Csatlakozz hozzánk facebookon
Magyarország: 39 milliárd egyházi épületek felújítására  

88,5 milliárdot kap Veszprém a kormánytól a 2023-as Európa Kulturális Fővárosa évadra - olvasható a programot lebonyolító Veszprém-Balaton 2023 Zrt. csütörtöki közleményében.

„Az EKF cím esetében európai kitüntetésről van szó, a program kivitelezéséhez szükséges forrásokat azonban mindig a nemzeti kormányok biztosítják” - mondta el Navracsics Tibor, aki Brüsszelből hazatérve lett a programért felelős kormánybiztos. „Ugyan már régóta benne volt a levegőben, Magyarország Kormánya tegnap hivatalos formában is rendelkezett a program lebonyolításához szükséges forrásokról. Ennek köszönhetően stabil anyagi háttérrel folytatódhat a már megkezdett előkészület. Programfejlesztésre és ezzel kapcsolatos költségekre 21,15 milliárd forint, infrastrukturális beruházásokra pedig 28,35 milliárd forint áll rendelkezésre” - mondta Navracsics, és hozzátette: „A kormányhatározat részét képezi a Veszprémi Főegyházmegye számára megítélt 39 milliárd forint támogatás is, melyet az érsekség a vár megújítására és a történelmi egyházi épületek újbóli használatba vételére szán.”

A költségvetés egyébként nem csak kormányzati támogatásból áll, Veszprém is sokat ad bele, sőt az eredeti elképzelés úgy szólt, hogy „a régió minden települési önkormányzata, közös terveink szerint, lakosonként és évente 1 euróval járul majd hozzá a költségvetéshez, ezzel összesen 1,9 millió eurónyi forrást biztosítva 2019 és 2023 között.”

Mindenesetre meglepő, hogy az egyházi ingatlanfejlesztés az EKF központi eleme lett, mert a pályázatban ilyesmiről szó sem volt.

A sok részletében kreatív és átgondolt, 100 oldalas programterv számos infrastrukturális fejlesztést tartalmaz tucatnyi helyszínen, de az érsekség ingatlanparkjának bővítése nem szerepel köztük. Az egyházi tulajdonban lévő, illetve hamarosan abba kerülő épületeket tömörítő várnegyednél például ez a célkitűzés szerepelt: „A Várhegy életre keltése - új funkciókkal való megtöltése. A Művészetek Házával mint epicentrummal, a kortárs művészet pezsgő központja: kiállítóterek, állandó és pop-up helyszínek, vendéglátó szolgáltatások, művészszállások, nyitott műtermek, galériák, rendezvényhelyszínek, kézműves és dizájnerboltok, azokhoz kapcsolódó műhelyek.”

Ebből az lett, hogy a most megítélt támogatás 44 százalékát a Veszprémi Érsekség kapja egy másik vízió megvalósítására. „A komplex projekt célja a veszprémi vár területén elhelyezkedő egyházi – és egykor egyházi – tulajdonban lévő ingatlanok szerepének és állagának rendezése, valamint turisztikai hasznosítása oly módon, hogy azok a Veszprémi Érsekség szándéka mellett a közjót, Veszprém város és a nemzet érdekeit, valamint az Európa Kulturális Fővárosa 2023 kiemelt esemény céljait is maximálisan és hosszú távon szolgálhassák” - írja az érsekség, amelynek ma közzétett tervei szerint 16 templomot és palotát újítanak fel az EKF „keretében”.

Ahogy a lenti képen látható, ez a takaros várnegyed épületeinek nagy részét jelenti.

A két éve milliárdos állami támogatásból megújított Érseki Palotát tovább újítják, és a pincében „borturisztikai bemutatóteret” hoznak létre. A székesegyházban a teljes belső felújítás és restaurálás mellett „visual guide-os vezetés” és „bemutatási élménypont” kedveskedik majd a léleknek.

Több kiállítás megújul, illetve újak is nyílnak az „ostyasütés hagyományai”, illetve „az egyházi liturgikus viselet és szimbolikája” tárgykörében. A Szent-Benedek hegyi sétány tovább szépül, a kálváriát „kortárs képzőművészeti alkotásokkal újrateremtik”.

De tervezik több állami tulajdonú, eddig tudományos-oktatási célokra használt épület megvásárlását is:

ilyen az MTA területi bizottságának otthont adó Dravecz-palota, illetve a Pannon Egyetem tantermeinek és kollégiumának otthont adó Körmendy-palota és Nagyszeminárium. A tervek szerint

az érsekség „visszaszerzi” az önkormányzattól az egykori piarista gimnázium üresen álló épületét, és négycsillagos szállodát nyit benne.

Kerül bele konferenciaterem, wellness részleg és bisztró kerti terasszal. Az egykori Szaléziánumban ezzel párhuzamosan várható „a kávézó és az ajándékbolt kínálatának bővítése”, illetve „hangulatos panoráma-terasz kialakítása az épület kertjében”.

Más beruházásoknak semmi köze a turizmushoz vagy a kultúrához, az egyház belső működését segítik: ilyen a Püspöki alkalmazottak háza és Nagypréposti palota korszerűsítése - utóbbinál az új szolgáltatások rubrikába az került, hogy „az egyházkormányzati funkció ellátása korszerűbb körülmények között, a 21. századi elvárásoknak megfelelően folytatódhat.”

Az épületek vásárlása, felújítása és bővítése mellett a Várhegy „átfogó fejlesztéseken” is átesik, lesz „korszerű látogatómenedzsment”, tematikus séták, „guide applikáció”, és

készülnek modern utcabútorok, interaktív installációk és szelfipontok.

A csütörtöki sajtótájékoztatón a kormánybiztos és az érsek mellett felszólalt Porga Gyula veszprémi polgármester, aki szerint „a kormány döntése hozzásegít minket ahhoz, hogy maximálisan kiaknázhassuk az Európa Kulturális Fővárosa címünkben rejlő lehetőségeket, és meg tudjuk mutatni a világnak, hogy milyen jó hely Veszprém és a Bakony-Balaton régió.” A közlemény szerint hozzátette: „Nekünk az EKF cím nem azt jelenti, hogy Európa fesztivál fővárosa leszünk, mi a kultúra eszközeivel szeretnénk új pályára állítani a város és a régió gazdaságát.”

Ovádi Péter, a térség országgyűlési képviselője pedig úgy nyilatkozott: „Ahogy Miniszterelnök úr is mondta, a veszprémiekre szép idők várnak. Magyarország Kormánya a szívén viseli fejlődésünket, Veszprém és a térség pedig él a lehetőséggel.”

444
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Mi történt? - a kilencedik emeletről zuhant a halálba az egykori NB I-es magyar focista
Áder felesége a címlapokon: Verhetetlen eleganciában a magyar first lady
Nagyon durva győzelmet aratott a Fidesz Kargacon
Óriási a botrány - egy szegedi önkormányzati képviselőt vett őrizetbe a rendőrség
Szabó Bálintnak két tárgyaláson kellett volna megjelennie, de mindkettőről kiviharzott a szeged.hu szerint. Két tárgyaláson is meg kellett jelennie a Hódmezővásárhelyi Járásbírósá...
  
Dopeman beleállt Fluor Tomiba
Dopeman is kifejtette véleményét a homoszexuális propagandának titulált mesekönyv körüli botrány kapcsán: a rapper kemény üzenetet fogalmazott meg a Dúró Dóra könyvdarálós akciójá...
  
Meghalt a csurgói asszony, akinek fertőtlenítőszerrel mosták ki a hasüregét sóoldat helyett
Meghalt az a csurgói asszony, akinek sóoldat helyett fertőtlenítőszerrel mosták ki a hasüregét még májusban, a szigetvári kórház nőgyógyászatán – derült ki az RTL híradójából. ...
  
Orbán nyert: Nem venné annyira komolyan a jogállamiságot a német kormány az EU-s pénzek kiosztásánál
A korábbinál lazább, kompromisszumos javaslattal állt elő az EU soros elnökségét betöltő német kormány azzal kapcsolatban, hogy hogyan kellene a jogállamiság feltételét figyelembe venn...
  
Orbán Viktor Becsehelyre látogatott, csak a polgármesternek elfelejtettek szólni
A szabad pálinkafőzés tízéves évfordulóját ünnepelték vasárnap Becsehelyen, egy kis zalai faluban, ahol a jeles esemény alkalmából nem kisebb vendég tette tiszteletét, mint Orbán Vikt...
  
Müller Cecília vitaminok szedését, a mozgás lassú, fokozatos bevezetését és pszichés támogatást javasol.
Müller Cecília az operatív törzs hétfői sajtótájékoztatóján újságírói kérdésekre is válaszolt. Elmondta, 37,8 fokban határozza meg azt a határértéket, amikor a gyermek nem maradh...
  
Egy nő sodrófával bántalmazott egy mozgássérültet Vácon
A magyar népmesékben és a börleszk jelenetekben sem ritka, amikor a feleség sodrófával várja későn hazaérkező párját. Úgy tűnik, ez a konyhai eszköz nem vesztette el ezt a szerepét s...
  
Áron alul vitte a belvárosi üzlethelyiséget a fideszes képviselő lánya
Habár közel hatvanmillió forintra becsültek az önkormányzat június 25-i testületi ülésének jegyzőkönyve alapján egy Bajcsy-Zsilinszky úti üzlethelyiséget, mégis mindössze 41,4 milli...
  
Fokozatosan csökken a munkanélküliség
Augusztusban és szeptemberben is 21-21 ezerrel csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint. Harmadik hónapja csökken a nyilvántartott ...
  
Szijjártó: Marad a határzár
El akarják vágni a koronavírus utánpótlását. A határokon a belépésre vonatkozó korlátozások fennmaradnak – mondta Szijjártó Péter Külgazdasági és külügyminiszter hétfőn az AT...
  
Adócsökkentést lengetett be Varga Mihály
Kisebb változások jönnek gazdaságvédelem címszóval, de csak jövőre. A kormány lemond a tesztek után fizetendő adóról, de a részletek nem egyértelműek. Új javaslatokkal állt elő a...
  
Tiborcz cége vette meg az egykori Fonográf-klubot
A Svábhegy tetején fekvő 8600 négyzetméteres ingatlant a piaristák adták el egy Tiborcz Istvánhoz köthető cégnek. Megvette a Piarista Rend Magyar Tartományától az egykori Fonográf-klu...
  
Újabb tervekkel állt elő Matolcsy: évi 20 ezerrel több magyar szülessen
Hatékonyabbá és célzottabbá tenné a kormány családpolitikai intézkedéseit a jegybank elnöke. A családpolitikáról értekező esszé jelent meg Matolcsy György tollából a növekedés....
  
Közel félmilliárdos bírságot kapott az Ékszer TV
Az Emporia Style Kft. által működtetett műsor megtévesztette a vásárlókat a GVH szerint. Az ATV-n futó Ékszer TV című televíziós műsor ékszer-értékesítési gyakorlata több szempo...
  
Közel félmillió euróért vásárol festményeket a jegybank
Az MNB Ingatlan Kft. Lakner László 18 művére csapott le. 450 ezer euróért vásárol 18 festményt az MNB-Ingatlan Kft., szúrta ki a hivatalos értesítőben a 444. A jegybank a neves magyar ...
  
Dúró Dóra életveszélyes fenyegetéseket kap
A Mi Hazánk Mozgalom alelnöke, Dúró Dóra homoszexuális propagandának nevezte a Meseország mindenkié című mesekönyvet, laponként széttépte, majd ledarálta azt. Az akciója heves indulat...
  
Vasvillával kergetett, egy kormánytisztviselőt egy Csongrád megyei férfi - elkapta
Tarantinói vége lett egy unalmasnak induló hivatalos aktusnak egy Csongrád-Csanád megyei kistelepülésen, ahol három kormánytisztviselő - a járási hivatal munkatársai - azért látogattak ...
  
Trump a lányát akarta megtenni alelnöknek
Donald Trump elnökségéről könyvet írni lassan önálló iparággá válik, amely nagyrészt az amerikai elnök korábbi közeli munkatársait, tanácsadóit tartja el, miután valamiért kegyves...
  
Súlyosan sérült gyerekük ápolása mellett kénytelenek voltak dolgozni
Negyven évet dolgozott az egészségügyben, ebből 30 éven keresztül munkája mellett ápolta súlyosan sérült, most 37 éves fiát is Schilling Magdolna, egy nyugdíjas korú budapesti anya. M...
  
Átverik a nyugdíjasokat - tízmilliós büntetés a hamis leletek miatt
Újra az idősek hiszékenységére épülnek a jutányosnak tűnő termékbemutatós lehetőségek, amelyek már éppen eltűnőben voltak a mindennapokból, a szemfényvesztés jellegzetes piaca azo...
  
Müller Cecília: A fodrászatokban ne legyenek kitéve magazinok
A járvány már mindenütt terjed, a higéniés szabályok betartása különösen fontos, mondta az országos tisztifőorvos az operatív törzs hétfői sajtótájékoztatóján. Müller Cecília h...
  
Botrány: Kiakadtak a sztárok Duró Dórára a könyvdarálós akciója miatt
Homoszexuális propagandának nevezte, majd ledarált egy gyermekeknek szóló mesekönyvet Dúró Dóra. A Mi Hazánk Mozgalom politikusának akciója azonban sokaknál kiverte a biztosítékot. Dú...
  
Müller Cecília maszk ügy: mikor kozmetikushoz megy arckezelésre, ott vegye le a kezelés idejére
Egy nap alatt 13 elhunyt és 700-nál több új fertőzött a hétfő koronavírus-mérlege. A második hullám tart, iskolák zárnak be, osztályok kényszerülnek digitális oktatásra, az óvodák...
  
Már több száz büntetőügy van a járványügyi helyzet miatt
Egy nap alatt 13 elhunyt és 700-nál több új fertőzött a hétfő koronavírus-mérlege. A második hullám tart, iskolák zárnak be, osztályok kényszerülnek digitális oktatásra, az óvodák...
  
Ekkora hőmérséklettel csütörtöktől hazaküldik a diákokat az iskolákból

Egerszólát: Babakocsiba csapódott egy acélmagvas lövedék
Nagy csattanást hallottak egy Tarnaszentmária és Egerszólát között fekvő tanya lakói még szeptember első hétvégéjén, hogy gyorsan kiderüljön, mi történt: a kisgyerekük babakocsijá...
  
Pályázati pénzt bukott egy civil szervezet, mert nem volt hajlandó igazolni, hogy külföldről támogatott-e
Idén tavasszal indult el a pécsi az Emberség Erejével Alapítvány az Európai Unió Erasmus+ pályázatán, azzal a céllal, hogy a diákok állampolgári kompetenciáját fejlesztő, díjnyertes...
  
Németh Szilárd a Facebookon gratulált a Fidesz győzelemhez — a reakciók sem maradtak el
Németh Szilárd saját közösségi oldalán osztotta meg követőivel gratulációját miszerint Karcagon és Mohácson is Fidesz — KDNP győzelem született. Karcagon, Szepesi Tibor, a FIDESZ- K...
  
THE POST
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum
ThePost
Magyarország: 39 milliárd egyházi épületek felújítására
88,5 milliárdot kap Veszprém a kormánytól a 2023-as Európa Kulturális Fővárosa évadra - olvasható a programot lebonyolító Veszprém-Balaton 2023 Zrt. csütörtöki közleményében.

„Az EKF cím esetében európai kitüntetésről van szó, a program kivitelezéséhez szükséges forrásokat azonban mindig a nemzeti kormányok biztosítják” - mondta el Navracsics Tibor, aki Brüsszelből hazatérve lett a programért felelős kormánybiztos. „Ugyan már régóta benne volt a levegőben, Magyarország Kormánya tegnap hivatalos formában is rendelkezett a program lebonyolításához szükséges forrásokról. Ennek köszönhetően stabil anyagi háttérrel folytatódhat a már megkezdett előkészület. Programfejlesztésre és ezzel kapcsolatos költségekre 21,15 milliárd forint, infrastrukturális beruházásokra pedig 28,35 milliárd forint áll rendelkezésre” - mondta Navracsics, és hozzátette: „A kormányhatározat részét képezi a Veszprémi Főegyházmegye számára megítélt 39 milliárd forint támogatás is, melyet az érsekség a vár megújítására és a történelmi egyházi épületek újbóli használatba vételére szán.”

A költségvetés egyébként nem csak kormányzati támogatásból áll, Veszprém is sokat ad bele, sőt az eredeti elképzelés úgy szólt, hogy „a régió minden települési önkormányzata, közös terveink szerint, lakosonként és évente 1 euróval járul majd hozzá a költségvetéshez, ezzel összesen 1,9 millió eurónyi forrást biztosítva 2019 és 2023 között.”

Mindenesetre meglepő, hogy az egyházi ingatlanfejlesztés az EKF központi eleme lett, mert a pályázatban ilyesmiről szó sem volt.

A sok részletében kreatív és átgondolt, 100 oldalas programterv számos infrastrukturális fejlesztést tartalmaz tucatnyi helyszínen, de az érsekség ingatlanparkjának bővítése nem szerepel köztük. Az egyházi tulajdonban lévő, illetve hamarosan abba kerülő épületeket tömörítő várnegyednél például ez a célkitűzés szerepelt: „A Várhegy életre keltése - új funkciókkal való megtöltése. A Művészetek Házával mint epicentrummal, a kortárs művészet pezsgő központja: kiállítóterek, állandó és pop-up helyszínek, vendéglátó szolgáltatások, művészszállások, nyitott műtermek, galériák, rendezvényhelyszínek, kézműves és dizájnerboltok, azokhoz kapcsolódó műhelyek.”

Ebből az lett, hogy a most megítélt támogatás 44 százalékát a Veszprémi Érsekség kapja egy másik vízió megvalósítására. „A komplex projekt célja a veszprémi vár területén elhelyezkedő egyházi – és egykor egyházi – tulajdonban lévő ingatlanok szerepének és állagának rendezése, valamint turisztikai hasznosítása oly módon, hogy azok a Veszprémi Érsekség szándéka mellett a közjót, Veszprém város és a nemzet érdekeit, valamint az Európa Kulturális Fővárosa 2023 kiemelt esemény céljait is maximálisan és hosszú távon szolgálhassák” - írja az érsekség, amelynek ma közzétett tervei szerint 16 templomot és palotát újítanak fel az EKF „keretében”.

Ahogy a lenti képen látható, ez a takaros várnegyed épületeinek nagy részét jelenti.

A két éve milliárdos állami támogatásból megújított Érseki Palotát tovább újítják, és a pincében „borturisztikai bemutatóteret” hoznak létre. A székesegyházban a teljes belső felújítás és restaurálás mellett „visual guide-os vezetés” és „bemutatási élménypont” kedveskedik majd a léleknek.

Több kiállítás megújul, illetve újak is nyílnak az „ostyasütés hagyományai”, illetve „az egyházi liturgikus viselet és szimbolikája” tárgykörében. A Szent-Benedek hegyi sétány tovább szépül, a kálváriát „kortárs képzőművészeti alkotásokkal újrateremtik”.

De tervezik több állami tulajdonú, eddig tudományos-oktatási célokra használt épület megvásárlását is:

ilyen az MTA területi bizottságának otthont adó Dravecz-palota, illetve a Pannon Egyetem tantermeinek és kollégiumának otthont adó Körmendy-palota és Nagyszeminárium. A tervek szerint

az érsekség „visszaszerzi” az önkormányzattól az egykori piarista gimnázium üresen álló épületét, és négycsillagos szállodát nyit benne.

Kerül bele konferenciaterem, wellness részleg és bisztró kerti terasszal. Az egykori Szaléziánumban ezzel párhuzamosan várható „a kávézó és az ajándékbolt kínálatának bővítése”, illetve „hangulatos panoráma-terasz kialakítása az épület kertjében”.

Más beruházásoknak semmi köze a turizmushoz vagy a kultúrához, az egyház belső működését segítik: ilyen a Püspöki alkalmazottak háza és Nagypréposti palota korszerűsítése - utóbbinál az új szolgáltatások rubrikába az került, hogy „az egyházkormányzati funkció ellátása korszerűbb körülmények között, a 21. századi elvárásoknak megfelelően folytatódhat.”

Az épületek vásárlása, felújítása és bővítése mellett a Várhegy „átfogó fejlesztéseken” is átesik, lesz „korszerű látogatómenedzsment”, tematikus séták, „guide applikáció”, és

készülnek modern utcabútorok, interaktív installációk és szelfipontok.

A csütörtöki sajtótájékoztatón a kormánybiztos és az érsek mellett felszólalt Porga Gyula veszprémi polgármester, aki szerint „a kormány döntése hozzásegít minket ahhoz, hogy maximálisan kiaknázhassuk az Európa Kulturális Fővárosa címünkben rejlő lehetőségeket, és meg tudjuk mutatni a világnak, hogy milyen jó hely Veszprém és a Bakony-Balaton régió.” A közlemény szerint hozzátette: „Nekünk az EKF cím nem azt jelenti, hogy Európa fesztivál fővárosa leszünk, mi a kultúra eszközeivel szeretnénk új pályára állítani a város és a régió gazdaságát.”

Ovádi Péter, a térség országgyűlési képviselője pedig úgy nyilatkozott: „Ahogy Miniszterelnök úr is mondta, a veszprémiekre szép idők várnak. Magyarország Kormánya a szívén viseli fejlődésünket, Veszprém és a térség pedig él a lehetőséggel.”
Itt találod a hét legvitatottabb témáit!
Olvasd nálunk azokat a híreket amiket a leginkább imádtak vagy utáltak az olvasók!
Nagyon durván nekimentek Pataky Attilának a kommentelők
Mi történt? - a kilencedik emeletről zuhant a halálba az egykori NB I-es magyar focista
Magyar botrány: Állítólag fizetés helyett fenyegetést kaptak a varrónők
Áder felesége a címlapokon: Verhetetlen eleganciában a magyar first lady
Nemzetközi visszhang: Mészáros Lőrinc 18 milliárdos tengerparti luxushoteljéről ír a horvát sajtó
Orbánt kritizálták nyiltan: lesöpörte az emberiség legégetőbb problémáját
Nagyon durva győzelmet aratott a Fidesz Kargacon
Videón a takarító aki elvert egy pécsi diákot
Tragédia: szerelméhez igyekezett a férfi akit halálra gázolt a villamos
Új mobil járványkórház nyílik, Győrben leállhat a betegfelvétel
Orbán interjú: Gönczi Gábor néha inkább lelkes szurkolónak tűnt mint műsorvezetőnek
Bőkezű a magyar kormány: 16 milliárd ment az erdélyi Alapítványnak
Csúnya tv botrány a kamerák előtt - Nem a s.ggedből rántottál ki
Müller Cecília maszk ügy: mikor kozmetikushoz megy arckezelésre, ott vegye le a kezelés idejére
Orbán pálinkázni ment: maszk, távolságtartás, na az nem volt
Átverik a nyugdíjasokat - tízmilliós büntetés a hamis leletek miatt
Kuncze Gábor intenzív osztályra került
Bajban a forint, de az igazi csata még csak most jön
Még a horvátok is tátott szájjal nézik Mészáros Lőrinc ötcsillagos szállodáját a tengerparton
Teljesen szétverték az autót, majd szelfiztek a tetején magyar fiatalok
Videó: Megebédelt, majd meglopta a személyzetet egy budapesti étteremben
A kormány a tervezett pénz dupláját tolta ki határon túlra
Újabb elbocsátások kezdődnek - mutatjuk hol
Nem kell karanténba vonulnia annak, aki a romániai választásokról jön vissza Magyarországra
Babakocsiba csapódott egy lövedék Egerszólát mellett
Te is tudnál NB I-es csapatot csinálni, ha adnának neked is minden évben három milliárd forint közpénzt. Ez nem művészet.
Nem kell karanténba vonulniuk az erdélyi magyaroknak, ha szavazás után lépnek be Magyarországra
Durva: Mészáros saját magának adta el a biztosítóját
Orbán döntött a közmunkásokkal kapcsolatban
Telekom: Példátlan mértékű hackertámadás érte Magyarországot
Müller Cecília: A fodrászatokban ne legyenek kitéve magazinok
Pánik: Majdnem leesett a színpadról Balázs Klári
Orbán: Jövőre meg kell emelni a közmunkások bérét
Botrány: Kiakadtak a sztárok Duró Dórára a könyvdarálós akciója miatt
Szijjártó még ezer lélegeztetőgép beszerzését jelentette be
Ingyen maszkot osztogat a vásárlóknak a Spar
A világ legdögösebb nagyija felrobbantotta az internetet - most 50 éves
Németh Szilárd a Facebookon gratulált a Fidesz győzelemhez — a reakciók sem maradtak el
Müller Cecília arra kérte az időseket, hogy vásároljanak korán
Százmilliókat szakértenek maguknak össze a kormánymédia kedvenc elemzői
Közel félmilliárdos bírságot kapott az Ékszer TV
Orbán nyert: Nem venné annyira komolyan a jogállamiságot a német kormány az EU-s pénzek kiosztásánál
Durva: 52 ezer álláskereső tűnt el a piacról három hónap alatt
Megint beázott a Szent János Kórház szülészete
Kunhalmi elárulta: akár miniszterelnök is lenne
Egerszólát: Babakocsiba csapódott egy acélmagvas lövedék
Egymillió forintot adományoz Iványiéknak a Mazsihisz
Óriási fogás: 27 millió szájmaszkot és használatra alkalmatlan, orvosi eszközöket foglaltak le
Botrány: hackerek támadtak magyar pénzügyi intézeteket
A mohácsi ellenzék szerint a fideszes jelölt fotója mellett osztanak ételcsomagokat
Ezt kérte Orbán Viktor Novák Katalintól
Óriási a botrány - egy szegedi önkormányzati képviselőt vett őrizetbe a rendőrség
Műtétek maradnak el - Újra beázott a szülészet a magyar Kórházban
Orbán: sok pénzt hagytunk a budapesti vállalkozóknál, az egész világon nem nagyon látok erre példát
Elképesztő gyűrűt kapott Hajdú Péter szerelme
Ekkora hőmérséklettel csütörtöktől hazaküldik a diákokat az iskolákból
Kaliforniai erdőtüzek: Több mint 1200 ember halhatott meg
Közel félmillió euróért vásárol festményeket a jegybank
Pályázati pénzt bukott egy civil szervezet, mert nem volt hajlandó igazolni, hogy külföldről támogatott-e
Müller Cecília vitaminok szedését, a mozgás lassú, fokozatos bevezetését és pszichés támogatást javasol.
Varga Mihály: Az elmúlt 10 év arra elég volt, hogy fölkészítse a magyar gazdaságot egy újabb válságra
Meghalt a csurgói asszony, akinek fertőtlenítőszerrel mosták ki a hasüregét sóoldat helyett
Szijjártó: Marad a határzár
Orbán Viktor Becsehelyre látogatott, csak a polgármesternek elfelejtettek szólni
Kásler lépett: miniszteri biztost adott a sportakadémiáknak
Orbán: A kórházi kapacitásokat rendszeresen áttekintjük
Trump botrány: lebukott pénzügyi trükkök és lehúzások
A világ legdögösebb nagyija felrobbantotta az internetet - most 50 éves
Orbán Viktor az ENSZ-nek: Önöknek nemcsak nagyszerű múltja van, de szép jövő előtt is állnak
A Fidesz jelöltje győzött Mohácson
Orbán: egyelőre biztonságos mennyiségű tartalékkal rendelkezünk