Orbán érdekeseket mondott a Magyarországon élő ateistákról

Legalább annyi média és civil szervezet van a konzervatív, keresztény oldalon Magyarországon, mint a liberálisoknál Orbán Viktor szerint. Legalábbis ezt mondta abban az interjúban, amit a Glas Koncila horvát katolikus hetilapnak adott.

Szerinte a magyarok lelki megújulásának elmaradásáért nem okolhatják az ellenfeleiket, mert a hiba "nem másokban, hanem bennünk van."

„Természetesen Magyarországon vannak ateisták, vannak egyházellenesek és liberálisok, akik mindent megtesznek a keresztény értékek terjesztése ellen. Megvan a médiájuk, szervezettek, erős civil egyesületeik vannak. Azonban ezekkel mi is ugyanúgy rendelkezünk a konzervatív oldalon – legalább annyi keresztény média van, mint keresztényellenes, a civil szervezeteink legalább annyira erősek, mint az övéik, talán még erősebbek is; a politikai pozíciókat mi tartjuk, mivel keresztény kormányunk van.”

Ferenc pápa magyarországi látogatásával és a vele való találkozóval kapcsolatban az volt a következtetése, hogy „még a Szentatya sem védett az álhírek ellen”, és protokolláris félreértésről volt szó, amit a politikai ellenfelei felhasználtak arra, hogy őt támadják.

„Én pedig egy politikának nevezett harcművészet résztvevője vagyok, amelyben a harcok mindennaposak, éjjel-nappal tartanak. Képletesen fogalmazva, amikor a páncélon egy kicsiny rés keletkezik, rögtön erre a helyre lőnek.”

A budapesti Fudan kampuszról azt mondta, szerinte jó, ha egy országban külföldi egyetemek működnek, és „helyes, ha keleti egyetemünk is van”.

„Szívesen látnánk egy dél-koreai, japán, de kínai egyetemet is. A magyar gazdaság exportorientált, tehát a világgal üzleti kapcsolatban kell lennünk. Tény, hogy a világgazdaság súlypontja keletre tolódik, ezért a magyar fiatalokat egyformán fel kell készíteni a nyugati és a keleti világban történő működésre. Ezért az egyetem kérdését különválasztanám a migráció kontextusától.”

A miniszterelnök szerint Magyarország „nagy árat fizet”, amiért az „árral szemben úsznak” és nem írják alá az Isztambuli Egyezményt, megadják Putyinnak „az őt megillető tiszteletet” és „mert itt nincs tere az LMBT-őrületnek”, de a politikai küzdelemtől nem szokott félni.

„De félek, ahogy a keresztények szoktak félni. Nem szeretnék elkárhozni. Vannak kísértések és hibák, de minden nap erősítenünk kell magunkat, hogy el ne tévedjünk.”







Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....

Tanúként hallgatták ki Varga Juditot az ügyészségen

Robbant a hír: Tanúként hallgatták ki Varga Juditot az ügyészségen