Novák Katalin elégedett: Egyre több gyermek születik házasságban

Magyarország válasza a népesedési problémákra a családbarát kormányzás. A demográfiai válság, a népességcsökkenés a fejlett világ, egyben Európa egyik legnagyobb kihívása, miközben más országokban a túlnépesedéssel küzdenek. Magyarország 2010 óta komoly eredményeket ért el a népességfogyás megállításában, hiszen Európában nálunk nőtt legnagyobb mértékben a gyermekvállalási kedvet mutató termékenységi ráta, de még így is kevés gyermek születik hazánkban is – közölte Novák Katalin, a családokért felelős tárca nélküli miniszter a Népesedés világnapja alkalmából.

A világ népessége már a 8 milliárd főt közelíti, mégis már csak a Föld országainak mintegy felében éri el a termékenység a reprodukciós szintet, a másik felében már kevesebb gyermeket vállalnak, mint amennyi a népesség fenntartásához szükséges lenne – emelte ki a közölte Novák Katalin.

Az Európai Unió 2012 óta már tartósan nem képes önerejéből saját népességének reprodukciójára, ami komoly fenntarthatósági problémákat okoz, hiszen lakosságának immár közel ötöde 65 év feletti, miközben a 14 év alattiak – azaz az ezután munkaképes korba lépők – aránya mindössze 16 százalék.

Novák Katalin hozzátette: a népesedési problémák kezelésére kontinensenként és országonként más-más válaszok születnek. Az EU és egyre több tagállam a tömeges migrációban, a külső népesség importjában, míg a magyar Kormány a családok megerősítésében, támogatásában látja a megoldást:

2010 óta elkötelezett a családok támogatásában, széleskörű családtámogatási rendszerrel kedvező feltételeket teremtett a családalapításra, a munka és a családi élet összeegyeztethetőségére.

„Ennek eredménye, hogy 2010 óta Európában nálunk nőtt legjobban (+24 százalék) a gyermekvállalási kedvet mutató termékenységi ráta, így elértük az uniós átlagot, ami viszont 2010-hez képest csökkent. Míg tíz éve 5 tervezett gyermekből 3 született meg, ma már 4, azaz csökkent a különbség a tervezett és megszülető gyermekek száma között ” – emelte ki a miniszter.

Egyre több gyermek születik házasságban és egyre többen döntenek a nagycsaládos életmód mellett. Az elmúlt tíz évben Magyarországon negyedével, 1,25-ről 1,56-ra emelkedett a gyermekvállalási kedvet mutató teljes termékenységi arányszám (TTA).

A szülőképes korú nők számának csökkenése miatt az élveszületések száma ugyan kevésbé, de 2,1 százalékkal szintén nőtt tíz év alatt.

A családokat is sikerült megerősítenünk: a házasságkötések száma is csaknem kétszeresére, 90 százalékkal növekedett, miközben 36 százalékkal kevesebben váltak el, vagyis a házasságok stabilitása, tartóssága is nőtt Magyarországon az elmúlt években – tájékoztatott Novák Katalin.

„Ahhoz, hogy legalább szinten tartsuk a lélekszámot, átlagosan egy párnak legalább két gyermeket kellene világra hozni és felnevelni; a felmérések szerint pedig a magyar családok átlagosan éppen ennyi gyermeket szeretnének, így a Kormány célja az, hogy minden vágyott gyermek megszülethessen Magyarországon” – közölte a miniszter.





Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....