Csatlakozz hozzánk facebookon
Botrány: bejrúti tisztségviselőket vettek őrizetbe  

Őrizetbe vették a bejrúti kikötő vezető tisztségviselőit, köztük Badri Dahirt, a vámhatóság vezetőjét, az elődjét Safik Mirhit és Hasszán Kuraitimot, a kikötő igazgatóját – közölte péntek este a libanoni NNA hírügynökség. A tájékoztatás szerint a döntést a bejrúti kikötői negyedet romba döntő robbanás hátterének feltárására indított nyomozás során hozták meg a hatóságok.

Az előző nap tizenhat kikötői dolgozót vettek őrizetbe, az érintettek között olyan munkások is vannak, akik a 12-es számú raktárnak az építéséért, illetve karbantartásáért feleltek, amelyben a 2750 tonna ammónium-nitrát berobbant.

Michel Aun libanoni elnök pénteken közölte: egyelőre nem sikerült megállapítani a robbanás okát, de nem zárható ki, hogy külső beavatkozás – például rakéta vagy bomba – okozta a bajt. Aun hozzátette, hogy három szinten zajlik a nyomozás. Először is vizsgálják, hogyan került a raktárba a robbanóanyag, és milyen körülmények között tárolták, másodszor hanyagság és baleset jelei után kutatnak, harmadszor pedig azt is körbejárják, történt-e külső beavatkozás.

A bejrúti kikötőben kedd este történt robbanás következtében legalább 154 ember életét vesztette, hozzávetőleg ötezren megsebesültek, 200-250 ezer közé tehető azoknak a száma, akik elveszítették otthonukat. Bejrútot katasztrófa sújtotta várossá nyilvánították, és gyásznapot hirdettek. A hatóságok szerint egy korábban elkobzott hajó vegyianyag-rakománya robbant fel.

A libanoni vöröskereszt szerint száz embert eltűntként tartanak nyilván, többségük a kikötőben dolgozott.

(MTI)

index
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Mi történt? - a kilencedik emeletről zuhant a halálba az egykori NB I-es magyar focista
Áder felesége a címlapokon: Verhetetlen eleganciában a magyar first lady
Nagyon durva győzelmet aratott a Fidesz Kargacon
Óriási a botrány - egy szegedi önkormányzati képviselőt vett őrizetbe a rendőrség
Szabó Bálintnak két tárgyaláson kellett volna megjelennie, de mindkettőről kiviharzott a szeged.hu szerint. Két tárgyaláson is meg kellett jelennie a Hódmezővásárhelyi Járásbírósá...
  
Dopeman beleállt Fluor Tomiba
Dopeman is kifejtette véleményét a homoszexuális propagandának titulált mesekönyv körüli botrány kapcsán: a rapper kemény üzenetet fogalmazott meg a Dúró Dóra könyvdarálós akciójá...
  
Meghalt a csurgói asszony, akinek fertőtlenítőszerrel mosták ki a hasüregét sóoldat helyett
Meghalt az a csurgói asszony, akinek sóoldat helyett fertőtlenítőszerrel mosták ki a hasüregét még májusban, a szigetvári kórház nőgyógyászatán – derült ki az RTL híradójából. ...
  
Orbán nyert: Nem venné annyira komolyan a jogállamiságot a német kormány az EU-s pénzek kiosztásánál
A korábbinál lazább, kompromisszumos javaslattal állt elő az EU soros elnökségét betöltő német kormány azzal kapcsolatban, hogy hogyan kellene a jogállamiság feltételét figyelembe venn...
  
Orbán Viktor Becsehelyre látogatott, csak a polgármesternek elfelejtettek szólni
A szabad pálinkafőzés tízéves évfordulóját ünnepelték vasárnap Becsehelyen, egy kis zalai faluban, ahol a jeles esemény alkalmából nem kisebb vendég tette tiszteletét, mint Orbán Vikt...
  
