Nem akárki tett kemény ígéretet - ez történik ha bukik Orbán

Azoknak kell lehetőséget adni, akiknek tíz éve nem osztottak lapot.

Már az Európai Bizottság is vizsgálja, hogyan uralta le teljes egészében a Balatont az Orbán-kormány — hívta fel a figyelmet Benedek Szilveszter, a DK agrárkabinetjének vezetője, az ellenzék közös országgyűlési képviselőjelöltje Veszprém 2. sz. választókerületében online sajtótájékoztatóján hétfőn.

Benedek felhívta a figyelmet: az Európai Bizottság költségvetési főigazgatója levélben fordult a magyar hatóságokhoz az elmúlt évek legnagyobb fideszes korrupciós ügyeivel kapcsolatosan. Ezek között kiemelten szerepelnek a Balaton környéki földárverések és a mezőgazdasági támogatások is, amelyekről korábban éppen a DK derítette ki, hogy jelentős részben Csányi Sándor, Lázár János vagy Mészáros Lőrinc érdekeltségeihez kerültek, utóbbihoz köthetően például csak 2018-ban két és fél milliárd forintnyi agrártámogatás.

A Demokratikus Koalíció szerint a kormányváltás után a fideszes oligarchák elszámoltatása csak az első feladat, utána azoknak kell lehetőséget adni az uniós pályázatokon, akiknek 10 éve nem osztanak lapot a fideszes oligarchák miatt.

A DK szerint a földárverésekben és az uniós pályázatokban is átláthatóságra, és a korrupció teljes felszámolására van szükség, hogy végre oda kerüljenek az uniós támogatások, ahova szánják őket: a tisztességes magyar adófizetőkhöz.

“A kormányváltás után

meg fogjuk mutatni az országnak,

hogy ezek a támogatások mindenki számára elérhetőek és nem a kiváltságos kevesek előjogai”


— mondta.

A videót itt tudod megnézni:







Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....