Választási botrány: felfüggesztettel megúszta a hamis aláírásokat Bódás Bianka, volt egri polgármesterjelölt

Bódás Bianka 2019-ben indult független jelöltként Egerben a polgármesteri címért, most jogerősen két évre felfüggesztve másfél év börtönbüntetést kapott választás rendje ellen elkövetett bűncselekmény miatt, derült ki az RTL Híradóból.

A bíróság megállapította, ajánlóívén olyan aláírások szerepeltek, akiktől valójában nem kapott ajánlást. Az Egri Törvényszék szerint Bódás legalább 49 ajánlás esetén megszegte a jelölési eljárás szabályát, és úgy gyűjtött aláírást.

Bódás végig tagadta, hogy bűncselekményt követett el, az RTL-nek azt nyilatkozta:

„Civilként Egerben – de talán bárhol a világon – a mindenkori helyi hatalomnak ellenszegülni és azzal szembemenni nem lehet, vagy ha megpróbálja bárki, akkor nagy kockázatot vállal.”

Mirkóczki Ádám jelenlegi egri polgármester szerint ezeket a neveket fideszes jelöltek ajánlóíveiről másolhatták át, amit azzal indokolt, hogy csak fideszes jelöltek ajánlóíveit foglalták le a nyomozás során. Ő egyébként még 2019-ben feljelentést tett a volt jelölt ellen, mert szerinte kamujelölt volt. A Fidesz tagadja, hogy bármi szabálytalanság történt volna az ő jelöltjeik részéről.





Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....

Bayer Zsolt elszabadult: -Takarodjon haza!-

Bayer Zsolt elszabadult: -Takarodjon haza!-