Csatlakozz hozzánk facebookon
Felfüggesztett börtönbüntetést javasolnak a megbilincselt biciklissel szemben  

Az ügyészség azt indítványozta, hogy a bíróság tárgyalás nélkül szabjon ki a piroson áthajtó, majd a rendőröknek ellenálló nőre felfüggesztett börtönbüntetést.

Az ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt vádat emelt az ellen a biciklis nő ellen, akit még májusban bilincseltek meg a Bartók Béla úton, miután átment a piroson. A Központi Nyomozó Ügyészség szerdai közleménye szerint az ügyészség arra tett indítványt, hogy a bíróság tárgyalás lefolytatása nélkül, az iratok tartalma alapján a vádlottal szemben felfüggesztett börtönbüntetést szabjon ki.

A budapesti kerékpáros nő a XI. kerületben, a Bertalan Lajos utca és a Bartók Béla út kereszteződésében áthajtott a piroson. A rendőrök a szabálysértés miatt igazoltatni akarták, aki azonban a rendőri felszólítás ellenére továbbment. Végül úgy sikerült csak megállítani, hogy a rendőrök az autójukkal elé kanyarodtak.

A nő a vádirat szerint nem volt hajlandó igazolni magát, majd egy valótlan személy adatait adta meg.

Amikor ez kiderült, kijelentette, hogy mivel már megadta az adatait, a rendőröknek nincs joguk feltartóztatni őt, és neki erre egyébként sincs ideje, majd megpróbált eltekerni. Az egyik rendőr a bicikli kormányánál fogva visszatartotta a nőt, aki erre bal kézzel a rendőr felé ütött. Ezt követően a rendőrök megbilincselték, és megpróbálták beültetni a rendőrautó hátsó ülésére, ő azonban folyamatosan ellenállt, és az egyik rendőrt combon rúgta.

hvg
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Durván odaszóltak Orbánnak: Miniszterelnök úr, kabaré, amit ezzel az országgal művel,
Egy szemtanú szerint ebédelni ment helikopterrel Szijjártó Péter
Egészen új módszerrel próbálják csalók csőbe húzni az időseket
Hivatalos: Magyarországon erősödött a korrupció elleni fellépés - állítják az Állami szervek
Állami szervek adtak ki közös nyilatkozatot arról, hogy milyen jól felléptek a korrupció ellen az elmúlt években. A Belügyminisztérium, az Állami Számvevőszék, a Kúria, a Legfőbb Ügy...
  
Kerékpárost gázolt egy taxis Budapesten
Baleset történt Budapest V. kerületében, a Nádor utca és Garibaldi utca találkozásánál egy taxi és egy kerékpár ütközött össze – adta hírül a Balesetinfo Facebook-csoport. A ker...
  
Hadházy Ákos: Egy szemtanú szerint Szijjártó Péter ebédelni is helikopterrel ment
A független országgyűlési képviselő Facebook-oldalán osztotta meg, hogy egy szemtanú szerint Szijjártó Péter mégsem Őcsényben landolt a rendőrségi helikopterrel, hanem a szekszárdi Bo...
  
Megérkezett Mészáros Lőrinc, és nyereségessé is vált a klub
Tavaly áprilisban vette meg a klubot az ország leggazdagabb emberének cége Csányi Sándor fiától. Felfutott az alcsútdobozi golfklub, mióta megérkezett a Mészáros család: a Mészáros L...
  
7,3 millió forintot is hazavihet egy másodosztályú focista Magyarországon
A Vasas és a Debrecen kiemelkedően sokat tud fizetni, de nagy pénzeket lehet keresni a középcsapatoknál is. Nem Dzsudzsák lesz az NB II. legjobban fizetett focistája. A Blikknek is feltűnt,...
  
Elszabadult a pokol: rendőrökre lőttek a tüntetők Amerikában
Nem csitulnak a hónapok óta tartó zavargások az Egyesült Államokban, sőt, újabb lökést kaptak az eredetileg a rendszerszintű rasszizmus ellen irányuló zavargások. A gyakorlatilag a rassz...
  
2,5 milliárd forintot kap Tihany
Igen nagy összeget, 2,5 milliárd forintot kapott Tihany a Magyar Turisztikai Ügynökségtől különböző turisztikai tervei megvalósítására, írja a 24.hu. A támogatás ténye az önkormány...
  
Egy szemtanú szerint ebédelni ment helikopterrel Szijjártó Péter
Hadházy Ákos független parlamenti képviselőnek tűnt fel néhány hete, hogy Szijjártó Péter a nyáron rendőrségi helikopterrel utazott egy tolnai programjára, ahol pályázati támogatást...
  
Pataky Attila: Talán majd odaát megértem, kik és miért szabadították ránk...
Pataky Attila ugyan már hazamehetett a kórházból, ám hosszadalmas gyógyulási folyamat elé néz: a koronavírussal megküzdő énekes szerint lelki sérüléseiből lassabban fog felépülni, m...
  
Elképesztő: Csúcsgázsikat osztogatnak az NB II-ben - Dzsudzsák Balázs havi 3,65 millió
Debrecen–Budapest — „Kis pénz, kis foci, nagy pénz, nagy foci” – tartja a Puskás Ferencnek (†79) tulajdonított mondás, amelynek igazságában az NB II-es Debrecennél és Vasasnál is...
  
Európa lépett: egyre többet tagadják meg Lukasenka elnökségét
Nem sokkal Aljakszandr Lukasenka titkos beiktatásának híre után öt európai ország Németország, Szlovákia, Lettország, Litvánia és Észtország kormány is jelezte, nem hajlandók elismer...
  
Rengeteg családnak törlesztenie kell januártól
A hiteltörlesztési moratóriumra jogosult háztartási hitelek 26 százalékára és a vállalati hitelek kevesebb, mint 7 százalékára vonatkozik a kormány döntése, hogy a moratóriumot bizony...
  
Nagyító alatt az Orbán által vizionált korlátlan kórházi kapacitások
A miniszterelnök az elmúlt napokban többször is kijelentette: Magyarország felkészülten, „teljes fegyverzetben” várja a koronavírusjárvány második hullámát. Felkészültségünk bizo...
  
Kiderült, hogy mennyiért, és hány darab tesztet vásárolt a magyar kormány
Kiderült, hogy mennyiért, és hány darab koronavírus kimutatására alkalmas tesztet vásárolt a magyar kormány. Ujhelyi István szocialista EP-képviselő közérdekű adatigényléssel fordult...
  
Blikk: Milliókat is lehet keresni a másodosztályban
A Blikk információi szerint a magyar másodosztály két leggazdagabb csapatánál, a Vasasnál és a DVSC-nél átlagosan egymillió forintot keresnek a labdarúgók. A Debrecennél 10 ezer euró...
  
Három év alatt 380 internáló tábort építettek - durvul a helyzet
2017 óta 380 internáló láger épült Kína nyugati, muszlim ujgurok lakta tartományában, Hszincsiangban, ahol a kínai propaganda megfogalmazása szerint "átnevelik" az ujgurokat. Kína igyeksz...
  
Valami történt: újabb Fideszes polgármester mondott le
Vele együtt az egyik alpolgármester és egy képviselő is távozott. Szeptember 30-i hatállyal távozik hivatalából a Fejér megyei Perkáta polgármestere, Somogyi Balázs. Vele együtt lemon...
  
3200 milliárddal többet költ a kormány idén a költségvetéshez képest
Az önkormányzatok forrásait a járványra hivatkozva csökkentik, a többletkiadások jelentős része mégsem a válságkezeléshez kapcsolódik. A kormány a parlament által elfogadott költs...
  
Közel egy hónapot kell várni két tesztre
Az új eljárásrend értelmében hétfőtől a háziorvos is karanténba küldheti a koronavírus-fertőzés gyanús pácienseket. Cserni István, a Háziorvosok Online Szervezet (HaOSz) alelnöke e...
  
Levetetik a maszkot egy pécsi bankban az ügyfelekről
Bármilyen furcsán is hangzik, csak maszk nélkül lehet belépni abba a pécsi pénzintézetbe, amelyet korábban kétszer is kiraboltak. A bankban biztonsági okokból mindenkit lefényképeznek, ...
  
Egészen új módszerrel próbálják csalók csőbe húzni az időseket
Teljesen új átverésre hívta fel a figyelmet a napokban a fogyasztóvédelmi hatóság. Az elsősorban egészségmegőrzőnek mondott étrend-kiegészítőket telefonon kínálják a cégek, és c...
  
Pataky Attilát hazaengedték a kórházból, mutatjuk a részleteket
Budapest – A felesége szerint az Edda Művek vezetője már túl van a nehezén. – Attila sokkal jobban van, már el is hagyhatta a kórházat. Túl van a nehezén, itthon lábadozik – árulta...
  
Ördög Nóri botrány: így védik a birtokukat az akarattyaiak
Balatonakarattya — Továbbra is zúgolódnak a helyiek Ördög Nóra (38) és Nánási Pál (46) balatoni kisboltja miatt. A műsorvezető és fotóművész párjának üzlete rövid idő alatt nag...
  
Újabb dolog amit szeretne az EU-s bizottság, de mi nem akarjuk megtenni - kitalálod mi az?
Egy augusztus végi rendezvényen dicsérte „Európa legjobbjaként” a magyar vadászati törvényt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, de a KDNP politikusa már akkor figyelmeztetett, hogy B...
  
Durván odaszóltak Orbánnak: Miniszterelnök úr, kabaré, amit ezzel az országgal művel,
Már az őszi ülésszak hétfői nyitónapján egymásnak feszült Jobbik pártelnöke a kormányfővel, de az élcelődő kérdésre Orbán meglepő válasszal reagált. Jakab Péter arról beszélt...
  
Orbán: Készüljünk föl rá, hogy nagy számban fognak érkezni keresztények Nyugat-Európából!
Már az őszi ülésszak hétfői nyitónapján egymásnak feszült Jobbik pártelnöke a kormányfővel, de az élcelődő kérdésre Orbán meglepő válasszal reagált. Jakab Péter arról beszélt...
  
Botrány: Trump kormánya megvonná az állami támogatásokat New Yorktól
Anarchista városnak titulált három amerikai nagyvárost Donald Trump kormánya, amelyektől megvonna minden szövetségi támogatást - írja a BBC. New York, Portland és Seattle azért nem érdem...
  
Megint Magyarország: 500 millió forint értékben vettek fel jogtalanul EU-s támogatásokat
Több mint száz vádlott ellen emelt vádat a főügyészség költségvetési csalás bűntette miatt, az elsőfokú ítéletben a bíróság több terheltet súlyos, letöltendő szabadságvesztés...
  
THE POST
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum
ThePost
Felfüggesztett börtönbüntetést javasolnak a megbilincselt biciklissel szemben

Az ügyészség azt indítványozta, hogy a bíróság tárgyalás nélkül szabjon ki a piroson áthajtó, majd a rendőröknek ellenálló nőre felfüggesztett börtönbüntetést.

Az ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt vádat emelt az ellen a biciklis nő ellen, akit még májusban bilincseltek meg a Bartók Béla úton, miután átment a piroson. A Központi Nyomozó Ügyészség szerdai közleménye szerint az ügyészség arra tett indítványt, hogy a bíróság tárgyalás lefolytatása nélkül, az iratok tartalma alapján a vádlottal szemben felfüggesztett börtönbüntetést szabjon ki.

A budapesti kerékpáros nő a XI. kerületben, a Bertalan Lajos utca és a Bartók Béla út kereszteződésében áthajtott a piroson. A rendőrök a szabálysértés miatt igazoltatni akarták, aki azonban a rendőri felszólítás ellenére továbbment. Végül úgy sikerült csak megállítani, hogy a rendőrök az autójukkal elé kanyarodtak.

A nő a vádirat szerint nem volt hajlandó igazolni magát, majd egy valótlan személy adatait adta meg.

Amikor ez kiderült, kijelentette, hogy mivel már megadta az adatait, a rendőröknek nincs joguk feltartóztatni őt, és neki erre egyébként sincs ideje, majd megpróbált eltekerni. Az egyik rendőr a bicikli kormányánál fogva visszatartotta a nőt, aki erre bal kézzel a rendőr felé ütött. Ezt követően a rendőrök megbilincselték, és megpróbálták beültetni a rendőrautó hátsó ülésére, ő azonban folyamatosan ellenállt, és az egyik rendőrt combon rúgta.
Itt találod a hét legvitatottabb témáit!
Olvasd nálunk azokat a híreket amiket a leginkább imádtak vagy utáltak az olvasók!
Ami Minszkben történik arra már nincsenek szavak
Orbán levelétől hangos a magyar sajtó
Durván odaszóltak Orbánnak: Miniszterelnök úr, kabaré, amit ezzel az országgal művel,
Fotón az ismeretlen nő, aki a rendőrökre támadt Bíró Ica botrányos kilakoltatásán
Egy szemtanú szerint ebédelni ment helikopterrel Szijjártó Péter
Elképesztő katonai eszközöket vásárol Magyarország
Egészen új módszerrel próbálják csalók csőbe húzni az időseket
Újabb botrány: Luxusszálló ellen tüntetnek
Megint Magyarország: 500 millió forint értékben vettek fel jogtalanul EU-s támogatásokat
Levetetik a maszkot egy pécsi bankban az ügyfelekről
Valami történik: Lekapcsolták az internetet Minszkben
Ment a felvétel amikor Orbán elment a kórházba, majd a szemébe mondták, hogy a lélegeztetőgépekhez szakemberek is kellenek
Gárpár Bea kétségbeesett: Nem élném túl, ha Győzőt börtönre ítélnék
Nemzetközi botrány: magyar bank mögé bújt egy gyanús ügyleteket bonyolító offshore cég
Nagyító alatt az Orbán által vizionált korlátlan kórházi kapacitások
Óriási fogás: hat szírt találtak Fejér megyében
Elképesztő: Csúcsgázsikat osztogatnak az NB II-ben - Dzsudzsák Balázs havi 3,65 millió
Szuperkupa botrány Budapesten: majdnem az összes jegyet visszamondta a Sevilla
Szijjártó szerint szégyen lenne, ha nem Trump kapná a Nobel-békedíjat
Ördög Nóri botrány: így védik a birtokukat az akarattyaiak
Valami történt: újabb Fideszes polgármester mondott le
Rengeteg családnak törlesztenie kell januártól
Orbán már úgy emlékszik, hogy 2010-ben is Soros ellen harcolt
Orbán: A kormány ellen harcolni káros és erkölcstelen
Svájc: Michael Schumacher már soha nem fog felépülni
Tesco: Óriási változás jön
Ártatlannak vallja magát a nevelt lányáról készült felvételekkel meggyanúsított volt fideszes politikus
Matolcsyék döntik el a jövő héten, hogy mi lesz a forint sorsa
3200 milliárddal többet költ a kormány idén a költségvetéshez képest
Óriási botrány: Döbbenetes képeket osztott meg az orvosi kamara, lepusztult állapotok
Hat hónappal meghosszabbítják a hitelmoratóriumot, de nem mindenkinek
Kiborultak Majkáék: Azonnal rohant az orvos a TV2 stúdiójába
Pataky Attila: Talán majd odaát megértem, kik és miért szabadították ránk...
Hadüzenet: 2022-ben megmenthetjük az Európai Uniót Orbántól
Népszava: Elkezdték átvezényelni az egészségügyi dolgozókat
Orbán bejelentette a második hullám legrosszabb forgatókönyvét
Hadházy Ákos: Egy szemtanú szerint Szijjártó Péter ebédelni is helikopterrel ment
10 napra rövidül a hatósági karantén ideje Magyarországon
Hihetetlen: 53 embernek volt négyese az ötös lottón
Újra Fideszes lett Izsák polgármestere - még mindig büntetőeljárás folyik ellene
7,3 millió forintot is hazavihet egy másodosztályú focista Magyarországon
Fejdísszel a fején temetik el a Szegeden elgázolt kislányt
Nyilatkozott a magyar űrkutatásért felelős miniszteri biztos
Romokban a gazdaság: 363,17 forintba került egy euró
Orbán Viktor: segítsék a lányokat, hogy derék és tiszteletre méltó asszonyok legyenek
Orbán: Készüljünk föl rá, hogy nagy számban fognak érkezni keresztények Nyugat-Európából!
Óriási botrány: Döbbenetes képeket osztott meg az orvosi kamara, lepusztult állapotok
Orbán: 2022 tavaszán választás lesz. Addig védekezés lesz
Mészáros Lőrinc: Gyurcsány és Medgyessy ledarálta a magyar építőipart
Pataky Attilát hazaengedték a kórházból, mutatjuk a részleteket
Teszt nélkül is fertőzöttnek minősíthet a háziorvos
Újabb dolog amit szeretne az EU-s bizottság, de mi nem akarjuk megtenni - kitalálod mi az?
Mészárosé a legnagyobb családi vállalkozás és ezen a válás sem változtat
Közel egy hónapot kell várni két tesztre
Hétszázezres számlával sokkolta a díjbeszedő a magyar asszonyt
Három év alatt 380 internáló tábort építettek - durvul a helyzet
Mutatjuk hány ember kell egy bicikliút átadásához Magyarországon
Szivárognak dokumentumok: Menczer szerint a külügyminiszter úr még nem rúgott ki elég embert
Büntetőügyekkel tűzdelt kampány Izsákon
Ami a világ minden pénzéért sem szerezhető be azonnal: a megfelelő szakszemélyzet
Éjjel-nappali őrség alakult, hogy ne szereljék le a gázórát
Elárulták hányszor intézkedtek az iskolaőrök a tanév kezdete óta
Botrány: katonai szállítógépeket vásárolhat Magyarország
Visszatér Müller Cecília és az operatív törzs
Egy férfi felmászott a Szabadság hídra: mutatjuk mi történt
Szijjártó szerint Boris Johnson a barátja, DE.....
Döntenünk kell Kína és az USA között
Mindenkit kiakadt: buldózerekkel mentek neki a Négyszögletű Kerek Erdőnek
Hivatalos: Magyarországon erősödött a korrupció elleni fellépés - állítják az Állami szervek
Elszabadult a pokol: rendőrökre lőttek a tüntetők Amerikában
Szégyenlista: Magyarország az európai tesztelési rangsor legvégén van
Digi botrány: szerintük ellehetetlenítik indulásukat az új frekvenciapályázaton
ThePost
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum