Csatlakozz hozzánk facebookon
Orbán Viktor: a kormány csapatot küld a gócpontokhoz  

A Kossuth Rádió Jó, reggelt Magyarország! műsorának vendége volt péntek reggel Orbán Viktor, miniszterelnök, aki az ország védekezéséről, a vakcináról, a biztonságos országokról és a jelenlegi gócpontokról is beszélt.

Orbán Viktor azt kérte az ország polgáraitól, hogy segítsék a védekezést például azzal, hogy az üzletekben továbbra is viseljenek maszkot. Szerinte mindenkinek személyes felelőssége, hogy segítse a védekezést, s úgy gondolja, a védekezés minőségét nagyrészt az intelligencia határozza meg.

„Egy ország intelligenciaszintje dönti el a védekezés minőségét. A közjózanságnak van jelentősége.”

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy a pápai és a mezőkövesdi koronavírus-fertőzéseket egy szuperfertőző okozta, aki tudta is magáról, hogy beteg, mégis emberek közé ment, ezzel okozva tömeges megbetegedéseket. Éppen ezért a kormány egy új szupercsapatot küld az ilyen helyekre, amelyet rövidesen a nyilvánosságnak is bemutatnak majd.

„Az egység 'jól néz ki', tudományos-fantasztikus filmekben látható felszerelésük is van. Lesz egy nyilvános gyakorlat is” – mondta az interjúban Orbán.

„Ha beteg, ha köhög, ha lázas, ne menjen emberek közé. Az emberek közreműködése nélkül ugyanis egyetlen védekezés sem lehet sikeres” – mondta.

A műsorban kérdezték a miniszterelnököt a lehetséges újabb korlátozásokról is. Mint elmondta, a szabályozás felelőssége a kormányé, de az Alkotmány szíve közepe a „szabadság és felelősség” elnevezésű fejezet.

„Felelősséggel éljen mindenki a szabadságával. A kormány jó példával jár elől, ott van a tűzijáték esete. Jogilag megtartható lett volna, de belátható, ha összejön több százezer ember, olyan kockázat, amit nem szabad vállalni.”

Elmondta, nem szívesen említi olyan országok nevét, amelyekben növekszik a fertőzöttek aránya, de a szerdai kormányülésen mégis kénytelen voltak Spanyolország besorolásán változtatni, ami zöld besorolásból sárgába került át, ugyanis náluk nagy a fertőzöttség mértéke. A szomszédokról is beszélt: Szlovénia, Szlovákia és Horvátország biztonságos, Ausztria is rendben van, ám a többieknél nagy az aktív fertőzöttek száma, így azt kéri, aki kiválasztja az úti célját, ennek tudatában tegye.

Az interjúban azt is megkérdezték Orbántól, kitől rendelt a kormány vakcinát. Erre a miniszterelnök elmondta, hogy „ami a lélegeztetőgépekkel történt, nem vált az emberiség dicsőségére”. Hozzátette: „azt, ami az ázsiai reptereken történt, tanulságként megőrizzük, de nem kéne megismételni”.

A miniszterelnök abban bízik, hogy az emberiség rendezettebben fordul rá a második hullámra, aminek kapcsán már megtörténnek az egészségügy átalakításának lépései, amelyek a tökéleteshez közeli állapotot idézhetnek elő – mondta.

Az is elmondta, a vakcinát versenyben fejlesztik, egyszerre több ország, gyógyszergyár és kutatóintézet, akik egymást hajtják.

„Másfelől, amikor kijön a vakcina, vitatni fogják, hogy ez a jó, avagy a másik lesz az, van-e mellékhatása vagy sem.” Éppen ezért Orbán arra kérte az egészségügyi minisztert, hogy amikor az első vakcina megjelenik, szakszerű véleményt mondjanak magyaroknak erről.

„Még hónapok telnek el, mire itt vakcina lesz. Amit lehet tenni, hogy az ember leadja a megrendeléseit, hogy ne kelljen megrohamozni a raktárakat.”

„Közel 5 millió vakcinát rendeltünk, az EU koordinálja a beszerzést, ott jelentkezett be Magyarország. Ha lesz vakcina, nálunk is lesz.”

Orbánt kérdezték a migránsokról is, illetve arról, hogy azok potenciális fertőzőnek számítanak-e. A miniszterelnök elmondta, nem minden migráns biológiai bomba, csak néhány, a baj azonban az, hogy nem tudjuk, kik ezek, ezért kell mindenkit potenciális fertőzőnek tekinteni ebből a szempontból.

„Meg kell akadályozni a migrációt továbbra is” – mondta Orbán.

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy eddig 1,4 millión töltötték ki a nemzeti konzultációs íveket, a kitöltés határidejét pedig meghosszabbították augusztus 31-ig. Orbán arra kér mindenkit, töltse ki.

Az interjúban rákérdeztek a júniusi ipari termelési adatokra is: a számok emelkednek, ez jó jel lehet. Az ágazatoknak nyújtott segítségről is faggatták a kormányfőt, így arról is, hogy most újabb 2 milliárdot szánnak a fesztiválszervezőknek. Miért van erre szükség? Orbán ennek kapcsán azt mondta, a számok tanulmányozásával kezd minden nap, s elsőként azt nézi meg, meghalt-e valaki. Egy haláleset reparálhatatlan veszteség – fogalmazott, hozzátéve: vigyázni kell egymásra, különösen az idősekre.

A második adat, amit megnéz, a fertőzések száma: mennyire emelkedett, van-e valami területszerűség, be kell-e vetni az egységet.

A harmadik szám a munkanélkülieké. Orbán kétnaponta kap részletes adatokat az ITM-től arról, hogyan is áll jelenleg a helyzet. Elmondása szerint egy számra kell figyelni, a ténylegesen dolgozókéra. Ma többen dolgoznak, mint januárban, de kevesebben, mint egy éve ilyenkor. Azt is elmondta, hogy 30-35 ezres hiányt lát még, illetve nem sikerült még annyi munkahelyet létrehozni, mint amennyit a vírus elpusztított.

A különbség már csökkent, de még nem tűnt el. Jó esély van arra, hogy az ősz során eltűnik a különbség.

Orbán arra is kitért, hogy szerinte 2010-ben azzal nyerték meg a választást, hogy egymillió új munkahelyet vállalt be. Akkor 3,6 millió ember dolgozott, a kormány pedig azóta létrehozott 800 ezer új munkahelyet, ami világrekordnak számít.

„Ha munka van, minden van” – mondta.

Az interjúban arról is érdeklődtek, hogy a raktárkoncertek részleteit mikor ismertetik. Orbán erre azzal viccelődött, hogy nagyon szorgalmasak a zenészek, minden nap három indítványt kap arról, hogy lazítsanak a korlátozásokon. Amikor ma fiatal magyar bandákat hallgat – amiknek a nevét sem tudja kimondani –, akkor ezekben érez valami sajátosan magyart. A PIM vezetője kidolgozott egy könnyűzenei programot, fontos, hogy megsegítsük ezt az iparágat – mondta.

Elmondta, hogy a fesztiválszervezőknek is találtak megoldást, vannak a zenészek és a háttérstáb, most mindenki kapott valamilyen lehetőséget. Ez egy hangyaboly, politikailag is. Ha a kormány rossz helyen nyúl bele, hirtelen mindenki tiltakozni fog – mondta. Úgy támogatjuk őket, hogy közben távol maradunk tőlük – tette hozzá, ezért producereket, a zeneiparhoz közel állókat kértek fel arról, hogy döntsenek a támogatásokról.

A beszélgetés végén beszélt a vakációjáról, valamint a negyedik – nemrégiben született – unokáját is szóba hozta. Orbán azt mondja, muszáj néha elengedni a kormány tagjait pihenni, hiszen van olyan pont, amikor az ember úgy érzi, fűrészpor van az agya helyén.

Ezután beszélt egy kicsit a fiúunokájáról is, elmondva, minden unoka után rengeteg gratulációt kapott, ahogyan most is.

Úgy érzékeli, „ha fiúgyerek születik, bezsonganak a magyarok, különösen a férfiak”, amit ő nem ért, hiszen neki négy lánya és egy fia van, akik között sosem tett különbséget.

„Úgy neveltem minden lányomat, hogy megálljon a saját lábán.”

A beszélgetést azzal zárta: mindenki fényes jövőt lát a saját gyerekébe, unokájába. A kisfiút Jánosnak hívják, most még Kukorica Jancsi, de reméli, János vitéz lesz belőle.

blikk
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Rossz hír a magyar nyugdíjasoknak
Harmadik gyermekét várja Orbán Ráhel - óvintézkedéseket vezetett be a kismama
Szijjártó akkorát pacsizott Dzsudzsákkal, de ezt inkább látni kell + videó
Alekosz: Na, mentem csajozni! Esküvő kell. Majd jövök
Alekosz is reagált Dúró Dóra akciójára. A Blikk is írt arról, hogy Dúró Dóra homoszexuális propagandának titulálta a Meseország mindenkié című, gyermekeknek szóló könyvet7, amely...
  
Alekosz is reagált Dúró Dóra akciójára - nem is akármit

Szijjártó családjában felháborodást keltett Dzsudzsák Balázs mellőzése
Dzsudzsák Balázs a Debrecen TV-ben szerepelt, ahol a váltótársa nem más volt, mint Szijjártó Péter. Dzsudzsák Balázs a DVSC-hez igazolt, ahova tizenhárom év után tért vissza. A focis...
  
660 milliós támogatást kapott az Alapjogokért Központ mögött álló cég
Az Alapjogokért Központ mögött álló cég 660 millió forintos támogatást kapott valakiktől, derül ki egy beszámolóból, amit a K-monitor vett észre. A beszámoló szerint az Alapjogokér...
  
Függőség: 100 milliónál is többet bukott L.L. Junior
L.L Junior kendőzetlenül mesélt szerencsejátékos múltjáról az Összezárva Hajdú Péterrel című műsorban. Elvesztett milliók, ház, kocsi – a legtöbbször csak filmekben találkozhatu...
  
Orbán Viktor üzent a nyugdíjasoknak: erre számíthatnak
A Facebook-oldalán ismertette a kormányfő a 13. havi nyugdíj visszaépítésével kapcsolatos döntésüket. Ismét a közösségi-oldalán tett bejelentést Orbán Viktor. A miniszterelnök vide...
  
Íme a kormányülés döntései - mindenkit érint
Szerdán ülésezett a kormány, az előzetes várakozások szerint a schengeni magyar határokon visszaállított ellenőrzés meghosszabbításáról tárgyaltak és áttekintették a járványügyi...
  
Eltűnt az ITM államtitkárának pályázata az OTKA nyerteseinek listájáról
Egyre érdekesebb fordulatokat vesz a Boros Anita ITM-államtitkár által vezetett kutatócsoport nyertes OTKA-pályázatának története. Miután Arató Gergely DK-s képviselő a parlamentben rák...
  
Megduplázta az SZFE költségvetését a kormány
"A kormány célja továbbra is az, hogy az ország működőképes maradjon. (..) A legfontosabb szám számunkra továbbra is a foglalkoztatottság, ez mutatja a védekezés sikerességét a gazdas...
  
EP-alelnök: Ki kell éheztetni pénzügyileg az olyan tagállamokat, mint Magyarország
Az európai uniós pénzügyi támogatások hatékony eszközt jelentenek a jogállami elvek tiszteletének biztosítására, ezért „ki kell éheztetni pénzügyileg” az olyan tagállamokat, mint...
  
Áder János: a helyzet ma mégis tragikusabb, mint valaha
Azonnali cselekvésre szólított fel Áder János államfő a Föld biológiai sokszínűségének megóvása érdekében. „Bár az elmúlt években számos politikai döntés született a romlás...
  
Még mindig 10 százalék fölött nő a magyarok bére a KSH szerint
2020. júliusban a bruttó átlagkereset 401 800 forint volt, 10,8 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban - tette közzé friss adatait a KSH. A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül ...
  
Lázár János kormánybiztos lett, mindjárt két ügyben is
Két feladat kapcsán is kormánybiztosi kinevezést kapott Lázár János, derült ki a Magyar Közlöny legfrissebb számából. Az előző kormányzati ciklusban a Miniszterelnökséget vezető mi...
  
EU: Ki kell éheztetni pénzügyileg az olyan tagállamokat, mint Magyarország
Katarina Barley szerint Magyarországon és Lengyelországban különösen súlyos a helyzet, a jogállami elvek megsértése rendszerszerű. Az európai uniós (EU) pénzügyi támogatások hatéko...
  
Visszaélnek a Nemzeti Közművek nevével
A közműszolgáltató figyelmeztet: soha senki ne adja meg egy e-mailre válaszul a banki adatait. A Nemzeti Közművek online ügyfélszolgálata nevében próbálkoznak adathalászattal csalók ...
  
Tizenöt évig volt Fásy Ádám főnöke Donald Trump
Budapest — Tizenöt évig volt Fásy Ádám (68) főnöke az az ember, aki az előző elnökválasztáson örökre megváltoztatta az amerikai politikát. Donald Trump (74) amerikai elnök volt ugya...
  
Rossz hír a magyar nyugdíjasoknak
Magyarország — Friss felmérést tett közzé a nyugdíjasok élethelyzetével immár sok éve foglalkozó Netexis nevű elemzőcég. Ebből kiderült többek között, hogy a szépkorúak életmi...
  
Celeb háború: Steiner Kristóf törölte Baukó Évát
Baukó Éva nem áll le: miután a Facebookon egy napra tiltólistás lett, a YouTube-csatornáján mondta el a véleményét a Meseország mindenkié című könyvről és azokról is, akik emiatt ne...
  
Harmadik gyermekét várja Orbán Ráhel - óvintézkedéseket vezetett be a kismama
Budapest — A Blikk több forrásból is úgy értesült, nagy az öröm és az izgalom a miniszterelnök családjában. Bár alig két hónap telt el azóta, hogy Orbán Viktor (57) büszkén kürt...
  
SZFE új kancellár: nem utal fizetést, ha nem engedik be az egyetemre
Ez az utolsó napja a Színház- és Filmművészeti Egyetem lemondott vezetésének, este fél 9-kor búcsúztatják őket a hallgatók a lezárt Vas utcai épület előtt. 30 napja egy drámai sajt...
  
RTL: Hónapokat várnak a járadékra a munkanélküliek
Két álláskereső is arról beszélt az RTL Híradó stábjának, hogy hónapokat kellett várniuk, hogy a munkaügyi hivatal folyósítsa nekik a három hónapra igényelhető munkanélküli járad...
  
Szabó Tímea: Üresen áll a kiskunhalasi kórház, mert nincs hozzá ellátó személyzet
Kiskunhalason járt, és a városban működő Országos Büntetés-végrehajtási Intézet területén felhúzott mobil járványkórház igazgatójával beszélt szerdán Szabó Tímea, a Párbeszé...
  
Szijjártó akkorát pacsizott Dzsudzsákkal, de ezt inkább látni kell + videó
Debrecen TV váltótársak címmel közölt kedélyes videót Szijjártó Péter külügyminiszter arról, hogy a tévéstúdióban összefutottak a város másodosztályú csapatába frissen igazolt ...
  
Hiába a 14 milliárdos új stadion Fehérváron, visszaesett a klub bevétele
A meghosszabbított határidő utolsó napján közzétette a 2019-es évről szóló pénzügyi beszámolóját a Fehérvár FC Kft. Tanulságos mérleg, ami mutatja, hogy mennyire nem a teljesítmé...
  
Újabb tévétársaságot vásárolt a TV2 Csoport
100 százalékos üzletrészt vásárolt a szlovéniai Planet TV tévétársaságban a TV2 Csoport leányvállalatán, a TV2 Adria d.o.o.-n keresztül, miután megkapott minden engedélyt a tranzakci...
  
Szabadstrand helyett inkább privát kikötőt csinálnak - újabb Balaton botrány
A balatonakarattyai egykori MÁV-gyermeküdülő helyén már jó ideje, rohamos léptékben építkeznek. A faházak, az étkező, a pingpongasztalok helyén most konferenciaterem, szálloda, teniszp...
  
Gyarapodik az Orbán család, Ráhel megszüli a harmadik gyerekét
Orbán Ráhel a harmadik gyerekével terhes, vagyis hamarosan érkezik a kormányfő ötödik unokája, tudta meg a Blikk. A lap információi szerint Orbán Ráhel a következő hetekben van kiírva ...
  
Újabb épületet foglaltak el a hallgatók
Egy hónappal azután, hogy a Színház és Filmművészeti Egyetem hallgatói blokád alá vették az egyetem Vas utcai épületét, elfoglalták a filmes képzéseknek otthont adó Szentkirályi utc...
  
Megfelezte Mészáros szállodáinak bevételét a válság
Járvány ide, gazdasági válság oda, a Mészáros Lőrinc cégbirodalmát összefogó tőzsdei cég, az Opus Global növelni tudta a nyereségét 2020 első félévében - írja a cég gyorsjelent...
  
Varga Judit: A jogállamisági jelentés abszurd és valótlan
„Az Európai Bizottság ma megjelent 2020-as jogállamisági jelentése abszurd és valótlan, így nem szolgálhat alapul semmilyen jogállamisági vitához az Európai Unióban. A jelentés koncep...
  
THE POST
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum
ThePost
Orbán Viktor: a kormány csapatot küld a gócpontokhoz
A Kossuth Rádió Jó, reggelt Magyarország! műsorának vendége volt péntek reggel Orbán Viktor, miniszterelnök, aki az ország védekezéséről, a vakcináról, a biztonságos országokról és a jelenlegi gócpontokról is beszélt.

Orbán Viktor azt kérte az ország polgáraitól, hogy segítsék a védekezést például azzal, hogy az üzletekben továbbra is viseljenek maszkot. Szerinte mindenkinek személyes felelőssége, hogy segítse a védekezést, s úgy gondolja, a védekezés minőségét nagyrészt az intelligencia határozza meg.

„Egy ország intelligenciaszintje dönti el a védekezés minőségét. A közjózanságnak van jelentősége.”

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy a pápai és a mezőkövesdi koronavírus-fertőzéseket egy szuperfertőző okozta, aki tudta is magáról, hogy beteg, mégis emberek közé ment, ezzel okozva tömeges megbetegedéseket. Éppen ezért a kormány egy új szupercsapatot küld az ilyen helyekre, amelyet rövidesen a nyilvánosságnak is bemutatnak majd.

„Az egység 'jól néz ki', tudományos-fantasztikus filmekben látható felszerelésük is van. Lesz egy nyilvános gyakorlat is” – mondta az interjúban Orbán.

„Ha beteg, ha köhög, ha lázas, ne menjen emberek közé. Az emberek közreműködése nélkül ugyanis egyetlen védekezés sem lehet sikeres” – mondta.

A műsorban kérdezték a miniszterelnököt a lehetséges újabb korlátozásokról is. Mint elmondta, a szabályozás felelőssége a kormányé, de az Alkotmány szíve közepe a „szabadság és felelősség” elnevezésű fejezet.

„Felelősséggel éljen mindenki a szabadságával. A kormány jó példával jár elől, ott van a tűzijáték esete. Jogilag megtartható lett volna, de belátható, ha összejön több százezer ember, olyan kockázat, amit nem szabad vállalni.”

Elmondta, nem szívesen említi olyan országok nevét, amelyekben növekszik a fertőzöttek aránya, de a szerdai kormányülésen mégis kénytelen voltak Spanyolország besorolásán változtatni, ami zöld besorolásból sárgába került át, ugyanis náluk nagy a fertőzöttség mértéke. A szomszédokról is beszélt: Szlovénia, Szlovákia és Horvátország biztonságos, Ausztria is rendben van, ám a többieknél nagy az aktív fertőzöttek száma, így azt kéri, aki kiválasztja az úti célját, ennek tudatában tegye.

Az interjúban azt is megkérdezték Orbántól, kitől rendelt a kormány vakcinát. Erre a miniszterelnök elmondta, hogy „ami a lélegeztetőgépekkel történt, nem vált az emberiség dicsőségére”. Hozzátette: „azt, ami az ázsiai reptereken történt, tanulságként megőrizzük, de nem kéne megismételni”.

A miniszterelnök abban bízik, hogy az emberiség rendezettebben fordul rá a második hullámra, aminek kapcsán már megtörténnek az egészségügy átalakításának lépései, amelyek a tökéleteshez közeli állapotot idézhetnek elő – mondta.

Az is elmondta, a vakcinát versenyben fejlesztik, egyszerre több ország, gyógyszergyár és kutatóintézet, akik egymást hajtják.

„Másfelől, amikor kijön a vakcina, vitatni fogják, hogy ez a jó, avagy a másik lesz az, van-e mellékhatása vagy sem.” Éppen ezért Orbán arra kérte az egészségügyi minisztert, hogy amikor az első vakcina megjelenik, szakszerű véleményt mondjanak magyaroknak erről.

„Még hónapok telnek el, mire itt vakcina lesz. Amit lehet tenni, hogy az ember leadja a megrendeléseit, hogy ne kelljen megrohamozni a raktárakat.”

„Közel 5 millió vakcinát rendeltünk, az EU koordinálja a beszerzést, ott jelentkezett be Magyarország. Ha lesz vakcina, nálunk is lesz.”

Orbánt kérdezték a migránsokról is, illetve arról, hogy azok potenciális fertőzőnek számítanak-e. A miniszterelnök elmondta, nem minden migráns biológiai bomba, csak néhány, a baj azonban az, hogy nem tudjuk, kik ezek, ezért kell mindenkit potenciális fertőzőnek tekinteni ebből a szempontból.

„Meg kell akadályozni a migrációt továbbra is” – mondta Orbán.

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy eddig 1,4 millión töltötték ki a nemzeti konzultációs íveket, a kitöltés határidejét pedig meghosszabbították augusztus 31-ig. Orbán arra kér mindenkit, töltse ki.

Az interjúban rákérdeztek a júniusi ipari termelési adatokra is: a számok emelkednek, ez jó jel lehet. Az ágazatoknak nyújtott segítségről is faggatták a kormányfőt, így arról is, hogy most újabb 2 milliárdot szánnak a fesztiválszervezőknek. Miért van erre szükség? Orbán ennek kapcsán azt mondta, a számok tanulmányozásával kezd minden nap, s elsőként azt nézi meg, meghalt-e valaki. Egy haláleset reparálhatatlan veszteség – fogalmazott, hozzátéve: vigyázni kell egymásra, különösen az idősekre.

A második adat, amit megnéz, a fertőzések száma: mennyire emelkedett, van-e valami területszerűség, be kell-e vetni az egységet.

A harmadik szám a munkanélkülieké. Orbán kétnaponta kap részletes adatokat az ITM-től arról, hogyan is áll jelenleg a helyzet. Elmondása szerint egy számra kell figyelni, a ténylegesen dolgozókéra. Ma többen dolgoznak, mint januárban, de kevesebben, mint egy éve ilyenkor. Azt is elmondta, hogy 30-35 ezres hiányt lát még, illetve nem sikerült még annyi munkahelyet létrehozni, mint amennyit a vírus elpusztított.

A különbség már csökkent, de még nem tűnt el. Jó esély van arra, hogy az ősz során eltűnik a különbség.

Orbán arra is kitért, hogy szerinte 2010-ben azzal nyerték meg a választást, hogy egymillió új munkahelyet vállalt be. Akkor 3,6 millió ember dolgozott, a kormány pedig azóta létrehozott 800 ezer új munkahelyet, ami világrekordnak számít.

„Ha munka van, minden van” – mondta.

Az interjúban arról is érdeklődtek, hogy a raktárkoncertek részleteit mikor ismertetik. Orbán erre azzal viccelődött, hogy nagyon szorgalmasak a zenészek, minden nap három indítványt kap arról, hogy lazítsanak a korlátozásokon. Amikor ma fiatal magyar bandákat hallgat – amiknek a nevét sem tudja kimondani –, akkor ezekben érez valami sajátosan magyart. A PIM vezetője kidolgozott egy könnyűzenei programot, fontos, hogy megsegítsük ezt az iparágat – mondta.

Elmondta, hogy a fesztiválszervezőknek is találtak megoldást, vannak a zenészek és a háttérstáb, most mindenki kapott valamilyen lehetőséget. Ez egy hangyaboly, politikailag is. Ha a kormány rossz helyen nyúl bele, hirtelen mindenki tiltakozni fog – mondta. Úgy támogatjuk őket, hogy közben távol maradunk tőlük – tette hozzá, ezért producereket, a zeneiparhoz közel állókat kértek fel arról, hogy döntsenek a támogatásokról.

A beszélgetés végén beszélt a vakációjáról, valamint a negyedik – nemrégiben született – unokáját is szóba hozta. Orbán azt mondja, muszáj néha elengedni a kormány tagjait pihenni, hiszen van olyan pont, amikor az ember úgy érzi, fűrészpor van az agya helyén.

Ezután beszélt egy kicsit a fiúunokájáról is, elmondva, minden unoka után rengeteg gratulációt kapott, ahogyan most is.

Úgy érzékeli, „ha fiúgyerek születik, bezsonganak a magyarok, különösen a férfiak”, amit ő nem ért, hiszen neki négy lánya és egy fia van, akik között sosem tett különbséget.

„Úgy neveltem minden lányomat, hogy megálljon a saját lábán.”

A beszélgetést azzal zárta: mindenki fényes jövőt lát a saját gyerekébe, unokájába. A kisfiút Jánosnak hívják, most még Kukorica Jancsi, de reméli, János vitéz lesz belőle.
Itt találod a hét legvitatottabb témáit!
Olvasd nálunk azokat a híreket amiket a leginkább imádtak vagy utáltak az olvasók!
Durva botrány: Letiltotta Magyarország Kormányát a Twitter
Kiszállt az autójából és megvert egy biciklist - utcai bunyó Magyarországon
Hihetetlen: Valóságos választási csoda történt Kemeneskápolnán
Elbukta a pénzét Orbán Viktor
Tragédia: 46 éves korában elhunyt a magyar televíziós
Rossz hír a magyar nyugdíjasoknak
Harmadik gyermekét várja Orbán Ráhel - óvintézkedéseket vezetett be a kismama
Jourová: Sosem bántottam a magyar embereket
Szijjártó akkorát pacsizott Dzsudzsákkal, de ezt inkább látni kell + videó
Adószakértő: Varga olyan adót akar elengedni, ami eddig nem létezett
EU: Ki kell éheztetni pénzügyileg az olyan tagállamokat, mint Magyarország
Vera Jourová reagált Orbán Viktor hadüzenetére
Orbán Viktor üzent a nyugdíjasoknak: erre számíthatnak
Autóbaleset szenvedett Kunhalmi Ágnes
Börtönbüntetés: a végrehajtás elől Magyarországra szökött, és azóta Budapesten tartózkodik.
Elszabadult a pokol: így védte feleségét a kormánybiztos férje
Elszabadultak az indulatok Dér Heni oldalán - Hatalmas csalódás vagy
45 milliárd forint ment át az Orbán-kormány által kiválasztott kaszinósok kezén
Megduplázódhat az orvosok bére
Budafok-tétényi családsegítő vezetője magának válogatott az adományokból az önkormányzat jelentése szerint
Ursula von der Leyen erőset üzent Orbánnak
Orbán pofon: Brüsszel továbbra is aggódik a magyar jogállamiság miatt
Milliárdos lett a Ferencváros
Visszavágó: Vera Jourová nem fogja válasz nélkül hagyni Orbán levelét
Németh Szilárd személyesen ellenőrizte a hőmérőzést Debrecenben
Kiderült, miért nem ellenőrizte a pénzügyminiszter a drága lélegeztetőgépek beszerzését
Hivatalos: törvényben tilthatják be a hálapénzt
A rendőrség nem talált hivatali mulasztást a Mátrai Erőműnél történt környezetszennyezésnél
20 milliót nyert Felcsút a Belügyminisztériumtól
Összesen 5,6 milliárddal pumpálják fel Szijjártóék cégét és alapítványát
Csere az utolsó pillanatban: kiborította Marsi Anikót a táncpartnere
Dúró Dóra az Indexnek: Futólag olvastam csak a könyvet
Nyolcmilliárdért építenek gyárat Üllőn
Alekosz is reagált Dúró Dóra akciójára - nem is akármit
70 milliárdos megrendelés - mutatjuk kinek
Akciós zöldségvásárt tart a tiszaújvárosi Fidesz egy héttel az időközi választás előtt
Durva lista: ilyenek vagyunk mi, Brüsszel szemével
Fekete-Győr András: Orbánék félnek tőlünk
Esett a Fidesz támogatottsága, a DK eddigi legjobb eredményét érte el
ATV: Téliesíteni kell a kiskunhalasi mobil járványkórházat
Bezáratott a Nébih egy hamburgerezőt - mocsok mindenütt
Igazságszolgáltatás, sajtó, korrupció - sérül Brüsszel szerint a jogállamiság Magyarországon
Az EU vörös listájára került Magyarország
Egy gödöllői nő otthagyta a bokorban az újszülött gyerekét
Hoppá, Orbán Viktor tippmixelt: fogadott a Fradira pénzben
Müller Cecília nem javasolja a menyasszonytáncot
Hvg.hu: A Külügyminisztérium 280 millióért vett gyorsteszteket, amiket aztán át se vett a megváltozott rendelői igények miatt
10 százalék fölött nő a magyarok bére a KSH szerint
Varga Judit sorosozással reagált az EB jogállamisági jelentésére
A földön tárolták a húst a belvárosi hamburgerezőben
Szabadstrand helyett inkább privát kikötőt csinálnak - újabb Balaton botrány
Varga Judit: Polt Péter nem pártkatona, hiszen nem Fidesz-tag
Íme a kormányülés döntései - mindenkit érint
Kormány rendelet: akármit dönt a főváros, beépíthető a Városliget
Kósa: A korrupció elítélendő és mindenki küzd ellene
Szégyen: Magyarországról főleg rossz példák kerültek az EU jogállamisági jelentésébe
Makón is készítik elő a helyet Mészáros Lőrinc szállodájának
Vidnyánszkyék lecserélik az SZFE kancellárját egy katonatisztre
Havi 1,4 millió forintos minimálbért vezetnek be Genfben
Celebháború: MC Hawer kőkeményen beleállt Czutor Zoltánba
Tizenöt évig volt Fásy Ádám főnöke Donald Trump
Szijjártó családjában felháborodást keltett Dzsudzsák Balázs mellőzése
Fradi siker: a játékosok rögtön a szurkolókhoz rohantak a meccs lefújása után
Eldölt: négy év fogházat kapott M. Richárd
Hivatalos: ennyivel emelik az ápolók és egészségügyi szakdolgozók bérét novembertől
A kormány megvédi a rezsicsökkentést
Botrány: Nem engedték be az SZFE-re az új kancellárt
KSH: 401 ezer forint a magyar átlagkereset
Akciós zöldséget árul a Fidesz Tiszaújvárosban, ahol a hétvégén választás lesz
Botrány: élő adásban szóltak be Hajdú Péternek
Magyar oltóanyaggyár épül Mongóliában