Nyilvános az Orbán jellemzés: dörzsölt szélkakas,valahogy tudja, holnap honnan fúj a szél, és mindig arra fordul



A matematikus-pszichológus szerint attól hiteles egy politikus, hogy megpróbálja beváltani azt, amit ígér.

Új kötettel jelentkezett Mérő László: a könyv rövidebb írások gyűjteménye, négy nagy téma köré csoportosulva. Megjelenik benne a Facebook, a gazdaság, Mérő tévedései és Orbán Viktor személyiségének alakulása is.

A kötet megjelenésének apropóján a Könyves Magazin készített interjút a matematikus-pszichológussal, amelyben az újságíró felveti, hogy az egész könyvet áthatja a politika, a címe is az: A dörzsölt szélkakas, merthogy Mérő szerint Orbán Viktor valahogy tudja, holnap honnan fúj a szél, és mindig arra fordul. Arra a kérdésre, hogy az nem pont a sikeres politikus vonása-e, hogy felméri a rendelkezésére álló teret, és azt minden lehetősége szerint kitölti, Mérő úgy reagált:

A vákuum tulajdonsága, hogy kitölti a rendelkezésére álló teret, nem a politikusé. Ez a bajom Orbánnal, hogy ő viszont ezt érti politika alatt. Közben - és ezt le is írom - vannak országok a szomszédban is és távolabb is, amiknek nem volt ilyen tehetséges miniszterelnöke vagy tehetséges politikusa, aki ennyire pontosan érzi, hogy merről fog fújni holnap a szél, és ennek ellenére elénk kerültek. Tették ezt úgy, hogy harminc éve, a rendszerváltás idején meg sem fordult a fejünkben, hogy például Szlovákia majd megelőz.


Mérő László arról is beszélt, hogy szerinte úgy lehet hiteles egy politikus, hogy megpróbálja beváltani azt, amit ígér. Az interjúban elmesélte, hogy számára például Gyurcsány miért nem hiteles. "Nem azért, mert az őszödi beszédben azt mondta, hogy »hazudtunk«. Az politikusi feladat időnként, még akkor is, ha ezek nem olyan kis kegyes hazugságok voltak. Gyurcsány azért nem hiteles, mert az őszödi beszédet azzal zárta, mi fog történni, ha nem sikerül neki. Azt mondta: »...írok majd kibaszott jó könyveket a modern magyar baloldalról«. Ő megbukott, de hol vannak ezek a könyvek? Nem az a bajom, hogy nem jók a könyvek, mert ha rossz könyveket írt volna, akkor talán megírom róluk, hogy szerintem rosszak, de nem vagyok rá dühös. Attól nem hiteles és azért vagyok rá dühös, mert ígért egy csomó nagyon jó könyvet, és utólag kiderült, hogy esze ágában sem volt megírni őket.”

A könyv végén megjelenik a romlottság témája: arra a felvetésre, hogy ez vajon morális értékítélet vagy pszichológiai vélemény, Mérő úgy reagált: olyan pszichológiai kategória nincs, hogy “velejéig romlott”. Leszögezte: ez egy hétköznapi nyelven megfogalmazott vélemény, nem egy pszichológus szakvéleménye.

"Azt nem is lehetne olyanról mondani, akivel egy szót sem váltottál. Illetve bizonyos törvényszéki esetben mondhatsz, de akkor millió háttéranyagot a kezedbe adnak, és csak azok alapján mondhatod. Orbán Viktor nem pszichológiai vagy pszichiátriai esetként érdekel, és az az érzésem, hogy nem is az. Ő egy velejéig romlott ember, akit megrontott a hatalom. Ezt régen nem láttam, most már igen, pedig voltak olyan ismerőseim, akik harminc éve is látták, hogy milyen. Ez a tévedéseim hosszú sorából egy példa” – tette hozzá a matematikus, aki az interjúban beszélt még arról is, hogyan fordult a pszichológiához annak idején, hogy mitől játék a játék, és miért érdekes A szürke ötven árnyalata.





Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....