Müller Cecília vitaminok szedését, a mozgás lassú, fokozatos bevezetését és pszichés támogatást javasol.
Müller Cecília az operatív törzs hétfői sajtótájékoztatóján újságírói kérdésekre is válaszolt. Elmondta, 37,8 fokban határozza meg azt a határértéket, amikor a gyermek nem maradh...
  
Egy nő sodrófával bántalmazott egy mozgássérültet Vácon
A magyar népmesékben és a börleszk jelenetekben sem ritka, amikor a feleség sodrófával várja későn hazaérkező párját. Úgy tűnik, ez a konyhai eszköz nem vesztette el ezt a szerepét s...
  
Áron alul vitte a belvárosi üzlethelyiséget a fideszes képviselő lánya
Habár közel hatvanmillió forintra becsültek az önkormányzat június 25-i testületi ülésének jegyzőkönyve alapján egy Bajcsy-Zsilinszky úti üzlethelyiséget, mégis mindössze 41,4 milli...
  
Fokozatosan csökken a munkanélküliség
Augusztusban és szeptemberben is 21-21 ezerrel csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint. Harmadik hónapja csökken a nyilvántartott ...
  
Szijjártó: Marad a határzár
El akarják vágni a koronavírus utánpótlását. A határokon a belépésre vonatkozó korlátozások fennmaradnak – mondta Szijjártó Péter Külgazdasági és külügyminiszter hétfőn az AT...
  
Adócsökkentést lengetett be Varga Mihály
Kisebb változások jönnek gazdaságvédelem címszóval, de csak jövőre. A kormány lemond a tesztek után fizetendő adóról, de a részletek nem egyértelműek. Új javaslatokkal állt elő a...
  
Tiborcz cége vette meg az egykori Fonográf-klubot
A Svábhegy tetején fekvő 8600 négyzetméteres ingatlant a piaristák adták el egy Tiborcz Istvánhoz köthető cégnek. Megvette a Piarista Rend Magyar Tartományától az egykori Fonográf-klu...
  
Újabb tervekkel állt elő Matolcsy: évi 20 ezerrel több magyar szülessen
Hatékonyabbá és célzottabbá tenné a kormány családpolitikai intézkedéseit a jegybank elnöke. A családpolitikáról értekező esszé jelent meg Matolcsy György tollából a növekedés....
  
Közel félmilliárdos bírságot kapott az Ékszer TV
Az Emporia Style Kft. által működtetett műsor megtévesztette a vásárlókat a GVH szerint. Az ATV-n futó Ékszer TV című televíziós műsor ékszer-értékesítési gyakorlata több szempo...
  
Közel félmillió euróért vásárol festményeket a jegybank
Az MNB Ingatlan Kft. Lakner László 18 művére csapott le. 450 ezer euróért vásárol 18 festményt az MNB-Ingatlan Kft., szúrta ki a hivatalos értesítőben a 444. A jegybank a neves magyar ...
  
Dúró Dóra életveszélyes fenyegetéseket kap
A Mi Hazánk Mozgalom alelnöke, Dúró Dóra homoszexuális propagandának nevezte a Meseország mindenkié című mesekönyvet, laponként széttépte, majd ledarálta azt. Az akciója heves indulat...
  
Vasvillával kergetett, egy kormánytisztviselőt egy Csongrád megyei férfi - elkapta
Tarantinói vége lett egy unalmasnak induló hivatalos aktusnak egy Csongrád-Csanád megyei kistelepülésen, ahol három kormánytisztviselő - a járási hivatal munkatársai - azért látogattak ...
  
Trump a lányát akarta megtenni alelnöknek
Donald Trump elnökségéről könyvet írni lassan önálló iparággá válik, amely nagyrészt az amerikai elnök korábbi közeli munkatársait, tanácsadóit tartja el, miután valamiért kegyves...
  
Súlyosan sérült gyerekük ápolása mellett kénytelenek voltak dolgozni
Negyven évet dolgozott az egészségügyben, ebből 30 éven keresztül munkája mellett ápolta súlyosan sérült, most 37 éves fiát is Schilling Magdolna, egy nyugdíjas korú budapesti anya. M...
  
Átverik a nyugdíjasokat - tízmilliós büntetés a hamis leletek miatt
Újra az idősek hiszékenységére épülnek a jutányosnak tűnő termékbemutatós lehetőségek, amelyek már éppen eltűnőben voltak a mindennapokból, a szemfényvesztés jellegzetes piaca azo...
  
Müller Cecília: A fodrászatokban ne legyenek kitéve magazinok
A járvány már mindenütt terjed, a higéniés szabályok betartása különösen fontos, mondta az országos tisztifőorvos az operatív törzs hétfői sajtótájékoztatóján. Müller Cecília h...
  
Botrány: Kiakadtak a sztárok Duró Dórára a könyvdarálós akciója miatt
Homoszexuális propagandának nevezte, majd ledarált egy gyermekeknek szóló mesekönyvet Dúró Dóra. A Mi Hazánk Mozgalom politikusának akciója azonban sokaknál kiverte a biztosítékot. Dú...
  
Müller Cecília maszk ügy: mikor kozmetikushoz megy arckezelésre, ott vegye le a kezelés idejére
Egy nap alatt 13 elhunyt és 700-nál több új fertőzött a hétfő koronavírus-mérlege. A második hullám tart, iskolák zárnak be, osztályok kényszerülnek digitális oktatásra, az óvodák...
  
Már több száz büntetőügy van a járványügyi helyzet miatt
Egy nap alatt 13 elhunyt és 700-nál több új fertőzött a hétfő koronavírus-mérlege. A második hullám tart, iskolák zárnak be, osztályok kényszerülnek digitális oktatásra, az óvodák...
  
Ekkora hőmérséklettel csütörtöktől hazaküldik a diákokat az iskolákból
Egy nap alatt 13 elhunyt és 700-nál több új fertőzött a hétfő koronavírus-mérlege. A második hullám tart, iskolák zárnak be, osztályok kényszerülnek digitális oktatásra, az óvodák...
  
Egerszólát: Babakocsiba csapódott egy acélmagvas lövedék
Nagy csattanást hallottak egy Tarnaszentmária és Egerszólát között fekvő tanya lakói még szeptember első hétvégéjén, hogy gyorsan kiderüljön, mi történt: a kisgyerekük babakocsijá...
  
Pályázati pénzt bukott egy civil szervezet, mert nem volt hajlandó igazolni, hogy külföldről támogatott-e
Idén tavasszal indult el a pécsi az Emberség Erejével Alapítvány az Európai Unió Erasmus+ pályázatán, azzal a céllal, hogy a diákok állampolgári kompetenciáját fejlesztő, díjnyertes...
  
Németh Szilárd a Facebookon gratulált a Fidesz győzelemhez — a reakciók sem maradtak el
Németh Szilárd saját közösségi oldalán osztotta meg követőivel gratulációját miszerint Karcagon és Mohácson is Fidesz — KDNP győzelem született. Karcagon, Szepesi Tibor, a FIDESZ- K...
  
THE POST
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum
ThePost
Botrány: bejrúti tisztségviselőket vettek őrizetbe
Őrizetbe vették a bejrúti kikötő vezető tisztségviselőit, köztük Badri Dahirt, a vámhatóság vezetőjét, az elődjét Safik Mirhit és Hasszán Kuraitimot, a kikötő igazgatóját – közölte péntek este a libanoni NNA hírügynökség. A tájékoztatás szerint a döntést a bejrúti kikötői negyedet romba döntő robbanás hátterének feltárására indított nyomozás során hozták meg a hatóságok.

Az előző nap tizenhat kikötői dolgozót vettek őrizetbe, az érintettek között olyan munkások is vannak, akik a 12-es számú raktárnak az építéséért, illetve karbantartásáért feleltek, amelyben a 2750 tonna ammónium-nitrát berobbant.

Michel Aun libanoni elnök pénteken közölte: egyelőre nem sikerült megállapítani a robbanás okát, de nem zárható ki, hogy külső beavatkozás – például rakéta vagy bomba – okozta a bajt. Aun hozzátette, hogy három szinten zajlik a nyomozás. Először is vizsgálják, hogyan került a raktárba a robbanóanyag, és milyen körülmények között tárolták, másodszor hanyagság és baleset jelei után kutatnak, harmadszor pedig azt is körbejárják, történt-e külső beavatkozás.

A bejrúti kikötőben kedd este történt robbanás következtében legalább 154 ember életét vesztette, hozzávetőleg ötezren megsebesültek, 200-250 ezer közé tehető azoknak a száma, akik elveszítették otthonukat. Bejrútot katasztrófa sújtotta várossá nyilvánították, és gyásznapot hirdettek. A hatóságok szerint egy korábban elkobzott hajó vegyianyag-rakománya robbant fel.

A libanoni vöröskereszt szerint száz embert eltűntként tartanak nyilván, többségük a kikötőben dolgozott.

(MTI)
Itt találod a hét legvitatottabb témáit!
Olvasd nálunk azokat a híreket amiket a leginkább imádtak vagy utáltak az olvasók!
Nagyon durván nekimentek Pataky Attilának a kommentelők
Mi történt? - a kilencedik emeletről zuhant a halálba az egykori NB I-es magyar focista
Magyar botrány: Állítólag fizetés helyett fenyegetést kaptak a varrónők
Áder felesége a címlapokon: Verhetetlen eleganciában a magyar first lady
Nemzetközi visszhang: Mészáros Lőrinc 18 milliárdos tengerparti luxushoteljéről ír a horvát sajtó
Orbánt kritizálták nyiltan: lesöpörte az emberiség legégetőbb problémáját
Nagyon durva győzelmet aratott a Fidesz Kargacon
Videón a takarító aki elvert egy pécsi diákot
Tragédia: szerelméhez igyekezett a férfi akit halálra gázolt a villamos
Új mobil járványkórház nyílik, Győrben leállhat a betegfelvétel
Orbán interjú: Gönczi Gábor néha inkább lelkes szurkolónak tűnt mint műsorvezetőnek
Bőkezű a magyar kormány: 16 milliárd ment az erdélyi Alapítványnak
Csúnya tv botrány a kamerák előtt - Nem a s.ggedből rántottál ki
Müller Cecília maszk ügy: mikor kozmetikushoz megy arckezelésre, ott vegye le a kezelés idejére
Orbán pálinkázni ment: maszk, távolságtartás, na az nem volt
Átverik a nyugdíjasokat - tízmilliós büntetés a hamis leletek miatt
Kuncze Gábor intenzív osztályra került
Bajban a forint, de az igazi csata még csak most jön
Még a horvátok is tátott szájjal nézik Mészáros Lőrinc ötcsillagos szállodáját a tengerparton
Teljesen szétverték az autót, majd szelfiztek a tetején magyar fiatalok
Videó: Megebédelt, majd meglopta a személyzetet egy budapesti étteremben
Újabb elbocsátások kezdődnek - mutatjuk hol
A kormány a tervezett pénz dupláját tolta ki határon túlra
Nem kell karanténba vonulnia annak, aki a romániai választásokról jön vissza Magyarországra
Babakocsiba csapódott egy lövedék Egerszólát mellett
Te is tudnál NB I-es csapatot csinálni, ha adnának neked is minden évben három milliárd forint közpénzt. Ez nem művészet.
Nem kell karanténba vonulniuk az erdélyi magyaroknak, ha szavazás után lépnek be Magyarországra
Durva: Mészáros saját magának adta el a biztosítóját
Orbán döntött a közmunkásokkal kapcsolatban
Telekom: Példátlan mértékű hackertámadás érte Magyarországot
Müller Cecília: A fodrászatokban ne legyenek kitéve magazinok
Pánik: Majdnem leesett a színpadról Balázs Klári
Orbán: Jövőre meg kell emelni a közmunkások bérét
Botrány: Kiakadtak a sztárok Duró Dórára a könyvdarálós akciója miatt
Szijjártó még ezer lélegeztetőgép beszerzését jelentette be
Ingyen maszkot osztogat a vásárlóknak a Spar
A világ legdögösebb nagyija felrobbantotta az internetet - most 50 éves
Németh Szilárd a Facebookon gratulált a Fidesz győzelemhez — a reakciók sem maradtak el
Müller Cecília arra kérte az időseket, hogy vásároljanak korán
Százmilliókat szakértenek maguknak össze a kormánymédia kedvenc elemzői
Durva: 52 ezer álláskereső tűnt el a piacról három hónap alatt
Megint beázott a Szent János Kórház szülészete
Kunhalmi elárulta: akár miniszterelnök is lenne
Egymillió forintot adományoz Iványiéknak a Mazsihisz
Óriási fogás: 27 millió szájmaszkot és használatra alkalmatlan, orvosi eszközöket foglaltak le
Egerszólát: Babakocsiba csapódott egy acélmagvas lövedék
Botrány: hackerek támadtak magyar pénzügyi intézeteket
Ezt kérte Orbán Viktor Novák Katalintól
Orbán nyert: Nem venné annyira komolyan a jogállamiságot a német kormány az EU-s pénzek kiosztásánál
A mohácsi ellenzék szerint a fideszes jelölt fotója mellett osztanak ételcsomagokat
Műtétek maradnak el - Újra beázott a szülészet a magyar Kórházban
Ekkora hőmérséklettel csütörtöktől hazaküldik a diákokat az iskolákból
Elképesztő gyűrűt kapott Hajdú Péter szerelme
Orbán: sok pénzt hagytunk a budapesti vállalkozóknál, az egész világon nem nagyon látok erre példát
Kaliforniai erdőtüzek: Több mint 1200 ember halhatott meg
Közel félmilliárdos bírságot kapott az Ékszer TV
Óriási a botrány - egy szegedi önkormányzati képviselőt vett őrizetbe a rendőrség
Pályázati pénzt bukott egy civil szervezet, mert nem volt hajlandó igazolni, hogy külföldről támogatott-e
Varga Mihály: Az elmúlt 10 év arra elég volt, hogy fölkészítse a magyar gazdaságot egy újabb válságra
Kásler lépett: miniszteri biztost adott a sportakadémiáknak
Müller Cecília vitaminok szedését, a mozgás lassú, fokozatos bevezetését és pszichés támogatást javasol.
Orbán: A kórházi kapacitásokat rendszeresen áttekintjük
Orbán: egyelőre biztonságos mennyiségű tartalékkal rendelkezünk
A világ legdögösebb nagyija felrobbantotta az internetet - most 50 éves
Orbán Viktor az ENSZ-nek: Önöknek nemcsak nagyszerű múltja van, de szép jövő előtt is állnak
Trump botrány: lebukott pénzügyi trükkök és lehúzások
Orbán Viktor Becsehelyre látogatott, csak a polgármesternek elfelejtettek szólni
Müller Cecília maszk ügy: mikor kozmetikushoz megy arckezelésre, ott vegye le a kezelés idejére
Közel félmillió euróért vásárol festményeket a jegybank
Mészáros Lőrinc: focicsapata és a villája mellé egy szállodás céget is beszerzett
A Fidesz jelöltje győzött Mohácson
Korlátozza az online vásárlásokat a Tesco Magyarországon
ThePost
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum