Kezdőlap   Csatlakozz hozzánk facebookon
Migránsozás után most a karácsonyt reklámozza a kormány  

Az idén már majdnem 30 milliárd forintot vert el a kormányzat társadalmi célú hirdetésekre.

Egész oldalas hirdetéseket tett közzé a kormány több újságban, és videókampányt is indítottak. Ezúttal egész egyszerû üzenetet tettek közzé:

Áldott, békés karácsonyt, Magyarország!

Ebben még nincs nagy meglepetés, abban már annál inkább, hogy mekkora hirdetési helyeket vettek. A Népszavában egy teljes oldalt tesz ki a hirdetésük, a Magyar Nemzetben két oldalt vásároltak meg (egy harmadikon pedig a szintén állami MVM hirdeti, hogy „idén sem marad el a nagyi sütije”, a Magyar Hírlap 16 oldala közül pedig hármat is az egész oldalas karácsonyi jókívánság foglal el.

Az állam évrõl évre többet költ a reklámokra, ezzel komolyan befolyásolja a magyar médiapiac mûködését. Tavaly már 40 százalékos volt azoknak a hírmédiumoknak az aránya, amelyek a teljes hirdetési bevételének legalább a harmadát állami forrásból szerezték. A Mérték Médiaelemzõ Mûhely és az Átlátszó számolta ki, hogy tavaly listaáron számolva 98,7 milliárd forintot szántak a reklámozásra – összehasonlításképp: ez kicsivel több, mint amennyit 2006 és 2010 közt négy év alatt összesen elköltött a kormány, és csak 10 milliárddal kevesebb annál, mint amennyit 2011 és 2014 között együttvéve elköltöttek.

A kormány idén eddig legalább 28,4 milliárd forint értékben adott megbízást kommunikációs feladatok elvégzésére. Egész pontosan a Nemzeti Kommunikációs Hivatal köti a kormány nevében a szerzõdéseket, a megbízás neve pedig általában „az állampolgárok életét kiemelten érintõ kormányzati döntésekkel kapcsolatos feladatok ellátása”, valamint kommunikációs és rendezvényszervezési feladatok ellátása.

Idén elõször januárban kötöttek 10 milliárd forint értékû szerzõdést tájékoztató kampányra,
majd áprilisban újabb 10 milliárd forintról szerzõdtek le az „Európa jövõjét érintõ nemzetközi és hazai szintéren történõ kormányzati kommunikációval kapcsolatos feladatok ellátása, valamint az állampolgárok életét kiemelten érintõ kormányzati döntésekkel kapcsolatos feladatok ellátása” nevû munkára, azzal, hogy ezt a keretet további 3 milliárddal emelhetik,
szeptemberben 3,5 milliárd forintról szerzõdtek,
novemberben pedig 2,9 milliárd forintról.

Az eddig megkötött szerzõdések nyertesei Balásy Gyula cégei, a New Land Media Kft. és a Lounge Design Kft. Azt nem tudni, hogy a mostani adventi köszöntést is a velük kötött szerzõdések alapján készítették-e el. A tisztán látást az is nehezíti, hogy a közbeszerzési dokumentációkban nincs arról szó, hogy pontosan milyen tematikájú kommunikációra fordíthatják az összeget.

Megkérdeztük a Kormányzati Tájékoztatási Központot, hogy a most indult karácsonyi kampányt ki készítette, és mennyiért, valamint hogy miért tartották fontosnak elindítani ezt a kampányt. Választ egyelõre nem kaptunk.

Egy hónapon belül ez már a második kormányzati videó: november 15-én az új Puskás Stadion megnyitójára idõzítve tettek ki egy rövidfilmet Orbán Viktor Facebook-lapjára. Egy általunk megkérdezett reklámfilmes szakember úgy számolt, hogy legalább 100 millió forintba kerülhetett az a videó. Az nem derült ki, hogy miért és kinek a pénzébõl készült a rövidfilm, és még csak stáblistája sem volt.

Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Botrány: Erdei Zsolt lemondott
Orbán Viktor: a kormány csapatot küld a gócpontokhoz
Újabb botrány van Farkas Flórián körül
Porig égett egy busz Szegeden
Kigyulladt egy autóbusz Szegeden, a Fő fasoron, a Töltés utcánál. A jármű hátsó részén, a motortérnél keletkezett tüzet a város tűzoltói két vízsugárral oltották el, tájékoztat...
  
Baleset az M7-esen, két-három kilométeres a dugó
Két-három kilométeres a dugó. A M7-es autópálya 19-es kilométerének közelében két gépkocsi ütközött össze, amelyek a külső sáv egy részét elfoglalják, közölte az Útinform p...
  
Éhségsztrájkba kezdett a Jobbik képviselője, aztán megjelent Bede Zsolt
Potocskáné Kőrösi Anita Siófokon tiltakozik egy apartmanház építése ellen, mindezt élőben közvetíti. Potocskáné Kőrösi Anita, Facebook-videójában jelentette be, hogy éhségsztrá...
  
Interjút adott a férj, akinek feleségére esett egy férfi
Elmondta, mi is történt pontosan. Bronz Gábor jelen volt, amikor gyermekeit sétára vivő feleségére, Erzsébetre rázuhan egy öngyilkosságot elkövető férfi a XI. kerületi otthonuk ép...
  
Mészáros Lőrinc méregdrágán építi meg a győri élményparkot - kiderült miért
Az előzetes becslés és a megvalósíthatósági tanulmány között két év telt el, ráadásul csak Mészáros Lőrinc pályázott. Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője próbált...
  
Erdei Zsolt elárulta miért mondott le
Budapest — Bár úgy érzi, alakulhatott volna másképp is bokszszövetségi (MÖSZ) szerepvállalása, a korábbi profi világbajnok Erdei Zsolt (46) a csütörtöki elnökségi ülésen lemondott...
  
Szlávik János: ekkor várhatóak újabb szigorítások
Szlávik János szerint a koronavírus elleni intézkedésekben az iskolakezdésig nem várhatók újabb szigorítások, csak abban az esetben, ha jelentős gócok alakulnak ki. A Dél-Pesti Centrumk...
  
200 emberrel a fedélzetén szakadt ketté és zuhant le egy utasszállító
Túlfutott a leszállópályán és kettészakadt egy utasszállító Indiában, 200 utassal a fedélzetén. Az eddig ismert információk szerint az indiai Calicut Nemzetközi Repülőtéren túlfut...
  
Még mindig nem megy a kérdések megválaszolása
Nem megy a kérdések megválaszolása sem Rétvári Bencének, sem Schanda Tamás államtitkárnak. Tordai Bence, a Párbeszéd országgyűlési képviselője először Varga Mihály pénzügyminis...
  
A kormányzati csatorna bekerül az alapcsomagba
A kormányzati csatorna a legtöbb szolgáltatónál elérhető lesz, de az interneten is lehet nézni. Szeptemberben indul a Pesti Srácok és Vaszily Miklós közös tévéje, a Pesti TV, a részl...
  
Magyarország: 39 milliárd egyházi épületek felújítására
88,5 milliárdot kap Veszprém a kormánytól a 2023-as Európa Kulturális Fővárosa évadra - olvasható a programot lebonyolító Veszprém-Balaton 2023 Zrt. csütörtöki közleményében. „Az...
  
Indiában kétmillió fölé emelkedett a fertőzöttek száma
886 halálesetet és 62538 új fertőzöttet regisztráltak 24 óra alatt Indiában, ahol így a járvány kezdete óta már kétmillió fölé nőtt az azonosított fertőzöttek száma. A hivatalos ...
  
80 ezer gyerek vált otthontalanná a bejrúti robbanások miatt
Az UNICEF becslései szerint mintegy 80 ezer gyerek vált otthontalanná a bejrúti robbanások miatt, nekik és családjuknak azonnali segítségre van szükségük – olvasható a szervezet közlem...
  
Hitelmoratórium: egyre kevesebb ügyfél él vele az OTP-nél
Rendhagyó módon online tájékoztató keretében ismertették az OTP Bank féléves eredményének részleteit, ahol Bencsik László vezérigazgató helyettes azt jelezte, hogy sok ügyfelük nem ...
  
36 milliárdot kapott Tombor András tehetséggondozó alapítványa
A kormány a gazdaságvédelmi programokra szánt pénzből csoportosította át a pénzt a Matthias Corvinus Collegiumot (MCC) működtető Tihanyi Alapítvány működési kiadásaira. Az MCC alap...
  
Tűzvész a Hajdúságban, 45 tűzoltó küzd a lángokkal
Egy faipari épület gyulladt ki. Kigyulladt egy épület egy faipari telephelyen péntek reggel Hajdúböszörményben, a Kórház téren, a lángokkal jelenleg is nagy erőkkel küzdenek a tűzolt...
  
Közel 100 ezer forintba kerül a PCR-teszt a hódmezővásárhelyi kórházban
A Csongrád-Csanád Megyei Egészségügyi Ellátó Központban 96 450 forintba kerül elvégezni azt a PCR-tesztet, amelynek a költségét a Nemzeti Népegészségügyi Központ 30 ezer forintra lő...
  
Így néz ki a híres Járványügyi Bevetési Egység
Feladatuk a szuperfertőzők felbukkanása utáni kontaktkutatás és elkülönítés lesz. Orbán Viktor péntek reggeli rádióinterjújában bejelentette, pár órával később be is mutatták a...
  
Elvitte a NAV az egyik legnagyobb magyar élelmiszerlánc tulajdonosát
A NAV nyomozói a napokban őrizetbe vettek egy „közismert kelet-magyarországi élelmiszerlánc- és szállodatulajdonost” Debrecenben. A hatóság közleménye szerint a vállalkozó egy év a...
  
Kaposvár: Eltörte kiskorú áldozatának orrát egy 32 éves férfi
Súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat a Kaposvári Járási Ügyészség azzal a 32 éves férfival szemben, aki az útjában álló kiskorú sértettet többször orron ütötte. A vá...
  
800 millió forintot különítenek el a cigány muzsikusoknak
Budapest — Úgy tűnik, a fesztiválszezon elúszott erre az évre, ezért raktárkoncertekkel segíti a kormány a zenészeket, akik a koronavírus-járvány miatt jó ideje nem jutottak bevételhe...
  
Fluor nem kér a pénzből: zenekaruk többi tagjának adnák a teljes gázsit

Orbán: Meg kell akadályozni a migrációt továbbra is
A Kossuth Rádió Jó, reggelt Magyarország! műsorának vendége volt péntek reggel Orbán Viktor, miniszterelnök, aki az ország védekezéséről, a vakcináról, a biztonságos országokról é...
  
Orbán Viktor: a kormány csapatot küld a gócpontokhoz
A Kossuth Rádió Jó, reggelt Magyarország! műsorának vendége volt péntek reggel Orbán Viktor, miniszterelnök, aki az ország védekezéséről, a vakcináról, a biztonságos országokról é...
  
Sok család kerül bajba - Nincs napirenden a bértámogatás meghosszabbítása
De lehet, hogy 2021-ben is élnek majd a fizetési moratóriumok. Augusztus végéig jelentkezhetnek a cégek az állami bértámogatási programra. A támogatás iránt nagy volt az igény, a korona...
  
A kormány elkezdett felkészülni a digitális oktatásra
Tovább fejleszti a kormány a KRÉTA oktatási rendszert a digitális oktatás hatékonyabb támogatása érdekében - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára. ...
  
Előkerülnek a milliárdok raktárkoncertre és cigányzenére
Megjelent a kormányhatározat, amivel előteremtik a pénzt a raktárkoncertekre és a cigányzene támogatására. Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő jelentette be nemrég, hogy állami tám...
  
Több mint 50 milliós osztalék: ennyit vett ki a cégéből Kocsis Máté és családja
Jól fialt tavaly a Fidesz frakcióvezetője, Kocsis Máté családi cége. A nyereség mellett azonban még a cég tartalékait is megcsapolták. Rekordösszegű pénzt vett ki Kocsis Máté és csa...
  
Botrány: Erdei Zsolt lemondott
A Magyar Nemzet információi szerint távozott a Magyar Ökölvívó Szövetség (MÖSZ) társelnöki pozíciójából Erdei Zsolt. A világbajnok öklözőt 2017. áprilisában választották meg a ...
  
Kiverte a biztosítékot mert rákérdeztek, kényszermunkában gyártottak e maszkokat
Demeter Márta azt akarta megtudni, hogy vettünk-e ujgur kényszermunkásokkal gyártatott maszkokat, kapott egy semmire sem jó választ. Demeter Márta LMP-s országgyűlési képviselő tett fe...
  
THE POST
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum
Migránsozás után most a karácsonyt reklámozza a kormány

Az idén már majdnem 30 milliárd forintot vert el a kormányzat társadalmi célú hirdetésekre.

Egész oldalas hirdetéseket tett közzé a kormány több újságban, és videókampányt is indítottak. Ezúttal egész egyszerû üzenetet tettek közzé:

Áldott, békés karácsonyt, Magyarország!

Ebben még nincs nagy meglepetés, abban már annál inkább, hogy mekkora hirdetési helyeket vettek. A Népszavában egy teljes oldalt tesz ki a hirdetésük, a Magyar Nemzetben két oldalt vásároltak meg (egy harmadikon pedig a szintén állami MVM hirdeti, hogy „idén sem marad el a nagyi sütije”, a Magyar Hírlap 16 oldala közül pedig hármat is az egész oldalas karácsonyi jókívánság foglal el.

Az állam évrõl évre többet költ a reklámokra, ezzel komolyan befolyásolja a magyar médiapiac mûködését. Tavaly már 40 százalékos volt azoknak a hírmédiumoknak az aránya, amelyek a teljes hirdetési bevételének legalább a harmadát állami forrásból szerezték. A Mérték Médiaelemzõ Mûhely és az Átlátszó számolta ki, hogy tavaly listaáron számolva 98,7 milliárd forintot szántak a reklámozásra – összehasonlításképp: ez kicsivel több, mint amennyit 2006 és 2010 közt négy év alatt összesen elköltött a kormány, és csak 10 milliárddal kevesebb annál, mint amennyit 2011 és 2014 között együttvéve elköltöttek.

A kormány idén eddig legalább 28,4 milliárd forint értékben adott megbízást kommunikációs feladatok elvégzésére. Egész pontosan a Nemzeti Kommunikációs Hivatal köti a kormány nevében a szerzõdéseket, a megbízás neve pedig általában „az állampolgárok életét kiemelten érintõ kormányzati döntésekkel kapcsolatos feladatok ellátása”, valamint kommunikációs és rendezvényszervezési feladatok ellátása.

Idén elõször januárban kötöttek 10 milliárd forint értékû szerzõdést tájékoztató kampányra,
majd áprilisban újabb 10 milliárd forintról szerzõdtek le az „Európa jövõjét érintõ nemzetközi és hazai szintéren történõ kormányzati kommunikációval kapcsolatos feladatok ellátása, valamint az állampolgárok életét kiemelten érintõ kormányzati döntésekkel kapcsolatos feladatok ellátása” nevû munkára, azzal, hogy ezt a keretet további 3 milliárddal emelhetik,
szeptemberben 3,5 milliárd forintról szerzõdtek,
novemberben pedig 2,9 milliárd forintról.

Az eddig megkötött szerzõdések nyertesei Balásy Gyula cégei, a New Land Media Kft. és a Lounge Design Kft. Azt nem tudni, hogy a mostani adventi köszöntést is a velük kötött szerzõdések alapján készítették-e el. A tisztán látást az is nehezíti, hogy a közbeszerzési dokumentációkban nincs arról szó, hogy pontosan milyen tematikájú kommunikációra fordíthatják az összeget.

Megkérdeztük a Kormányzati Tájékoztatási Központot, hogy a most indult karácsonyi kampányt ki készítette, és mennyiért, valamint hogy miért tartották fontosnak elindítani ezt a kampányt. Választ egyelõre nem kaptunk.

Egy hónapon belül ez már a második kormányzati videó: november 15-én az új Puskás Stadion megnyitójára idõzítve tettek ki egy rövidfilmet Orbán Viktor Facebook-lapjára. Egy általunk megkérdezett reklámfilmes szakember úgy számolt, hogy legalább 100 millió forintba kerülhetett az a videó. Az nem derült ki, hogy miért és kinek a pénzébõl készült a rövidfilm, és még csak stáblistája sem volt.
Porig égett egy busz Szegeden
Baleset az M7-esen, két-három kilométeres a dugó
Éhségsztrájkba kezdett a Jobbik képviselője, aztán megjelent Bede Zsolt
Interjút adott a férj, akinek feleségére esett egy férfi
Mészáros Lőrinc méregdrágán építi meg a győri élményparkot - kiderült miért
Erdei Zsolt elárulta miért mondott le
Szlávik János: ekkor várhatóak újabb szigorítások
200 emberrel a fedélzetén szakadt ketté és zuhant le egy utasszállító
Még mindig nem megy a kérdések megválaszolása
A kormányzati csatorna bekerül az alapcsomagba
Magyarország: 39 milliárd egyházi épületek felújítására
Indiában kétmillió fölé emelkedett a fertőzöttek száma
80 ezer gyerek vált otthontalanná a bejrúti robbanások miatt
Hitelmoratórium: egyre kevesebb ügyfél él vele az OTP-nél
36 milliárdot kapott Tombor András tehetséggondozó alapítványa
Tűzvész a Hajdúságban, 45 tűzoltó küzd a lángokkal
Közel 100 ezer forintba kerül a PCR-teszt a hódmezővásárhelyi kórházban
Így néz ki a híres Járványügyi Bevetési Egység
Elvitte a NAV az egyik legnagyobb magyar élelmiszerlánc tulajdonosát
Kaposvár: Eltörte kiskorú áldozatának orrát egy 32 éves férfi
800 millió forintot különítenek el a cigány muzsikusoknak
Fluor nem kér a pénzből: zenekaruk többi tagjának adnák a teljes gázsit
Orbán: Meg kell akadályozni a migrációt továbbra is
Orbán Viktor: a kormány csapatot küld a gócpontokhoz
Sok család kerül bajba - Nincs napirenden a bértámogatás meghosszabbítása
A kormány elkezdett felkészülni a digitális oktatásra
Előkerülnek a milliárdok raktárkoncertre és cigányzenére
Több mint 50 milliós osztalék: ennyit vett ki a cégéből Kocsis Máté és családja
Botrány: Erdei Zsolt lemondott
Kiverte a biztosítékot mert rákérdeztek, kényszermunkában gyártottak e maszkokat
Rekordosztalékot vett ki cégéből Kocsis Máté és családja
Újabb botrány van Farkas Flórián körül
Schobert Norbi megint elmondta a véleményét - szigorításokat javasol
Emberölés miatt nyomoznak a meghalt rab ügyében
15 ezerrel kevesebb kórházi ágyon ápolnak betegeket, mint a járvány előtt
Siófok: egy beteg és egy ápoló is elkapta a vírust
Orbán: vannak ezek az emberjogi harcosok, akiket én csak libernyákoknak nevezek
Orbán: Úgy neveltem a lányaimat, hogy a saját lábukon meg tudjanak állni
Oltás: Gulyás nem árulta el, mely céggel vagy cégekkel szerződtek le
Botrány: Lemondott Pilismarót képviselő-testülete
Találtak két fertőzöttet a siófoki kórházban
Évi 6,6 millióért kér tanácsot pajtásától Demeter Szilárd