thepost / Magyarország / Budapest / 2020.02.20
THE POST
           
20




Soha nem volt még ennyire közel az emberiség, hogy kipusztítsa önmagát
Ezt olvassák mások:


A tudósok mérlegelték az elmúlt egy év eseményeit, és arra jutottak, hogy ismét új időpontra kell állítani a végítélet óráját.

Ismét át kellett állítani a végítélet óráját a tudósoknak, és sajnos ezúttal sem pozitív irányba változott a helyzet. Az Atomtudósok Bulletinjének (BAS) éves konferenciáján bejelentették: soha nem állt még ennyire közel az emberiség ahhoz, hogy elpusztítsa önmagát. A legfrissebb állapot szerint

csupán 100 másodpercre vagyunk a végítélettől.

A szimbolikus óra mutatója akkor jelenti az emberiség végét, amikor az éjfelet mutat. Ettől vagyunk most a tudósok számítása szerint 100 másodpercre, ami 20 másodperccel rosszabb eredmény, mint amit 2019-ben állapítottak meg.

A Bulletin tudományos és biztonsági testülete még novemberben döntött arról, hogy az órának mennyit kellene mutatnia. Ekkor még szó sem volt az Egyesült Államok és Irán pattanásig feszített konfliktusáról, ahogy arról sem, hogy Észak-Korea felfüggeszti a nukleáris tesztek befagyasztásáról szóló megállapodását. Sharon Squassoni, a szervezet igazgatósági tagja szerint ugyanakkor ezek csupán

megerősítették azt a tényt, hogy egyre közelebb sodródunk az emberiség végéhez.

A szervezet 1947-ben mutatta be először a végítélet óráját, akkor, amikor elkezdődött a nukleáris fegyverkezési verseny. Azóta folyamatosan frissítik az állapotát, amit az utóbbi években a klímaváltozás is jelentős mértékben befolyásolt

A mostani időpont tükrözi azt is, hogy az Egyesült Államok és Oroszország felrúgták az atomalkut.

A Bulletin szerint az egyik legfőbb probléma az, hogy a hamis információk terjedésével lényegében rendkívül nehézzé vált, hogy a valós problémákra koncentráljunk.

Az óra 2017-ben még 2 perc 30 másodperccel volt éjfél előtt, majd 2018-ban és 2019-ben is 2 percet mutatott. Ilyen korábban csak 1953-ban fordult elő. A legjobb év 1991 volt, amikor a Szovjetunió megszünése, valamint az atomfegyverek leszerelésének köszönhetően éjfél előtt 17 perccel járt a mutató.



ha érdekesnek találtad akkor oszd meg és legyél Te is a ThePost.hu csapat tagja!

