Kezdőlap   Csatlakozz hozzánk facebookon
Súlyosan fertőzött országokból beengedik az embereket  

Kedd éjféltől ismét szigorítják az ellenőrzést a magyar határokon, bizonyos országokból csak korlátozás mellett, vagy egyáltalán nem lehet majd belépni. Orbán Viktor szerint „a veszély most a behurcolás”, és Gulyás Gergely miniszter is arról beszélt, hogy az új esetek többsége külföldről érkezett.

A különböző országokat három kategóriába, zöldbe, sárgába és pirosba sorolták, a kormányrendelet szerint az aktuális fertőzöttségük alapján. De ha megnézzük, milyen most a járványhelyzet ezekben az országokban, azt látjuk, hogy a kormány

súlyosan fertőzött országokat is enyhébb kategóriába sorolt, miközben szigorúan lép fel olyan esetekben, amikor kevésbé tűnik indokoltnak.Zöld országokból bárki szabadon beléphet, függetlenül az állampolgárságtól. Ide tartozik az uniós országok többsége, köztük Horvátország is, ahol éppen szombaton döntött rekordot az újonnan azonosított fertőzöttek száma (140), és ahol az elmúlt két hétben több mint ezer új eset volt.

A sárga, vagyis a hivatalos indoklás szerint „kevésbé súlyosan” fertőzött országokból érkezőknek egészségügyi vizsgálatnak kell alávetniük magukat, és 14 napos karanténba kell vonulniuk - kivéve, ha a megelőző öt napból két negatív tesztet produkáltak, és ezt okirattal igazolják. A karantén ideje alatt két teszten lehet részt venni, ha az első negatív, felmentés jár, de ha a második pozitív, újra karanténba kell menni.

Ide tartozik: Szerbia, Bulgária, Portugália, Svédország, Románia, Egyesült Királyság, Norvégia, Oroszország, Japán, Kína és az Egyesült Államok. Vagyis „kevésbé súlyosnak” tekintik Szerbiát, ahol az elmúlt hetekben úgy elszabadult a vírus, hogy a kormány majdnem kijárási korlátozást vezetett be, és csak a brutálissá váló tömegtüntetések után visszakozott. Szerbiában az aktív esetszám (4091) lassan visszakúszik oda, ahol június elején járt, és pénteken rekordott döntött az egy napon regisztrált halottak száma is (18). Két hete folyamatosan 200-nál több fertőzöttet regisztrálnak naponta, néhány esetben majdnem a 400-at is elérték.

Vucic elnök hétfőn bejelentette, hogy szinte teljesen megteltek a kórházak, és szíve szerint kijárási tilalmat vezetne be, csak a szakértőkre hallgatva nem teszi meg.Magyarországgal ellentétben a görög kormány július 6-án időszakosan megtiltotta a szerbek beutazását. Koszovóval szemben viszont szigorúbb a kormány, és a piros kategóriába sorolta, pedig vasárnapról hétfőre ott is 200-al nőtt a fertőzöttek száma, és felfüggesztettek minden tömeges vallási rendezvényt.

A szomszédos országok közül sárga kategóriába került Románia, ahol szombaton dőlt meg a napi új esetszám rekordja (698), és az aktív esetek száma is 9000 felett jár, megelőzve az április-májusi időszakot. Vagyis jobban terjed a vírus, mint a korábbi tetőzés idején. Közben ugyanígy sárga ország lett Norvégiából, ahol egy-egy kivételtől eltekintve hetek óta 20 alatt van a napi új esetszám, az egymilió lakosra jutó fertőzésszám pedig már a kettőt sem éri el.

A magyar külügy sajtóosztálya szombaton azt válaszolta az Index kérdésére, hogy „Magyarország mindig a kölcsönösség alapján jár el, Norvégia polgáraival szemben ugyanazokat az elveket érvényesítjük, mint ők Magyarországgal szemben”. Norvégia valóban nem oldotta fel a beutazási korlátozást, mert kifogásolták, hogy a magyar kormány hat hete nem szolgáltat fertőzési adatokat az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) számára.

Sárga kategóriába került a világ legfertőzöttebb országa, az Egyesült Államok is, ahol hetek óta trendszerűen növekszik a napi új esetek száma, június vége óta mindig átlépve a 40 ezret, időnként a 60 ezret is. Anthony Fauci, az ország fő járványügyi szakértője pont a napokban beszélt arról, hogy sok amerikai államban túlságosan korán kezdték a lazítást.

Ez a legfrissebb adatok alapján majdnem 176 új fertőzöttet jelent egymillió lakosra vetítve. Ugyanez a szám Kanadában nyolc alatt van, és inkább csökkenő tendenciát mutat, vagy stagnál. Kanada mégis a piros kategóriába került, vagyis a kormány szerint itt „súlyos az aktuális fertőzöttség mértéke”. Piros államokból külföldiek egyáltalán nem léphetnek be, a magyarokra pedig vizsgálat, és szükség esetén karantén vár.

Franciaország például már két hete eltörölte a Kanadával szembeni korlátozást, de ott más országokat is biztonságosnak ítéltek, amiket a magyar kormány nem (például Ausztrália, Montenegró, Thaiföld, Tunézia). Ugyanekkor lazítottak Szerbiával szemben is, kérdés, hogyan döntenek majd a nemsokára esedékes felülvizsgálaton.

Piros kategóriába került a már említett Koszovón és Kanadán kívül Ukrajna, Albánia, Bosznia-Hercegovina, Fehéroroszország, Észak-Macedónia, Moldova, Montenegró, szinte minden ázsiai és afrikai ország, illetve Óceánia és Ausztrália is.

Ázsiából csak Dél-Korea (zöld kategória), Japán és Kína kivétel (sárga kategória), pedig szombaton Japánban is túllépte a 400-at a napi új esetszám, amire április óta nem volt példa. Ehhez képest mondjuk a piros Thaiföldön április óta mindig 20 alatt van az új fertőzöttek száma, és június eleje óta nem számoltak be új halálesetről, amiből összesen is csak 58 történt.

Pirosnak számít például Új-Zéland is, ahol a világon az egyik legsikeresebb volt a járványkezelés. Hónapok óta maximum napi néhány új esetet regisztrálnak, de sokszor még annyit sem.És ide soroltak számos országot, amiket az Európai Unió Tanácsa június végén biztonságosnak ítélt. Thaiföld és Kanada mellett ilyen Uruguay, Tunézia, Montenegró, Marokkó, Georgia (Grúzia), Algéria és Ausztrália is.

Kerestük a Miniszterelnökséget és az operatív törzset, hogy mi a magyarázat ezekre az ellentmondásokra. Ha választ kapunk, beszámolunk róla.

Frissítés (14:29): Az operatív törzs azt írta, „a besorolás komplex szempontok alapján, az uniós besoroláshoz igazodik, valamint az adott országok aktuális fertőzöttségi viszonyai, járványügyi tendenciái és a Magyarországra való kockázatát veszi figyelembe. Az országok besorolását hetente felülvizsgáljuk, a kormány illetve országos tisztifőorvos a járványügyi helyzetnek megfelelően szükség esetén módosítja azt”.

444
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Váratlan dolgot tett Kaleta ügyvédje
Nőveréssel gyanúsítják az Országos Rendőr-főkapitányság egyik csúcsvezetőjét
Egy képet posztolt Deutsch Tamás fürdés közben... nem akármilyen idézettel
Néhány hét múlva kiderül, lesz-e és mennyi nyugdíjkiegészítés
Néhány hét múlva kiderül, lesz-e és mennyi nyugdíjkiegészítés. A Központi Statisztikai Hivatal a minap közölte a keresetek alakulását az idén január és május közötti időszakra, ...
  
Rossz hír az utazni készülőknek, nem lesz könnyű hazajönni
Nem lesz könnyű hazajönni a nyaralásból. Az országos tisztifőorvos határozata alapján Spanyolországot a zöldből átsorolták a sárga zónába a járványügyi skálán. Ez azt jelenti, h...
  
Meglódultak a számaink: 33 új beteg és egy új áldozat
Az elhunytak száma ezzel elérte a 600-at. 33 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 4597 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzötte...
  
Nem akárkivel fogott új vállalkozásba Mészáros Lőrinc
Újabb társasággal gyarapodott júliusban Mészáros Lőrinc céghálója - vettük észre a cégkivonatokban. Nyáron, a karanténból való kiszabadulás idején is zajlott az élet a volt felcs...
  
Kiakadt Kiszel Tünde lánya, nekiment a rosszindulatú kommentelőknek
Kiáll magáért a rosszindulatú kommentelőkkel szemben. Kiszel Tünde 19 éves lánya páratlan szépség, aki előtt ragyogó modell karrier áll. Az Instagramra feltöltött fotóinak többség...
  
Koncertjén bántalmazott egy nőt a magyar celeb, most közmunkára ítélték
Budapest — 312 óra közmunkára ítélte a bíróság Demeter Mihályt (30), művésznevén Missht. Az előadó 2018 decemberében egy budapesti szórakozóhelyen bántalmazott egy nőt, aki bár n...
  
Lottómilliomosból lett hajléktalan Zsolt
Taszár — A milliomos Zsolti. Csak így hívják a helyiek a két éve hajléktalan Varga Zsoltot (44), akit a minap a sorstársai agyba-főbe vertek, de úgy, hogy rohammentő száguldott vele a ka...
  
Halálra éheztették az otthonban a kislányomat - állítja a magyar édesanya
Budapest — Nincs annál nagyobb fájdalom, mint amikor egy szülőnek kell eltemetnie a gyermekét. Ha pedig még azt is tudja, hogy a halála előtt szenvednie kellett a szeme fényének, azt talá...
  
Egy összevert nő erőszakkal vádolja a magyar sztárt
Kulcsár Edina és férje is fél attól, hogy a zaklató megtalálja új lakhelyüket. Rendkívül ijesztő helyzetbe került Szabó András Csuti (35), akiről egy ismeretlen nő azt állítja, az ...
  
Mentő vitte el Kandász Andreát a TV2 főzőműsorának stúdiójából
Majdnem tragédiába fulladt egy forgatás, amikor súlyosan megsérült a műsorvezető. Kandász Andrea és Cseke Katinka egy párosként küzdöttek a MasterChef VIP 2 műsorában, ahol 15 perc á...
  
Karácsony: Egy felcsúti vacsorán dőlhet el, mennyibe fog kerülni a Lánchíd felújítása
A főpolgármester szerint döntésével a Közbeszerzési Hatóság csak a versenyt szűkíti. A hatóság elnöke viszont arra hívta fel a figyelmet, hogy a jogszabályok alkalmazása nem fakultat...
  
Döntött Müller Cecília: sárga kategóriába kerül Spanyolország
A határozat, amely a Hivatalos Értesítőben jelent meg, péntektől hatályos. E szerint Spanyolországban a koronavírus-fertőzöttség és a kockázat már nem alacsony. A koronavírus-fertő...
  
Íme a leggyakoribb tévhitek a nyugdíj-megtakarításokkal kapcsolatban
Egyre nagyobb a szakadék a bérek és a nyugdíjak között, ez pedig várhatóan a jövőben sem fog szűkülni. Éppen ezért mindenképpen érdemes félretenni nyugdíjas éveinkre, ha jelenlegi ...
  
Bemutatott a traffipaxnak egy autós, nem kellett volna
20 eurós bírság a gyorshajtásért és 1500 a kézjelért. A németországi Kulmbach rendőrsége posztolta ki azt a képet, amelyen egy autós látható, amint középső ujját mutatja félreé...
  
CSak 12 százalékkal esett vissza a magyar ipar júniusban
Már az is az elmúlt három hónap legjobb teljesítményét jelenti, hogy csak 12,2 százalékos volt az ipari termelés zuhanása. Idén júniusban az ipari termelés a nyers adat szerint 7,8, a ...
  
Két vírusos dolgozót találtak az esztergomi Suzuki-gyárban
Koronavírusos dolgozókat találtak az esztergomi Suzuki-gyárban, írja a 24.hu . A portál megkereste a vállalatot, amely annyit ismert el, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ július 21-...
  
Mészáros Lőrinc nyomozócéget alapított
Újabb, figyelemreméltó profilú céggel gyarapodott a Mészáros Lőrinc körüli cégbirodalom, írja az Mfor.hu. A felcsúti és felesége tulajdonából lévő Talentis Group alapított leányv...
  
A Hit Gyülekezete felfüggeszti az istentiszteleteket
A Hit Gyülekezete Országos Vezetősége közölte, hogy az egész országban felfüggesztik az istentiszteleteket, mivel a jelenlegi információk szerint a gyülekezet egyik vidéki összejövetel...
  
Egy ezredes nő bántalmazásával gyanúsítanak egy vezérőrnagyot
Az RTL Híradó arról tudósított, hogy könnyű testi sértéssel gyanúsítják az ORFK egyik csúcsvezetőjét. A vezérőrnagyot egy beosztottja, egy ezredesnő jelentette fel tavaly nyáron. A...
  
Olaszország: egy nap alatt megduplázódott az új fertőzöttek száma
Olaszországban az előző napihoz képest a kétszeresére, 384-re nőtt az elmúlt 24 óra alatt koronavírussal újonnan diagnosztizáltak száma, és tízen meg is haltak a szövődmények miatt. ...
  
A Tankcsapda koncertjét is támogatni fogja a kormány
Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő videóban árult el részleteket a koronavírus-járvány miatt bajba jutott zeneipar kormányzati támogatásáról. Az 5,3 milliárd forintos állami támo...
  
Orbán kiharcolta: uniós szinten is adómentes az otthoni pálinkafőzés
Tállai András, a Pénzügyminisztérium államtitkára tájékoztatta az MTI-t: újabb szabadságharcot vezetett győzelemre a kormány, elérte, hogy nemcsak Magyarországon, hanem uniós szi...
  
A Dunába vetette magát a Lánchídról két fiatal
Két fiatal fiú ugrott bele a Dunába a Lánchídról. Az Origo egyik olvasójának beszámolója szerint hétfő délután két fiú átmászott a Lánchíd korlátján, majd beleugrott a Dunába. ...
  
Nőveréssel gyanúsítják az Országos Rendőr-főkapitányság egyik csúcsvezetőjét
Könnyű testi sértéssel gyanúsítják az Országos Rendőr-főkapitányság egyik csúcsvezetőjét. Ő az a vezérőrnagy, akit egyik beosztottja, egy ezredesnő jelentett fel még tavaly nyáron...
  
31 milliárdért javíthatja a MÁV vagonjait a Dunakeszi Járműjavító
Négy éven át összesen 31 milliárd forintért javíthatja és fiatalíthatja a Dunakeszi Járműjavító a MÁV-Start Zrt. 403 vasúti személykocsiját egy most kapott megbízás alapján, írja ...
  
Börtönbe került a Kósa Lajost is átverő nő
A Mátészalkai Járásbíróság elrendelte a letartóztatását a "csengei örökösnőként" ismertté vált P. Máriának, írja a 24.hu. A portál szerint a nőt hétfőn vették őrizetbe a Nem...
  
Repülőgépipari befektetésekre ösztönöz a magyar kormány
Repülőgépipari befektetésekre és légikikötők fejlesztésére ösztönöz a kormány. A tervekben volna is ráció, ha nem bukkannának fel mindenütt jól ismert személyek. Alternatívát ...
  
Videó is van - migránsok ostromolták a kerítést a szerb oldalról
Több menekült nem csak erőszakosan, de szeméremsértő módon is viselkedett. Migránsok egy csoportja gyűlt össze a határ szerb oldalán, a Röszke közelében található kiserdőben ked...
  
Van már néhány név is, akit a kormány támogat
Demjén Rózsi, Balázs Fecó vagy a Tankcsapda biztosan a támogatottak között van. Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő videóban árult el részleteket a kormány által biztosított zenei...
  
Óriási a titkolózás miért lépett vissza a fellebbezéstől Kaleta
Mester Csaba ügyvédi titoktartási kötelezettségére hivatkozva miatt nem hajlandó nyilatkozni a pedofilbotrányba keveredett Kaleta Gábor ügyéről. Nem árulja el a pedofilbotrányba kevere...
  
THE POST
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum
Súlyosan fertőzött országokból beengedik az embereket
Kedd éjféltől ismét szigorítják az ellenőrzést a magyar határokon, bizonyos országokból csak korlátozás mellett, vagy egyáltalán nem lehet majd belépni. Orbán Viktor szerint „a veszély most a behurcolás”, és Gulyás Gergely miniszter is arról beszélt, hogy az új esetek többsége külföldről érkezett.

A különböző országokat három kategóriába, zöldbe, sárgába és pirosba sorolták, a kormányrendelet szerint az aktuális fertőzöttségük alapján. De ha megnézzük, milyen most a járványhelyzet ezekben az országokban, azt látjuk, hogy a kormány

súlyosan fertőzött országokat is enyhébb kategóriába sorolt, miközben szigorúan lép fel olyan esetekben, amikor kevésbé tűnik indokoltnak.Zöld országokból bárki szabadon beléphet, függetlenül az állampolgárságtól. Ide tartozik az uniós országok többsége, köztük Horvátország is, ahol éppen szombaton döntött rekordot az újonnan azonosított fertőzöttek száma (140), és ahol az elmúlt két hétben több mint ezer új eset volt.

A sárga, vagyis a hivatalos indoklás szerint „kevésbé súlyosan” fertőzött országokból érkezőknek egészségügyi vizsgálatnak kell alávetniük magukat, és 14 napos karanténba kell vonulniuk - kivéve, ha a megelőző öt napból két negatív tesztet produkáltak, és ezt okirattal igazolják. A karantén ideje alatt két teszten lehet részt venni, ha az első negatív, felmentés jár, de ha a második pozitív, újra karanténba kell menni.

Ide tartozik: Szerbia, Bulgária, Portugália, Svédország, Románia, Egyesült Királyság, Norvégia, Oroszország, Japán, Kína és az Egyesült Államok. Vagyis „kevésbé súlyosnak” tekintik Szerbiát, ahol az elmúlt hetekben úgy elszabadult a vírus, hogy a kormány majdnem kijárási korlátozást vezetett be, és csak a brutálissá váló tömegtüntetések után visszakozott. Szerbiában az aktív esetszám (4091) lassan visszakúszik oda, ahol június elején járt, és pénteken rekordott döntött az egy napon regisztrált halottak száma is (18). Két hete folyamatosan 200-nál több fertőzöttet regisztrálnak naponta, néhány esetben majdnem a 400-at is elérték.

Vucic elnök hétfőn bejelentette, hogy szinte teljesen megteltek a kórházak, és szíve szerint kijárási tilalmat vezetne be, csak a szakértőkre hallgatva nem teszi meg.Magyarországgal ellentétben a görög kormány július 6-án időszakosan megtiltotta a szerbek beutazását. Koszovóval szemben viszont szigorúbb a kormány, és a piros kategóriába sorolta, pedig vasárnapról hétfőre ott is 200-al nőtt a fertőzöttek száma, és felfüggesztettek minden tömeges vallási rendezvényt.

A szomszédos országok közül sárga kategóriába került Románia, ahol szombaton dőlt meg a napi új esetszám rekordja (698), és az aktív esetek száma is 9000 felett jár, megelőzve az április-májusi időszakot. Vagyis jobban terjed a vírus, mint a korábbi tetőzés idején. Közben ugyanígy sárga ország lett Norvégiából, ahol egy-egy kivételtől eltekintve hetek óta 20 alatt van a napi új esetszám, az egymilió lakosra jutó fertőzésszám pedig már a kettőt sem éri el.

A magyar külügy sajtóosztálya szombaton azt válaszolta az Index kérdésére, hogy „Magyarország mindig a kölcsönösség alapján jár el, Norvégia polgáraival szemben ugyanazokat az elveket érvényesítjük, mint ők Magyarországgal szemben”. Norvégia valóban nem oldotta fel a beutazási korlátozást, mert kifogásolták, hogy a magyar kormány hat hete nem szolgáltat fertőzési adatokat az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) számára.

Sárga kategóriába került a világ legfertőzöttebb országa, az Egyesült Államok is, ahol hetek óta trendszerűen növekszik a napi új esetek száma, június vége óta mindig átlépve a 40 ezret, időnként a 60 ezret is. Anthony Fauci, az ország fő járványügyi szakértője pont a napokban beszélt arról, hogy sok amerikai államban túlságosan korán kezdték a lazítást.

Ez a legfrissebb adatok alapján majdnem 176 új fertőzöttet jelent egymillió lakosra vetítve. Ugyanez a szám Kanadában nyolc alatt van, és inkább csökkenő tendenciát mutat, vagy stagnál. Kanada mégis a piros kategóriába került, vagyis a kormány szerint itt „súlyos az aktuális fertőzöttség mértéke”. Piros államokból külföldiek egyáltalán nem léphetnek be, a magyarokra pedig vizsgálat, és szükség esetén karantén vár.

Franciaország például már két hete eltörölte a Kanadával szembeni korlátozást, de ott más országokat is biztonságosnak ítéltek, amiket a magyar kormány nem (például Ausztrália, Montenegró, Thaiföld, Tunézia). Ugyanekkor lazítottak Szerbiával szemben is, kérdés, hogyan döntenek majd a nemsokára esedékes felülvizsgálaton.

Piros kategóriába került a már említett Koszovón és Kanadán kívül Ukrajna, Albánia, Bosznia-Hercegovina, Fehéroroszország, Észak-Macedónia, Moldova, Montenegró, szinte minden ázsiai és afrikai ország, illetve Óceánia és Ausztrália is.

Ázsiából csak Dél-Korea (zöld kategória), Japán és Kína kivétel (sárga kategória), pedig szombaton Japánban is túllépte a 400-at a napi új esetszám, amire április óta nem volt példa. Ehhez képest mondjuk a piros Thaiföldön április óta mindig 20 alatt van az új fertőzöttek száma, és június eleje óta nem számoltak be új halálesetről, amiből összesen is csak 58 történt.

Pirosnak számít például Új-Zéland is, ahol a világon az egyik legsikeresebb volt a járványkezelés. Hónapok óta maximum napi néhány új esetet regisztrálnak, de sokszor még annyit sem.És ide soroltak számos országot, amiket az Európai Unió Tanácsa június végén biztonságosnak ítélt. Thaiföld és Kanada mellett ilyen Uruguay, Tunézia, Montenegró, Marokkó, Georgia (Grúzia), Algéria és Ausztrália is.

Kerestük a Miniszterelnökséget és az operatív törzset, hogy mi a magyarázat ezekre az ellentmondásokra. Ha választ kapunk, beszámolunk róla.

Frissítés (14:29): Az operatív törzs azt írta, „a besorolás komplex szempontok alapján, az uniós besoroláshoz igazodik, valamint az adott országok aktuális fertőzöttségi viszonyai, járványügyi tendenciái és a Magyarországra való kockázatát veszi figyelembe. Az országok besorolását hetente felülvizsgáljuk, a kormány illetve országos tisztifőorvos a járványügyi helyzetnek megfelelően szükség esetén módosítja azt”.
Néhány hét múlva kiderül, lesz-e és mennyi nyugdíjkiegészítés
Rossz hír az utazni készülőknek, nem lesz könnyű hazajönni
Meglódultak a számaink: 33 új beteg és egy új áldozat
Nem akárkivel fogott új vállalkozásba Mészáros Lőrinc
Kiakadt Kiszel Tünde lánya, nekiment a rosszindulatú kommentelőknek
Koncertjén bántalmazott egy nőt a magyar celeb, most közmunkára ítélték
Lottómilliomosból lett hajléktalan Zsolt
Halálra éheztették az otthonban a kislányomat - állítja a magyar édesanya
Egy összevert nő erőszakkal vádolja a magyar sztárt
Mentő vitte el Kandász Andreát a TV2 főzőműsorának stúdiójából
Karácsony: Egy felcsúti vacsorán dőlhet el, mennyibe fog kerülni a Lánchíd felújítása
Döntött Müller Cecília: sárga kategóriába kerül Spanyolország
Íme a leggyakoribb tévhitek a nyugdíj-megtakarításokkal kapcsolatban
Bemutatott a traffipaxnak egy autós, nem kellett volna
CSak 12 százalékkal esett vissza a magyar ipar júniusban
Két vírusos dolgozót találtak az esztergomi Suzuki-gyárban
Mészáros Lőrinc nyomozócéget alapított
A Hit Gyülekezete felfüggeszti az istentiszteleteket
Egy ezredes nő bántalmazásával gyanúsítanak egy vezérőrnagyot
Olaszország: egy nap alatt megduplázódott az új fertőzöttek száma
A Tankcsapda koncertjét is támogatni fogja a kormány
Orbán kiharcolta: uniós szinten is adómentes az otthoni pálinkafőzés
A Dunába vetette magát a Lánchídról két fiatal
Nőveréssel gyanúsítják az Országos Rendőr-főkapitányság egyik csúcsvezetőjét
31 milliárdért javíthatja a MÁV vagonjait a Dunakeszi Járműjavító
Börtönbe került a Kósa Lajost is átverő nő
Repülőgépipari befektetésekre ösztönöz a magyar kormány
Videó is van - migránsok ostromolták a kerítést a szerb oldalról
Van már néhány név is, akit a kormány támogat
Óriási a titkolózás miért lépett vissza a fellebbezéstől Kaleta
Felfüggesztett börtönbüntetést javasolnak a megbilincselt biciklissel szemben
Botrány: Éhségsztrájkba kezdett több tucat külföldi Magyarországon
Bejelentették: Egymillió eurós segélyt küld Magyarország Libanonnak
Valaki rendszeresen bele*sz*art a hódmezővásárhelyi fürdő medencéjébe
Egy képet posztolt Deutsch Tamás fürdés közben... nem akármilyen idézettel
Egy képet posztolt Deutsch Tamás fürdés közben... nem akármilyen idézettel
Botrány: Kamuigazolásokkal jutottak sportlövők fegyverhez
Hivatalos: Megtartják az augusztus 20-i, ünnepi szentmisét
Esélytelen, hogy megtérüljön a hajdúnánási 65 milliárdos MotoGP-pálya
Illegális rákötések és fertőzött víz Siófokon
Teherautó hajtott a sínekre Simontornyánál
Eltörte egy 65 éves asszony állkapcsát a most elfogott férfi