Kezdőlap   Csatlakozz hozzánk facebookon
Mészáros és Tiborcz építkezni kezdett a Balatonnál, szeretnének egy kis állami támogatást



A miniszterelnök barátjának és vejének közös cége elkezdte a Club Aliga felújítását, és állami támogatásra pályázott. Abból a programból egyébként, ami körül a miniszterelnök lányát lehet sejteni, és amibõl a jóbarát már kapott támogatást egy olyan projektre, amit aztán épp a võnek passzolt tovább.

Két tájékoztatót tett közzé a tõzsde honlapján a balatonvilágosi volt MSZMP pártüdülõ, a Club Aliga területén zajló fejlesztésekrõl az Appeninn Nyrt. (vagyis Mészáros Lõrinc miniszterelnöki szomszéd és Tiborcz István miniszterelnöki võ közös érdekeltsége).

Az egyikben a vállalat bejelentette, hogy leányvállalata, a Pro-Mot Hungária Ingatlanfejlesztõ Kft. pályázatot nyújtott be a Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Program keretein belül a Club Aliga területéhez tartozó kikötõ fejlesztésére. Emellett a Pro-Mot egy további pályázatot is benyújtott a Kisfaludy Programban, amelynek célja egy új, egész évben nyitva tartó hotel kialakítása.

A Kisfaludy Programot a Magyar Turisztikai Ügynökség kezeli, amelynek környékén már évekkel ezelõtt felbukkant (mint nem hivatalos tanácsadó) Tiborcz István felesége, Orbán Viktor lánya, Ráhel, illetve hozzá köthetõ személyek.

Mészáros Lõrinc egyik érdekeltsége, a Témadesign Kft. már kapott belõle 324,5 millió forintot a tarcali, ötcsillagos Andrássy Rezidencia bõvítésére – írta meg a Napi.hu. Szállodai érdekeltsége, a Hunguest Hotels pedig még nagyobbat szakíthat: a lánc „változatlanul tervez a Kisfaludy-pályázattal. Minden szállodánk tekintetében figyelembe vesszük a pályázatokon történõ részvételi, és az azok által megnyíló fejlesztési lehetõségeket" – közölte a lap kérdésére a cég.

A tarcali rezidenciát Mészáros vállalkozása azóta egyébként már továbbadta, ráadásul nem másnak, mint Tiborcz BDPST Zrt.-jének.

A Club Aligára visszatérve, az Appeninn másik tájékoztatója szerint már el is indultak a felújítási munkálatok. Elvileg már az idei szezonra megújul a strand és a kikötõ parti környezete. „Az Appeninn Nyrt. a fenti fejlesztési elképzelésekben folyamatosan konzultál a balatonvilágosi önkormányzattal és a helyi közösséggel. A vállalat kész további piaci társbefektetõket is bevonni annak érdekében, hogy a nagyszabású fejlesztések révén megújult, vonzó üdülõterület alakuljon ki a régóta elhanyagolt és romló állapotú komplexum helyén” – írják.

Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Kitört a botrány egy magyar pedagógus képei miatt
Hivatalos: Elfogadták a javaslatot, amely megelőzné az uniós pénzek ellopását
Milliós büntetést sóztak Hadházy nyakába
Gyöngyös: 89 ukrán vendégmunkás van járványügyi megfigyelés alatt
A két hétig tartó kötelező házi karantén idején folyamatosan ellenőrzik a vendégmunkások egészségügyi állapotát, a rendőrség pedig kontrollálja, hogy betartják-e a járványügyi s...
  
Angola köszönetett mondott Szijjártónak: angolai diákok számára biztosít ösztöndíjat a magyar kormány
Magyarország és Angola között hosszú múltra visszatekintő együttműködés van, amelynek további fejlesztése mindkét ország érdeke - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külü...
  
Na végre: Csepel díszpolgára lett Tarlós István
A Csepeli Lelkészi Kört megalapító Hantos Jenő munkáját is így ismerték el. Díszpolgárrá választották Tarlós Istvánt, Budapest korábbi főpolgármesterét, valamint Hantos Jenő nyu...
  
Már a polgármester is tüntetett Siófokon - óriási a botrány
A siófoki meteorológiai állomást féltve tartottak közös sajtótájékoztatót politikusok és civilek pénteken a Balaton-parti városban, írja az MTI. A közös fellépés oka, hogy épít...
  
Újból előszedték Borkait - de hol tart a nyomozás?
A Borkai-féle szexvideók ügyében indult nyomozások továbbra is a nyomozati szakaszban vannak. Az Audi-féle földügyben még gyanúsítotti kihallgatás sem volt. A Pesti Hírlap most azt is me...
  
Vadiúj magyar bicikliutat fotóztak le, vagy csak a festék új?
Ja, nem új. Csak a festék. Örvendetesen szaporodik a bicikliutak száma és hossza Nyíregyházán. Boldogság ez, hiszen a kerékpározás nemcsak egészséges, hanem környezetbarát is. A ...
  
Gulyás: Ahol Magyarországon fertőzési góc alakult ki, oda külföldi hozta be a vírust
Járványügyi készültség van Magyarországon. Az első csatát megnyertük, de amíg nincs vakcina, a fertőzés velünk marad, fenn kell tartani a készültséget. Ahol Magyarországon fertőzés...
  
Óriási fogás: Huszonhárom migránst tartóztattak fel a rendőrök
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba huszonhárom migráns Csongrád-Csanád megyében. Az egyenruhások feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérik őket. A ...
  
Botrány: nem elérhetők a nyugdíjak az egyik banknál (frissített: elhárították a hibát)
Technikai problémák miatt gond volt a 2020. július 10-én esedékes nyugdíjak jóváírásával a Takarékbankban - írta a 24.hu. A pénzintézet azt közölte, hogy a technikai problémát rövi...
  
Orbán is elbúcsúzott a hirtelen meghalt országgyűlési képviselőtől
Péntek délelőtt közlekedési balesetben életét veszítette Koncz Ferenc országgyűlési képviselő - írja a Borsod 24. A lap szerint Koncz motorozás közben nekiütközött Legyesbénye polg...
  
Botrány a Kaleta-ügy titkosítása körül
Demeter Márta LMP-s politikus arra kéri a parlament külügyi bizottságának fideszes elnökét, Németh Zsoltot, hogy oldja fel a titkosítást a gyermekpornográfia miatt elítélt volt limai nag...
  
Négy év körüli kislány zuhant ki egy második emeleti ablakból Kőszegen
Életveszélyesen megsérült egy négy év körüli kislány, aki péntek reggel kizuhant egy kőszegi ház második emeleti ablakából – írta a Vaol.hu. A portál értesülése szerint a baleset...
  
Budakeszi: Egy édesanyát és 2 éves kislányát gázolták el
Egy édesanyát és két éves kislányát gázolta el egy autó Budakeszin pénteken délelőtt. Áll a forgalom. Temető u Fő utca sarkán gyalogos gázolás történt, áll a forgalom mindkét ir...
  
Hivatalos: Elfogadták a javaslatot, amely megelőzné az uniós pénzek ellopását
Cseh Katalin az Európai Parlament elé benyújtotta „Lex Mészáros” javaslatát, melyet az nagy többséggel meg is szavazott – tájékoztatott pénteken a Momentum. Az európai parlamenti ké...
  
A rendőrök állítják, 703 km/h-s gyorshajtáson kaptak egy Ford Focust
Tény, egészen elképesztő adatokat tudnak produkálni a Fordnál a Focus átépítésével, de az alábbi szám így is túlzásnak tűnik. Az olasz rendőrök szerint ugyanis állítólag 703 km/...
  
Ha meglátod mi Mészáros Lőrinc következő nagy dobása...
A CIG Pannónia Nyrt. irányításának megszerzése lehet az eszköz a hazai biztosítói piacon való nyomuláshoz, ha ez megvan, akkor elindulhat a Takarékbank, az MKB és a Budapest Bank ügyfele...
  
Orbán aggódik a magyarokért: Több Balaton, kevesebb Adria
Kell majd újabb korlátozó intézkedéseket hozni a koronavírus miatt, csak még nem tudjuk pontosan, hogy milyeneket – mondta Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth rádióban. A kormányfő sze...
  
Hivatalos: A rendőrség előtt az önkormányzati lakást bérbeadók ügye
A kérdés az, hogy történt-e bűncselekmény. Néhány hete írta meg a hvg.hu, hogy busás haszonnal turistáknak adtak ki önkormányzati bérlakásokat. Mint írtuk, akár egy-két nap a...
  
Szerbia népe bizonyította 1 nap alatt - azért a víz az úr
Csütörtök este békés tüntetést tartottak Szerbia több városában is, a demonstrálók a nagyobb városok fontosabb épületei előtt ülve tiltakoztak. Ez jelentős változás a megelőző k...
  
Szolgálatba álltak az új terepjárók a magyar határon
Nemzetközi együttműködés keretében két új terepjárót kaptak a Bács-Kiskun és a Csongrád-Csanád megyei rendőrök az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökségtől (Frontex). A Front...
  
Olyan horrorkaravánt fogtak a magyar rendőrök amire nincsenek szavak
A járőrök az M1-es autópályán intézkedtek egy bolgár sofőrrel szemben. A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Forgalomellenőrző Alosztály rendőrei 2020. július 9-én déle...
  
Dzsudzsák már tárgyalt is a Lokival - a hazai másodosztályban fojtathatja sikertörténetét
Mint ahogyan arról tegnap a Blikk is beszámolt, Dzsudzsák Balázs jó eséllyel megtalálta új klubját: ezzel a lépéssel pedig szó szerint hazatérhet, ugyanis nem kizárt, hogy 12 év után ...
  
Szigorításokra kell számítani, bármikor bejelenthetik őket
Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában beszélt a koronavírus terjedéséről. Szerinte nem kizárt, hogy újabb korlátozó intézkedések les...
  
Kitört a botrány egy magyar pedagógus képei miatt
Magyarország — Egy pillanat alatt a feje tetejére állt az élete annak a tanár-képviselőnek, akinek pornográf tartalmú videója miatt áll a bál egy észak-alföldi településen. Úgy tudj...
  
Több mint 200 ezer forintért toborozzák az iskolaőröket
Megjelentek az első fecskék: a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szeptember elsejei kezdéssel már meg is hirdette az iskolaőri állást. Tehát a toborzás megkezdődött. A hirdetés szer...
  
Orbánról vitáznak az EP-ben - Orbán bandája hihetetlenül meggazdagodik
Az Európai Parlament csütörtöki plenáris ülésén áttekintették, hogy áll az a kezdeményezés, hogy az uniós pénzek felhasználását a jogállamisági feltételek teljesítéséhez köss...
  
Már egy fideszes polgármester is sokallta a tervezett fairtást
Már tavaly próbálkozott a kormány, hogy jelentős fairtás árán elinduljon a Hajógyári-sziget körbeépítése árvízvédelmi gátakkal. Mivel azonban a kormány érdemi tájékoztatást nem ...
  
Így adták át a magyar bicikliutat - hullámvasútnak hívják a helyiek
Országosan elterjedt jelenségnek tűnik, hogy a kerékpárutak kiépítése során tervezési hanyagságokkal találkozhatunk, ennek Körmenden van a legújabb példája, ahol a kapubejárók csatl...
  
Tömött sorok és negatív rekordok - valami történik az az USA-ban
Az Egyesült Államokban csütörtökön ismét rekordot döntött a koronavírussal diagnosztizált új fertőzések száma - derült ki a baltimore-i Johns Hopkins egyetem és kórház csütörtök ...
  
Milliós büntetést sóztak Hadházy nyakába
Egymillió forintos adatvédelmi bírságot kapott Hadházy Ákos a Nemzeti Adatvédelmi és Információs Hatóságtól (NAIH) – írta közleményében a független országgyűlési képviselő. A ...
  
THE POST
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum
Mészáros és Tiborcz építkezni kezdett a Balatonnál, szeretnének egy kis állami támogatást


A miniszterelnök barátjának és vejének közös cége elkezdte a Club Aliga felújítását, és állami támogatásra pályázott. Abból a programból egyébként, ami körül a miniszterelnök lányát lehet sejteni, és amibõl a jóbarát már kapott támogatást egy olyan projektre, amit aztán épp a võnek passzolt tovább.

Két tájékoztatót tett közzé a tõzsde honlapján a balatonvilágosi volt MSZMP pártüdülõ, a Club Aliga területén zajló fejlesztésekrõl az Appeninn Nyrt. (vagyis Mészáros Lõrinc miniszterelnöki szomszéd és Tiborcz István miniszterelnöki võ közös érdekeltsége).

Az egyikben a vállalat bejelentette, hogy leányvállalata, a Pro-Mot Hungária Ingatlanfejlesztõ Kft. pályázatot nyújtott be a Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Program keretein belül a Club Aliga területéhez tartozó kikötõ fejlesztésére. Emellett a Pro-Mot egy további pályázatot is benyújtott a Kisfaludy Programban, amelynek célja egy új, egész évben nyitva tartó hotel kialakítása.

A Kisfaludy Programot a Magyar Turisztikai Ügynökség kezeli, amelynek környékén már évekkel ezelõtt felbukkant (mint nem hivatalos tanácsadó) Tiborcz István felesége, Orbán Viktor lánya, Ráhel, illetve hozzá köthetõ személyek.

