Elképesztő bejelentés: Oroszország is beszállhat a Budapestet elkerülő vasútvonal építésébe

„A magyar-orosz együttműködés egyik újabb ígéretes területévé válhat az elsősorban teherforgalmi V0 vasútvonal fejlesztése” - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium, miután Palkovics László egyeztetett az orosz közlekedési miniszterrel.

A közlemény szerint az oroszok a tapasztalataik és szaktudásuk megosztásán túl arra is nyitottak, hogy beszálljanak a vasút finanszírozásába.A tervek alapján a Magyarországot Záhonytól Győr-Sopron térségéig átszelő vonal tehermentesítené a fővárosi és agglomerációs szakaszokat, a jelenleginél sokkal rövidebb menetidőkkel tenné vonzóbbá a vasúti áruszállítást.

A miniszterek üdvözölték a magyar-orosz-osztrák vasúti árufuvarozási vegyesvállalat tavalyi létrehozását, aminek az a célja, hogy növekedjen a Kínából Oroszországon és Magyarországon át Dél-Európába és a Balkánra tartó konténeres szállítás mennyisége.

„Magyarország a vasútprogram kiemelt célját beteljesítve akkor válhat Közép-Európa teherfuvarozási, logisztikai és elosztó központjává, ha a lehető legnagyobb mértékben részesül az Európa és Ázsia közötti áruforgalomból. A Budapest-Belgrád vasútvonal már kivitelezés alatt álló kapacitásbővítő korszerűsítése a görög kikötőkbe befutó áruk számára kínál minden másiknál gyorsabb útvonalat a kontinens belseje felé. A Távol-Keletről szárazföldön érkező vasúti szállítmányok a V0-nak köszönhetően a főváros időigényes átszelése nélkül roboghatnak át hazánkon. A Budapestet délről kerülő beruházás környezetvédelmi engedélye jövő tavaszra rendelkezésre állhat, 2023 nyaráig a megvalósíthatósági tanulmány is elkészülhet” - mondta Palkovics.

A Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszát 85 százalékban kínai állami hitelből finanszírozzák. A magyar kormány titkosította a hitelszerződést - amit a bíróság szerint ki kellene adnia - és a megvalósíthatósági tanulmányt is. A szerb kormány dokumentumaiból tudjuk, hogy Magyarországon jóval drágább az építkezés, mint Szerbiában. A tervek szerint ez a vasút 2025-re készül el.





Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....