Elképesztő: hiányzó végzettség miatt írhattak át egy jogszabályt



A jelek szerint előírt szakképzettség nélkül neveztek ki vezetőt az egyik vízműcéghez, de a kormány utólag szabályossá tette a kinevezést.

Péntek este módosították a víziközmű-törvény végrehajtási rendeletét. Eddig az volt a szabály, hogy a víziközmű-szolgáltatói engedélyt kérő vállalkozás vezetőjének és annak helyetteseinek vagy valamilyen szakmérnöki végzettséget kell felmutatniuk, vagy legalább gazdasági vagy jogi felsőfokú szakképesítést.

Most viszont a kormány nemcsak azt rendelte el, hogy bármilyen felsőfokú végzettség megfelel, hanem azt is, hogy ez szombattól a folyamatban lévő ügyekre is vonatkozik, sőt a már kiadott engedély nem vonható vissza azért, mert a vezető eddig nem felelt meg az előírt feltételnek.

Jogszabályban eléggé szokatlan megfogalmazással az olvasható a Magyar Közlönyben, hogy az eddigi szabálynak „meg nem felelés miatt közigazgatási szankció nem alkalmazható, továbbá egyéb … intézkedés nem tehető” annak érdekében, hogy betartassák a péntek estig érvényben volt előírást.

Mindebből nehéz másra következtetni, mint hogy a Közműhivatal észrevette egy cég vezetőjének nem megfelelő iskolázottságát, és vissza akarta vonni a szolgáltatói engedélyt. Az illető azonban, úgy látszik, annyira fontos a kormánynak, hogy – lényegében visszamenőleg – rendeletet módosított a kedvéért.

(Címlapképünk illusztráció)





Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....