Ezt olvassák mások:
Trump visszavonta a vizek védelméről szóló rendelkezést
Négyen bántalmaztak egy férfit a kórházban Újbudán
Kiderítettük, hova és mennyiért repült Áder és Pintér
Habony műve a cigányozós-börtönös offenzíva
Kulka vallomása: Zavarban vagyok attól, hogy néznek
Ezt üzente a győrieknek Karácsony Gergely
Nem kérnek a kanadaiak Harry hercegékből - petíciót indítottak
Jogerősen elítélték Szécsény fideszes polgármesterét, mert lekapcsolta a város internetszervereit
Ki fizeti Orbán indonéz repkedését?
Visszahívást jelentett be a SPAR, vigye vissza, ha ilyen terméket vett
Palkovics: 2025-től földgáz alapú lesz a Mátrai Erőmű
Ezért tárgyalt Svédországban a magyar honvédelmi miniszter
Teherán eddig hallgatott arról, hogy koronavírusos megbetegedések vannak az országban
Egy fideszes polgármester száll szembe a kormány adóterveivel
Május 16-án Pécsen lesz az első vidéki Pride-felvonulás
Lázár János Orbán évértékelője helyett kézilabda meccsre ment Csányi Sándorral
Sárvár : Kidobtak egy kutyát a szeméttel együtt
Videón, ahogy egy prérifarkas magával ragad egy kiskutyát a kertből
Normafa: Megszólalt a XII. kerületi önkormányzata a fakivágásokkal kapcsolatban
Márciustól már irodája sem lesz a Buckingham-palotában Meghannek és Harrynek
289 ezer forint lesz a legalacsonyabb fizetés a Tescónál
GVH: A Telekom 0 forintos telefonreklámjai megtévesztőek voltak
A főváros a kerékbilincselésről: Fürjes és Vitézy téved
Brutális bejelentés: jövőre betiltják Magyarországon a PET-palackokat
Újabb milliós büntetést szabtak ki a Fradira
ENSZ: több százezres menekülthullámra számíthat Európa
Jövőre betiltják az egyszer használatos műanyagokat Magyarországon
Koronavírus: megvan az első hatékony gyógymód
Felvette a megalázott monori nő, ahogy fojtogatja és levizeli a volt párja
Így néz ki ma egy kérdés a köztévében
Magyar kérésre halasztották el az Orbán-Tusk találkozót
Lázár: A Fidesz vezetői jobban járnak, ha most szembesülnek a problémákkal
Pataky Attila: Mátyás király óta sok a nehézség, ebből kiszabadulni látszunk
A menyasszonyát is rendszeresen bántalmazta az erdőkertesi rendőrkéselő
Gigabüntetés: Durván átverte a Magyar Telekom a vásárlóit
Drasztikus változásról döntött L.L. Junior kisfia tragédiája után
A Hollywood Hills-i otthonában lelőtték Pop Smoke-ot
Merkel szavai után szinte biztosan kemény csatára számíthat Orbán Brüsszelben
Végre beteljesült a magyarok álma 190 milliárd Ft-ból
Kiderült, miért hallgatott az ügyészség a Kaleta Gábor-féle ügyről!
Novák Katalin: ha a Néppárt nem válaszol Orbán Viktornak, lépünk
Orbán bejelentette, hogy nem hajtja végre a bíróság ítéletét
88 százalékos árcsökkentés az Aldikban, megrohamozták az üzleteket
Határzár miatt jelentősen nő a menetidő Hegyeshalomnál
Egy repülő utasai az egész testüket bezacskózva védekeztek a koronavírus ellen
Jól járnak majd a tanulók az ötéves technikusképzéssel
Karácsony Gergelyt betámadták a kerékbilincselés miatt
Bencsik János, a Jobbik budapesti elnöke kilép a pártból, független parlamenti képviselőként folytatja
Novák Katalin: ha a Néppárt nem lép, megteszi a Fidesz
Aki elgázolta a gyermekeim anyját, az segítsen eltemetni
Halott sofőrt találtak egy magyar kamionban Ausztriában
Büntetőeljárásban vizsgálják a győri munkásszállón megölt férfi ügyét
Beszámítható az osztályfőnökét megkéselő győri diák
Átlépte a kétezret a koronavírus halálos áldozatainak száma
Deutsch Tamás támogatná Karácsony Gergely uniós lobbizását
Március 3-án búcsúztatják Wichmann Tamást
Jön az újfajta temetkezés? Elindult a cég, amely emberi komposztálást végez
