Gulyás: Minden vitát megnyertünk, mindenben igazunk volt

Mi vagyunk a jogállam barátai, EU-s színtéren minden vitát megnyertünk, mindenben igazunk volt - jelentette ki Gulyás Gergely a Bayer show-ban. A miniszter a határzár kapcsán azt mondta: ha a V4-ekhez hasonló fertőzöttséggel rendelkező ország hasonló kedvezményt kér, “állunk rendelkezésre”. A gazdaság 2021 végére térhet vissza a járvány előtti szintre szerinte.



​“Megijedjünk-e?” - kérdezte a vasárnap esti Bayer Show-ban a műsorvezető a koronavírus járvány 450 feletti napi fertőzésszáma miatt a Miniszterelnökséget vezető minisztert. “A helyzetet komolyan kell venni, de pánikra semmi ok” - reagált Gulyás Gergely, emlékeztetve a tavaszi első hullámra. Mint mondta, van már e téren tapasztalatunk, egyszerre kell az emberi életet, az egészséget védeni és az ország működőképességét biztosítani. Ezért hozta meg a kormány azt “a nagyon radikális, Európában ma egyedülálló” intézkedést, hogy a külső határokat lezárták. De a kivételek továbbra is meglesznek- erősítette meg.



A határzárral a behurcolás veszélye minimálisra csökkent, azonban Gulyás Gergely elismerte, “az is igaz, hogy sokan vannak, akik Magyarországon megfertőződtek, ők nyilván tovább fertőznek másokat”.



De mint mondta, a rendőrség gyorsan és jól csinálja a kontaktkutatást, így abban bíznak, hogy “normális iskolai menetrend mellett viszonylag normális életet lehet élni”. Nagyon fontosnak nevezte a másfél méteres védőtávolságot és a maszkviselést.



​Szemben a tavaszi helyzettel az egészségügy felkészült arra, hogy akár tömeges megbetegedések esetén is mindenkit ellássanak, tízezernél is több lélegeztetőgép rendelkezésre áll - jelentette ki a miniszter.



Az elsőre riasztó számok mellett ha az európai számokat is nézzük, elmondható, hogy a magyar védekezés az egyik legeredményesebb még így is. Igaz, hogy ez a mostani fertőzés szám magyar rekord, de az európai megbetegedések számától messze elmarad, “az elhunytak száma pedig hála Istennek nagyon alacsonyan van” - jegyezte meg Gulyás Gergely a műsorban.



Családi találkozásokat nem tilt meg a kormány



​Arra, hogy most tömegesen a fiatalok fertőződnek meg, az átlagéletkor pedig 26 év e tekintetben, azzal reagált: a fiatalok felelőssége, hogy magukat is kíméljék, bár rájuk a vírus kevésbé veszélyes. Az ő felelősségük abban van, hogy az időseket, a nagyszüleiket ne fertőzzék meg.



A kormány nem tudja és nem is akarja a családi találkozásokat megtiltani. Ez egyéni felelősség, ezt mérlegelni kell - jelentette ki a miniszter. De élethosszig tartó lelki nyomokat hagyhat, ha valaki a saját hozzátartozóját fertőzi meg, és utána következik be valamilyen tragédia - jegyezte meg.



V-alakú lesz a gazdaság visszatérési vonala?



​Tartja még magát az az optimista feltételezés, hogy a gyors és meredek esés után V-alakú lesz a gazdasági visszatérés? - kérdezte Bayer Zsolt.



Magyarországon még mindig jó esély van arra, hogy egy “V” betűvel legyen leírható ez a folyamat. “Van arra esély, hogy a következő évben, inkább az év végén a magyar gazdaság a koronavírus előtti állapot szintjére jusson vissza” - jelentette ki a miniszter. Az első félévben 6,1 százalékkal csökkent a gazdaság, ez az előző évi intenzív növekedésekhez képest rossz adat. De abban bízhatunk, hogy a gazdaságélénkítő intézkedések miatt jobb lesz a második féléves adat. “Ezzel az európai országok első harmadában lehetünk” - mondta Gulyás Gergely.



A miniszter fontosnak nevezte, hogy a veszélyben lévő déli országok túlélése miatt “a helyzet komolyságát megérteni nem képes Európai Parlament is elfogadja azt a megállapodást”, ami az Európai Tanácsban öt nap alatt létrejött - utalt az ott elfogadott 750 milliárdos uniós segélycsomagra, és az EU hétéves költségvetésére, amiről a legutóbbi maratoni EU-csúcson az elvi nyilatkozat megszületett.



Brüsszel, jogállamisági vita, zsarolás



Arra, hogy új jogállamisági vita veszi-e kezdetét, “azért fenyegetnek minket jogállamisági vizsgálattal, mert a határzár van, de a V4-es állampolgárokat mégis beengedjük”, Gulyás Gergely azt válaszolta: azért nézik szomorúan ezeket a vitákat, mert mi tudjuk, milyen a jogállam hiánya. Ma ezt az országot azok vezetik, akik a kommunista diktatúra idején harcoltak a jogállamért és a demokráciáért.



“Ezért az az állítás, hogy mi vagyunk jogállam barátai, és ezeket Közép-Európában kell keresni, magától értetődő és természetes” - állította Gulyás Gergely a műsorban. Mint mondta, semmilyen olyan korrekt szakmai jogi vita EU-szintéren nem volt, “amit ne nyertünk volna meg egyértelműen, ne bizonyosodott volna be, hogy igazunk van. Ha komoly észrevételek vannak bármilyen intézkedésünkkel kapcsolatban és bírósági döntés születik, akkor mi készek vagyunk a korrekcióra. De általánosságban minden vitát megnyertünk, mindenben igazunk volt" - jelentette ki.



Ezért azt találták ki azok, akik nem a jogállam barátai, hanem a jogállam ellenségei, “Michael Roth és a hozzá hasonló balliberális európai politikusok”, hogy a nekik nem tetsző kormányokat a jogállamiságra hivatkozva politikai követelményeket számon kérve kell megbüntetni - állította Gulyás Gergely a műsorban. Azt vezette le, hogy a jogállam ezen európai ellenségei “a jogállam alapelveit sárba tiporva szeretnének olyan lehetőséget kapni, amivel ők a magyar kormányt zsarolhatják”. “De ez nem a jogállam, hanem a zsarolás biztosítéka” - jelentette ki. Ők azt akarják, hogy tagállamok zsarolhassanak más tagállamokat, és a nekik nem szimpatikus döntéseket a migráció vagy a családfogalom meghatározása tekintetében szankcionálhassanak - mondta, azt állítva, hogy “ők a jogállam ellenfelei, viszont a zsarolás barátai”.



A határzár és a V4-es kivétel kapcsán megjelenő EU-s bírálatokra Gulyás Gergely a műsorban közölte: meg kell nézni a járványügyi helyzetet. Egy különbségtétel akkor nem önkényes, ha méltányolható indok áll a döntés mögött. Hasonló a járványügyi helyzet a visegrádi országokban. Ezért azok, akiknek előre lefoglalt útjuk volt, jöhetnek Magyarországra, negatív teszttel.



Ha hasonló fertőzöttséggel rendelkező ország hasonló kedvezményt kér, állunk rendelkezésre - jelentette ki a miniszter. De mint mondta, sajnos, az a baj, hogy az EU-ban nagyon kevés olyan ország van, amelyiknek a V4-es es országokhoz hasonlóan jók, alacsonyak a fertőzöttségi mutatói.





Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....

Bayer Zsolt elszabadult: -Takarodjon haza!-

Bayer Zsolt elszabadult: -Takarodjon haza!-