Kitört a botrány: 480 milliárd forint értékben nyert beruházásokat egy kormányközeli takarítócég

Jól fut a szekér.

Az elmúlt évben

480 milliárd forintnyi állami támogatást kapott a B+N Referencia Zrt. nevű takarítócég.

A vállalat rendszeresen nyer a különböző állami tendereken, néhány közülük több tízmilliárd forint értékű bevételt jelentenek a cégnek.

A két legnagyobb értékű 2020-as tenderen összesen 118 milliárd forint értékű beruházási összeget nyertek el. Az üggyel foglalkozó G7 gazdasági portál megemlíti, hogy a kormányközeli vállalkozó, Szijj László tulajdonában lévő Duna Aszfalt 2020-ban mindössze 104 milliárd forint értékben nyert el beruházásokat.

A B+N nevű céget 1998-ban alapították, és 2009-ig egy galgahévízi család tulajdonában állt. Akkor azonban a céget Kis-Szölgyémi Ferenc, valamint a kormányközeli vállalkozó, Tombor András vette át. 2011-ben Tombor kiszállt a cégből, és Simicska Lajos üzleti köre csatlakozott Kis-Szölgyémihez.

A cég bevétele abban az időszakban drasztikusan megnőtt.

Simicskáék a G-nap után, 2015-ben kiszálltak a vállalatból, azóta Kis-Szölgyémi Ferenc az egyedüli tulajdonos. A B+N Referencia Zrt. 2010 és 2020 között megnégyszerezte a bevételét.

A B+N üzleti eredményei 2007 és 2020 között. Forrás: Bisnode. Ábra: G7

A cég fő profilja sokáig a takarítás volt, azonban a portfólió az utóbbi években épületfelújítással, kártevőirtással és karbantartási munkákkal bővült. Mindemellett kertészeti és parkfenntartási feladatokat is elvégeznek állami cégeknél.

A B+N legnagyobb megbízása azonban az eredeti profilnak megfelelő takarítási munkákhoz kapcsolódik. Egy négyéves keretszerződés alapján

300 milliárd forintért 372 kórházi telephelyet takaríthatnak

— ez összesen 3,5 millió négyzetméternyi területet jelent. Ugyanilyen feladatokat vállaltak a MÁV járművei esetében: azokat három évig 18 milliárd forintért takarítják.

Mindemellett a Ferencvárosi Torna Club sportpályainak üzemeltetését évi 3,6 milliárd forintért vállalták. A különböző állami intézmények parkfenntartási és felújítási munkáit, valamint a kártevőirtást összesen évi 160 milliárd forintért látják el. Állításuk szerint bevételüknek csak a 41%-át kapják az államtól, azonban feltűnően sikeresek a kormányközeli tulajdonos feltűnése óta.

A vállalat tulajdonosa a Portfolio egyik 2021-es videójában arról beszélt, a megrendeléseik a koronavírus miatt nőttek drasztikus mértékben, ugyanis az ügyfeleknek egyre nagyobb igényük van a tiszta, kulturált munkakörnyezetre. Azt mondta, a fertőtlenítés költséges, és a piacon egyre többen igényelnek minőségi takarítóanyagokat, amelyeknek a beszerzése nem olcsó.



(G7/Portfolio nyomán)







Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....