Ügynökpapírokkal tartanak sakkban - Herényi állítja: nem ő változott meg, hanem Orbán Viktor

Országos politikusból helyi lokálpatrióta lett, ám nyugdíjasként is akad bőven teendője Herényi Károlynak, aki a Blikk Volt egyszer egy politikus című sorozatának volt a legújabb vendége.

Pontosabban stábunk volt az ő vendége a balatonföldvári otthonában, ahol a virágokkal díszített teraszán ücsörögve mesélt a betegségéről, az Orbán Viktorral való kapcsolatáról és értékesítői karrierjéről.

Már az interjú elején felmerült az a három évtizedes rejtély, miért nem hoztak nyilvánosságra az ügynökaktákat. Az MDF egykori frakcióvezetője szerint ez egy “komplikált kérdés”: felidézte, a 90-es évek környékén rengeteg aktát elégettek, miközben nem lehetett hitelt érdemlően bizonyítani egy ilyen dokumentum keletkezési idejét. De lát más okot is a háttérben.

– Az ügynökügy azért nincs megoldva, mert ezek fogólapok a pártok kezében a mai napig. Ha ezt nem fogjuk rövidre zárni, akkor a zsarolhatóság továbbra is fennmarad – fogalmazott.Közismert tény, hogy Herényi egy időben nagyon jó személyes kapcsolatot ápolt Orbánnal, ám ez már jócskán a múlt. Hogy miért?

– Én nem változtam. Aki változott, az Orbán Viktor, látjuk, honnan indult. A liberális internacionálé alelnöke volt a kilencvenes évek elején, most pedig majdnem szélsőségesen jobboldali, konzervatív nézeteket képvisel – osztotta meg véleményét a volt politikus. Úgy véli, azért lett ő maga vörös posztó a Fidesz szemében, mert az értékvilága nem egyezik az “egy a tábor, egy a zászló” gondolkodással, a szabadságát és függetlenségét pedig nem volt hajlandó feladni.



Szirmay Dávid főszerkesztő-helyettes kérdésére, miszerint az UD Zrt-ügyként elhíresült lehallgatási, zsarolási botrány bírósági hercehurcája mennyire viselte meg, Herényi úgy reagált:

– Ezt egy politikai szerep szükséges velejárójának gondolom. Kaptam egy rákot, a fene tudja, hogy mitől, lehet a tudat alatt lezajlott konfliktusoknak volt egy ilyen hatása. Kigyógyultam belőle, túl vagyok rajta, de ezek nem múlnak egy nyomtalanul – mondta. A számára megrovással végződő eljárásban a vádlottak padján Dávid Ibolya egykori MDF-elnök mellett ült, akivel a mai napig tartja a kapcsolatot.

Jó pár évvel ezelőtt röppent fel a hír, hogy Herényi egyebek mellett potencianövelő szereket árult egy MLM-rendszerben dolgozó amerikai cégnél. Ezzel kapcsolatban leszögezte, egy vasat se keresett vele, inkább a modell iránti kíváncsiság motiválta, de már kiszállt.

Jelenleg egy balatonföldvári egyesület alapító elnöke, ami helyi időseknek és a környékbeli falvakban élő szegényeken segít, továbbá egy lapot is kiad. Minden jel szerint ez kielégíti a két évtizeden át a politika élvonalában küzdő Herényit.

– Abszolút megvan a békém, a nyugalmam, a családom, megvannak a barátaim, úgyhogy elégedett ember vagyok – jelentette ki mosolyogva.

Végig kitartott a pártja mellett

Herényi Károly László 1950-ben született, másodikházasságában él, négy lánya van. Az MDF szóvivője volt 1993-ban, 1999-ben pedig rövid ideig alelnök. 1998-ban került be a parlamentbe, akkor még a Fidesz és az MDF közös jelöltjeként. Sok más párttársával ellentétben ő végig kitartott az MDF mellett, 2010-ben vonult vissza a politikától, amikor a pártja már nem került be a parlamentbe. Ezután büntetőeljárás indult ellene és Dávid Ibolya ellen az UD Zrt. ügyében, megrovást kapott.





Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....