Mi került ezen 3 milliárd forintba? - hihetetlen, oszlopokon álló mini focipálya a levegőben...


Budapest - Üvegfalú lift, fűtött mosdó és pelenkázó az alsó szinten, oszlopokon álló mini focipálya a levegőben, párapermetezéses kertlocsolás, trambulin, csúszda, a fal mentén kiépített emeleti tanösvény, 6-8 méter magasságú frissen telepített fák, a terepszint alatti városfal bemutató és kiállítótér – megannyi csodát sorakoztat fel a belvárosi önkormányzat a Bástya utcai játszótéren és közparkban, amelyet a héten készültek átadni, s vélhetően az ország egyik legdrágább közparkja lesz a beruházásra szánt mintegy 3 milliárd forinttal. Fotók a cikkünk alatt!


Bár a hiányosságok miatt az átadás húzódik, a park kapui immár nyitva vannak, tegnap pedig már családok is érkeztek, akik csalódottan vették tudomásul, hogy a biztonságiak kitessékelték őket. Az V. kerületi önkormányzat az utóbbi napokban a Schadl–Völner-ügy kapcsán került az újságok hasábjaira, miután kiderült, hogy több önkormányzati ingatlant a korrupciós ügyek miatt letartóztatott végrehajtói vezető, Schadl György vásárolt meg, egyelőre nem tudni, milyen körülmények között.



A Bástya utcában, ez a foghíjtelek korábban közönséges mászókás játszótérként funkcionált, majd sok évvel ezelőtt hozzávetőlegesen 400 millió forintért értékesítették, szállodának vagy parkolóháznak szánták, végül 2019-ben úgy döntöttek, visszavásárolják. Ez mintegy 800 milliójába került a kerületnek, vagyis százmilliókat buktak rajta, de ragaszkodtak ahhoz, hogy a környéken lakók élvezhessék szabad területet.

A kerület lakóinak és a szomszédos óvodának a legnagyobb sikere, hogy a telek park funkciója megmaradt, nem engedték beépíteni. Más választási lehetősége nem is volt a kerület vezetésének, akkora volt a lakossági nyomás – idézte fel Kovács Alex Gábor, akinek a gyermekei az említett óvodába jártak, és aki most az összellenzéki Tiéd a Belváros-frakció vezetője az V. kerületi képviselő-testületben. Ugyanakkor maga is elképedt, amikor szembesültek vele, mekkora összeget szánt az önkormányzat a telek játszótéri és közparki kialakítására. A Belváros összesen több mint 3 milliárd forint állami támogatást szerzett minderre.

– Ennél egy lényegesen szerényebb és olcsóbb megoldás is tökéletesen megfelelt volna az óvodásoknak és az itt lakóknak. Nem kell több milliárd forint, hogy a gyerekek élvezzék egy ilyen park örömeit, pár hinta, mászóka, nem pedig ilyen csilivili berendezések – vélekedett a városatya. Kifogásolta, hogy sem képviselőként, sem óvodás szülőként nem vonták be a tervezésbe, mint ahogy a lakókat sem. Így fogalmuk sem volt mindaddig, mi készül, amíg a sajtóban meg nem jelent az első látványterv. Hozzátette: képviselőként az átadás után azonnal kezdeményezik minden tétel ellenőrzését.

A valamivel több mint ezer négyméteres beruházás költségvetésének összevetésében segíthet, hogy a Városligetben épült 13 ezer négyzetméteres óriási játszótér is hasonló összegből épült fel, a Blaha Lujza tér – amelynek a területe ennek többszöröse – nagyjából ennyibe kerül. De egy éve egy budai, 4600 négyzetméteres telken álló, ezer négyzetméteres, 25 szobás, 13 fürdőszobás, 50 parkolóhelyes kastélyt 2 milliárd forintért kínáltak.

A Blikk úgy tudja, a napokban az átadás helyett pusztán egy területbejárás történt. Itt kifogásolták, hogy egyes burkolati elemek még hiányoznak, így bár kívülről késznek látszik a beruházás, nem lehet átadni. – Ez építési terület, kérem, távozzanak – tessékelte ki az első betérőket, egy anyát és kislányát a kirendelt biztonsági őr. Pár perccel később egy kisfiú kipróbálta a trambulint, de neki és testvérének is a kapun kívülre kellett menni.

Kérdeztük a kerület vezetését, nem merült-e fel a beruházással kapcsolatban, hogy ennél szerényebb és olcsóbb kivitelezés is megfelelne a célnak...

„A park egyedi, így belvárosi környezetben, foghíjtelken – Berlin, London, Tokió példáját követve – Magyarországon az első ilyen közpark” – válaszolta a polgármesteri hivatal sajtóosztálya. “A beruházás összköltsége teljesen arányban áll a megvalósított műszaki tartalommal. Az üvegfalú lift a mozgáskorlátozottak lejutását szolgálja a parkban található várostörténeti kiállító térhez, illetve az ugyancsak itt található nyilvános vécékhez és pelenkázóhoz”

– szögezték le.

A park főbb tartalmi elemei: pihenőpark, játszótér, bemutatótér, mini tanösvény, városfal, gyilokjáró, térszín alatti kiszolgálóhelyiségek, így porta, akadálymentes mellékhelyiségek, pelenkázó, üzemeltetési és gépészeti tér, amelyek megvalósulásával egy olyan belvárosi multifunkcionális park jött létre, amely a Belváros mára kialakult arculatához szervesen illeszkedik – sorolta a hivatal.

A válasz szerint több környező épület előtti út- és homlokzatfelújítás is benne van a 3,1 milliárdos összegben A park megnyitására rövidesen sor kerül – tudatták lapunkkal.







Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....