Elképesztő botrány élőben: Gulyás: Mi közöm Hatvanpusztához?



Gulyás Gergely azt mondta, ő nem járt személyesen Hatvanpusztán.

Többségében gazdasági épületek vannak Hatvanpusztán

- tartott ki korábbi álláspontja mellett Gulyás Gergely miniszter a kormányinfón azután is, hogy a HVG múlt heti számából kiderült, az Orbán Győző tulajdonában lévő birtokon egy főúri magánkönyvtár is épül.

Az RTL Klub azt kérdezte, mi szükség van könyvtárra a gazdasági épületek között. Gulyás Gergely azonban visszakérdezett, hogy az újságírónak és személy szerint neki mi köze van ehhez, majd hozzátette, hogy ő nem járt ott. Arra nem tért ki, hogy akkor honnan tudja biztosan, milyen funkciókat alakítanak ki a hatvanpusztai birtokon (legutóbb annyi hangzott el, Gulyásnak Orbán mondta korábban, mi épül ott).

A HVG a könyvtárról készült képek ismerete nélkül még úgy számolt, hogy a 6700 négyzetméter hasznos alapterülető beruházás olcsó alapanyagokból 3-4 milliárd forintos költséget érhet el, amihez még hozzá kell venni a belső úthálózatot, a földmunkákat és a parkosítást. Orbán Győző 2010 óta 10 milliárd forint osztalékot vett ki a cégeiből, ha semmi másra nem költötte az adózás utáni nyereségét, akkor lehet annyi pénze, hogy felépítse a hatvanpusztai birtokot. Ehhez Gulyás annyit tett hozzá múlt héten, hogy információi szerint kizárólag ebből a látható jövedelmből zajlik az építkezés.

A könyvtárt bemutató képekkel szembesülve a HVG viszont úgy becsülte, a beruházás meghaladhatja ezt a volument. Az RTL Klub megkérdezte, hogy közpénzt használtak-e fel az építkezéshez, mire Gulyás az első cikkünkre hivatkozva többször is azt állította, a HVG is úgy írta, hogy a céges nyereség 40 százalékából épülhet a majorság. Azt lapunk viszont bebizonytotta, hogy a nyereség részben állami megrendelésekből származik.

Gulyást hiába próbálta a hvg.hu munkatársa szembesíteni, kitartott amellett, amit az első cikkben olvasott. Az elől kitért, hogy mennyibe kerülhetett a könyvtár. Azt mondta, Orbán Győző 30 éve vállalkozó, legális jövedelemből épít magának egy majorságot.

Megkérdeztük, hogy milyen gazdasági tevékenységet szolgálhat egy könyvtár, mire Gulyás megismételte, ő nem járt ott, és van ugyan egy könyvtár és oktatószobák, de a majorság nagy része gazdasági tevékenységre alkalmas.

Gulyás szerint egyébként a HVG csak azért ír Hatvanpusztáról, mert le akarja járatni a kormányt és a miniszterelnököt. Ugyanakkor egyetlen állításunkat sem cáfolta, egyetlen képünk, kalkulációnk hitelességét nem vonta kétségbe








Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....