thepost / Magyarország / Budapest / 2019.12.11
THE POST
           
11




Kamera elé állt az a magyar rendőrnő, akit állítása szerint magas rangú felettese vert össze
Ez is érdekelhet:
Doppingbotrány Magyarországon: Húsz magyar sportoló bukott le idén
Kovács Zoltán arról az ülésről tweetelt , amit magyar kérésre nyilvánítottak zárttá
Órási botrány: Matolcsyék kétszer vették meg ugyanazt a épületet a Várban
Már csaknem négy hónapja történt, hogy egy rendőr ezredesnőt – állítása szerint – a felettesével folytatott titkos kapcsolatuk lezártával a Teve utca egyik irodájában megvert volt szeretője, aki a egyben a felettese is volt.

Mint tudott, néhány hónapja tört ki a botrány, amikor egy rendőr ezredesnő az ORFK vezetésénél bejelentést tett, hogy közvetlen felettese bántalmazta. Előzőleg titkos viszonyt folytattak, de a nő szakított a főrendőrrel.

A nő most az ATV-n szólalt meg, esete ugyanis nagy hasonlóságot mutat a Pásztón megvert anyáéval, akit volt katonatiszt párja vert meg azután, hogy a nő megmondta neki, szakítani akar.

A szakember szerint a társadalom minden szintjén tapasztalható a párkapcsolati erőszak, hierarchikus rendszerekben, mint a katonaság, rendőrség, még erősebben jelen van. Az elkövetők sokszor nárcisztikus hajlamú emberek, ami egy betegség: az ilyen ember korlátlan hatalomról, sikerről fantáziál és felhasználja a környezetét arra, hogy csodálják őt. Ha aztán ez nem sikerül, előkerül a nárcisztikus düh.




Most az ATV-nek nyilatkozó nő elmondta, az ügyében azóta sem történt semmi, folyik ugyan ügyészségi eljárás, de az is csak a nő magánindítványára. A rendőrség a volt ezredesnő állítása szerint nem tett semmit, senki nem érdeklődött, nem úgy tűnt, mintha bárki meg akarná tudni, mi is történt valójában. Miután bejelentette, hogy bántalmazta a felettese, mindössze annyi volt, hogy áthelyezték, de ezt is csak az ügyfélkapun keresztül tudta meg.

A nő az ATV riportjában így fogalmazott:

„Ököllel belevágott a karomba. Kiabált, hogy nem állsz meg és rácsapott a nyakamra, és akkor ott elkezdett rángatni. Rálépett a jobb lábamra, de úgy, hogy tiszta zúzódás lett a lábfejem”.

Korábban egyébként a Népszava foglalkozott az esettel, akkor az ORFK azt válaszolta a lapnak, hogy a történetben szereplő állítások „jelentős része minden valóságalapot nélkülöz”, az információk egyoldalúak és torzítottak, azt a vádat pedig visszautasították, hogy az országos rendőrfőkapitány nem intézkedett az ügyben.



Oszd meg, hogy minél több emberhez eljusson! - köszönjük >>
Ez is érdekelhet:
Levélben köszönték meg a trolivezetőnek, hogy megmentette egy 18 éves lány életét
Mészáros Lőrinc: mink magunk is nagyon sokat dolgozunk azon, hogy a magyar futball fejlődjön
Mészáros Lőrinc nyilatkozott: a futballhoz is és mindenhez is ért
Hírhez tartozó kép:
Levélben köszönték meg a trolivezetőnek, hogy megmentette egy 18 éves lány életét
Mészáros Lőrinc: mink magunk is nagyon sokat dolgozunk azon, hogy a magyar futball fejlődjön
Mészáros Lőrinc: mink magunk is nagyon sokat dolgozunk azon, hogy a magyar futball fejlődjön
Mészáros Lőrinc nyilatkozott: a futballhoz is és mindenhez is ért
Doppingbotrány Magyarországon: Húsz magyar sportoló bukott le idén
Kovács Zoltán arról az ülésről tweetelt , amit magyar kérésre nyilvánítottak zárttá
Órási botrány: Matolcsyék kétszer vették meg ugyanazt a épületet a Várban
A magyar kormány 66 milliót ad egy jeruzsálemi múzeum bővítésére
Elképesztő emberek: kilenc kutyát vertek halálra Jászberényben
Rémálmok gyötrik Orosz Bernadettet
Könyörgött, hogy álljanak le, kettérepedt szomszédja miatt a magyar színésznő otthona
Az összes fideszes tartózkodott, így nem emelik a bírák és az ügyészek fizetését
Óriási baki az eskütételen, Orbán sem bírta faarccal
Migránsozás után most a karácsonyt reklámozza a kormány
Orbán: Epeömlést kapok, nem kérdéseket
Ingyenes jégpályát ad a budapestieknek Karácsony
Hivatalosan is él a nagyszülői gyed
Kabátban tanulnak a gyerekek: egy hete nincs fűtés a gyömrői iskolában
Afrikai pestissel fertőzött tetemet találtak Békésben
A Mi Hazánk egy vőfélyt indít a győri polgármester választáson
Rendőrségi nyomozás: elővették Borkai fiát
Közel 4 milliárd tonna jég tűnt el Grönlandon
Igazságügyi jelentés: negatív fejleményeket tapasztaltunk Magyarországon
Meghalt az ember, akinek a vonalkódokat köszönhetjük
Prága elveszett: tízezrek követelték Babis lemondását
Meghalt egy ember a Hajógyári szigeten, lángolt egy viskó
Orbán aggódik: A kifutó EU támogatások nem tesznek jót a gazdaságnak
Országszerte tapasztalható a gázszerelők hiánya - nincs elég munkáskéz az országban
Törvényt módosított a Fidesz, így már államtitkár lehet a 22 éves egyetemista
Szájkosarat kapott az ellenzék
A Biodóm energiafogyasztása akkora lesz, mint egy egész kerületé
Egy elektromos angolna termeli az áramot, hogy világítsanak az égők ezen a karácsonyfán
Orbán győzelem: kizárólag fideszes tagjai lettek a Médiatanácsnak
Milliós gyerektartásra kötelezték Pécsi Ildikó fiát
Újra nő az üzemanyagok ára
Ingyen tűzifát oszt a kormány a lakosságnak
Halálra éheztették 9 hónapos kislányukat
Rossz hír Magyarországnak: Menekültek százezreit küldhetik vissza a németek
Így nézne ki a kis Jézus és családja, ha ma lennének menekültek
Varga Judit: A végén mindig a jó győz
Brutális dolgot művelt az idős, kiszolgáltatott emberekkel egy gondozónő
A nap 24 órájában kamerával figyelik a tanárát megkéselő győri diákot
Azt kapta, amit megérdemelt - durva dolgokat állít volt élettársa a székhez kötözve halálra fagyó Zsoltról
Savat itattak egy magyar lánnyal külföldön
Pintér Béla mondta a színházi tüntetés legjobb beszédét
Meghalt a Star Trek sztárja
Levélben követelik Orbántól, hogy vegye végre komolyan a klímaváltozást
Baranyi: 150 milliót takarítottunk meg eddig kamutevékenységek kiszűrésével
Rekord gyorsan fejlődik az SMA betegségben szenvedő Levente
Emberekkel a fedélzetén eltűnt egy katonai repülőgép
Rendőri felvezetést kapott a kismama mert beindult a szülés
Valami bűzlik a Balkánon – de ennek most a magyarok fizetik meg az árát
20 ezer amerikai katona érkezik Európába
Végigböngészték a kispesti önkormányzat szerződéseit - ismerős nevek kerültek elő
Egy luxus termálfürdőben döntöttek az európai uniós pénzek elosztásáról a kistelepülések vezetői
Közleményt adtak ki a magyar tűzoltók: felháborító, amit a kollégájukkal tettek
Álomnyeremény milliók ütötték egy budapesti sportfogadó markát
A pórázánál fogva vonszoltak egy kutyát Vácon
Márki-Zay, Botka és Mirkóczki, együtt küzdenek
Hatvanméteres szakadékból mászott ki egy négyéves ikerpár
Alföldi szerint most beXarás van erősen
Görbicz Anita a Fidesz mellett kampányol Győrben
A kormány elkezdte megtömni az erdélyi színházak kasszáit
Hiába a tiltakozás: benyújtották a parlamentben a színházak finanszírozását átalakító törvényjavaslatot
Másfél milliárdos megbízást nyert a 4iG az egészségügyben
Senki sem élte túl a szigeten rekedtek közül az új-zélandi vulkánkitörést
Rosszul lett egy utas a 4-6-os villamoson: áll a forgalom, mentő a helyszínen
Több százmillió forinttal drágul a Liget-projekt
A klímavédelem miatt csökkentik otthonaikban a karácsonyi díszkivilágítást a németek
A színház az új CEU
Elhunyt Ormos Mária
Hadházy azt javasolja Karácsonynak, hogy zsarolja Orbánt
Hollik szerint az állam mondaná meg, ki legyen az igazgató
Alföldi: aki benyal a rendszernek, azt támogatják, aki pedig nem, az pusztuljon
Négy évre eltiltották Oroszországot az összes világviadaltól
Vannak még, akik nem Németh Szilárd pacalreceptjeit akarják hallgatni a színházban
Döntött a TESCO a magyar kivonulásról
A brazil elnök szerint a rock miatt vannak abortuszok
Külföld: 20 százalékra teszik a magyar kilépést az EU-ból
Magyar állampolgárságot kapott a zöld-foki szigetek hátvédje
Boszorkánynak hittek egy nőt Romániában, felgyújtották
Nagyon fázik ez a gyönyörű cica befogadóra van szüksége - Segíts egy megosztással
El nem hiszed milyen fesztiválokra szervezhetett lányokat a kormány legújabb reklámarca
Elhullott állatok hevernek az emberi haladás útján
Újságba csomagolva vitte ki a lopott holmit egy nagykövet
Molnár Zsoltot megzsarolta az Angyal ügyvédje - A pártigazgató feljelentést tesz
Több autó rohant egymásba az M7-es autópályán
Újabb emberek kerültek elő, akiket a fideszes képviselővel egyszerre tartóztattak le
Van pénz a magyar egészségügyben, a 4iG éppen most kap belőle
Hivatalosan is kormányzati kontroll alá kerülne a kulturális ágazat
Újabb botrány a fővárosi cégek átvilágításánál
Reszkető kiskutyát találtak a rendőrök
Tizennégy autót rongált meg a román trélerről leesett rámpa a magyar autópályán
A gyermek és a tanárok is az utcára szaladtak
Élő fenyőfa helyett idén egy 11 méter magas Adományfa fogadja a látogatókat
Kétgyermekes futónőt gázoltak el Szombathelyen
Lövöldözés és autós üldözés Pécsen
Hajléktalanok küldenek karácsonyi üzenetet az alkotmánybíróknak
Valósággal zuhan az elektromos autók akkumulátorának az ára
Előkerült szerződés: 11 millióért írattak egy 30 oldalas tanulmányt
Tömegverekedés: A bérüket követelték az ukrán vendégmunkások Balatonakalinál
Most kiderült, hova vezet az oltásellenesség
Gigatüntetést szervez hétfőre a kultúra függetlenségéért a Katona József Színház
Óriási titkolózás- OLAF-vizsgálat miatt távozhatott az Orbán-kormány egyik kulcsembere
Több tízezren írták alá a kulturális élet szétverése elleni petíciót
Köszönjük a lakosság segítségét - a rendőrök megtalálták az otthonából eltűnt 13 éves kislányt
Durva fenyegetést kapott MC Hawer
730 ezer magyar munkáját veszik el a robotok
Ismét milliókat költött egyetlen sportolóra az Orbán-kormány
66 ezer forintot kapnak karácsonyra a nyugdíjasok Szlovákiában
Követelik Kövér lemondását: minden harmadik magyarba csúnyán belegázolt
Hátborzongató: Agyonverte a kutyákat a magyar tenyésztő
Csúnyán ráfáznak a nagycsaládosok az állami támogatással vásárolt autóval
Szökik az oxigén az óceánokból, sorozatosak a tragédiák
Novák Katalin állítólagos szavait idézik - Nem az államnak kell eltartani a nyugdíjasokat, hanem a családtagoknak
Kövér László: Európában a legfélelmetesebb, hogy nem lehet átlátni, hogy kié a valóságos hatalom
Orbán kormány: Nemcsak újraegyesítjük Közép-Európát, hanem újra is építjük!
A kormány azon dolgozik, hogy a magyar gazdaság a következő években is meghaladja az uniós átlagot
Varga Mihály: Európa leggyorsabban növekvő gazdasága a magyar
Az ember Istent játszik: legyártottak egy állatot, amely disznó és majom egyszerre
Csak egy tolvaj hatalom nem akar írásos nyomot hagyni
Kétmilliárd forintos óvadékot tettek le, hogy szabadulhasson a legnagyobb magyar vágóhíd tulajdonosa
Egy hozzászólás miatt rúgták ki Lattmann Tamást az NKE-ről
Megmagyarázták miért figyeli az iPhone folyton, hogy hol vagyunk
A jövő már megérkezett: ezt a chipet behelyezik az agyunkba és minden megoldódik
Óriási kávéhiány lesz jövőre
A Fradi szerint magyar játékosokkal nem tudnának nemzetközi eredményeket produkálni
Trump kiakadt amiért legalább 15-ször kell lehúzni a vécét kakilás után
Nőtt az eperjesi gázrobbanás áldozatainak a száma
Megszólalt a tanárnő, akit 17 éves diákja szurkált meg
Meghalt a Jóbarátok sztárja!
Döntött a járásbíróság a 17 éves győri késelő ügyében
Nagylóki halálos tréfa: ez vár a három férfira, akik megkötözték, majd hagyták halálra fagyni társukat
Egy BMW-s rádudált egy Audis srác barátnőjére - ami ezután történt az nem mindennapi
Egy nap alatt kétszer vittek be a rendőrök egy tapolcai férfit
THE POST
Amit látsz, az a hír, amit tudsz, az a háttér, amit érzel, az a vélemény!
COPYRIGHT © 2019. minden jog fenntartva