Kemény fricskát kapott Orbán: ellene fordították a 2009-es vagyonelkobzásról szóló beszédét

Soha ekkora esélye nem volt annak, hogy Orbán kormányzásának vége legyen, köszönhetően az egységes ellenzék létrejöttének, és Orbán olyan szintű gazdasági és társadalmi túlkapásainak következtében, ami már a jó érzésű jobboldali szavazókat is elrémíti a Fideszre való szavazástól.

A kormányváltás utáni elszámoltatásra nagy a társadalmi igény, ami nem csak a tolvajok megbüntetése miatt fontos, hanem azért is, mert véget kell vetni annak, hogy hazánk egy következmények nélküli ország legyen. Ez mindannyiunk érdeke, hogy a következő kormányok egyike se lophassa el közös vagyonunkat.

“Nem fordulhat elő, hogy közmegbízatást teljesítők, akik korrupcióban érintettek, azok megtartják a személyes vagyonukat, miután lelepleződtek.”

– mondta Orbán Viktor, még 2010-ben. Pokorni Zoltán ugyanebben az időszakban arról beszélt, hogy le kell vágni a kezét annak, aki belenyúl a közös kasszába. Ha ez megvalósult volna, akkor ma alig lenne olyan fideszes politikus, aki a saját kezével tudna szavazni a parlamentben.

“Nem fordulhat elő, hogy az okozott kárt nem térítik meg.”

– folytatta Orbán a gondolatmenetét, hozzátéve, hogy az sem fordulhat elő, hogy milliárdossá válva majd a magángazdaságba távozva folytatják az életüket. Az ellenzéknek nem lesz más dolga 2022-ben a kormányváltás után, mint megtenni azt, amit Orbán mondott. Hívhatjuk ezt elszámoltatásnak, jóvátételnek, felcsúti pernek, nem az elnevezés számít, hanem a tolvajok megbüntetése, és az elrabolt pénz visszadása az embereknek, a 99 százaléknak.









Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....

Tanúként hallgatták ki Varga Juditot az ügyészségen

Robbant a hír: Tanúként hallgatták ki Varga Juditot az ügyészségen