Szégyen: Közérdekű adatot igényeltek a Fudanról, csupa kitakart információt kaptak

Közérdekű adatigényléssel próbálta megtudni a magyar kormánytól Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, hogy mely anyagok alapján döntöttek úgy, hogy „Diákváros helyett kínai kommunista egyetemet akar építeni Budapesten. Arra voltam – lettem volna – kíváncsi, alighanem sokadmagammal, milyen alapon akar az Orbán-kormány 540 milliárd forintos hitelt felvenni Kínától, milyen alapon akarja eladósítani még az unokáinkat, milyen alapon terhel meg minden egyes magyar háztartást mintegy 200 ezer forinttal, milyen alapon gondolja helyesnek, hogy a vidéki magyar fiatalok boldogulását szolgáló Diákváros helyett kínai kommunista egyetem épüljön kínai hitelből, kínai vállalatokkal, Kína és nem Magyarország érdekében” – fogalmazott hétfői Facebook-posztjában.

Válaszként a poszt mellékleteként látható dokumentumot kapta, melynek első-második oldalán még csak részben látni kitakarásokat, a harmadik, negyedik, ötödik oldalnak viszont gyakorlatilag nincs olyan eleme, amit le ne fedtek volna.

„Hogy Diákváros legyen, vagy kínai kommunista egyetem legyen, arról népszavazásnak kell döntenie, mivel ez nem csak Budapest ügye, ezért országos népszavazás kell”

– írta Karácsony.

A kínai Fudan Egyetem budapesti kampuszának ügyére már a CNN is felfigyelt, hétfői vezető anyagukat Orbánnak a választásnak és a Fudan Egyetemnek szentelték.

A Fudan Egyetem létrehozásának anyagi hátteréről – amely szerint a magyar állam kínai hitelt vesz fel, hogy létrehozza a kínai egyetemet Budapesten, nagyrészt a megálmodott Diákváros helyére







Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....

Bayer Zsolt elszabadult: -Takarodjon haza!-

Bayer Zsolt elszabadult: -Takarodjon haza!-