Kezdőlap   Csatlakozz hozzánk facebookon
Feltűnően hasonló gondjai vannak két olyan intézménynek, amelyek működését a kormány nem nézi jó szemmel  

Feltűnően hasonló gondjai vannak 2020 nyarán két olyan intézménynek, amelyek működését a kormány nem nézi jó szemmel. Az ellenzéki önkormányzatok és az ország legnagyobb híroldala, az Index is abban a helyzetben találta magát, hogy

gazdasági köntösbe öltöztetett, valójában nagyon is politikai lépésekkel akarják függő helyzetbe hozni.

A két esetben közös, hogy eddig a kormánytól eddig többé-kevésbé függetlenségben tudtak működni, a mindennapi gyakorlatban alternatívát tudtak mutatni a kormányzati világhoz képest – még akkor is, ha az Index gazdasági kiszolgáltatottsága és az önkormányzatiság kiüresítése is tart már egy ideje. Közös bennük az is, hogy bedarálásuk, vagy korlátozásuk újabb súlyos lépés Magyarország autokratikus útján.
Elzárt csapok 1.

A két példa közül az önkormányzatok esete az egyszerűbb és nyilvánvalóbb. A koronavírus-járvány alatt már jól látszott, hogy a Fidesz megragadja a lehetőséget arra, hogy a tőle független hatalmi központok kevésbé legyenek függetlenek, és kevesebb hatalmuk is legyen. A járvány leple alatt repkedtek a tízmilliárdos elvonások a közös teherviselés jegyében, majd az átmenetinek induló megszorításokat be is betonozták a 2021-es költségvetésbe. Az ellenzéki vezetésű önkormányzatok kivéreztetésről beszélnek, a kormány szétteszi a kezét: nehéz idők járnak, most ennyi jut, oldják meg a városvezetők, ahogy tudják. A Fidesz-közeli önkormányzatok például úgy, hogy segítséget kapnak.

Az önkormányzati elvonásoknak az emberek mindennapi életét érintő, gyakorlati következményei vannak. Ha egy önkormányzat nem tudja ellátni az alapvető feladatait, az jobban felidegesíti a polgárokat, mint akárhány túlárazott tanácsadói szerződés. „Aztán lehet majd mutogatni, hogy nézzétek meg, az ország rendben van, a baloldal meg azonnal csődbe vitte az önkormányzatokat” - mondta a 24.hu cikkében egy önkormányzati forrás arról, hogy milyen politikai forgatókönyvre számít.
Elzárt csapok 2.

Az Indexnél mindez egy fokkal indirektebb módon történik, de a tanácsadói szerződésekben és átszervezési tervekben gazdag történetnek is van egy nagyon hasonló olvasata. Az Index elsősorban hirdetési bevételekből él, ezek a bevételek viszont nincsenek a saját kezében (hogy ez miért alakult így, azt Rényi Pál Dániel alaposan megírta). A bevételek az Indamédia nevű, NER-közeli kézbe került cégnél vannak. Ennek 50 százalékos társtulajdonosa Vaszily Miklós, aki úgy csapja le a hatalom számára idegesítő szerkesztőségeket sorban, mint más a kellemetlen szúnyogokat egy nyári zápor után.

Az Index bevételei az óriási olvasottság ellenére visszaestek, mivel a vírusválság földhöz vágta a hirdetési piacot. Ilyen esetben egy működőképes cégnek a tartalékaiból, esetleg a tulajdonosok befizetéseiből kellene finanszíroznia az átmeneti időszakot. Az Indexről azonban már régen leválasztottak mindent, amiben pénz van.

Tartalékai nincsenek. (Nem mintha nem termelt volna eleget. Termelt, de azt már elvitték.) A pénzcsap a tavaly is több százmilliós nyereséget termelt Indamediánál van. Ha ez a cég azt mondja nincs pénz, akkor nincs, és a nyilvánvaló politikai érdek az, hogy ne legyen.

Mivel pedig az Indexnek gazdasági nehézségei adódnak (ahogy egyébként a médiapiacon szinte mindenki másnak is), ezzel az ürüggyel már közbe lehet avatkozni. Lehet küldeni a tanácsadókat, átalakítási-kiszervezési terveket szőni, és addig racionalizálni a szerkesztőség működését, hogy a végén mindenféle drasztikus lépés nélkül, szigorúan szakmai alapon eltűnjenek a címlapról az Orbán-család pénzügyei. Ami az egész művelet valódi célja, és csak az újságírók ellenállásán múlt, hogy még nem valósult meg.

„Nincs szándék második Origót csinálni, de arra sincs szándék, hogy az Index átsodródjon a túloldalra, és harciaskodjon, akár az Indamediával, vagy a lapvezetéssel szemben, és állandósuljon a mostani állapot. Annak üzleti kára lesz, ami senkinek sem jó. Az lenne jó, ha maradna, ami volt, normális újság” – így fogalmazott Vaszily Miklós a 444-nek. Bármilyen ártatlanul is hangzik elsőre a normális újság, ebből a megfogalmazásból azt is ki lehet olvasni, hogy ha túl sokáig tart a harciaskodás, akkor talán megint be kell majd avatkozni, éppen a normális működés érdekében.
A normális működés

Nem nehéz elképzelni ezt a modellt önkormányzatok esetében sem. Könnyen lehet, hogy aki nem harciaskodik majd, az kaphat kölcsönt, fejlesztési pénzt, plusz forrást a nehéz időkben is. Ehhez mindössze az kell majd, hogy az önkormányzatok úgy kormányozzák magukat, ahogy Orbán Viktor szeretné. A sajtó pedig azt tartsa fontos, címlapra való témának, amit Orbán Viktor szeretne.

Ez a normális működés.

Természetesen igaz, hogy vannak valós gazdasági nehézségek a médiában. Igaz, hogy vannak súlyos ügyek is az önkormányzatok működésében (ezekről be is számolunk), és a koronavírus miatt felmerülő gazdasági nehézségek sem kitaláltak. De attól még, hogy a történetben van valóság is, elég nyilvánvaló és jól látható különbség aközött, amikor egy megoldási kísérlet a problémán akar segíteni, és amikor problémát kihasználva valami egészen mást akar elérni.

A modellben az első lépés a függetlenség megtörése a csapok elzárásával, akár a központi költségvetésen, akár a megszerzett cégeken keresztül. A második lépés az ajánlat: aki jól viselkedik a függőségben, az meg tud élni. És legalább ilyen fontos az egész körítés, hogy mindez el legyen maszatolva, meg legyen magyarázva, hogy nem is az történik, ami szabad szemmel is látható.

Ahhoz képest, hogy milyen masszív és fickós struktúra lett az évek alatt a NER-ből, kiépítésének egyik legfontosabb módszere

a maszatolás.

A kormányzati kortárs történetírás szerint az Origóval nem az történt, hogy kirúgták a főszerkesztőt, majd a Lázár János hotelszámlái utáni nyomozásokat idővel felváltották az „Új profilképet állított be Orbán Viktor a Facebook-oldalán”-típusú cikkek, hanem az, hogy „megváltoztak a médiafogyasztási szokások”. A Népszabadságot sem osztrák strómanjával záratta be a kormány, hanem sajnos veszteséges volt a lap. A CEU-val nem az történt, hogy törvényt hoztak egy hét alatt azért, hogy elüldözzék, hanem valóban súlyos probléma volt Magyarországon, hogy az egyetemnek nincs amerikai campusa. A választási irodába se Kubatov Gábor pártigazgató embereit küldték oda, hanem csak a vasárnapi zárvatartás iránt különösen elkötelezett, sportos firzurájú állampolgárok jártak arra éppen.

Demokratikus aggályokat megfogalmazni bármelyik esettel kapcsolatban hiszti, mindegyiknek megvan a racionális és demokratikus, gazdasági, jogi és emberi magyarázata, utóbbi jellemzően az, hogy a kormány ellenfelei hülyék, akik egy világösszeesküvésben vesznek részt de úgy, hogy közben egy tyúkólat sem lehet rájuk bízni.

A két mostani történet tálalása is hasonló a kormánylapokban. Az önkormányzatok bénáznak, szerencsétlenkednek, képtelenek kezelni a helyzetet, mert felelőtlen bohócok a vezetőik, szemben a kompetens kormánnyal. Az Indexben pedig a szintén béna vezetők vesztek össze, mert a lap nem tudta hozni a számokat. A szereplők teljesítik háttérhatalmi megbízásukat, de közben még erre is alkalmatlanok, nagyjából így szól a történet.
Rablás közös megegyezéssel

Egy régi vágású rablótámadás úgy néz ki, hogy az áldozatot leütik, és elveszik az értékeit. A kormány rablótámadásainál viszont az áldozatot leütik, majd a tettes körbenéz, és azt mondja: „Nézze meg mindenki, nyilvánvaló, hogy ez a földön fekvő ember képtelen vigyázni arra, ami nála van. Mindenkinek jobb, ha én teszem el az értékeit. ”

444
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Váratlan dolgot tett Kaleta ügyvédje
Mészáros Lőrinc nyomozócéget alapított
Nőveréssel gyanúsítják az Országos Rendőr-főkapitányság egyik csúcsvezetőjét
Néhány hét múlva kiderül, lesz-e és mennyi nyugdíjkiegészítés
Néhány hét múlva kiderül, lesz-e és mennyi nyugdíjkiegészítés. A Központi Statisztikai Hivatal a minap közölte a keresetek alakulását az idén január és május közötti időszakra, ...
  
Rossz hír az utazni készülőknek, nem lesz könnyű hazajönni
Nem lesz könnyű hazajönni a nyaralásból. Az országos tisztifőorvos határozata alapján Spanyolországot a zöldből átsorolták a sárga zónába a járványügyi skálán. Ez azt jelenti, h...
  
Meglódultak a számaink: 33 új beteg és egy új áldozat
Az elhunytak száma ezzel elérte a 600-at. 33 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 4597 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzötte...
  
Nem akárkivel fogott új vállalkozásba Mészáros Lőrinc
Újabb társasággal gyarapodott júliusban Mészáros Lőrinc céghálója - vettük észre a cégkivonatokban. Nyáron, a karanténból való kiszabadulás idején is zajlott az élet a volt felcs...
  
Kiakadt Kiszel Tünde lánya, nekiment a rosszindulatú kommentelőknek
Kiáll magáért a rosszindulatú kommentelőkkel szemben. Kiszel Tünde 19 éves lánya páratlan szépség, aki előtt ragyogó modell karrier áll. Az Instagramra feltöltött fotóinak többség...
  
Koncertjén bántalmazott egy nőt a magyar celeb, most közmunkára ítélték
Budapest — 312 óra közmunkára ítélte a bíróság Demeter Mihályt (30), művésznevén Missht. Az előadó 2018 decemberében egy budapesti szórakozóhelyen bántalmazott egy nőt, aki bár n...
  
Lottómilliomosból lett hajléktalan Zsolt
Taszár — A milliomos Zsolti. Csak így hívják a helyiek a két éve hajléktalan Varga Zsoltot (44), akit a minap a sorstársai agyba-főbe vertek, de úgy, hogy rohammentő száguldott vele a ka...
  
Halálra éheztették az otthonban a kislányomat - állítja a magyar édesanya
Budapest — Nincs annál nagyobb fájdalom, mint amikor egy szülőnek kell eltemetnie a gyermekét. Ha pedig még azt is tudja, hogy a halála előtt szenvednie kellett a szeme fényének, azt talá...
  
Egy összevert nő erőszakkal vádolja a magyar sztárt
Kulcsár Edina és férje is fél attól, hogy a zaklató megtalálja új lakhelyüket. Rendkívül ijesztő helyzetbe került Szabó András Csuti (35), akiről egy ismeretlen nő azt állítja, az ...
  
Mentő vitte el Kandász Andreát a TV2 főzőműsorának stúdiójából
Majdnem tragédiába fulladt egy forgatás, amikor súlyosan megsérült a műsorvezető. Kandász Andrea és Cseke Katinka egy párosként küzdöttek a MasterChef VIP 2 műsorában, ahol 15 perc á...
  
Karácsony: Egy felcsúti vacsorán dőlhet el, mennyibe fog kerülni a Lánchíd felújítása
A főpolgármester szerint döntésével a Közbeszerzési Hatóság csak a versenyt szűkíti. A hatóság elnöke viszont arra hívta fel a figyelmet, hogy a jogszabályok alkalmazása nem fakultat...
  
Döntött Müller Cecília: sárga kategóriába kerül Spanyolország
A határozat, amely a Hivatalos Értesítőben jelent meg, péntektől hatályos. E szerint Spanyolországban a koronavírus-fertőzöttség és a kockázat már nem alacsony. A koronavírus-fertő...
  
Íme a leggyakoribb tévhitek a nyugdíj-megtakarításokkal kapcsolatban
Egyre nagyobb a szakadék a bérek és a nyugdíjak között, ez pedig várhatóan a jövőben sem fog szűkülni. Éppen ezért mindenképpen érdemes félretenni nyugdíjas éveinkre, ha jelenlegi ...
  
