Csatlakozz hozzánk facebookon
De miért aludt Hajdú Péter Demcsák Zsuzsával?  


Kötetlen beszélgetéseket láthatunk majd a Life Tv ősz elején induló, Összezárva Hajdú Péterrel című műsorában, amelynek első vendége Demcsák Zsuzsa lesz: a tévés elárulta, kifejezetten élvezte a forgatást a műsorvezetőnővel, akivel – mint elmondta – együtt aludni is jó volt.


Szeptemberben, a Life Tv-n lesz látható Friderikusz Sándor népszerű műsorának új változata, amely új házigazdát kapott Hajdú Péter személyében, aki két év kihagyás után tér vissza a képernyőre. Az Összezárva Hajdú Péterrel című szórakoztató műsorban a tévéssel elsőként Demcsák Zsuzsa költözött be 24 órára a tévéstúdióba, ahol együtt is aludtak. Hajdú új kihívásként tekint a műsorra, amelynek egykor ő volt a producere, éppen ezért úgy érzi, a szívét-lelkét bele tudja tenni, ám Friderikusszal nem akar versenyezni.

– Bár nem volt szép az elválásunk – a sajtóból a műsorkezdés előtt két nappal értesültem arról, hogy Sándor felmondott –, mégis azt gondolom, korrekt kapcsolatunk maradt, s számomra ő az örök ikon, akit sosem tudnék és nem is akarok utánozni. Belőle egy van! De belőlem is… – magyarázta a Borsnak Hajdú, aki nem tartja magát óvatos, rejtőzködő alkatnak, így előfordulhat, hogy alanyai faggatása közben személyes dolgairól is szót ejt, amelyre Friderikusz esetében nemigen volt példa.

– Ez most inkább kötetlen beszélgetés lesz, mint interjú, azaz, ha a kérdezett visszadobja a labdát, állok elébe. Ha én Demcsák Zsuzsit a válásáról faggatom, és ő visszakérdez, nem fogom kikerülni a válaszadást elvált férfiként. Ez tényleg egy ilyen „gyere fel, igyunk egyet, beszélgessünk” érzésű műsor, kötöttségek nélkül – fogalmazott a lapnak a tévés, aki élvezte a Demcsákkal való forgatást.

– Tíz epizóddal indítunk, és csak olyan embereket hívtunk, akiket személyesen és jól ismerek. Zsuzsi is ilyen, akivel nagyon jót lehet beszélgetni, úgyhogy jó volt vele együtt aludni – mondta Hajdú.

blikk
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Rossz hír a magyar nyugdíjasoknak
Harmadik gyermekét várja Orbán Ráhel - óvintézkedéseket vezetett be a kismama
Szijjártó akkorát pacsizott Dzsudzsákkal, de ezt inkább látni kell + videó
Alekosz: Na, mentem csajozni! Esküvő kell. Majd jövök
Alekosz is reagált Dúró Dóra akciójára. A Blikk is írt arról, hogy Dúró Dóra homoszexuális propagandának titulálta a Meseország mindenkié című, gyermekeknek szóló könyvet7, amely...
  
Alekosz is reagált Dúró Dóra akciójára - nem is akármit
Alekosz is reagált Dúró Dóra akciójára. A Blikk is írt arról, hogy Dúró Dóra homoszexuális propagandának titulálta a Meseország mindenkié című, gyermekeknek szóló könyvet7, amely...
  
Szijjártó családjában felháborodást keltett Dzsudzsák Balázs mellőzése
Dzsudzsák Balázs a Debrecen TV-ben szerepelt, ahol a váltótársa nem más volt, mint Szijjártó Péter. Dzsudzsák Balázs a DVSC-hez igazolt, ahova tizenhárom év után tért vissza. A focis...
  
660 milliós támogatást kapott az Alapjogokért Központ mögött álló cég
Az Alapjogokért Központ mögött álló cég 660 millió forintos támogatást kapott valakiktől, derül ki egy beszámolóból, amit a K-monitor vett észre. A beszámoló szerint az Alapjogokér...
  
Függőség: 100 milliónál is többet bukott L.L. Junior
L.L Junior kendőzetlenül mesélt szerencsejátékos múltjáról az Összezárva Hajdú Péterrel című műsorban. Elvesztett milliók, ház, kocsi – a legtöbbször csak filmekben találkozhatu...
  
Orbán Viktor üzent a nyugdíjasoknak: erre számíthatnak
A Facebook-oldalán ismertette a kormányfő a 13. havi nyugdíj visszaépítésével kapcsolatos döntésüket. Ismét a közösségi-oldalán tett bejelentést Orbán Viktor. A miniszterelnök vide...
  
Íme a kormányülés döntései - mindenkit érint
Szerdán ülésezett a kormány, az előzetes várakozások szerint a schengeni magyar határokon visszaállított ellenőrzés meghosszabbításáról tárgyaltak és áttekintették a járványügyi...
  
Eltűnt az ITM államtitkárának pályázata az OTKA nyerteseinek listájáról
Egyre érdekesebb fordulatokat vesz a Boros Anita ITM-államtitkár által vezetett kutatócsoport nyertes OTKA-pályázatának története. Miután Arató Gergely DK-s képviselő a parlamentben rák...
  
Megduplázta az SZFE költségvetését a kormány
"A kormány célja továbbra is az, hogy az ország működőképes maradjon. (..) A legfontosabb szám számunkra továbbra is a foglalkoztatottság, ez mutatja a védekezés sikerességét a gazdas...
  
EP-alelnök: Ki kell éheztetni pénzügyileg az olyan tagállamokat, mint Magyarország
Az európai uniós pénzügyi támogatások hatékony eszközt jelentenek a jogállami elvek tiszteletének biztosítására, ezért „ki kell éheztetni pénzügyileg” az olyan tagállamokat, mint...
  
Áder János: a helyzet ma mégis tragikusabb, mint valaha
Azonnali cselekvésre szólított fel Áder János államfő a Föld biológiai sokszínűségének megóvása érdekében. „Bár az elmúlt években számos politikai döntés született a romlás...
  
Még mindig 10 százalék fölött nő a magyarok bére a KSH szerint
2020. júliusban a bruttó átlagkereset 401 800 forint volt, 10,8 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban - tette közzé friss adatait a KSH. A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül ...
  
Lázár János kormánybiztos lett, mindjárt két ügyben is
Két feladat kapcsán is kormánybiztosi kinevezést kapott Lázár János, derült ki a Magyar Közlöny legfrissebb számából. Az előző kormányzati ciklusban a Miniszterelnökséget vezető mi...
  
EU: Ki kell éheztetni pénzügyileg az olyan tagállamokat, mint Magyarország
Katarina Barley szerint Magyarországon és Lengyelországban különösen súlyos a helyzet, a jogállami elvek megsértése rendszerszerű. Az európai uniós (EU) pénzügyi támogatások hatéko...
  
Visszaélnek a Nemzeti Közművek nevével
A közműszolgáltató figyelmeztet: soha senki ne adja meg egy e-mailre válaszul a banki adatait. A Nemzeti Közművek online ügyfélszolgálata nevében próbálkoznak adathalászattal csalók ...
  
Tizenöt évig volt Fásy Ádám főnöke Donald Trump
Budapest — Tizenöt évig volt Fásy Ádám (68) főnöke az az ember, aki az előző elnökválasztáson örökre megváltoztatta az amerikai politikát. Donald Trump (74) amerikai elnök volt ugya...
  
Rossz hír a magyar nyugdíjasoknak
Magyarország — Friss felmérést tett közzé a nyugdíjasok élethelyzetével immár sok éve foglalkozó Netexis nevű elemzőcég. Ebből kiderült többek között, hogy a szépkorúak életmi...
  
Celeb háború: Steiner Kristóf törölte Baukó Évát
Baukó Éva nem áll le: miután a Facebookon egy napra tiltólistás lett, a YouTube-csatornáján mondta el a véleményét a Meseország mindenkié című könyvről és azokról is, akik emiatt ne...
  
Harmadik gyermekét várja Orbán Ráhel - óvintézkedéseket vezetett be a kismama
Budapest — A Blikk több forrásból is úgy értesült, nagy az öröm és az izgalom a miniszterelnök családjában. Bár alig két hónap telt el azóta, hogy Orbán Viktor (57) büszkén kürt...
  
SZFE új kancellár: nem utal fizetést, ha nem engedik be az egyetemre
Ez az utolsó napja a Színház- és Filmművészeti Egyetem lemondott vezetésének, este fél 9-kor búcsúztatják őket a hallgatók a lezárt Vas utcai épület előtt. 30 napja egy drámai sajt...
  
RTL: Hónapokat várnak a járadékra a munkanélküliek
Két álláskereső is arról beszélt az RTL Híradó stábjának, hogy hónapokat kellett várniuk, hogy a munkaügyi hivatal folyósítsa nekik a három hónapra igényelhető munkanélküli járad...
  
Szabó Tímea: Üresen áll a kiskunhalasi kórház, mert nincs hozzá ellátó személyzet
Kiskunhalason járt, és a városban működő Országos Büntetés-végrehajtási Intézet területén felhúzott mobil járványkórház igazgatójával beszélt szerdán Szabó Tímea, a Párbeszé...
  
Szijjártó akkorát pacsizott Dzsudzsákkal, de ezt inkább látni kell + videó
Debrecen TV váltótársak címmel közölt kedélyes videót Szijjártó Péter külügyminiszter arról, hogy a tévéstúdióban összefutottak a város másodosztályú csapatába frissen igazolt ...
  
Hiába a 14 milliárdos új stadion Fehérváron, visszaesett a klub bevétele
A meghosszabbított határidő utolsó napján közzétette a 2019-es évről szóló pénzügyi beszámolóját a Fehérvár FC Kft. Tanulságos mérleg, ami mutatja, hogy mennyire nem a teljesítmé...
  
Újabb tévétársaságot vásárolt a TV2 Csoport
100 százalékos üzletrészt vásárolt a szlovéniai Planet TV tévétársaságban a TV2 Csoport leányvállalatán, a TV2 Adria d.o.o.-n keresztül, miután megkapott minden engedélyt a tranzakci...
  
Szabadstrand helyett inkább privát kikötőt csinálnak - újabb Balaton botrány
A balatonakarattyai egykori MÁV-gyermeküdülő helyén már jó ideje, rohamos léptékben építkeznek. A faházak, az étkező, a pingpongasztalok helyén most konferenciaterem, szálloda, teniszp...
  
Gyarapodik az Orbán család, Ráhel megszüli a harmadik gyerekét
Orbán Ráhel a harmadik gyerekével terhes, vagyis hamarosan érkezik a kormányfő ötödik unokája, tudta meg a Blikk. A lap információi szerint Orbán Ráhel a következő hetekben van kiírva ...
  
Újabb épületet foglaltak el a hallgatók
Egy hónappal azután, hogy a Színház és Filmművészeti Egyetem hallgatói blokád alá vették az egyetem Vas utcai épületét, elfoglalták a filmes képzéseknek otthont adó Szentkirályi utc...
  
Megfelezte Mészáros szállodáinak bevételét a válság
Járvány ide, gazdasági válság oda, a Mészáros Lőrinc cégbirodalmát összefogó tőzsdei cég, az Opus Global növelni tudta a nyereségét 2020 első félévében - írja a cég gyorsjelent...
  
Varga Judit: A jogállamisági jelentés abszurd és valótlan
„Az Európai Bizottság ma megjelent 2020-as jogállamisági jelentése abszurd és valótlan, így nem szolgálhat alapul semmilyen jogállamisági vitához az Európai Unióban. A jelentés koncep...
  
THE POST
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum
ThePost
De miért aludt Hajdú Péter Demcsák Zsuzsával?

Kötetlen beszélgetéseket láthatunk majd a Life Tv ősz elején induló, Összezárva Hajdú Péterrel című műsorában, amelynek első vendége Demcsák Zsuzsa lesz: a tévés elárulta, kifejezetten élvezte a forgatást a műsorvezetőnővel, akivel – mint elmondta – együtt aludni is jó volt.


Szeptemberben, a Life Tv-n lesz látható Friderikusz Sándor népszerű műsorának új változata, amely új házigazdát kapott Hajdú Péter személyében, aki két év kihagyás után tér vissza a képernyőre. Az Összezárva Hajdú Péterrel című szórakoztató műsorban a tévéssel elsőként Demcsák Zsuzsa költözött be 24 órára a tévéstúdióba, ahol együtt is aludtak. Hajdú új kihívásként tekint a műsorra, amelynek egykor ő volt a producere, éppen ezért úgy érzi, a szívét-lelkét bele tudja tenni, ám Friderikusszal nem akar versenyezni.

– Bár nem volt szép az elválásunk – a sajtóból a műsorkezdés előtt két nappal értesültem arról, hogy Sándor felmondott –, mégis azt gondolom, korrekt kapcsolatunk maradt, s számomra ő az örök ikon, akit sosem tudnék és nem is akarok utánozni. Belőle egy van! De belőlem is… – magyarázta a Borsnak Hajdú, aki nem tartja magát óvatos, rejtőzködő alkatnak, így előfordulhat, hogy alanyai faggatása közben személyes dolgairól is szót ejt, amelyre Friderikusz esetében nemigen volt példa.

– Ez most inkább kötetlen beszélgetés lesz, mint interjú, azaz, ha a kérdezett visszadobja a labdát, állok elébe. Ha én Demcsák Zsuzsit a válásáról faggatom, és ő visszakérdez, nem fogom kikerülni a válaszadást elvált férfiként. Ez tényleg egy ilyen „gyere fel, igyunk egyet, beszélgessünk” érzésű műsor, kötöttségek nélkül – fogalmazott a lapnak a tévés, aki élvezte a Demcsákkal való forgatást.

– Tíz epizóddal indítunk, és csak olyan embereket hívtunk, akiket személyesen és jól ismerek. Zsuzsi is ilyen, akivel nagyon jót lehet beszélgetni, úgyhogy jó volt vele együtt aludni – mondta Hajdú.
Itt találod a hét legvitatottabb témáit!
Olvasd nálunk azokat a híreket amiket a leginkább imádtak vagy utáltak az olvasók!
Durva botrány: Letiltotta Magyarország Kormányát a Twitter
Kiszállt az autójából és megvert egy biciklist - utcai bunyó Magyarországon
Hihetetlen: Valóságos választási csoda történt Kemeneskápolnán
Elbukta a pénzét Orbán Viktor
Tragédia: 46 éves korában elhunyt a magyar televíziós
Rossz hír a magyar nyugdíjasoknak
Harmadik gyermekét várja Orbán Ráhel - óvintézkedéseket vezetett be a kismama
Jourová: Sosem bántottam a magyar embereket
Szijjártó akkorát pacsizott Dzsudzsákkal, de ezt inkább látni kell + videó
Adószakértő: Varga olyan adót akar elengedni, ami eddig nem létezett
EU: Ki kell éheztetni pénzügyileg az olyan tagállamokat, mint Magyarország
Vera Jourová reagált Orbán Viktor hadüzenetére
Orbán Viktor üzent a nyugdíjasoknak: erre számíthatnak
Autóbaleset szenvedett Kunhalmi Ágnes
Börtönbüntetés: a végrehajtás elől Magyarországra szökött, és azóta Budapesten tartózkodik.
Elszabadult a pokol: így védte feleségét a kormánybiztos férje
Elszabadultak az indulatok Dér Heni oldalán - Hatalmas csalódás vagy
45 milliárd forint ment át az Orbán-kormány által kiválasztott kaszinósok kezén
Budafok-tétényi családsegítő vezetője magának válogatott az adományokból az önkormányzat jelentése szerint
Ursula von der Leyen erőset üzent Orbánnak
Megduplázódhat az orvosok bére
Orbán pofon: Brüsszel továbbra is aggódik a magyar jogállamiság miatt
Milliárdos lett a Ferencváros
Visszavágó: Vera Jourová nem fogja válasz nélkül hagyni Orbán levelét
Németh Szilárd személyesen ellenőrizte a hőmérőzést Debrecenben
Kiderült, miért nem ellenőrizte a pénzügyminiszter a drága lélegeztetőgépek beszerzését
Hivatalos: törvényben tilthatják be a hálapénzt
20 milliót nyert Felcsút a Belügyminisztériumtól
Összesen 5,6 milliárddal pumpálják fel Szijjártóék cégét és alapítványát
A rendőrség nem talált hivatali mulasztást a Mátrai Erőműnél történt környezetszennyezésnél
Csere az utolsó pillanatban: kiborította Marsi Anikót a táncpartnere
Dúró Dóra az Indexnek: Futólag olvastam csak a könyvet
Nyolcmilliárdért építenek gyárat Üllőn
Alekosz is reagált Dúró Dóra akciójára - nem is akármit
70 milliárdos megrendelés - mutatjuk kinek
Durva lista: ilyenek vagyunk mi, Brüsszel szemével
Akciós zöldségvásárt tart a tiszaújvárosi Fidesz egy héttel az időközi választás előtt
Fekete-Győr András: Orbánék félnek tőlünk
ATV: Téliesíteni kell a kiskunhalasi mobil járványkórházat
Esett a Fidesz támogatottsága, a DK eddigi legjobb eredményét érte el
Bezáratott a Nébih egy hamburgerezőt - mocsok mindenütt
Az EU vörös listájára került Magyarország
Igazságszolgáltatás, sajtó, korrupció - sérül Brüsszel szerint a jogállamiság Magyarországon
Egy gödöllői nő otthagyta a bokorban az újszülött gyerekét
Hoppá, Orbán Viktor tippmixelt: fogadott a Fradira pénzben
Hvg.hu: A Külügyminisztérium 280 millióért vett gyorsteszteket, amiket aztán át se vett a megváltozott rendelői igények miatt
10 százalék fölött nő a magyarok bére a KSH szerint
Müller Cecília nem javasolja a menyasszonytáncot
Varga Judit sorosozással reagált az EB jogállamisági jelentésére
A földön tárolták a húst a belvárosi hamburgerezőben
Szabadstrand helyett inkább privát kikötőt csinálnak - újabb Balaton botrány
Vidnyánszkyék lecserélik az SZFE kancellárját egy katonatisztre
Kormány rendelet: akármit dönt a főváros, beépíthető a Városliget
Havi 1,4 millió forintos minimálbért vezetnek be Genfben
Szégyen: Magyarországról főleg rossz példák kerültek az EU jogállamisági jelentésébe
Makón is készítik elő a helyet Mészáros Lőrinc szállodájának
Íme a kormányülés döntései - mindenkit érint
Varga Judit: Polt Péter nem pártkatona, hiszen nem Fidesz-tag
Kósa: A korrupció elítélendő és mindenki küzd ellene
Celebháború: MC Hawer kőkeményen beleállt Czutor Zoltánba
Tizenöt évig volt Fásy Ádám főnöke Donald Trump
Hivatalos: ennyivel emelik az ápolók és egészségügyi szakdolgozók bérét novembertől
Eldölt: négy év fogházat kapott M. Richárd
Fradi siker: a játékosok rögtön a szurkolókhoz rohantak a meccs lefújása után
A kormány megvédi a rezsicsökkentést
Botrány: Nem engedték be az SZFE-re az új kancellárt
KSH: 401 ezer forint a magyar átlagkereset
Botrány: élő adásban szóltak be Hajdú Péternek
Akciós zöldséget árul a Fidesz Tiszaújvárosban, ahol a hétvégén választás lesz
Szijjártó családjában felháborodást keltett Dzsudzsák Balázs mellőzése
Magyar oltóanyaggyár épül Mongóliában
Úgy alakítják az építési szabályzatot, hogy Mészáros Lőrinc megépíthesse az újabb szállodáját
ThePost
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum