Már a látszat se fontos: Mészáros veje ingyen kaphat egy 15 milliárdos...

Már a látszat se fontos: Mészáros veje ingyen kaphat egy 15 milliárdos stadiont


Álmunkban sem gondoltuk, hogy az állami tulajdonban levő, tízmilliárdokból megépített és/vagy felújított stadionokat, sportlétesítményeket is kilopják, miután közpénzből növelték az értékét. A hír már el sem éri a közvélemény ingerküszöbét, miszerint egy új törvénymódosítás lehetővé tenné az állami tulajdonú sportlétesítmények ingyenes tulajdonba átadását. Eddig csak önkormányzati tulajdonba lehetett adni az állami tulajdonú sportingatlanokat, ami érthető, s a vagyon így is köztulajdonban marad. Most ezt megszüntetnék, bárkinek átadhatják a tulajdont.

Ezt mondja a jelenlegi jogszabály, a 2004. évi I. törvény a sportról 64. § (3) bekezdése: “Az ingatlan-nyilvántartásban sporttelepként nyilvántartott állami tulajdonú ingatlanok a sportpolitikáért felelős miniszter által vezetett minisztérium előzetes egyetértésével adhatók ingyenesen önkormányzati tulajdonba.” Majd így szól a törvény-módosító javaslat: „(3) Az ingatlan-nyilvántartásban sporttelepként nyilvántartott állami tulajdonú ingatlanok a sportpolitikáért felelős miniszter előzetes egyetértésével sportcélokra adhatóak ingyenesen tulajdonba.”

Kikerült az önkormányzat a törvényjavaslatból, ez azt jelnti, hogy ingyen át lehet adni bárkinek. Nem a parlament jóváhagyásával, nem a parlament dönt a közvagyonról, hanem a miniszter, aki Orbán embere. Az esetek többségében még hír sem lesz abból, hogy a több tízmilliárdos vagyontárgyakat, a felújított stadionokat kilopják a strómanok és az oligarchák nevén. A nyugat.hu megírta, hogy miután elfogadják ezt a törvényt (a 133 bátor gombnyomogató), a szombathelyi haladás stadionja is magántulajdonba kerülhet. A Haladást most szerezte meg Mészáros Lőrinc veje.

Ez azt jelenti, hogy miután Orbán közpénzek százmilliárdjait költötte stadionok és sportlétesítmények építésére és felújítására, azok az állam tulajdonából Orbán strómanjainak és oligarcháinak a tulajdonába kerülhetnek, amivel azt csinálnak, amit akarnak. A törvény mindössze 15 éves időtartamra követeli meg, hogy az objektumokat elsődlegesen sportcélokra használják. Utána azt csinál vele a tulajdonos, amit akar. A fenntartási költséget nyilván az önkormányzat vagy az állam fizeti majd, ezt is kitalálják valahogy. S ha akarja, az ingyen kapott stadiont bármikor eladhatja.

Az államtól ingyen kapnak több tízmilliárdos értékű vagyont azok, akiket a rezsim kiválaszt, ők viszont már valódi értéken adhatják tovább. Így kerülhet a befektetett közpénz magánzsebbe. Jöhet a magyar futballba a külföldi befektető, de a befektetendő pénze nem az államot, hanem Orbán strómanjait gazdagítja. Magántulajdonba veszik ingyen az egész országot. Ha valaki nem talál vevőt és terhet jelent neki az ingatlan, akkor majd az állam visszavásárolja, mert a magántuladonos már nem adja ingyen azt, ami az övé. Orbánék így szokták.

Az állam ingyen (más esetekben olcsón) átadja a tulajdonjogot a kiszemelt tulajdonosnak (az Orbán-banda valamelyik tagjának), majd ha nem termel elég nyereséget vagy nem tudja jól eladni, az állam tényleges áron (vagy még drágábban) visszavásárolja. Lásd Vértesi Erőmű, stb.. Látszólag törvényesen lesz a közvagyon ingyen magánvagyonná, miközben a közvagyon annak a tulajdonosi körnek a kezébe kerül, amely a díszletparlamentben (az ellenzék kollaboráns legitimációja mellett) megszavazza az erről szóló törvényt, ami törvényessé teszi a lopást.

Mit nem adott volna Al Capone azért, hogy az ő bandájának tagjai hozzák a törvényeket, és amit meg akar szerezni, azt nem géppisztolyokkal kell ellopni, hanem megszavazzák neki, és megkapja ingyen. Nem tudjuk, van-e még a világnak olyan része, ahol százmilliárdos közvagyont ilyen közönséges módszerekkel lopnak el, és írnak át bűnözők a saját nevükre. Ha megszületik a törvény, és ingyen magántulajdonba kerülhetnek a stadionok is, akkor első lépésben állami tulajdonba veszik, amit kinéznek maguknak, utána simán átírják valamelyik stróman nevére.

Az alapítványosdihoz hasonlóan egy-egy ilyen jól sikerült ötlet nem marad egyedi jelenség, hanem végigviszik más szektorokon is. A stadionok és sportlétesítmények után jönnek majd törvények, amelyek az élet minden területén lehetővé teszik az állami tulajdonok ingyenes magántulajdonba adását, a tulajdonost pedig Orbánék választják ki. Ha “rabló privatizációnak” nevezték azt, amikor az állami privatizációs szervezet nyilvános pályázatokon magánkézbe privatizálta a közvagyont, akkor minek nevezzük ezt az új “privatizációt”, amelynek során mindent ellopnak, ami kell nekik?

Ezért az Orbán-maffia most kinézi, mit akar lenyúlni. Azt állami pénzen megszerzi (ha még nem az államé). Hoz egy törvényt, hogy ezeket is ingyen magántulajdonba lehet adni, majd átírják saját nevükre a tulajdonjogot, azt állítva, hogy törvényes. Ez nem korrupció, hanem a legközönségesebb gengszterizmus, rablás, lopás, kifosztás. Ha mindent megszereztek, és megunják a kormányzást, ki is léphetnek a hatalomból, mert minden az övék, és a politikai hatalmat olyan bábnak adják át, akinek akarják.

Ez csak azért valószínűtlen, mert Orbán beteges énje szereti a kontroll nélküli hatalmat gyakorolni, s azt szeretné kiterjeszteni Európára és az egész világra. Ne álmodozzon senki arról, hogy majd választáson legyőzi Orbánt. Még az ellenzékből is kiöli egy másik Orbán a liberális demokratikus gondolkodást, és szocializálja őket egy fasisztoid attitűdhöz. Ez a kegyelemdöfés Magyarországnak. Írmagját is kiirtják a szabad gondolkodásnak, a szekuláris, világnézetileg semleges jogállam értékrendjének. Keresztény nyál lesz itt mindenen. Az ellenzék is fasiszta lesz. Szép ország.





Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....

Bayer Zsolt elszabadult: -Takarodjon haza!-

Bayer Zsolt elszabadult: -Takarodjon haza!-