Bemutatott a traffipaxnak egy autós, nem kellett volna
20 eurós bírság a gyorshajtásért és 1500 a kézjelért. A németországi Kulmbach rendőrsége posztolta ki azt a képet, amelyen egy autós látható, amint középső ujját mutatja félreé...
  
CSak 12 százalékkal esett vissza a magyar ipar júniusban
Már az is az elmúlt három hónap legjobb teljesítményét jelenti, hogy csak 12,2 százalékos volt az ipari termelés zuhanása. Idén júniusban az ipari termelés a nyers adat szerint 7,8, a ...
  
Két vírusos dolgozót találtak az esztergomi Suzuki-gyárban
Koronavírusos dolgozókat találtak az esztergomi Suzuki-gyárban, írja a 24.hu . A portál megkereste a vállalatot, amely annyit ismert el, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ július 21-...
  
Mészáros Lőrinc nyomozócéget alapított
Újabb, figyelemreméltó profilú céggel gyarapodott a Mészáros Lőrinc körüli cégbirodalom, írja az Mfor.hu. A felcsúti és felesége tulajdonából lévő Talentis Group alapított leányv...
  
A Hit Gyülekezete felfüggeszti az istentiszteleteket
A Hit Gyülekezete Országos Vezetősége közölte, hogy az egész országban felfüggesztik az istentiszteleteket, mivel a jelenlegi információk szerint a gyülekezet egyik vidéki összejövetel...
  
Egy ezredes nő bántalmazásával gyanúsítanak egy vezérőrnagyot
Az RTL Híradó arról tudósított, hogy könnyű testi sértéssel gyanúsítják az ORFK egyik csúcsvezetőjét. A vezérőrnagyot egy beosztottja, egy ezredesnő jelentette fel tavaly nyáron. A...
  
Olaszország: egy nap alatt megduplázódott az új fertőzöttek száma
Olaszországban az előző napihoz képest a kétszeresére, 384-re nőtt az elmúlt 24 óra alatt koronavírussal újonnan diagnosztizáltak száma, és tízen meg is haltak a szövődmények miatt. ...
  
A Tankcsapda koncertjét is támogatni fogja a kormány
Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő videóban árult el részleteket a koronavírus-járvány miatt bajba jutott zeneipar kormányzati támogatásáról. Az 5,3 milliárd forintos állami támo...
  
Orbán kiharcolta: uniós szinten is adómentes az otthoni pálinkafőzés
Tállai András, a Pénzügyminisztérium államtitkára tájékoztatta az MTI-t: újabb szabadságharcot vezetett győzelemre a kormány, elérte, hogy nemcsak Magyarországon, hanem uniós szi...
  
A Dunába vetette magát a Lánchídról két fiatal
Két fiatal fiú ugrott bele a Dunába a Lánchídról. Az Origo egyik olvasójának beszámolója szerint hétfő délután két fiú átmászott a Lánchíd korlátján, majd beleugrott a Dunába. ...
  
Nőveréssel gyanúsítják az Országos Rendőr-főkapitányság egyik csúcsvezetőjét
Könnyű testi sértéssel gyanúsítják az Országos Rendőr-főkapitányság egyik csúcsvezetőjét. Ő az a vezérőrnagy, akit egyik beosztottja, egy ezredesnő jelentett fel még tavaly nyáron...
  
31 milliárdért javíthatja a MÁV vagonjait a Dunakeszi Járműjavító
Négy éven át összesen 31 milliárd forintért javíthatja és fiatalíthatja a Dunakeszi Járműjavító a MÁV-Start Zrt. 403 vasúti személykocsiját egy most kapott megbízás alapján, írja ...
  
Börtönbe került a Kósa Lajost is átverő nő
A Mátészalkai Járásbíróság elrendelte a letartóztatását a "csengei örökösnőként" ismertté vált P. Máriának, írja a 24.hu. A portál szerint a nőt hétfőn vették őrizetbe a Nem...
  
Repülőgépipari befektetésekre ösztönöz a magyar kormány
Repülőgépipari befektetésekre és légikikötők fejlesztésére ösztönöz a kormány. A tervekben volna is ráció, ha nem bukkannának fel mindenütt jól ismert személyek. Alternatívát ...
  
Videó is van - migránsok ostromolták a kerítést a szerb oldalról
Több menekült nem csak erőszakosan, de szeméremsértő módon is viselkedett. Migránsok egy csoportja gyűlt össze a határ szerb oldalán, a Röszke közelében található kiserdőben ked...
  
Van már néhány név is, akit a kormány támogat
Demjén Rózsi, Balázs Fecó vagy a Tankcsapda biztosan a támogatottak között van. Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő videóban árult el részleteket a kormány által biztosított zenei...
  
Óriási a titkolózás miért lépett vissza a fellebbezéstől Kaleta
Mester Csaba ügyvédi titoktartási kötelezettségére hivatkozva miatt nem hajlandó nyilatkozni a pedofilbotrányba keveredett Kaleta Gábor ügyéről. Nem árulja el a pedofilbotrányba kevere...
  
THE POST
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum
Feltűnően hasonló gondjai vannak két olyan intézménynek, amelyek működését a kormány nem nézi jó szemmel
Feltűnően hasonló gondjai vannak 2020 nyarán két olyan intézménynek, amelyek működését a kormány nem nézi jó szemmel. Az ellenzéki önkormányzatok és az ország legnagyobb híroldala, az Index is abban a helyzetben találta magát, hogy

gazdasági köntösbe öltöztetett, valójában nagyon is politikai lépésekkel akarják függő helyzetbe hozni.

A két esetben közös, hogy eddig a kormánytól eddig többé-kevésbé függetlenségben tudtak működni, a mindennapi gyakorlatban alternatívát tudtak mutatni a kormányzati világhoz képest – még akkor is, ha az Index gazdasági kiszolgáltatottsága és az önkormányzatiság kiüresítése is tart már egy ideje. Közös bennük az is, hogy bedarálásuk, vagy korlátozásuk újabb súlyos lépés Magyarország autokratikus útján.
Elzárt csapok 1.

A két példa közül az önkormányzatok esete az egyszerűbb és nyilvánvalóbb. A koronavírus-járvány alatt már jól látszott, hogy a Fidesz megragadja a lehetőséget arra, hogy a tőle független hatalmi központok kevésbé legyenek függetlenek, és kevesebb hatalmuk is legyen. A járvány leple alatt repkedtek a tízmilliárdos elvonások a közös teherviselés jegyében, majd az átmenetinek induló megszorításokat be is betonozták a 2021-es költségvetésbe. Az ellenzéki vezetésű önkormányzatok kivéreztetésről beszélnek, a kormány szétteszi a kezét: nehéz idők járnak, most ennyi jut, oldják meg a városvezetők, ahogy tudják. A Fidesz-közeli önkormányzatok például úgy, hogy segítséget kapnak.

Az önkormányzati elvonásoknak az emberek mindennapi életét érintő, gyakorlati következményei vannak. Ha egy önkormányzat nem tudja ellátni az alapvető feladatait, az jobban felidegesíti a polgárokat, mint akárhány túlárazott tanácsadói szerződés. „Aztán lehet majd mutogatni, hogy nézzétek meg, az ország rendben van, a baloldal meg azonnal csődbe vitte az önkormányzatokat” - mondta a 24.hu cikkében egy önkormányzati forrás arról, hogy milyen politikai forgatókönyvre számít.
Elzárt csapok 2.

Az Indexnél mindez egy fokkal indirektebb módon történik, de a tanácsadói szerződésekben és átszervezési tervekben gazdag történetnek is van egy nagyon hasonló olvasata. Az Index elsősorban hirdetési bevételekből él, ezek a bevételek viszont nincsenek a saját kezében (hogy ez miért alakult így, azt Rényi Pál Dániel alaposan megírta). A bevételek az Indamédia nevű, NER-közeli kézbe került cégnél vannak. Ennek 50 százalékos társtulajdonosa Vaszily Miklós, aki úgy csapja le a hatalom számára idegesítő szerkesztőségeket sorban, mint más a kellemetlen szúnyogokat egy nyári zápor után.

Az Index bevételei az óriási olvasottság ellenére visszaestek, mivel a vírusválság földhöz vágta a hirdetési piacot. Ilyen esetben egy működőképes cégnek a tartalékaiból, esetleg a tulajdonosok befizetéseiből kellene finanszíroznia az átmeneti időszakot. Az Indexről azonban már régen leválasztottak mindent, amiben pénz van.

Tartalékai nincsenek. (Nem mintha nem termelt volna eleget. Termelt, de azt már elvitték.) A pénzcsap a tavaly is több százmilliós nyereséget termelt Indamediánál van. Ha ez a cég azt mondja nincs pénz, akkor nincs, és a nyilvánvaló politikai érdek az, hogy ne legyen.

Mivel pedig az Indexnek gazdasági nehézségei adódnak (ahogy egyébként a médiapiacon szinte mindenki másnak is), ezzel az ürüggyel már közbe lehet avatkozni. Lehet küldeni a tanácsadókat, átalakítási-kiszervezési terveket szőni, és addig racionalizálni a szerkesztőség működését, hogy a végén mindenféle drasztikus lépés nélkül, szigorúan szakmai alapon eltűnjenek a címlapról az Orbán-család pénzügyei. Ami az egész művelet valódi célja, és csak az újságírók ellenállásán múlt, hogy még nem valósult meg.

„Nincs szándék második Origót csinálni, de arra sincs szándék, hogy az Index átsodródjon a túloldalra, és harciaskodjon, akár az Indamediával, vagy a lapvezetéssel szemben, és állandósuljon a mostani állapot. Annak üzleti kára lesz, ami senkinek sem jó. Az lenne jó, ha maradna, ami volt, normális újság” – így fogalmazott Vaszily Miklós a 444-nek. Bármilyen ártatlanul is hangzik elsőre a normális újság, ebből a megfogalmazásból azt is ki lehet olvasni, hogy ha túl sokáig tart a harciaskodás, akkor talán megint be kell majd avatkozni, éppen a normális működés érdekében.
A normális működés

Nem nehéz elképzelni ezt a modellt önkormányzatok esetében sem. Könnyen lehet, hogy aki nem harciaskodik majd, az kaphat kölcsönt, fejlesztési pénzt, plusz forrást a nehéz időkben is. Ehhez mindössze az kell majd, hogy az önkormányzatok úgy kormányozzák magukat, ahogy Orbán Viktor szeretné. A sajtó pedig azt tartsa fontos, címlapra való témának, amit Orbán Viktor szeretne.

Ez a normális működés.

Természetesen igaz, hogy vannak valós gazdasági nehézségek a médiában. Igaz, hogy vannak súlyos ügyek is az önkormányzatok működésében (ezekről be is számolunk), és a koronavírus miatt felmerülő gazdasági nehézségek sem kitaláltak. De attól még, hogy a történetben van valóság is, elég nyilvánvaló és jól látható különbség aközött, amikor egy megoldási kísérlet a problémán akar segíteni, és amikor problémát kihasználva valami egészen mást akar elérni.

A modellben az első lépés a függetlenség megtörése a csapok elzárásával, akár a központi költségvetésen, akár a megszerzett cégeken keresztül. A második lépés az ajánlat: aki jól viselkedik a függőségben, az meg tud élni. És legalább ilyen fontos az egész körítés, hogy mindez el legyen maszatolva, meg legyen magyarázva, hogy nem is az történik, ami szabad szemmel is látható.

Ahhoz képest, hogy milyen masszív és fickós struktúra lett az évek alatt a NER-ből, kiépítésének egyik legfontosabb módszere

a maszatolás.

A kormányzati kortárs történetírás szerint az Origóval nem az történt, hogy kirúgták a főszerkesztőt, majd a Lázár János hotelszámlái utáni nyomozásokat idővel felváltották az „Új profilképet állított be Orbán Viktor a Facebook-oldalán”-típusú cikkek, hanem az, hogy „megváltoztak a médiafogyasztási szokások”. A Népszabadságot sem osztrák strómanjával záratta be a kormány, hanem sajnos veszteséges volt a lap. A CEU-val nem az történt, hogy törvényt hoztak egy hét alatt azért, hogy elüldözzék, hanem valóban súlyos probléma volt Magyarországon, hogy az egyetemnek nincs amerikai campusa. A választási irodába se Kubatov Gábor pártigazgató embereit küldték oda, hanem csak a vasárnapi zárvatartás iránt különösen elkötelezett, sportos firzurájú állampolgárok jártak arra éppen.

Demokratikus aggályokat megfogalmazni bármelyik esettel kapcsolatban hiszti, mindegyiknek megvan a racionális és demokratikus, gazdasági, jogi és emberi magyarázata, utóbbi jellemzően az, hogy a kormány ellenfelei hülyék, akik egy világösszeesküvésben vesznek részt de úgy, hogy közben egy tyúkólat sem lehet rájuk bízni.

A két mostani történet tálalása is hasonló a kormánylapokban. Az önkormányzatok bénáznak, szerencsétlenkednek, képtelenek kezelni a helyzetet, mert felelőtlen bohócok a vezetőik, szemben a kompetens kormánnyal. Az Indexben pedig a szintén béna vezetők vesztek össze, mert a lap nem tudta hozni a számokat. A szereplők teljesítik háttérhatalmi megbízásukat, de közben még erre is alkalmatlanok, nagyjából így szól a történet.
Rablás közös megegyezéssel

Egy régi vágású rablótámadás úgy néz ki, hogy az áldozatot leütik, és elveszik az értékeit. A kormány rablótámadásainál viszont az áldozatot leütik, majd a tettes körbenéz, és azt mondja: „Nézze meg mindenki, nyilvánvaló, hogy ez a földön fekvő ember képtelen vigyázni arra, ami nála van. Mindenkinek jobb, ha én teszem el az értékeit. ”
Néhány hét múlva kiderül, lesz-e és mennyi nyugdíjkiegészítés
Rossz hír az utazni készülőknek, nem lesz könnyű hazajönni
Meglódultak a számaink: 33 új beteg és egy új áldozat
Nem akárkivel fogott új vállalkozásba Mészáros Lőrinc
Kiakadt Kiszel Tünde lánya, nekiment a rosszindulatú kommentelőknek
Koncertjén bántalmazott egy nőt a magyar celeb, most közmunkára ítélték
Lottómilliomosból lett hajléktalan Zsolt
Halálra éheztették az otthonban a kislányomat - állítja a magyar édesanya
Egy összevert nő erőszakkal vádolja a magyar sztárt
Mentő vitte el Kandász Andreát a TV2 főzőműsorának stúdiójából
Karácsony: Egy felcsúti vacsorán dőlhet el, mennyibe fog kerülni a Lánchíd felújítása
Döntött Müller Cecília: sárga kategóriába kerül Spanyolország
Íme a leggyakoribb tévhitek a nyugdíj-megtakarításokkal kapcsolatban
Bemutatott a traffipaxnak egy autós, nem kellett volna
CSak 12 százalékkal esett vissza a magyar ipar júniusban
Két vírusos dolgozót találtak az esztergomi Suzuki-gyárban
Mészáros Lőrinc nyomozócéget alapított
A Hit Gyülekezete felfüggeszti az istentiszteleteket
Egy ezredes nő bántalmazásával gyanúsítanak egy vezérőrnagyot
Olaszország: egy nap alatt megduplázódott az új fertőzöttek száma
A Tankcsapda koncertjét is támogatni fogja a kormány
Orbán kiharcolta: uniós szinten is adómentes az otthoni pálinkafőzés
A Dunába vetette magát a Lánchídról két fiatal
Nőveréssel gyanúsítják az Országos Rendőr-főkapitányság egyik csúcsvezetőjét
31 milliárdért javíthatja a MÁV vagonjait a Dunakeszi Járműjavító
Börtönbe került a Kósa Lajost is átverő nő
Repülőgépipari befektetésekre ösztönöz a magyar kormány
Videó is van - migránsok ostromolták a kerítést a szerb oldalról
Van már néhány név is, akit a kormány támogat
Óriási a titkolózás miért lépett vissza a fellebbezéstől Kaleta
Felfüggesztett börtönbüntetést javasolnak a megbilincselt biciklissel szemben
Botrány: Éhségsztrájkba kezdett több tucat külföldi Magyarországon
Bejelentették: Egymillió eurós segélyt küld Magyarország Libanonnak
Valaki rendszeresen bele*sz*art a hódmezővásárhelyi fürdő medencéjébe
Egy képet posztolt Deutsch Tamás fürdés közben... nem akármilyen idézettel

Botrány: Kamuigazolásokkal jutottak sportlövők fegyverhez
Hivatalos: Megtartják az augusztus 20-i, ünnepi szentmisét
Esélytelen, hogy megtérüljön a hajdúnánási 65 milliárdos MotoGP-pálya
Illegális rákötések és fertőzött víz Siófokon
Teherautó hajtott a sínekre Simontornyánál
Eltörte egy 65 éves asszony állkapcsát a most elfogott férfi