Mészáros Lõrinc egyik érdekeltsége, a Témadesign Kft. már kapott belõle 324,5 millió forintot a tarcali, ötcsillagos Andrássy Rezidencia bõvítésére – írta meg a Napi.hu. Szállodai érdekeltsége, a Hunguest Hotels pedig még nagyobbat szakíthat: a lánc „változatlanul tervez a Kisfaludy-pályázattal. Minden szállodánk tekintetében figyelembe vesszük a pályázatokon történõ részvételi, és az azok által megnyíló fejlesztési lehetõségeket" – közölte a lap kérdésére a cég.

A tarcali rezidenciát Mészáros vállalkozása azóta egyébként már továbbadta, ráadásul nem másnak, mint Tiborcz BDPST Zrt.-jének.

A Club Aligára visszatérve, az Appeninn másik tájékoztatója szerint már el is indultak a felújítási munkálatok. Elvileg már az idei szezonra megújul a strand és a kikötõ parti környezete. „Az Appeninn Nyrt. a fenti fejlesztési elképzelésekben folyamatosan konzultál a balatonvilágosi önkormányzattal és a helyi közösséggel. A vállalat kész további piaci társbefektetõket is bevonni annak érdekében, hogy a nagyszabású fejlesztések révén megújult, vonzó üdülõterület alakuljon ki a régóta elhanyagolt és romló állapotú komplexum helyén” – írják.
Gyöngyös: 89 ukrán vendégmunkás van járványügyi megfigyelés alatt
Angola köszönetett mondott Szijjártónak: angolai diákok számára biztosít ösztöndíjat a magyar kormány
Na végre: Csepel díszpolgára lett Tarlós István
Már a polgármester is tüntetett Siófokon - óriási a botrány
Újból előszedték Borkait - de hol tart a nyomozás?
Vadiúj magyar bicikliutat fotóztak le, vagy csak a festék új?
Gulyás: Ahol Magyarországon fertőzési góc alakult ki, oda külföldi hozta be a vírust
Óriási fogás: Huszonhárom migránst tartóztattak fel a rendőrök
Botrány: nem elérhetők a nyugdíjak az egyik banknál (frissített: elhárították a hibát)
Orbán is elbúcsúzott a hirtelen meghalt országgyűlési képviselőtől
Botrány a Kaleta-ügy titkosítása körül
Négy év körüli kislány zuhant ki egy második emeleti ablakból Kőszegen
Budakeszi: Egy édesanyát és 2 éves kislányát gázolták el
Hivatalos: Elfogadták a javaslatot, amely megelőzné az uniós pénzek ellopását
A rendőrök állítják, 703 km/h-s gyorshajtáson kaptak egy Ford Focust
Ha meglátod mi Mészáros Lőrinc következő nagy dobása...
Orbán aggódik a magyarokért: Több Balaton, kevesebb Adria
Hivatalos: A rendőrség előtt az önkormányzati lakást bérbeadók ügye
Szerbia népe bizonyította 1 nap alatt - azért a víz az úr
Szolgálatba álltak az új terepjárók a magyar határon
Olyan horrorkaravánt fogtak a magyar rendőrök amire nincsenek szavak
Dzsudzsák már tárgyalt is a Lokival - a hazai másodosztályban fojtathatja sikertörténetét
Szigorításokra kell számítani, bármikor bejelenthetik őket
Kitört a botrány egy magyar pedagógus képei miatt
Több mint 200 ezer forintért toborozzák az iskolaőröket
Orbánról vitáznak az EP-ben - Orbán bandája hihetetlenül meggazdagodik
Már egy fideszes polgármester is sokallta a tervezett fairtást
Így adták át a magyar bicikliutat - hullámvasútnak hívják a helyiek
Tömött sorok és negatív rekordok - valami történik az az USA-ban
Milliós büntetést sóztak Hadházy nyakába
32 milliárdra drágult a magyar gigaprojekt - Mészáros Lőrinc érdekeltsége is érintett
A dombot is beleépítették egy kerékpárútba - de most nem mi voltunk
A nyugdíjas orvosok harmada nem tért vissza a munkába
Orbán: magához tér a gazdaság, ismét mindenkinek lesz munkája
Közel egymilliárdra büntette a GVH az Alza.hu-t
Koronavírusos lett egy ukrán vendégmunkás Magyarországon
Orbán: Nehéz megérteni a Lánchíd körüli szerencsétlenkedést
Tüntetnek a bíróság előtt Kaleta Gábor botrányos ítélete miatt
Elzárhatják az uniós pénzcsapokat
Óriási akció Tiborcz István kastélyszállójában - foglalj gyorsan
Varga Judit: semmi keresnivalója nem volt a jogállamiságért aggódóknak Magyarországon
Ügyes próbálkozás volt: éjszaka valaki elvitte a gárdonyi szabadstrand fémkordonjait
THE POST
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum