagy változás várható az uniós forrásokkal kapcsolatban
Szülőket vernek át és híres divatcég nevével élnek vissza a csalók
Bekeményítenek a britek: csak a legjobb munkaerőt várják az Európai Unióból
Szabadnapos mentőápoló fegyverezett le egy táskatolvajt
Prisztás-gyilkosság: ezt mondta a felmentő ítélet előtt a szabadlábra helyezett férfi
Vajna Timi románc: Egy igazi gentleman módjára virágokat és ajándékokat küld...
Vajna Timi románc: Úgy érzem, alakulóban van köztünk valami
Meggyilkoltak egy nőt Kiskunmajsán - Ezt a férfit keresi a rendőrség
Könnyeivel küszködve szólalt meg a kecskeméti tragédiában elhunyt kislányok édesapja
Együtt támadják meg az ellenzéki pártok a házszabály korlátozásait az Alkotmánybíróságon
Leekens: Örüljenek, amiért ilyen futballszerető miniszterelnökük van
Kocsis Máté szerint a táblát és a büntetést Hadházy nem a saját zsebéből fizeti
A kormány elutalta az első tízmilliárdot a főváros egészségügyi fejlesztésére
Hiába távolodott el a párttól, Vágó Gábor még mindig számláz az LMP-nek 7,78 milliót kap tanácsaiért
A Honvédelmi Minisztérium nem árulja el, hogy ki és miért engedélyezte a hadsereg vezetőinek az Orbán-évértékelőn való részvételt
Kamiont előző személyautóval ütközött a vétlen sofőr
Lőtereket építenek a diákoknak az új alaptanterv szellemében
Helyettes államtitkár: Több gyereket akar a kormány!
Kihívták a mentőt egy túlsúlyos beteghez, de nem fért be a járműbe
Igaz, hogy nem koronavírusos egy szatmári férfi, de a családja akkor sem akarja visszafogadni
Tömegesen főttek meg élve a kagylók
Kivonultak az ellenzékiek az ülésteremből, az Alkotmánybíróságig meg sem állnak
A templomba még elment Orbán, a Parlamentbe már nem
Orbánon keresztül üzent a magyaroknak Trump
Százával tiltakoznak a pszichológusok a nemzeti konzultáció ellen
Örüljenek, amiért ilyen futballszerető miniszterelnökük van
Több mint száz agyonvert kutyát találtak Hajdúsámson mellett
Koronavírus: visszaküldték a kórházba a karanténból megszökött orosz nőt
Milliókat kaphat, aki tervez egy marsi várost
Káosz: Több millió céget érinthet a koronavírus
Káosz: Több millió céget érinthet a koronavírus
Hatalmas sebességgel száguldott bele a körforgalomba ez az autós
Hiába az emelés, több ezer forintokat buknak havonta a nyugdíjasok
Folytatja turnéját Elton John, aki sírva hagyta el a színpadot
Együtt támadják meg az ellenzéki pártok a házszabály korlátozásait az Alkotmánybíróságon
Kárpátaljai fiatalok képzését támogatja a kormány
A szántóföldön át menekült a drogkereskedő a rendőrök elől Rábapatyon
Áprilisban dönthet a Kúria Gyöngyöspata-ügyben
Kitart az MNB amellett, hogy nem kommentálja a forint árfolyamát
Hadházy: Kövér László tehet egy szívességet!
Az Alkotmánybíróságra sem hallgat a parlament plakátügyben
Ingyenautót vagy üzemanyagot kérnek a taxisok, ha olcsóbb tarifát akar Budapest
Orbán Viktorra is kitér a müncheni biztonságpolitikai jelentés
2 millió helyen szivárog a talajból a metán az Északi-sarkon
Orbán a koronavírus miatt nem szólalt fel a parlamentben
Állapotfelmérések és interaktív bemutatók a Semmelweis Egészségnapokon
Fontos telefonja volt Orbánnak: Trump üzent a magyaroknak
Átlagosan 637 százalékkal nőtt a képviselők vagyona 2010 óta
Az RTL Klub műsorát többen nézték, mint a TV2 showműsorát
Fegyvert fogott a taxisra egy 16 éves kecskeméti fiú
A sok int*impartner növeli a rák kockázatát
Ezért nem szólalt fel Orbán a parlamentben
Magyar versenyző nyerte a cukrász olimpiát
A zöld Orbán tavaly kirúgta a műanyag zacskók betiltását bejelentő államtitkárt és helyettesét
Franciaországban vasárnap már nyári meleg volt
Meglepetésre nem Orbán felszólalásával kezdődött a Parlament ülésszaka
Németh Zsolt szerint megdöbbentő és sajnálatos a Kaleta-ügy
Rapvideóban osztja a fóti gyermekotthont bezárni készülő kormányt egy ott lakó állami gondozott srác
Még el sem kezdődött a nemzeti konzultáció, a kormány máris felfüggeszti a börtönviszonyok miatti kártérítések kifizetését
Magyarország alig hajtja végre az ellene szóló strasbourgi ítéleteket
Első nekifutásra kiválóan működött az ellenzéki összefogás parlamenti változata
2006-ban eltűnt, most ajánlott fel tízmillió forintot a rendőrség a nyomravezetőnek
A szemünk előtt szakad szét az Antarktisz + műholdas videó
Az MTA irodalomtudományi osztálya visszavonatná a Nemzeti Alaptantervet
Igazoltatni akartak egy férfit, két kilónyi drogot rejtegetett
Tűz ütött ki egy budapesti bölcsődében - jelenleg is a helyszínen vannak a tűzoltók
Disznóvágás során szúrta mellbe kedvesét egy férfi Veszprémben
Kézre került a toplistás magyar bűnöző
Frontális ütközés Veszprém megyében, az egyik autó lángol
Titkosítás: óriási változások jönnek a hazai nemzetbiztonság területén
Vajna Timi nyilatkozott, miért vállalta be a TV2 maszkos műsorát
THE POST
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum