Jó hírt közölt Rétvári: 4 millióval több embernek van megtakarítása mint 10 éve

Négymillióval nőtt az elmúlt tíz évben azoknak a száma, akiknek van tartaléka egy váratlan kiadásra - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára hétfőn Szobon.



Rétvári Bence, egyben a térség KDNP-s országgyűlési képviselője a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Pest megyei kirendeltségének szervezésében élelmiszercsomagokat adott át rászoruló embereknek.



Az államtitkár a Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Program finanszírozásával összeállított élelmiszercsomagok átadásán azt mondta: Magyarország sokkal stabilabb helyzetben van, mint tíz évvel ezelőtt, és ez a többi közt a kormány családokat támogató intézkedéseinek köszönhető.



A munkanélküliség a tíz évvel ezelőtti 12 százalékról mára 3,5 százalékra csökkent. Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerint is 10 év alatt 1,5 millióval - 60 százalékkal - csökkent a súlyos anyagi nélkülözésben élők száma. Míg 4 millióval - 55 százalékkal - csökkent azoknak a száma, akik nem engedhetnek meg maguknak váratlan kiadásokat - sorolta az eredményeket Rétvári Bence.



Az Emmi parlamenti államtitkára hangsúlyozta: Magyarország az uniós források egy részét arra használja fel, hogy rászoruló családoknak tartós élelmiszert biztosít.



Hozzátette, a csomagokat hónapról hónapra osztják ki a rászorulók között, azok kapják, akiknek a háztartásában háromévesnél fiatalabb gyermek él. Az államtitkár elmondta, hogy az élelmiszercsomag-program mellett munkahelyteremtési és képzési tanácsadást is tartanak.



A járványhelyzet miatt eddig a csomagokat vitték a rászoruló családokhoz, most visszatértek ahhoz a gyakorlathoz, hogy a családok jönnek értük - mondta Rétvári Bence.



Forrás: ATV





Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....