Durva: Mészáros és Várkonyi otthonába 800 kilós páncélszekrényt emeltek be


Továbbra is zajlanak az építési munkálatok Mészáros Lőrinc és Várkonyi Andrea közös, közel hárommilliárdos villája körül: a nap folyamán egy hatalmas páncélszekrény is beszerelésre került.


Mint arról korábban a Blikk is beszámolt, a jegyesek akár hetek múlva birtokba vehetik a korábban a szakértőnk szerint hárommilliárd forintra becsült szerelmi fészket. A XII. kerület egyik legelitebb részén, a Széchenyi-hegyen található villa eredetileg egy négylakásos társasház volt, ezt nyitották egybe az elmúlt hetek során.

Most kiderült, hogy a villa biztonságáért a felcsúti illetőségű Talics Norbert által tulajdonolt Eurovéd Security Zrt. felel, mely négy év alatt megnégyszerezte bevételeit, és 2019-ben túllépte a milliárdos határt. A villa több biztonsági eszközzel is el van látva: a békéscsabai Trezor-Liktor Zrt. például a Facebookon nemrégiben még azzal reklámozta magát, hogy az egyik legnagyobb, sajátgyártású páncélszekrényüket szállítják – írja a 24.hu.


A cég még március végén tett közé képeket, és bár a bejegyzésben nem volt helyszín megadva, a trezor elhelyezéséről készült képek és videók alapján könnyen beazonosítható Mészáros és Várkonyi közös villája. A több mint 800 kilós páncélszekrényt egy az udvaron felállított daruval emelték be az emeletre – szúrta ki a lap, az említett bejegyzés azonban már el is tűnt a cég közösségi oldaláról.

Mint írtuk, jelenleg is hatalmas a nyüzsgés a luxusház körül, ottjártunkkor több csoport és család is kíváncsian nézelődött, tudni akarták, hogyan is képzeljék el azt az otthont, melybe az ország leggazdagabb embere és jegyese költözni készül.





Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....