Korábbi német EU-s biztost nevezett ki Orbán a Nemzeti Tudománypolitikai Tanács társelnökének
Fizetett a brazil kapus, csak ne kelljen Kisvárdán játszania
Az emberek többsége vegetáriánus lenne, ha mindenkinek magának kellene levágnia az állatot
Agyműtéte alatt végig hegedült a brit művész
A kispesti vagyonkezelő spanyol nyaralója miatt is vizsgálódnak Kispesten
Bemutatták a klímavédelmi akciótervet: sok minden nem derült ki, de lesz egy új hatóság
Orbán attól retteg, hogy a fiatalok már nem tudják értékelni, milyen jól jártak a Fidesszel
Íme az orvosszakértő véleménye a tanárát megkéselő győri diákról
Sérti a GDPR-t, mégsem tiltják be az arcfelismerő rendszereket
Egy repülő gázpalack végzett ezzel az utcán sétáló férfival
Súlyos csapást mért a királynő Meghanékra
Elfogatóparancsot adtak ki ellene, majd börtönbe vitték a férfit, aki 2014-ben otthonában látta vendégül Orbán Viktort
Előkerült videó: otthonában fogadta Orbán Viktort 2014-ben az a férfi aki ellen elfogatóparancs van
Az Emmi támogatásával hirdettek meg egy evolúciótagadó rajzpályázatot
Az elmúlt száz év egyik legnagyobb forradalma a fociban: megváltoztathatják a lesszabályt
A WHO szerint az Egyesült Államokban és Új-Zélandon is rosszabb gyereknek lenni, mint Magyarországon
Hirtelen elfogatóparancsot adtak ki és börtönbe vitték az Orbánt vendégül látó családfőt
Egy X. kerületi munkásszállón verekedett négy férfi - kés is előkerült
Ausztrália talpra áll: Berobban az űriparba
Top 9 életmódtanács a szívinfarktus és a stroke megelőzéséhez
A tilos jelzés ellenére hajtott át a vasúti átjárón ez a magyar autós
Már Orbán apja is a 100 leggazdagabb között van
Vajna Tímea újra szerelmes! - már korábban is ismerte a férfit
Nem a be-, hanem a kivándorlás az igazi probléma
Novák Katalin: csak a gyermekek születése jelenti a megoldást
Csak 161ezer évig kell dolgoznia, hogy annyi pénze legyen mint Mészárosnak
Bizonyítási kísérlet miatt zártak le rendőrök és locsoltak tűzoltók egy utcaszakaszt
Segíts egy megosztással - megtorpant a gyűjtés az SMA-s Noelnek
Bayer Zsolt volt az, aki megbukott a gimnáziumban, és nem Nagy Blanka
Deutsch: az ukrán kormány korlátozza a kárpátaljai magyarok jogait
Deutsch: Elfogadhatatlan, hogy a Momentum ismét hátba támadta a magyar embereket
Matolcsy szerint az euróval magunkra haragítottuk Amerikát is
Alekosz: adjon lehetőséget arra, hogy a TV2-t mind anyagilag, mind nézettségi szempontokból fölvirágoztathassam
Megvédett egy nyílt utcán ütött lányt, egész banda támadt Rékasi Zsigmondra
Koronavírus: kiürítik a Diamond Princess üdülőhajót
Büfésnek jelentették be a focistát, hogy csalhassanak a tao-pénzekkel
Újra kerékbilincset raknának Budapesten a szabálytalanul parkoló autókra
Milliárdos áfacsalás: bűnbanda ellen javasol vádemelést a NAV
Megöltek egy férfit Zalaegerszegen
Fojtogatta, majd levizelte volt élettársát egy Pest megyei férfi
Erzsébet királynő megtiltotta a királyi jelző használatát is Harry hercegnek és Meghan hercegnének
Borús lesz a szerda, havas eső is eshet
Bártfai-Mager Andrea férje is a Várban bérel önkormányzati lakást
Gyilkos vírus segíthet az egyik leghalálosabb agydaganat gyógyításában
Telefonos segítséggel vezette le a szülést az apa
Koncentrációs táborba küldik, aki olvas, imádkozik vagy szakállas
Brutálisan lépnek fel a kínai hatóságok a maszk nélküli járókelőkkel szemben
Az egészségügyet látják az ország legnagyobb problémájának a magyarok
Aki ezt tette, és elgázolta a gyermekeim anyját, az segítsen eltemetni
Engedély nélkül vágtak ki fákat a Normafánál
Félt a bűnözőktől: befejezte maratoni vallomását Gyárfás Tamás
Revitalizáció indul a Budai Várban 5,8 milliárd forintért
Márciustól erősebb fegyvert kapnak a kezükbe a szülők, akiket elszakítottak gyereküktől
Két hónappal tovább érvényesek a rezsiutalványok
Népszava: Kövér László nem engedné, hogy a Parlament előtt menjen el a Giro
A tíz éve végzett egészségügyi szakdolgozók kétharmada pályaelhagyó lett
Sztrókot kapott Cintula
1,87 milliárd forintot ad a kormány a Puskás Aréna üzemeltetésére
Lányokat futtató bűnbandára csapott le a rendőrség Nagykanizsán
Hatalmas a torlódás az M0-son - óriási baleset történt
Norbi ebbe belebukhat: lopott képekkel népszerűsíti keto-diétás oldalát a fitneszguru
A VV Fanni-nyomozás hozhat segítséget az eltűnt villanyszerelő ügyében
Megkezdte börtönbüntetését a magyar VV sztár
Óriási baj lehet Demcsák Zsuzsa és párja közt
Egy lánynak próbált segíteni Rékasi Károly fia, ám végül őt vették üldözőbe
Megállt a gyűjtés, pedig egyre égetőbb szüksége lenne a segítségre az SMA-s Noelnek
Nyelvtudás, állásajánlat és szakképzettség nélkül 2021-től nem lehetne külföldieknek Nagy-Britanniában munkát vállalniuk
Macron programot hirdetett az iszlám szélsőségesség visszaszorításáért
Majd 1,9 milliárd forint közpénzből üzemel idén a Puskás Aréna
Karácsony politikai blöffjének indult, mégis a főpolgármestert húzhatja csőbe a kormány az 50 milliárdos egészségügyi támogatással
Tényleg Günther Oettinger korábbi EU-biztos lett a Nemzeti Tudománypolitikai Tanács társelnöke
Padlóra küldték Alekoszt: elbukta a lakást, és végrehajtót is küldhetnek rá
Holttestet találtak egy győri munkásszállón
Vizsgálatot indított a kormány a Ferihegyen veszteglő Ryanair-gép miatt
Négy budapesti óvodában is ólom van a vízben
Félpályás útlezárással tiltakoztak a NAT ellen a Széll Kálmán téren
NVB: Nem lehet népszavazást tartani a nyugdíjemelésről
Iskolai mészárlásra készülő fiatalokat vettek őrizetbe
Figyelem! Rákkeltő hatású egy magyarországi kakaópor
A magyar származása miatt bukhat az ausztrál pénzügyminiszter, pedig Orbán igazolta, hogy nem magyar
Oroszországban mentelmi jogot adnának a volt elnököknek
Kirúgták, és feljelentik a szombathelyi önkormányzat médiacégének vezetőjét
A kérdések hatására elillanni látszik Gyárfás Tamás magabiztossága
Egy olasz falu két évig fizetné a lakbért annak, aki odaköltözik
A szavazó alkotmánybírók fele nem értett egyet a lúgos orvos ügyében hozott döntéssel
Kisunyom határában videózták le közel száz szarvas vonulását
Idén már 45-ször vitték be a detoxba a román alkoholistát
Mészáros és Tiborcz építkezni kezdett a Balatonnál, szeretnének egy kis állami támogatást
Jáksó László Sebestyén Balázsról: Egy visszafogott képességű, reagálni nem nagyon tudó ember
A lakáshitelek felénél emelkedhet a törlesztőrészlet a gyenge forint miatt
Egy ausztrál miniszter épp most bukik meg, mert az anyja magyar
Újra sérülést okozott a balesetveszélyes, választások előtt átadott csúszda
Mást úgysem tehet: kineveti a bombázást a kislányával egy szíriai apa
Az iskolaudvaron tiltakoztak a berzsenyis diákok a NAT ellen
Törvénysértő lehetett az egyenruhás katonák jelenléte Orbán évértékelőjén
885 ezer magyar fiatal él mamahotelben
Demeter Szilárd elnézést kért a németgyalázás miatt
Évente ötvenezer forintnyi élelmiszert dobunk ki a kukáb
Gyógyszerhiány fenyegeti Európát a koronavírus miatt
Óriási botrány: Kamufotóval reklámozta Schobert Norbert a csodadiétáját
Hatékonyabb lehet a leukémia kezelése egy magyar kutatásnak köszönhetően
Tömeges madárpusztulás sokkolja a spanyolokat, még rejtély, mi áll a háttérben
THE POST
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum